Előre, 1919. október (15. évfolyam, 2399-2429. szám)
1919-10-01 / 2399. szám
Az üsküdali hm írta: TÖRÖK GYULA Alacsoyy bokrok között egy puskás ember állott az erdő szélén.. Úgy vesztegelt, mint ahogyan a magános gém szokott a vadvizek mentén; a mellkasa nem emelkedett és nem szállott le, a szemével pedig üvegesen bámult a ködbevesző völgy túlsó oldalára. Görbe lábszárait kék nadrág takarta, a hátán teletömött bőrtáska fityegett, a derekára patronokkal megspékelt őr volt kötve. Háborús idők jártak: első pillantásra a gyermekek is megalapíthatták volna, hogy az előretolt csapatok őrszeme áll a sárguló bokrok mögött. De Szénánnak halvány sejtelme sem volt a hadászati szakkifejezésekről és csak annyit tudott, hogy neki már itt kell állania hat óráig egyfolytában, mert különben főbelövik vagy még ennél is komiszabb dolgot cselekszenek vele. Tizenöt napos szakadatlan izgalom és fáradság után most került ki először a tömegek és folyton hencegő bajtársak lelkesedéstől részeg forgatagából, "két hét óta először volt egyedül. Eddig úgy érezte magát, mintha folytonosan panálka bódította volna el. A lábait keményen vagdosta a földhöz, masírozott, húzta a tábori konyha kocsiját, jóizűen evett, kurjongatott, egyszóval úgy tett, min ahogyan többi társaitól látta. És most hirtelen és váratlanul az életére gondolt. Akkor érezte utoljára ilyen tisztán a fejét, amikor az ispán kétszer pofonfogta egymásután: azóta nem gondolkozott egyszer sem ilyen egyszerűen és okosan. Amikor tizennyolcéves elmúlt, a bizottság eléállott, de a fényesgallérű urak kinevették. Későbben sem kellett katonának, pedig akkor csak sétáltak az utcákon a vele egyidős legények, akiket, bevettek a hadseregbe. Most pedig,, hogy háború van, hogy sokat kellgyalogolni, puskát cipelni, mégis beszólították. Mindenki elment, hát ő sem maradhatott odahaza, ezt megértette annak idején. Azt is belátta, hogy háborúban már ez így szokott lenni, de hogy miért van ez a háború, arról nem tudott semmit kigondolni, bárhogyan erőltette értelmeit. Pedig sejtette, hogy, valami, nagydolognak kell rejtőzni a furcsa fölfordulás mögött. Már az sem rendes dolog, hogy vonaton hozták őket a határra. Életében még sohasem ült, vasúti kocsiban és számszerűtt hatvanöten utazhatnak a marhaszállító vagyonban. Először örült akerekek kattogásának, de aztán szédülni kezdett, a gyomra is fölkeveredett és nem tudott ebédelni meg vacsorázni. Megrázkódott, mint a lő, amelynek a hasát nyári légy légy csipi. Vacogott az egész testében és arra gondolt, hogy három nappal ezelőtt egy döglött paripát látott. A feje hoszszan elnyúlt, a lábai az ég felé meredtek és a hasa már feszesre puffadt, mint egy dob. Két társával mustrálgatta az élettelen állatot és igen sajnálkozott fölötte, mert meg volt győződve, hogy a paripa testvérek között is megérhetett negyvenkét pengőt. De amint a farához került a lónak, egyszeriben el kelletttakarni az arcát. A szegény dög combja egyetlen, rettenetes seb volt, amelyen a beleit lehetett látni. A társai azt mondták, hogy kartács vagy kézből vetett bomba érhette, az végzett vele ilyen esúnyan. Most, hogy újból eszébe jutott a félelmetes dögtetetem, olyan furcsa gondolatai támadtak. Az anyja kövér alakját látta maga előtt egy pillanatig, amint a napfényes ajtóban áll és azt kiabálja: stépán! Stépán!. — Oh istenkém — sóhajtott és csaknem fölcsuklott a kerüségtől — ha az ő combját is kiszakítaná egy bomba. . . Szegényke, még a vonathoz is utánahozott egy zöld pamutinget, hogy meg ne fázzon, ha a nagy esők esnek és masírozni kell a vizes réteken. Emlékezett reája, hogy apró gyermekkorától kezdve mindig dédelgette az anyja. Egyszer bojtos, piros sapkát vett neki, máskor meg kék és zöld csíkos kertjüket. A kezébe gyertyát adott, a gyertyáról virágos pántlika lengedezett a szélben. A templomban ültek, az emberek sokat köhögtek, krákogtak körülöttük és a pópa aranyos díszruhát viselt. Ő pedig az anyja kebelére bújt, ott melegedett, mert sápadt, vézna kis fiúcska volt. Mikor megszületett, azt hitték, hogy három óráig sem él, aztán négyéves koráig olyan nyavalyás volt, hogy könyörületből nem merték elválasztani az anyja emlőitől. Ötéves korában még nem tudott járni és amikor tíz esztendős lett, nyavalyatörést kapott, mert lóra ültették és a paripa ledobta a hátáról. Azóta, ha reáijesztettek vagy nagyon meleg helyre került, mindig reárontott ez a bitang betegség. Alkonyodott. Harminc lépésnyire sem lehetett látni és nagy messzeségben mégis, mintha apró tüzek pislákolását vette volna észre. Halálos csend ült a tájon és Stépán félni kezdett. Már két óra óta állott teljes mozdulatlanságban a helyén, a szemközti hegyek felé bámulva. Arra gondolt, hogy hátha valaki meglepi hátulról. Farkas vagy medve és reátámadhat. A szive hangosan dobogott, már szinte érezte is a kegyetlen csapást, a támadó irtózatos szeme villanását, de nem mert megfordulni. Előbb csak a földre nézett, aztán jobbra-balra forgatta szemgolyóit és hosszas lelki tusa után modzitotta óvatos lassúsággal a fejét hátrafelé. Sehol senki, csak a nagy csönd és a ködös sötétség. Mindig félt odahaza is a sötét konyhában és rendszerint ott aludt az anyja lábainál, bár huszonegyedik esztendejét rég betöltötte. Most is rémüldözni kezdett. — Csak ez a csöndesség ne lenne — mondta magában és egy könyörgő imádságba fogott. Közben szép lassan leguggolt, hogy a bokrok teljesen eltakarták és a puskáját a térdeire fektette, így már jobban érezte magát egy kicsit és el volthatározva, hogy bármi történik is, nem mozdul. Olyan csöndben volt, hogy a dobhártyáin halk pattogások alakjában hallotta a szive lüktetését. A tüszőjében vélte hallani, amint egymásba csapódnak az ördöngös szerkezetű csengő ércrészecskéi. Bedugult orrlikal sipolni kezdtek, tehát tátott szájjal átlélegzett, így meg nyál gyűlt a szájában és mikor azt lenyelte, túlságosan hangosnak találta a kortyantását. Néha percekig visszatartotta a lélegzetét és ilyenkor úgy ült, mint egy halott. A magasabb fák levelei között egyszer-egyszer könnyű szellő futott át. A bokrokban mozdulatlan volt minden és csak néhai hullott, bukfencezett le egy-egy levél; a süni ágakon az is megakadt. Sárga lombok peregtek az őrszem kezére, vállára. De Stépán nem mozdult. Nem tudta, hogy hány óra, meddig kell még várnia a megszabadító őrjáratra. A kezét nem akarta levenni a puskáról, az óráját nem merte megnézni, csak vacogott, riadozott újabb és újabb szívdobogások között. Mikor egészen sötét lett, lárom apró pukkanást hallott hirtelen' Wm^utánfr^. Némán nyilgatódzott és a pukkanások megismétletnék: 'úgy hangzott az ■ gYéz, mint mikor az uraságott a határánál n'falin vadásztak a nyáron. Aztán Topogott, djüüvsáh finn): puikkadt, és pattogott valami a nagy fájesszeségben. Stepánna.A vonatra gondolt és újból fölkeveredett at gyomra ‘'Már régenérezte, hogy ki kellene adnia va/.•*.............. ti K í ■ • , ö.t,.«» (fi ír,; ( , N. , ... .• .. damit, de most már igazán nem mert mozdulni. A veséje is csajgott, mert délben töméntelen vizet ivott a kövér, félig megfőtt, faggyús húsra. .Azt hitte, hogy megpattan minden belső része és a feje is zúgni kezdett, mint a rohamai előtt szokott. És ekkor újabb pukkanásokat hallott. Most már közelebbről szóltak a fegyverek, nemsokára pedig valósággal megdördült egy puska a háta mögött. A feje fölött levelek hulltak és egy tőből lemetszett galy mellette hullott a földre. Keresztet vetett, újból imádkozott és elnyúlt a földön, behunyta a szemeit. Lehelletét hallhatatlanul bocsátotta ki és nesz nélkül szívta a nedves levegőt. Néha kiáltásokat hallott, aztán újabb ropogásokat. Dördülés után zúgott a völgyben, de Stépán fekve maradt, nem kémlelt a távolban és nem adott jelt a csapatának. Aztán hirtelen lábak dobogását, ágak reccsenését hallotta az erdő felöl. Nemsokára ez is megszűnt és ekkor egy pár percig újból halotti csönd volt. Úgy feküdt, mint egy valóságos dögtest és már reménykedett, hogy mindennek jó vége lesz, hogy már vége a veszélynek, mikor maszatolást hallott közvetlen közelében. Nem nyitotta ki a szemét, mert azt hitte, hogy fölzavart madár vagy éjjeli vackából kiugrott állat húz el mellette. De egy pár pillanat múlva lihegő lélegzést hallott a közelben, aztán egyszerre reálépett valki, pontosan jó veséjére. Nyomban utána fojtott káromkodás pattogott a bokrok fölött és a nehéz csizma most már a hasára nehezedett. Hangosat nyekkent, a szája hirteeen tele lett félig megemésztett, savanyú étellel, a combjaink melegséget érzett szétáradni. A jobbkezével görcsösen megragadta a fegyverét. Izzadt ujjai a puskatust markolászták lázasan. Ebben a pillanatban, közvetlen a füle mellett irtózatos dördülést hallott. A saját fegyvere volt. Ijedt röffenések hallatszottak, valaki fölordított és melléje bukott a bokrok közé. Ezt már nem bírta tovább. Fölugrott és menekülni akart. Ám szemközt fekete alakok állták az útját, a háta mögött pedig egyszerre dördült meg egy tucat fegyver. Hallotta a golyók rövid füttyentését,és látta, amint, a szemköztiek fölemelik a puskájukat reája. A levegősein a puskaporfojtott szaga terjengett, néhányan elbuktak és a földön vergődtek. De még mindig igen sokan állottak vele szemben és jobbról már eldördült, az első fegyver. Stépán lehajolt, tapogatott és szűkött, mint a bezárt eb. Le akart bukni, de már a puskák tüzénél látta a támadók véres szeme villanását. Hiszen azok tudják, hogy ő él, hogy nem halott. Csak a medve elöl lehet így elmeenkülni. Újabb fegyverek dördültek és az őrszem nyögött, kuncogott. Még topogott és le akart bukni mégis a földre, de aztán fölordított és nyílegyenesen nekiugrott az első sötét alaknak. Állkapcsában megcsattantak csipkés fogai, csámcsogva és vért bugyborékolva harapta át a nagy ember torkát. Lebukott vele a földre és a hasát tépte. A sötét ember hörgött és vonagló kezeivel csapkodta a nyirkos avart. Stépán belenézett fönnakadt szemei fehérjébe és a sebzett ló fara meg az édesanyja kövérsége villant meg előtte. Az erdő felöl rohanvást közeledett egy csapat katona, már összegabalyodtak, akik az előbb még szemközt állottak. Az őrszem a földről sunyin fölnézett reájuk és ismét fölugrott. Valakinek a gerincét harapta meg és vergődve zuhant vele a földre Hallotta, amint ropoganak a csontok körülötte és beszakadnak a mellkasok a puskák tusi alatt. Egy idegen ember a vére szökött az arcába. Egy pillanatig nem látott a meleg folyamtól, de mégis beleragadt és beleharapott valaikbe. Morgott és a könyei paragzottak,s zokogott, mikor ez az ember is le- bukott vele. A gyomra háborgott és kidobta magából a vért, amit lenyelt, csuklótt és vonaglott az egész belseje. — A vér jégizű! — mondta magában és átölelt egy csizmás lábat. Beleharapott a bőrbe és a szövetbe, aztán a húst tépte és mikor a csizmás leguggolt fájdamlában, reádobta a mellét a mellére, az orrába mélyítette a fogait. Már lent küzdött mélyen a sötét emberek sora között. És nyomában mindenütt hallotta a társai kiáltásait: v , — Stépán! Stépán! — ordítozták azok dinadlmasan, fogcsikorgatva, avagy hörögve. Valahogyan egy szurony került a kezébe és most már hallotta, hogy csikordul az acél a kemény csontokon, hogyan fut az éles szerszám szisszentve és halkan pattogva a nemes részeken át a lágy, puhaságok felé. És amint egyszer fölkelt, vért köpködve egy elesett emberrel, többé már nem állott vele szemben senki sem. A háta mögül még hallotta ,a kiáltást: * — Stépán! Stépán! . .! De nem fordult vissza, hanem lihegve futott a nedves mezőn, mint egy elszabadult állat. A háta mögött véres, szuronyos embereket hallott szaladni. Még jobban futott és eldobta a patrontáskáját, hogy jobban bírja a rohanást. A táskáját is elhajította a tiszta uj, zöld pamutinggel együtt. Mikor már nem hallotta az üldözök lába dobogását, cikk-cakkos irányban haalot, hogy nehezebben találjanak a nyomára. Meredeken kapaszkodott fölfelé, mélységbe ereszkedett, aztán egyszer csak elbukott. Izzadtam véresen és vértől maszatosan, halálra fáradtan feküdt a hátán. Az égre nézett, a csillagokat kereste, de a ködös égről nem-néztek le a szelid mécsesek. Az őszi éjszakai még egyre tartott. A sötétség olyan mély volt a völgyben, hogy Stépán azt hitte, hogy egyetlen fekete gömbbe zárták a világot, a hegyeket, a fákat és őt magát is. Kimeresztette a szemeit, de semmit se látott, csak feketeséget. És akkor újra félni, vacogni kezdett, rémeket érzett maggfelé közeledni. — Üsküdár! — Üsküdár! — mondta hangosan Üsküdárban vagyunk. - De nem hitt a saját szavaiban semi, .s mintha a más hangjai hallotta volna.... Arra gondolt, hogy otthon nem tévedte e] s.gjra, még a legnagyobb sötétség éjs^káján se. Megfordult, sunyin mosolygott és^ elhatároztál- 'Hogy hazamegy. Négykézláb kúszott a bokrok között, 'hazafelé tartott. Aztán egy mohos, tisztáson meztelen csigára talált tenyerelni. Egyszeriben elfogta a nagy melegség, érezte, hogy most jön a roham, ismét látta a le sebzett Taiát és banyósán zokogni kezdett. . • A • ’ -• 1 V:1' ' ’ ' f ' ; - ■ . | i.y.' ■ '■■ y Hamvadó tüzek felé tépett, vékás és fafajt, csudátok vonultak. Hajnali szürkület kezdődött,az ég alját véti a fölpiszkált tüzek mellől kiáltozgattak a harcosok egymásnak: — Stépán E .Stépán ! Nem láttátok Stépánt? Egy páran emlékeztek rá,hogykivágta magát a támadók sorai közül, de aztán eltűnt. A tüzek ízövül rőta ’,beszélgettek a katonák. Egy ősz ember, aki ,látta a régi harcokat is, kényezve mondta: --S— Ilyet még sohasem láttam. - Fg.v harcol. ,ugy vereku-f sz ik, mint. Szent György lovag. — Bizony — jegyezte még egy fiatal, katona hát nem kezdi a verekedést, mindnyájan 01 r..hagyjuk a fogunkat. Puskája se volt — toditotta egy harmadik — a fogával ölt meg embereket. Az őrmester a kapitánynak, a kapitány az ezredesnek mesélte a Stépán viselt dolgait. .Az ezredes könybelábadt, szemeit dörzsölgette: — Egészen bizonyos, hogy megkapja a vitézséget érmet ! Maga a király fogja a mellére tűzni. Amikor ennek a kijelentésnek hire futott a táborban, aj katonák elérzékenyedve ‘ hallgatták egy, fiatal hadnagynak ; szavait: ’ , — A görbelábú Stépán a legbátrabb ember közöttünk.' És egyértelműen rebegték utána: — Bizony, bizony, a legnagyobb hős. . . ! . fio a a MEGRENDELTE már az Előre vasárnapi számát és gazdag mellékletét. Ha nem — rendelje meg még ma! Az “Előre” rotációs gépe Ez a hatalmas gép óránként 18.000 példányt fog nyomni és módot fog adni arra, hogy az egyetlen amerikai magyar szocialis ta napilap gyorsabban, pontosabban és gazdagabb tartalommal kerüljön az olvasók kezébe. Néhány hét múlva — ha ez a gép működni kezd — az Előre az öntudatos munkások kezében félelmetesebb és hathatósabb fegyver lesz, mint valaha. Kitartás és összetartás legyen a jelszavunk és akkor az ELŐRE rövidesen az eddiginél is nagyobb eredménynyel fogja végezni munkáját. A MUNKÁSOK EZREINEK FOKllAdalmasitását: 1 ■$,£‡ ' ■ ■ .*■ (§)̇@5@‚§}i§}© t azt. Faggyú nélküli szappan. A háború alatt Európa egyik' ’ legnehezebb kérdése a szappankérdés volt és még ma is az. Tud- t valevő, hogy a világháború folya- mán a zsiradékanyagokban az egyez világon óriási, hiány állott elő és a meglévő zsiradék alig volt elég arra, hogy az emberiséget annyira-,amennyire táplálni ingyen képes. Természetes, hogy ilyen körülmények között még csak gondolni sem lehetett arra, hogy megfelelő sennyiségű és minőségű szappant készítsenek,-i • A kémikusok azt tartották, • hogy a szappan faggyiú és illetve . zsiradék nélkül nenj,^készülhet el , és ezt a hitet nagy előszeretettel terjesztették a csomagolok is^ a kiknek a szappan és faggyú egyik • nagy jövedelmi forrásuk. jfk A-azükség az embereket találékonnyá teszi. A jogffguhiány rávezette az embereket arra, hogy pótszerek után nézzenek két amerikai .... Tudós megálapitota, azt, hogy romlásnak infsult kukoricából kitűnő szaíjgílut lehet készitegji. A kis-érleltkecses sikerrel végződtek és megjelent, a piacon; " A ■■Zap” mnblTívTit minden más :ragg;cu-szapp;piAi)iint a csötpagolók hires és kiirf/et.e.n. szappanja. A finnhe jvjil MftCánn, akpfczck- 111 k tf» Tg» ik naiv ragai a g yob b ,meg' iz'Sgallta ezt a s/appái, és mOgál k/pitotta, hogy jobban levette a festők és olájpiszkot, mint a többi szappanok, hogy már Zaps jobb atokjásra és mosásra is. •■/.: A . A Zap feltalálói ellen van az egész’hns-tröszt, mert azokra A néz- Re nagy veszteség volna egy fagügyi és zsiradéknélküli szappan gyors elterjedése. Az amerikai munkásságon áll, hogy ez a találmány sikerrel tud-e küzdeni nagy ellenségeivel szemben. A "Zap”-cég az Előrén kívül egy magyar lapban sem hirdet, talán csak ezért is ajánljuk olvasójunknak, hogy tegyenek egy próbát és rendeljék szappanszakségletül két erről a címről: “Zap”, J Beach Street, New York City.