Előre, 1909. június (5. évfolyam, 23-26. szám)

1909-06-05 / 23. szám

1909 június 5. A nemzetközi szakszervezeti mozgalom, i. Finnországban a szakszervezeti mozgalom még csak az utolsó években indult meg. A legtöbb szövetség 1905—1907. években alakult meg, amikor ugyanis sikerült az országos sztrájk által mindazon akadályokat elhárítani, amelyek a munkások szervezkedésének útját állták. Addig az ideig a munkásoknak sem egyletalakítási, sem pedig gyülekezési joguk nem volt. 1907-ben végre megalakult az országos központ. Hivatalos statisztikai adatok nyomán az eddigi bérharcok legnagyobbrészt a munkások javára ütött ki. Száz közül 72 esetben a munkások és csak 28 esetben kerültek ki a munkaadók győztesen a konfliktusokból. Az összes országok szakegyletei közül azonban a legerősebb és legnagyobb fejlődés — a legutóbbi években — Ausztriára esik. Csak az elmúlt évben 186,000 új tag vetette fel magát, akik közül azonban az év végéig csak 52,824 maradt hű a szövetséghez. Ennek ellenében azonban konstatálni kell azt a tényt is, hogy a vállakozók is erősen összetartanak és az ő szövetségük különösen az utolsó három évben veszedelmesen megerősödött. Az országos központ ebben az államban nem állít fel a sztrájkokról vagy kizárásokról — általában véve a bérmozgalmakról — semmiféle statisztikát. Sikerült azonban ilyen statisztikai adatokat a központ hozzájárulása nélkül megszerezni és habár az adatok nem is hivatalosak, mégis teljesen megbízhatók. Ezek szerint az év folyamán 3300 különböző vállalatnál 998 munkabeszüntetés és 21 kizárás volt, összesen 274,891 munkás részvételével. A munkások teljes vagy részleges győzelme 67-1z százalékát teszik ki az egész mozgalomnak. Az összes sztrájkok 80,2 százalékát a munkások saját kezdeményezésükre, tehát támadólag rendezték. A tarifaszerződések itt is nagyon jól beválnak és napról-napra emelkedik ezeknek a száma. E rendszer egész jónak bizonyult, mert az eddig érvényben levő tarifaszerződések szerint 335,622 munkásnak jutott rövidebb munkaidő. Szociálpolitikai téren szintén elég jó eredményekről számol be a jelentés. Ezek közül kiemelendő a kormány által legutóbb kibocsátott és a celluloid gyárakra vonatkozó munkásvédő rendelkezés. Magyarországról bizony nagyon kevés jót mond a jelentés. A reakciós kormány különösen a belügyi tárca, melynek hatáskörébe tartozik — elég helytelenül — az egész szocialisztikus mozgalom — a hírhedt fekete gróf kezében van, aki minden lehetőt elkövet, hogy a szakegyleteket megbénítsa. A törvények olyan jól vannak megalkotva, hogy egy-egy paragrafusnak száz a kibúvója, melyeknek segítségével sok törvénytelen és erőszakos eljárást lehet törvényesnek feltüntetni. A vasutasoknak, akik teljesen a kormány önkényének vannak kitéve , mindenféle egyesülés vagy gyülekezés el van tiltva. A szolgálati pragmatika, az egyetlen hatalom, melynek munkás és hivatalnok köteles magát föltétlenül alávetni. És itt nincs kibúvó. Meg van azonban szorítva az egész munkásságnál a gyülekezési (egyesülési) és sztrájkjog is. A kormány a szakegyletek alapszabályait — minden jog és igazságérzet hijával — egyszerűen nem hagyta jóvá és tetőzte ezen önkényes eljárását meg avval is, hogy négyszáz osztályt teljesen feloszlatott. A munkások, nem érezvén magukat a saját szakegyleteikben sem biztonságban, természetszerűleg visszavonultak az egyletektől. Tetőzi a bajt, hogy a vállalkozók — érezve a kormány támogató kezét maguk mögött — nagyban hozzájárulnak a munkásság és szakegyleteik legyűréséhez: a kizárások ilyen körülmények között majdnem kétszeresére emelkedett a múlt évi számnak, melynek ellenében a krízis következtében a sztrájkok száma 164-gyel fogyott. Ilyen nehéz viszonyok között majdnem a csodával határosak azon eredmények, melyeket a szakegyletek egyes esetekben el tudtak érni. Egyes sikerült sztrájkok és kollektív szerződések árán mégis kierőszakolt bizonyos kedvezményeket, bebizonyítva ezáltal azon régi igazságot, hogy csakis az összetartás az a hatalom, mely a munkásságnak erőt adhat. A jelentés nem mulasztja el a szakegyietekenek elismerését kifejezni, a munkásságot pedig további hű összetartásra buzdítani Horvát és Szlavónországban még nem vitték teljesen keresztül a centralizációt. Nagyban hátráltatja itt még a munkásmozgalmat az analfabéták (48 százalék) nagy száma. 8 központban eddig 400 tag van szervezve. Szerbiában csak lassan nyernek teret a szakegyletek, összesen 5434 lelket számlálnak tagjaik közé. A 29 sztrájk közül csak 14 végződött sikeresen, míg a többi 15 esetben bizony vereség volt a vége. Bulgáriáról szólva, kiemelendő a vasutasok általános sztrájkja, melyen 3500 személy, közöttük nagyon sok magasabb hivatalnok vett tevékeny részt. A sztrájk — a nemzetközi titkárság segítségével, mely pénzbelileg biztosította a kitartást — a munkásság teljes győzelmével végződött. Általában véve a sztrájkok száma hanyatlóban van. A vasúti munkások és hivatalnokok organizációja napról-napraerősödik. Hasonló mintára immár a posta és táviró hivatalnokok szervezete is megalakult. Svájcban a tagok száma, 1411 százalékkal növekedett. A legtöbb sztrájkot a munkaidő rövidítéséért rendezték. Magánjelentések szerint volt: 183 sztrájk, 14 kizárás és437 bérmozgalom; az utóbbiak sztrájk nélkül. Olaszországban a földmunkások szervezete mutat nagyobbszerű emelkedést. A sztrájkok nagyon gyakoriak voltak; a földmivelésre 238 sztrájk jutott 184,167 résztvevővel, míg az ipar 2041 sztrájkot 269,327 résztvevővel számlál. A munkásság jó vezetés mellett kezd öntudatra ébredni. A propaganda megteszi magáét, a kormány kezdi a derekát beadni és akarva nem akarva, engedni kénytelen és hozza egymásután a munkásvédő törvényeket. Legfontosabb és leghumánusabb ezek közül a pékműhelyek éjjeli munkáját beszüntető törvény. Spanyolország még mindig a középkori sötétségben tapogatózik, a mozgalom itt csak ólomlábakon haladhat. Nem igen tud a sok fekete papi csuhán keresztül lépni. Tulajdonképeni organizáció csak Madridban van. Nagyban hátráltatják a szakegyesületeket az anarchisták, kik bár játékaikat nagyrészt eljátszották, azonban saját külön elveikkel, mindig útban állanak a szakegyleteknek. A németországi mozgalomról még meg kell említeni, hogy ez már abszolút taglétszámánál fogva is az összes szervezetek elsőjeként szerepelhet. A jelentés áttekinthetően és kitűnően van szerkesztve, úgy hogy ennek alapján magunk elé képzelhetjük az egész mozgalom fejlődését. Kívánatos volna, hogy minden államban munkástestvéreink ilyen organizációt tudnának életre hozni és elkövetkezne akkor az az idő, melyről nagyjaink és elveink hirdetői és követői álmodoznak, hogy az egész világ munkássága egy jelszó és egy zászló alá tömörülve álljon szilárdan, mint az a szikla, amelyen a jövő temploma épül! A LÉGHAJÓZÁS TANSZÉKE. Németországban, a göttingeni egyetemen a léghajózásnak tanszéket rendszeresítettek. A tanszékre dr. Prandtlt nevezték ki, aki már meg is kezdte fölolvasásait. Rengeteg sok hallgató gyűlt egybe az első előadásra. Az első fölolvasáson a léghajózás tudományos alapjait fejtegette. A kollégiumok hat szakaszra oszlanak. Az utolsó ciklus a szélben való hajózásról szól. Az előadásokkal kapcsolatban kísérleti állomás is van, mely azonban csak néhány hónap múlva kezdi meg működését. A BABONA GYILKOLT. A “Novoje Vremja” jelenti Mohilevből. A múlt év augusztus havában egy Mohilevhez közel fekvő község parasztjai összegyűltek, hogy a rossz termés okozója fölött ítélkezzenek. A parasztok egyhangúan egy kétesztendős gyermeket mondottak ki bűnösnek, aki szerintük nem volt más, mint az anti-Krisztus, aki a rossz termést előidézte. A gyülekezet halálra ítélte a szerencsétlen gyermeket s az ítéletet nyomban végre is hajtották. Az anyának kétségbeesett sírása és jajgatása nem tudta eltéríteni a tömeget szándékától, sőt a gyermek atyja is hozzájárult a halálos ítélet kimondásához. A tömeg a gyermeket rettentő kínzások között az anya szeme láttára megölte. A parasztokat a törvényszék több évig tartó fogházra ítélte. De a papok továbbra is büntetlenül tarthatják a szerencsétlen népet ebben a veszedelmes bigottságban és butaságban. ELŐRE LETARTÓZTATOTT HERCEG: Múlt lapszámunkban ismertettünk egy esetet, mely jellemző arra, hogy milyen patent magyar királyi észjárású legények a magyarországi kisistenek, a szolgabirók. Most ismét a következő szenzációs hírt hozza a Népszava: ‘ Hohenlohe német herceg, sokszoros milliomos, akinek nevét birtokvásárlásai révén oly sűrűn emlegették, négy nap előtt Alsókubinba érkezett, ahol ismét nagyobb birtokot akart vásárolni. A határrendőröknek föltűnt az idegen, a kiben valami cseh, pánszláv izgatót sejtettek s mert a főszolgabiró nemrég kiadta a rendeletet, hogy az izgatókat elő kell állítani, a herceget minden tiltakozása ellenére is a főszolgabiró elé vezették. A herceg itt igazolni akarta magát, de a főszolgabiró igazolásának nem adott hitelt, meg se hallgatta, hanem lezáratta a herceget a fogdába a csavargók közé. Három napig volt ott a herceg, végre anynyit megengedett neki a főszolgabiró, hogy táviratozzon a bécsi német követnek és a belügyminiszternek. A belügyminiszter rögtön táviratilag intézkedett, hogy a herceget szabadon bocsássák s utasítására az alispán rögtön fölfüggesztette a főszolgabirót s fegyelmi vizsgálatot indított ellene.” Ebben az esetben tehát nagy bakot lőtt a főszolgabiró úr. Alaposan rajtavesztett a basáskodáson. Bezzeg, lett volna csak az elfogott tényleg szláv agitátor, dehogy lett volna baj, hogy minden további bizonyíték nélkül fogva tartotta, de mert tévedett, a tévedésért alaposan megbűnhődik. A hatalommal való visszaélés, a túlkapás, az nem büntetendő cselekmény, hanem rá tévedés, az ostobaság, az főbenjáró bűn. AZOK A “SZABADABB NÉZETEK!” Egyelőre még részleteiben homályos kolostori botrány híre érkezik Rómából. A San Vincenzo di Paolo kapuja a minap hirtelen megnyílt és megjelent a kapuban mintegy 40 éves missziópáter, fedetlen fővel, gallér és köpeny nélkül, egyegész sereg szerzetes pedig a nyomában járt, ütötte, püfölte, rúgta őt és kergette nagy lármával. A páter védekezett, amennyire telt tőle. A kapu oszlopába kapaszkodott és ütött, vagdosott maga körül. A túlerő azonban hamar elnyomta őt, szegény csak úgy röpült az időközben összeverődött tömegbe, amely nagy zajjal és kiváncsi érdeklődéssel kisérte őt, amikor több helyen vérezve, elsántikált a rendőrségre. Itt elpanaszolta, hogy szabadabb nézetei miatt a prior üldözi őt és éppen, mikor misét akart olvasni, a prior parancsára a páterek valamennyien nekitámadtak, bántalmazták és kilökték a klastromból. Az esetnek bíróság előtt lesz folytatása és itt valószínüleg világosság derül a fura ügyre. MI TÖRTÉNT A GRÓFFAL? Prágából táviratoztak, hogy Sternberg képviselő lapja, a “Lidere Listy” jelenti, hogy az ez idő szerint Konstantinápolyban tartózkodó Sternberg Adalbert grófot súlyos baleset érte. A gróf mindkét csípőjén súlyosan megsebesült és legalább is hat hétig ágyban kell maradnia. Hogy mi módon sebesült meg a gróf, arról nem szól a jelentés, de sejtik, hogy lesebről van szó. Konstantinápolyi távirat szerint a gróf nem golyótól sebesült meg, hanem lépcsőkről zuhant le, lábát törte és erős zúzódásokat senvedett. FUCCSBAMENT GRÓFSÁG. Lovag Hoschek Rezső prágai nagyiparos és tartalékos ulánus főhadnagynak volt sok pénze, Beleznay Árpádnak pedig grófi címe és rangja. A gróf ur hajlandó volt jó pénzért fiává fogadni a lovagot hogy ez gróf is lehessen. Az örökbefogadás meg is történt, de a király nem egyezett bele a grófi cím átruházásába. A finom üzlet közvetítője, Kloss Péter ügynök azonban mégis követelte kikötött ügynöki díját s mikor a lovag nem fizetett, megfenyegette, hogy leleplezi. A lovag panaszára a kolozsvári tábla, szemben a nagyszebeni törvényszék fölmentő ítéletével, az ügynököt zsarolás vétségéért 200 koronára büntette. Ezt a Kúria most helyben hagyta, kimondván ítélete indokolásában, hogy lovag Hoschek Rezső, tartalékos főhadnagyra meggyalázó volna az ha a lapokban oly közlemény jelennék meg, a melyből kitudódnék, hogy ő pénzért grófi eimhez akart volna jutni. VERSEK. __________________________________________________ AZ UTCÁN. Mennek az utcán éhes emberek. Mióta élnek, jól ők sohse laktak. Mutogat nékik izes garmadákat Sok, földig érő, fényes tükörablak. Farkaséhtől kidülledt, kopogó szemek Lázas vágyának tüze rámered A sok finom harapnivalóra... — Hej, nektek mikor itt már az óra? Koldusmankókkal, csontos öklötökkel Mikor zúzzátok már be azt az Irigy és hitvány üveget, Ti gyáva kutyák, Ti szegény, éhes emberek?! Járnak az utcán szomjas emberek. Mióta élnek, csókot sohse kaptak. Mutogat nékik hömpölygő folyamban Ezer lány, asszony — ezer buja ajkat. Vérhutlámból beborult, zavaros szemek Lázas, vágyának tüze rámered A sok édes ölelnivalóra... — Hej, nektek mikor üt már az óra? A büszkén suhanó nőket Mikor szorítja szivetekhez Acél karátok, remegő kezetek, Ti gyáva fiuk, Ti szegény, szomjas emberek?! Ormos Ede. 9 DEBS VÁLASZA. (3 folytatás.) Önnek sok mondanivalója van a “vezető értelmiségről”. Minden igyekezetünk azt kifejleszteni szintén saját csapatainkban is. S miután vannak agyvelők, melyekkel tervezhetünk, szintúgy kezek is, melyekkel végezhetünk, mi tökéletesítjük magunkat a tanulással, valamint a saját magunk alkotta fegyelem, hogy igy szemlét tarthassunk a munka felett, a fejtől a lábig és ha eljön az idő, mi fogunk dönteni a munkaalkalmak és a jutalmak felett s mi fogjuk azt alkalmazni saját magunkra, tekintet nélkül a kenyerek üvöltésére, kik a mai tőkés társadalmat kormányozzák. A jelen időre elég kimondanunk azt, hogy lényegében hasonló kifogásokat emel ön ma a munka demokráciája ellen, mint aminőket a politikai királyság demokráciájának tettek másfél századdal ezelőtt. De a politikai királyságnak mennie kellett s a kellő időben a mait a munka királysága fogja felváltani. Azalatt pedig mi nem gyötrődünk a munkák kiosztásával és a feltörekvő utódok fizetésével. Minden gondolatunkkal hisszük, hogy ha az szocialista nemzedék lesz, tökéletesen képes lesz arra, hogy gondot tartson önmaga felett. Kétségkívül Roosevelt úr az, aki a dúsaknak túlélésében hisz, méltatlankodva érzi, ha rágondol, hogy a szocializmusban a gyenge ember, ki a legjobbat alkotja, még megérheti, hogy a társadalmi javaknak ép oly részét kapja majd, mint bárki más, de amit másként Roosevelt úr remélve gondol jelenleg a szocialistákról, másoz esztendőkre nem fogja meggátolni azokat, hogy összhangban saját felvilágosító értelmükkel, ápolják gyenge testvéreiket, az igazság és méltányos bánásmód elvei szerint. Hatodszor: “Ha az amerikai szocialisták vezetői kényszeríteni törekednének követőiket, az öszes szerecsenek és chinaiaknak pártjukba való felvételére a valódi egyenlőség alapján, úgy pártjuk azonnal szétbomlana. ” Itt egy frázis használatával Roosevelt úr saját magának ad halálos döfést. Ő sohasem olvasta éppen a szocialista párt alapelveit, különben nem csinált volna ilyen látványosságot önönmagából. Ő bírálja a szocialista pártot a republikánuspártnál, melyben a “vezérek” alkotják a nagy egészet s követik sok juhaikat a vágóhidakra. Csaknem mindenki — kivéve Rooseveltet — tudja, hogy a szocialisták pártja az egyenlőség alapján befogadja az összes népek és fajok asszonyait és férfiait tagjainak sorába s ezt teszik a platform alapján, mely elfogadva van a közemberek és altisztjeik által. A szocialista párt az egyedüli párt, melynek platformja csak akkor érvényes, ha azt az összes párttagok jóváhagyták. S igy az egyedüli valódi demokrata párt sennélfogva az egyedüli párt, melyben a vezérek kapják a rendeletet a közemberek és altisztektől, nem pedig azoka vezérektől. Ez egy új politika Roosevelt urnak, melyet önző kényelme nem bír felfogni. Aszocialista párt oly emberek és asszonyokból áll, kik beszélnek és tesznek saját magukért és nem csoportosíthatók juhok módjára, hogy őket őrizzék és nyírhassák. Hetedszer: Roosevelt azt állítja, hogy “a radikális szocialisták a szabad szerelem alapelveit elfogadva, attól mint egy szükségszerű sorrendtől el nem állanak, valamint hogy ne azoké legyen az élvezeti jog, akik mindent termelnek.” Ennél a pontnál Roosevelt úgy látszik, teljesen megtébolyodott. Valóban, lehetetlen már gonoszabb bárgyúságokat összehordani, mint amennyit néhány fenti mondatban foglaltatik. Ilyformán egészen észszerű lenne az is, ha azt mondjuk pl., hogy Utah államban a soknejűség csak természetes következménye a californiai földrengésnek. Hogy mi köze a szabad szerelemnek ahhoz, hogy vájjon !az ember megkapja-e a teljes értékét annak, amit termel, ezt csupán csak Roosevelt csatangoló képzelődése képes nekünk észrevenni és megmondani. Neki a “szabad szerelem” rögeszméje ül azagyvelején s még remélhetőleg hallani fogunk arról, hogy miként figyelmeztette az összes nemzeteket, valamint az afrikai vadállatokat erről a közelgő szerencsétlenségről, veszedelemről. Vajjon melyik radikális vagy másminő szocialista, amint őket Roosevelt felosztja, mondotta valaha, hogy “ne azé legyen a teljes élvezeti jog, aki mindent alkot termel”?rökön és Roosevelten kívül merne állítani hasonló dolgokat? Egy szocialista sem mondotta még eddig soha és sehol, hogy ne azoké legyen a jog, akik mindent alkotnak, sőt éppen az ellenkezője igaz ennek, vagyis mindenkinek joga legyen ahhoz, amit mindenki termel és alkot. És éppen ez az, ahol legjobban szorítja őt a cipő, mert ha majd minden ember megkapja munkájának teljes értékét, amint azt a szocializmus akarja és követeli, akkor az élősdieknek és vesztegetőknek, csalóknak is dolgozniuk kell majd menni. Amint a jelenben is folyton látjuk, hogy hogyan híznak kövérre a herék, a munkások verejtékén és nyomorúságán s ha a szocialisták a bűnöknek eme gonoszságai ellen tiltakozni mernek, akkor Roosevelt fordít egyet biborköntösén s nagy dühösen felsivit, hogy “szabad szerelem, szabad szerelem” s aztán futva, szökve tűnik el Afrika vad mocsaraiban. Nyolcadszor: Továbbá mozgalmunk vezetői, amint az a tényekből összegyűjthető, olyanok, mint az a legutóbbi elnökválasztásnál is, látható volt, amikor oly embert jelöltek és szavaztak, ki mint újságszerkesztő akképpen tartja fenn magát, hogy lapjában nem csupán a gonosz, rosszakaratú és durva rágalmat istápolja, de minden brutális megkárosításra felbátorít, tekintet nélkül arra,, hogy az puszta rágalom vagy erőszak, avagy hogy azon ember, valóban oly rossz, cudar vagy bölcs, kegyes és így mindenképpen segítő tagja a társadalomnak, így mondja ezt Roosevelt. Ha mindez igaz benne, úgy annak a szerkesztőnek, ki ilyformán tartja fenn magát, régen fegyházban kellene ülnie s lapját megszüntetnie. Rooseveltnekaz “Appeal to Reason’’-hoz való ingerültsége könnyen számot ad erről. Az “Alton Steel”-nek kifejtése kapcsán, a midőn Roosevelt végrehajtó hatalma helyben hagyta azon törvényt, mely keblének bűnös sebeit hitelesíti és a lélek kufár összeesküvőknek gondos összegyűjtése, melyben ő akadályozva jön; továbbá kiszemelt áldozatainak az akasztófától való megmentése, melyhez kikoholt dühében azokat kárhoztatta, vitte őt a teljes őrültségbe. Rávetve egy pillanatra az ólomszinű gyűlölség és gonoszságot, forduljunk az “Outlook” múlt év november 7-iki számához, melyben annak tiszteletre méltó szerkesztője, Lymann D. Abott közhírré teszi, hogy “Roosevelt legközelebb belép az “Outlook” munkatársai közé” s aztán felcicomázza őt csömörteli hízelgésekkel, kiemelve számos erényeit s végül annak valódi, kacagtató jó humorát(?). Oh, Abott úr, vájjon mi az ön ideája a kacagtató, jó humorról? Tán csak nem az, ha egy ember folyton “ hazug”-ot üvölt mindenki felé, aki vele ellenkezni merészel ? (Folyt. köv.)