Szabadság, 1938 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-02 / 1. szám

W38 Január 1. ,IXMMMUA ill. Igaz-e, hogy nincs magyar faj ? Írta: BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE is. Értelmes és művelt elmék is, csömört kapván a faji gondolat körül tobzódó rengeteg értelmetlenségtől, műveletlen­­ségtől, szándékos vagy akaratlan foga­lomzavartól, idétlen szellemi vitustánc­­tól, de gyakran leplezett egyéni vagy csoportérdekből is, szeretnék a „faj“ fo­galmát, mint haszontalan, tartalmatlan, hitelvesztett kategóriát egyszerűen ki­dobni a magyar közélet szótárából s a „nép“ fogalmát ültetni helyébe. Ez azon­ban eleve reménytelen vállalkozás. A nép nyelvi, politikai, szociológiai fo­galma nem fedheti a fajt, amely a ter­mészet és történelem egyesített műhelyé­ből kikerült, az egyes ember helyzetétől, akaratától független, túlnyomórészt tu­dat alatti ösztönöket, készségeket, testi­lelki vonásokat foglal össze. Piti vall a történettudomány? Örök időkre felderítetlen marad, hogy a lakosságot, amelynek beolvadása csak haj­donfoglaló magyarság vérében mennyi volt szálnyira is változtathatott volna a honfog­, a török és mennyi az ugor elem. Azt azon­ látó magyarság török-ugor falképén. A du­lofílik­ í­s k­onti'tu­ iranAAK­ _ IvCtSC^tclC* bán végképpen tisztázottnak fogadhatjuk eh hogy a magyarság már századokkal a hon­foglalás előtt egészen áttörökösödött kultú­rában, politikai és katonai szervezetben, sőt ennek a török kultúrának olyan határozott arcélű kifejezője és hordozója volt, hogy Nyugatázsiában és Keleteurópában az egy­korú és majdnem egykorú források túl­nyomórészt turk (türk) néven nevezik. De bátran magunkévá tehetjük Németh Gyulá­nak azt a legtermészetesebb föltevését is, hogy a honfoglaló magyar nemzet névadó Magyar (Megyer) törzse, ha ugor eredetű volt is, már századokkal a honfoglalás előtt teljesen eltörökösödött, a többi honfoglaló hét törzs közül pedig egyedül a Nyék törzs lehetett ugor eredetű, míg a többi mind, ter­mészetesen a kabarokkal együtt, akik leg­utoljára csatlakoztak a nemzethez, már nem­csak művelődésében, életformájában, hanem vérében is török volt. István feleségének, Gizellának kíséretében történt, főleg Bajorországból. Folytatódott Szent István alatt: különböző uralkodócsa­ládok menekültjei, a nyugati polgárhábo­rúkban megugrasztott s részben bizonnyal Szent István által is toborzott olasz, német lovagok, fegyveresek, papok, szerzetesek, aztán kézművesek, kereskedők. A Géza és Szent István alatt beköltözött nem nagy számú zsoldos előkelők és harcosok rövide­sen nyomtalanul beolvadtak a magyar nép­tengerbe. Fali egyéniségünk változatlan Ha tehát a X. század folyamán vesztett is rengeteg vért a magyar nemzet külső hada­kozásaiban, viszont a természetes szaporo­dás révén és a hun, avar, dunai bolgár, bol­gár bolgár, besenyő rokonfaju néptöredék csatlakozásával mégis oly hatalmasan...tar­totta magát, hogy Nagy Ottó császár az augs­­burgi csata után még csak nem is gondol­hatott a magyar birodalom megtámadására vagy éppen megdöntésére. S az igy faji ere­jében mégis csak megtartott, sőt inkább gyökereiben megerősödött s kereszténnyé vált török-ugor magyarság a következő egy­két század alatt könnyűszerrel és szinte nyom nélkül emésztette magába a honfog­laláskori vend telepeket, a német hadifogoly­szórványokat s a kereszténység felvételével meginduló nem nagyarányú ária betelepü­lést, melyek együtt sem közelíthették meg az előbb említett törökfajú települések töme­gességét. Minden valószínűség szerint a XII. században ez a német-szláv beolvadás telje­sen befejeződött, s attól kezdve tömegesebb áriabeolvasztásról, egészen a XIX. századig, s alig beszélhetünk. A XII. század derekán voltak ugyan jelen­tékeny német telepítések, II. Géza alatt az erdélyi és a szepesi szászoké, de ezeknek történetét már tisztán követhetjük s ezek közül egyik törzsből sem történt számottevő beolvadás a magyarságba. Egy századdal később pedig a kunok betelepítése követke­zett IV. Béla alatt, akik megint csak a dan­nántúli rendek mellett azonban nál igen jelentékeny lehetett a háromnegyed évszázados nyugati és déli kalandozások során mindenfelől behurcolt, túlnyomórészt bizonnyal német, hadifoglyok száma. Pilig­­rins passaui püspök a pápához írott jelenté­sében igen nagyszámúnak mondja ezt a be­hurcolt s a magyar urak szállásain szét­osztott hadifogoly szolgahadat, amely ekként elszórva és gyökértelenül nyilván aránylag gyorsan olvadt bele a rabszolgasorból való felszabadulása után, tehát legkorábban a XI. században, a magyarságba. Mindezt összegezve tehát nyugodtan mond­hatjuk, hogy a honfoglalás utáni első szá­zadban a magyarság nagyobb tömegben és pedig igen jelentékeny tömegben, csak ro­konfajú népeket vett föl a maga nemzeti közösségébe s olvasztott be a maga faji kö­zösségébe. Ámia néptöredékek számottevő önkéntes beszivárgása csak a X. század végével, Géza fejedelem negyedszázados uralmának má­sodik felében indult meg, a Balkán-félsziget­ről és a nyugatról. Az első jelentékenyebb és kissé tömegesebb német betelepülés Szent ­ A magyar és árjakeveredés kérdése Ha most már ennek az egyéniségében tel­jesen törökké vált s vérében is, úgy látszik, túlnyomórészt török eredetű magyarság hon­foglalás után való fajbeli változásait vizsgál­juk, nem indulhatunk ki egyéb tényből, mint hogy a honfoglalók itt a Kárpátok medencéjében elsősorban éppen törökös jel­legükben erősödtek tovább, magukba ol­vasztván az itt talált hun, avar népmarad-­­ ványokat és a valószínűleg erős bolgár feje­delmi szükségleteit, míg a honfoglalás kora céltudatossággal telepítettek be besenyőket is az ország különböző részeibe, a nemzeti katonai erejének gyarapítására. A X. században viszont alig beszélhetünk magyar és ária keveredésről, legfeljebb a| Mit vall az embertan? Azt, hogy van-e magyar faj és hogy mi az, milyen az ma, el nem dönthetjük sem egy­oldalú történelmi, sem egyoldalú embertani, sem egyoldalú nyelvészeti vagy művelődés­politikai alapon és eszközökkel, hanem csak sokoldalú tudományos vizsgálódás eredményeként. Egy ilyen szerény igényű cikksorozat természetesen csak utalhat, váz­latosan és a publicisztika eszközeinek kor­látai között, az eddigi vizsgálódások alap­vető eredményeire. Kezdhetjük mindjárt az embertanon, amely ugyan egész más mértékkel méri a fajt, mint a történelem, vagy annak alap­ján a politika, eredményeit azonban még­sem nélkülözhetjük és mellőzhetjük, ha a föltett kérdésre becsületesen és megnyug­tatóan felelni akarunk. Az embertani tudomány, bármilyen saj­nosan mostohagyermeke is a magyar mű­velődéspolitikának, mégis sok eredményt tudott összehalmozni, hosszadalmas és fá­radságos kutatások során, a magyarság antropológiai összetételéről és fejlődéséről, éppen a legújabb időkben. Az embertani vizsgálatok során megálla­pítást nyert, hogy a honfoglaló magyarság olyan keleti rassz­ elemekből tevődött össze, amely tökéletesen igazolja a magyar törté­netírásnak és segédtudományainak azt a ma már végképpen elfogadottnak tekinthető té­telét, hogy Árpád népe két rokon népelem­nek, finn-ugornak és töröknek összeolvadá­sából keletkezett. A honfoglaló magyarság finn-ugor történelmi összetevőjének ember­tani fajképét a keletbalti rassz képviseli túl­nyomórészt, török összetevőjének fajképét pedig a kaukázusi rassz s mindkettőben föl­­lelhetők bizonyos mongolos vonások. Az az állítás tehát, mely a­ nyugati köztudatban még mindig nagyon elterjedt, hogy a hon­foglaló magyarság valójában mongol fajú nép lett volna, véglegesen megcáfolt, sze­­menszedett valótlanság. A honfoglalókat — szemben az egykorú germán rémület és gyűlölet hazug torzképeivel — enyhén és kifinomultan mongolos embereknek kell képzelnünk, akik már akkor rengeteget ad­tak a csínra és pompára. De a legújabb embertani kutatások mind­jobban beigazolják azt is, hogy a mai törzsö­­kös magyarság máig megtartotta a maga eredeti keleti bélyegét antropológiai alkatá­ban is s ha történtek is a honfoglalás óta a tömeges vérkereszteződés nyomán kisebb­­nagyobb eltolódások a magyarság embertani összetételében, az összkép mégis alig válto­zott. A keleties jelleg megmaradt, a magyar­ság ma is 55—60%-ban az ősi (keletbalti és kaukázusi), vagy azokkal rokon, rossz ele­mekből összerótt emberfaj. Arra a kérdésre tehát, hogy van-e magyar faj, az embertani tudomány határozott igen­nel felel. Új barázda kezdődik.. Ravasz László püspök cikke, amely tavaly karácsonykor ékesítette a Szabad­­pékét. De a magyarság e törökössége a X-liép első helyét, örökszép mondatban írta század egész folyamán még tovább erősö­dött. Az árpádi fejedelmek főleg volgai bol­gárokkal bonyolítanák le az újonnan ala­kult magyar állam társadalmának kereske­ban még rendkívül erős besenyő hatalomé... .... , termés — az urs­ánc bomlása nyomán készséggel és nyilvánvalóig 1­9­01 - -9 Most is új esztendő köszönt ránk. .. .,Szabadság“ m­egint ott lesz őrhelyén, hogy megvilágítsa Magyarország dunai helyzetét, megmagyarázza a nemzetközi Dunántúlon indulhatott meg ilyen fas­ítmatt összefüggéseket, amik sorsunkat intézik, hogy feltárja őszintén, kormány vagy párt befolyása nélkül a belpolitikai kér­déseket. Mi mutattunk rá, sajnos, mindeddig eredménytelenül, a meginduló népisko­lai né­met esi­tő akcióra, amely hatvanegy magyar iskolától készül bennünket meg­­fosztani!... Ezzel szemben teljes siker­a század legvégén, az ottani vend telepeken, melyek közelebbről meghatározhatlan időben lassan valóban felszívódtak a magyarságba. Már a nyitravidéki morvák, hamarosan meg­erősödvén a később beszivárgó tótokkal, nagyban és egészben megtartották a maguk külön fajiságukat, míg a Duna középső vo­nalától keletre az elszlávosodott törökfajú bolgárokon kívül jelentékeny szláv vagy ger­mán telepek alig voltak. A pannoniai frankó le­­járt az a legutóbbi hetekben lefolyt Uralom sem hagyott itt számottevő német szoíciót is, amely lehetetlenné telte — leg­meg a végtelen barázdát, amelyben szán­tunk, szántunk, vissza nem nézünk, — csak előre az örökkévalóság felé... A „Szabadság“ ekevasa igy szánt. Folyton előre. Törjük a rögöt, tiszta magot legalább egyelőre — egy jól előkészített amerikai kivándorlási akció vérszivó munkájának megvalósítását. Az­ új esztendőben is gazdagok és tar­talmasak lesznek rovataink, amik min­den számnál egy lapegyéniség előkelő különállását tükrözik. Meg fognak ér­kezni továbbra is külföldi levelezőink tu­dósításai, gazdagon és népvédelemmel fog íródni a „Föld Népe“ rovatunk, őszinte felvilágosításokkal fog szolgálni közgazdasági rovatunk. Páratlan sikerű „Szerkesztő úr, ké­rem, rovatunkat a jövőben is a legna­gyobb gonddal fogjuk szerkeszteni, hogy ebben a formában feltárjuk közállapo­taink valódi képét. Helyet adunk a szórakozásnak is. Ko­moly és tréfás versek, irodalmi és szín­házi szemle zárják le a lapszámokat. Aki szereti a bátor, keresztény ma­gyar beszédet, aki figyelni akarja, mit tesz a „Szabadság“ az ország haladó­­dásáért, a nemzet jövőjéért, az jöjjön velünk! foglaló magyarság keleti fájképét erősítet­ték. Ettől az időtől fogva már pontosan kö­vethetjük az egyes magyarországi nem ma­gyar népek és néptöredékek életét, a tóto­két, a ruténekét, a románokét, nemcsak az erdélyi és szepesi szászokét, akik mind megtartották nagyban és egészben a maguk népi kereteit és erőállományát és csak tö­redékei olvadhattak a magyarságba. A tö­rökök kiűzése óta pedig az újonnan betele­pült svábság és rácság szintén megmaradt a maga eredeti telepein, mindenütt, ahol nagyobb csoportokban él, népi és faji kü­lönállásában. Ha mindezt áttekintjük, lemérjük, át­­gondoljuk, egyszerre nyilvánvalóvá vá­­lik, hogy az első századokban beolvasz­tott ária néptöredékeket annyira ki­egyensúlyozta a rokonfaju néptöredé­ kék sokkal tömegesebb beolvasztása, a későbbi beolvadás pedig annyira kicsi arányú volt, vagy lehetett, hogy a legkisebb okunk sincsen kételkednünk a honfoglaló magyar­ság faji egyéniségének lényegében változatlan fennmaradásában. A legna­gyobb arányú idegenbeolvasztás min­denesetre a második-harmadik árpádi századokban történt, amikor a magyar nemzet a legerősebb, birodalma a leg­töretlenebb volt. S a 12. és 13., meg 14. századbeli magyar történeti föl­jegyzések, krónikák, hagyományok, törvénykönyvünk alakulása, alkotmá­nyunk fejlődése, egytől-egyig, lélektani alapon is, bizonyítják a magyar faji egyéniség rendíthetetlenségét. Kézai Si­mon krónikája, kinek műve az utolsó Árpádok idejére esik, világosan és messzehangzóan tanúsítja, mennyire egynek érezte az akkori magyarság magát vérségileg is a honfoglalókkal, mennyire nem érzett szakadékot az egykori pogány és az új keresztény ma­gyar világ között s milyen sötéten izzó szenvedéllyel élte magában újjá a maga keleti származásának, a maga napke­leti lelkének merész és gyönyörű ál­mait. (Folytatjuk.) téli szövetaillonsáson Minden ruhaszükségletét már havi 20.— P-ért beszerezheti. FÜLÖP u­rt szabó Bálvány­­utca 3. — Sas­ utca 4. (üzlet az udvarban.)

Next