Előre, 1920. május (16. évfolyam, 2580-2610. szám)
1920-05-24 / 2603. szám
ELŐFIZETÉST ARAX a rendkívüli postai szálitási költséggel együtt. Egy évr» -. $«.— gélávre____$4.— 5 EAST 3rd STREET, NEW YORK, N. Y. VÖT.. XVI ÉVFOLYAM. No. 2603. WILSON ELNÖK ULTIMÁTUMA A BÁNYÁSZOKHOZ AZ ELNÖK AZT MONDJA, HOGY NEM AD ENGEDÉLYT A BÁNYÁSZOKNAK A SZTRÁJKRA. De azt még maga sem tudja, mit csináljon, ha a bányászok engedély nélkül is sztrájkolnak. A keményszénbányászok hétfőn e este kezdik meg konvenciójukat Wilkesbarre-ban és ezen a konvención tárgyalják a sztrájk kérdését is. A bányászok és a bányatulajdonosok között hónapok óta eredményteenül folynak a tárgyalások az új bérskálára vonatkozólag és eddig csup aán abban egyeztek meg, hogy mi nem tudnak megegyezni. Minthogy a tárgyalások holtpontra jutottak, aonvenció nem tehet egyebet, mint : vagy elrendeli a sztrájkot, vagy elejti a követeléseket, vagy pedig béikebíróság döntésére bízza az ügyet. Ez utóbbira —a múlt szomorú ta-aasztalatain okulva — nem sok kedvük van a bányászoknak és Wilsons elnök, akit bizonyára informáltak a bányászok hangulatáról, ultimátumot küldött a bányászoknak, amelyben követeli, hogy a bányászok — ha a megegyezésre nincs kilátás — vessék alá magukat egy békebíróság döntésének. Az elnöki ultimátum a következő: , , “Értesültem, hogy önök valószínűleg nem képesek békés megegyezésre jutni. “Talán figyelmeztetnem sem kell önöket,hogy még nem hevertük ki a háború gazdasági veszteségeit. Szükségünk van s népünk legteljesebb munkájára, hogy föntartsuk gazdasági színvonalunkat és segítséget nyújthassunk Európának a talpraállítására. *M Olyan alapvető iparágban, mint amilyen a kemény szén bányászatra, egy sztrájk mindenkor zavarólag hat elmünkre és iparunkra. A keményszenet főleg magánszükségletek kielégítésére használjuk. A keményszén hiánya súlyosan érintené a lakóházak végtelen tömegét, amelyek főleg keményszén használatra vannak berendezve. Ezt a hiányt puhaszénnel és olajjal kellene pótolni és ezáltal elvonnánk ezeket az anyagokakat a vasúti szállítástól és a gyáripar!- tól és ennélfogva szállítási rendszerünket, amely máris túl vanterhelve, még jobban megterhelnénk. “Ennek nem szabad bekövetkezni, ha van mód az elhárításra. “Nem ismerem a bérskálák megállapításának technikai problémáit. Te- ■hát módot kell találniok a megegye-’ zésre. * ‘V' “De ha mégsem tudnának megegyezni, ragaszkodom lábhoz, hogy a vitás ügyek fölött békéltető bíróság döntsön és annak döntése érvényes legyen április haváig visszamenőleg és a munkát pedig folytassák önök, amíg a békéltető bizottság nem dönt. “Készen vagyok arra, hogy kinevezzek egy békéltető bizottságot, mint azt a puhaszénbányászok esetében tettem, mihelyt mind a két fél értesít, hogy a döntésnek aláveti magát.” Az elnök levelét John L. Lewis kapta meg, a bányász union elnöke s a konvenció elé fogja terjeszteni. -------------------- Ostromállapot a teschieni kerületben Trnp Tr^DF^tion filorl with thf» T>o«t master of New York on May 23. 1020. a« required bv the Act of October o 1017. PRAGA, május 23. — Az antant bizottság a már szerdán elrendelte az ostromállapotota tescheni népszavazási kerületben. A csehszlovákok és a lengyelek nagyon elkeseredett viszonyban élnek már hetek óta Több helyről öszütközést jelentenek. BERT.TN. május 23. — A félhivatalos Allgemeine Zeitungnak jelentik Tesetlenből, hogy a lengyelek terrorizálják a kerület lakóit, különösen azokat, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a csehek partján vannak.. A lengyelek letartóztatják a vidék legelőkelőbb embereit túszoknak. Oderbergből, Dietmannsdorfból és több más helyről véres összeütközéseket jelentenek. A lakosság elmenekült és így a bányák tétlenül állanak. JAMFWWVRAM 5 70ZA TVOLNAK A TELEFONKEZELŐK. JAMESTOWN N. Y., május 23. ■ A jamestww-i telefon központ összes , kezelői és külső munkásai sztrájkba léptek. A telefonszolgálatot teljesen beszüntették. ORGYILKOS ÖLTE MEG Herrera, a volt elnök bizalmi férfia, az orgyilkos. — Carranza halála “megkönnyíti” Washington helyzetét. • .... / MEXIKÓ CITY, május 23. — Venustiaro Carranzát és hat társát csütörtökön hajnali 1 órakor gyilkolták meg Tlaxer. Altengo közelében. Az orgyilkos Rudolfo Herrera ezredes, aki Carranza bizalmi férfia volt és a san marcosi vereség után a Carranza-sereg fővezére lett. Carranzát álmában ölték meg. Juan Barragan, Carranza vezérkari főnöke és Ignacio Bonillas, a volt washingtoni követ, megszöktek. A legújabb hírek szerint, Carranza holttestét a fővárosba hozzák, ahol át fogják adni két leányának. WASHINGTON, május 23. Venustiano Carranza halála után, a washingtoni hivatalos körök ‘megkönnyebbülten” lélekzenek. Ezt azzal magyarázzák, hogy Mexikóban mindig bizonytalanság uralkodott volna, ha Carranza az országban marad. Most azután igazán már semmi sem állja útját annak, hogy az új kormányt elismerjék. Carranza nem létezik többé. Igaza volt tehát annaka bankárnak, aki alig három héttel ezelőtt azt mondta, hogy “Carranzának nem adok egy hónapot.” Ez az ember tudta, hogy mit beszél, ő tagja annak a szervezetnek, amely a színfalak mögött igazgatja a mexikói eseményeket. Billiók állanak rendelkezésére. Ha ez a szervezet úgy akarja — és ez teljesen az anyagi érdekeitől függ — akkor van forradalom Mexikóban, akkor elűzik az elnököt és,ha az nem akar menni, akkor meggyilkoltatják. ----------------- Elkészült az olasz-orosz szerződés True Translation fiiért with the Post master of New York on May 23. 1320. as required by the Am of tober a, 1917. LONDON, május 23. — Rómából félhivatalosan jelentik, hogy Olaszország és Szovjet Oroszország között megegyezés jött létre, a két állam közötti kereskedelemre vonatkozólag. Visa A jelentés szerint, rövidesen mégr nyitják a kereskedelmek a Feketetengeren át. 1 - t Ugyanez a hírforrás jelenti, hogy az Olaszország által szállítandó árucikkek között .Harminc millió líra értékű kórházi készletek lesznek, amelyekért Oroszország gabonaneművel fog fizetni. .Olaszország a második ország, amely megköti a kereskedelmi szerződést Szovjet Oroszországgal. A gazdasági kényszer előírja majd a politikai lépéseket is. (4) -----——---------- .. . Egy bankár véleménye A Lusk-bizottság, amely jelenleg annak a megvizsgálásával foglalkozik, hogy mennyire segíti elő a drágaság a radikális lagitációt, tegnap Henry P. Davison-nak, a J. P. Morgan bankcég egyik tagjának véleményét kérte ki. Mr. Davison először is kijelentette, hogy a drágaság csak növekedő fog és a jövő évben valószínűleg magasabb lesz az élelmiszerek ára, mint ma. A drágaságot a háború pusztítása, az emberi munkaerőhiány és az a tény okozza, hogy az emberek millió sem végeznek termelő munkát A pénzérték csökkenése szintén a háború pusztításának az eredménye. "A körforgás — szólt Mr. Davison — nem tarthat sokáig anélkül, hogy valami ne történjen orvoslására, de meg vagyok győződve, hogy ezt nema törvényhozás vagy hazafias önkéntes szolgálat fogja létrehozni, de valószínűleg társadalmi zavarok.” “A társadalmi nyugtalanságot nem azagitáció, de a jelenlegi gazdaság viszonyok okozzák, amelyek mind a háború eredményei." Mr. Davison a többtermelést, a fölösleges költségek és a pazarlás kiküszöbölését ajánlotta. Ezzel szemben W. Jett Lauck tegnap a gazdasági helyzet javításár vonatkozólag programot hozott nyilvánosságra, amelyben kijelenti, hog a munkásokat hasztalan fölszólíta. Több termelésre mindaddig, amíg tudják, hogy több termelésüket a profi harácsosok saját vagyonuk gyarapására használják ki, ez egyszerűen annyit jelentene, mint a munkások, fölszólítani, hogy nehezebben dobozzanak, hogy jobban kizsákzni NEW YORK, CLEVELAND, CHICAGO, BRIDGEPORT, DETROIT Győznek az orosz szovjet csapatok CARRANZÁT A LENGYELEK VESZTETTEK Az angol szakértők szerint, az a “hliu nemzet öngyilkosságot követett el,” amikor megtámadta a szovjeteket. True Translation fiiért with the Post master of Now York on May 2.3. 1920. as required by the Act of October (1, 1917. LONDON, május 23. ). Végre a katonai szakértők is beismerik, pedig ők határozottan bolsevik-ellenesek, hogy Lengyelország offenzívája a bolsevikek ellen, az öngyilkossággal határos. William Thomson táborszernagy, a következő megjegyzést tette, amikor hallott a lengyel invázióról Dél- Oroszországbn: “Előbb-utóbb az orosz szovjet csapatok győznek.” A legkonzervatívebb katonai szakértőknek is az a véleményük, hogy a lengyelek már nem tehetnek többet. “Lehetetlen elkerülni azt, hogya lengyelek ne szenvedjenek olyan vereséget, mint Yudenitoh, Denikin és Kolciak” — mondotta Thomson. Lengyelországot ‘‘hiú, rosszul kormányzott, félrevezetett nemzetnek” nevezte, amelyet a “nemzeti öngyilkosságra” aszoltak bele. Maurice tábornoknak az a nézete, hogy “a lengyel győzelmek új erőt, életet fognak önteni Szovjet Oroszországba és ezzel meghosszabbítják és elkeserítik a küzdelmet. A többi katonai szakértők hasonló szkepticizmussal nyilatkoztak a lengyelek eshetőségeiről. “Kievet föladják sztratégiai viszszavonulás céljából” — mondotta Thomson. “Ha a lengyelek a saját felelősségükre kezdték, meg az offenzívát, akkor nem szabad segítenünk. Ha az antant beugrasztotta őket ebbe a kalandba, akkor a vigasztalás nem elég." A hadügyminisztériumban kijelentették, hogy a lengyelek beássák magukat a Dnyeper folyó mentén,Kievtől,körülbelül 40 mérföldnyire délkeletre. A svarcvonal most Jampoloro, Vapniarkán, Bratoslavon, Linovetsen ■ és a jischi hídon át halad a Gorval és a Berezina folyók mentén. A hadügyminisztérium is beismeri, hogy a lengyelek nem nyomultak elő május 16-ike óta. De ezalatt az idő alatt elkészültek a szovjet hadsereg ellentámadására, amely május 14-én kezdődött az északi fronton. Ahadügyminisztériumnak nincsen nek hivatalos jelentései, amelyek i.megerősítenék azt a Fantasztikus jelentést, hogy a lengyelek elfoglalták Odesszát. (2) (3): SZTRÁJKRA KÉSZÜLNEK A CLEVELANDI POSTÁSOK. CLEVELAND, Ohio, május 23. — A National Federation of Postal Employees gyűlést hívott össze, amelyen tárgyalni fogják,, hogy várjon, ajánlatos volna-e, ha 1000 clevelandi levélhordó és postahivatalnok sztrájkba lépne. ( A helybeli postahivatal alkalmazottjainak kétharmada a szervezet tagja. ' —-------------- 182 bűnténnyel vádolják A FRANCIÁKAT. FRANKFURT, május 23. — Az itteni rendőrségi törvényszéknél 182 kriminális bűnténnyel vádolják a francia okkupácionális sereget. Ezeket a vádakat eddig azért tartották vissza, mert attól tartottak, hogy a franciák megbosszulják magukat. Tovább folyik a francia sztrájk PÁRIS, május 22. — A vasút munkások végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy folytatja a sztrájkot A munkásszövetségi nemzeti taná ■ csának határozata folytán, az összes unionok támogatni fogják a sztrájkkóló vasutasokat, s inyathassák őket és jobban aláássál gazdasági helyzetüket. “A munkások — mondja végül J Jett Lauck — és a közönség nagy része új fogalmakkal bír az ipari termelésről, az ipari termelésnek a népet kell szolgálnia.” Mozgósítanak a csehszlovákok a magyar határon TV■ 11 u Trondoviin find Kill Vilka Pt True Translation filed with the Post master of New York on May 23. I 1920. as required by the Act of Oeto- j ber 6, 191-7. LONDON, május 22. — Amsterdamból érkező hírek jelentik, a “Wiener Mittag Zeitung” szerint, hivatalos helyen megerősítették azt a hírt, hogy a csehszlovákok és a jugoszlávok moz-gósítanak a magyar demarkációs vonal mentén. A szerbek sáncárkokat ástak Bajától délre. Budapesten nagy izgalom uralkodik. Úgy látszik, a csehszlovákoknak és a jugoszlávoknak nem kell a Horty- féle “alkotmányos” rémuralomból. AZ I.W.W. IS KÉSZÜLŐDIK AZ ÁLTALÁNOS SZTRÁJKRA A konvención megbízták az általánnos agitációs bizottságot a sztrájk szervezésével. CHICAGO, május 23. — Az Industrial Workers of the World konvenciója ma véget ért. A gyűlésen elhatározták, hogy az összes unionokbat agitálni fognak az általános sztrájk mellett. Az országos sztrájkkal akarják kivívni az osztályharc foglyainak a szabadságát. A konvenció felhatalmazta az általános végrehajtó bizottságot, hogy kinevezzen egy “általános agitációs bizottságot”, amelynek meg van engedve, hogy gyűjtéseket rendezzen, szónokokat szerezzen, irodalmat terjesszen és gyűléseket Martion abból a célból, hogy a tiltakozásnak meg legyen a kívánt eredményeis. Az a vagitáció, amelyet a konvenció elfogadott, követni fogja annak az agitációnak a példáját, amelyet Tom Mooney szabadonbocsátásáért folytassak. .Az I. W. tW. felszólítja az összes munkásszervezeteket, hogy közreműködjön vele az általános sztrájk szervezésében. A konvenció gyűlésén indorizálták a smithvillei Work People’s College-ot. A college, amely Minnesota államban van, bizottságot küldött a konvencióra és ott kérte az indorizálást. A bizottság tagjai, felelve a de-legátusok kérdéseire, kijelentették, hogy a college-ban marxista gazdaságtant tanítanak és történelmi mate- , .rializmus.t.z ■'.magánemberek tulajdona eszlítvésén összeköttetésben semmiféle gazdasági vagy po- 1o litikai szervezettel,! 1 ’’ MI BAJ VAN ANGOL KATONASÁGGAL? A Londonból érkező hírek nagyon óvatosan említik, hogy az angol hadsereg ‘■‘több ezredeiben nem a leg-’' jobb, a'- giorár.sis hogy a legutóbbi napiéi eseményei sok gondot okoznak.Azt s megjegyzik, hogy a bolsevikek okozták. Állítólag vizsgálatot indítottak, amelynek az volt az eredménye,hogy a bolsevik szervezők a hadseregben akarták beilleszteni “a forradalom melegágyát.” -----1— . *----.—o—: 25.000 KOMMUNISTA A MOSZKVAI FÖLVONULÁSBAN. MOSZKVA, május 23. — Az angol ipari union képviselői jelen voltak ma, amikor .25.000 kommunista munkás fölvonulást rendezett. Tizenkétezer kommunista gyári munkás teljesen fölfegyverkezve — akik önkéntesen jelentkeztek katonai szolgálatra — is részt vett a felvonulásban. ------------------. 7412 BEVÁNDORLÓ ÉRKEZETT MEG ELLIS ISLANDON. s Baker, Ellis Island igazgatója, kijelenti, hogy a bevándorlók oly gyorsan érkeznek, amint azt a jelenlegi közlekedési viszonyok megengedik. A múlt héten 7412 bevándorló érkezett meg Ellis Islandra. Ebben nincsenek beleszámítva azok, akik első vagy másodosztályon utaztak. Nézete szerint, csak az útlevélszabályok és az útlevél megszerzésének a nehézségei tartják vissza az embereket attól, hogy Amerikába jöjjenek. NAGY VIHAROK MINNESOTÁBAN Prairieville-t és Castle Rocke-ot elpusztította a vihar és azután elárasztotta víz. MINNEAPOLIS, Minn., máj. 22. Az északnyugati tornádók négy ember halálát okozták. Az ideérkező hivatalos jelentések szerint, több mint egy tucat ember súlyosan megsebesült. A négy halálesetet Castlers Rockéból jelentették, ahol minden ház összeomlott a vihar következtében. Több faluval megszűnt az összeköttetés és így onnan még nem érkeztek jelentések. Az állami katonaságot kirendelték, hogy őrszolgálatot tegyen azokban a falvakban, amelyekben a vihar dühöngött. Prairievillet, Mimi, állítólag teljesen elpusztult. A tornádót felhőszakadás követte. Az utcákon csak csónakokon lehetett közlekedni. A patakok és a folyók kiáradtak. A szántóföldeket elárasztotta a víz. A vihar Northfield közelében kezdődött, ahol rombadöntötte a háziakat és azután kétfelé szakadt. Az fele Castle Rockon száguldott át, ahol egyetlen ház sem maradt épen, a másik fele pedig Prairievillet pusztította el. A vihar után óriási felhőszakadás támadt. Rochester utcáin két láb magas a vízállás. Jarmingtonból különvonat ment Castle Rochéba orvosokkal, ápolónőkkel és mentőkkel. CSEHORSZÁG IS KERESKEDEM! SZERZŐDÉST KÖT Massaryk elnök kijelenti, hogy barátságos missziót küldenek Szovjet Oroszországba, a kereskedelmi szerződés megkötésére. BERLIN, május 23. — A csehszlovák köztársaság elnöke ma a következő kijelentést tette: “Az első általános választás, amelyet tartottunk, valóban képviselni fogja a nemzetet a szerdán megnyitandó nemzetgyűlésen. A választások a legteljesebb, rendben folytak le, bár sokan zavargásoktól tartottak az ország egyes részein. A lakosságnak körülbelül a fele, nyolc millió férfi és nő — szavazott. Valamennyi idegen,látogató észreveheti, hogy örvendünk a szabadsá-■ gunknak. Különöse» arra vagyok büszke, hogy forradalmunk vérontás nélkül folyt le. Egy ember sem öletett meg. Eleinte történtek fosztogatások, de vérengzések nem voltak. A kommusszta kisebbségben vannak. A szociáldemokrata, az agrár és a nemzeti párt, a három legnagyobb ■ párt. A szociáldemokrata párt a legerősebb, de nincs abszolút többsége. A miniszterelnök szocialista, de a szocialistáink nem a revoluciónak, hanem az evolúciónak a hívei. Forradalmunk után szükségünk van a békére és a munkára. Egy bizottságot fogunk küldeni Oroszországba a viszonyok tanulmányozására és a kereskedelmi összeköttetés megteremtésére. A bizottság három kormánybiztosból és az összes pártok képviselőiből fog állani. Valójában nem ismerjük a helyzetet, mert sok ellentétes hír érkezik. Saját képviselőink útján szeretnénk ■ megkapni a szükséges információkat ■ mielőtt Oroszországra vonatkozólag véglegesen határozunk. Ismernünk kell az ottani viszonyokat és azt hiszem, sikerül Oroszországot mérsékletre bírnunk. Ellenben, ha Oroszországtól elzárkózunk, ezzel csak irántunk való ellenszenvét fokoztuk. A lengyel invázió rejtély, amelyet senki sem ért meg. A lengyel invázió késlelteti a bizottságunk kiküldését és valószínű,hogy a bizottság kénytelen lesz Revalon keresztül utazni Oroszországba. A munkások természetesen mindee nütt rokonszenveznek a szovjet köz - társasággal.” r - u-m-f -.T-itból kitűnik. - A cseh kormány okul a lengyel példábó! és ezért keresi a békés kapcsolatot a szovjet, köztársasággal. j MEGJELENIK MIN\x DEN HAP, VÁSÁRI NAP TARTALMAS MELLÉKLETTEL. Eg^cf y&m Ara: ] 2c * :mrr^r:T anna■ n ■ ■ M -MONDAY (HÉTFŐ), MÁV 24, 10 20. A LENGYELEK VISSZAVONULNAK AZ EGÉSZ HARCVONALON \ DÉLI FRONTON IS MEGKEZDTÉK AZ OFFENZÍVÁT. HATSZÁZ MÉRTFÖLDES FRONTON FOLYIK A HARC. KIFVET KÖRÜLFOGJÁK A VÖRÖS CSAPATOK VARSÓ TERMÉSZETESEN NEM JELENTI A CSÚFOS VERESÉGET. — PERZSIÁBAN 13 GYŐZNEK AZ OROSZOK. True translation fiiért with the Post- master of New York on May ?3, 1920, as required by the Act of Octo-tober 6, 1917. LONDON, május 23. A legutolsó moszkvai hivatalos jelentés szerint, amely ma érkezett meg drótnélküli táviratban, a bolshevik offenziva kedvezően folyik a lengyelek ellen az egész fronton, de különösen a Beresina mentén. A hivatalos jelentés a következő: “Csapataink elkeseredett küzdelmek után átkeltek a Thernitsán Molodedino irányában.” ■‘A Beresina job partján elfoglaltunk több falut, amelyek Beresina falutól 8 mértföldnyire délnyugatra és nyugatra feküsznek. Némely helyen véres harcok folytak. “Csapataink offenzívát kezdtek a Borisov kerületben (a Beresina partján körülbelül 60 mértföldre északkeletre Minsktől.) Borisovtól délre és keletre több falut elfoglaltunk.” _________________ Bobrinsktól keletre és dél- keletre elfoglaltunk több faluta Beresina partján, körülbelül 100 mértföldnyire délkeletre Minsktől. ■ ‘A Polotsk kerületben (a Dvina partja.11) erélyesen ■megkezdtük az előnyomulást Sventiany felé és előnyomul' tünk Tcherkovshtovináig. — Polotsktól 10 mértföldnyire délnyugatra. Úgyszintén elfoglaltuk Glubokot és Sviry falut, Polotsktól nyugatra vagy 7 mértföldnyire. A hadi zsákmányt és a foglyokat még nem számláltuk meg. Ingumen irányában a Beresina jobb partján Véres ,harcok folytak le. Az eredmény az, hogy csapataink a Pere,sinát,61 3—7 mértföldig nyomultak nyugatra. , Zhlo’bin, Mozir s Retchitsa irányában csapataink előnyomulnak a Dnieper kerületben. Kiev körül csak az elő-. Őrsök voltak tűz alatt. , Tarashtcha körül (Kievtől, 65 mértföldnyire délre) az„ előnyomulésünk sikeresen fejlődik. Vapiiarka környékén hosszas és véres küzdelmek után több falut elfoglaltunk Vapviarka állomástól 27 mértföldnyire délkeletre és 14 mértföldnyire délre.” Ezekről az óriási győzelmekről a lengyelek nem tesz- nek említést. Szokásuk szerint hallgatnak, amikor vereséget szenvednek. Ez egyszer azonban tovább mennek egy lépéssel. Egyenesen leta- i gadják- “Kilenc támadást visszavertünk”, jelenti a hadügyminisztérium. Azonban nem jelenti azokat, amelye■ ket nem vertek vissza. VARSÓ, máj. 23. — A lengyel hadügyminisztérium hi-ivatalos jelentése szerint a lengyelek visszavertek a bolsevik támadást az elmúlt huszonnégy órában az északi 140 kilométeres fronton. A jelentés hozzáfűzi: “A bolsevikek minden áron meg akarájk törni a lengyel védelmet. Különösen véresek voltak a harcok a felső Beresina mentén, amelyen a vörösek nem keltek át.’1 I .■ A VriVovízek elfoglaltál ■ Fölotskot (amely fontos vasúti gócpont) pp most megkisártik, hogy nyugat és dél felé előnyomuljanak a folyók mentén. Az északi front jeleneg Drissától délre Beresina Faluig terjed, a Borisov folyó partján.” LONDON, máj. 23. — Teheránból érkező hivatalos jelentések szerint az angol csapatok visszaesnek a támadó szovjet csapatok elöl, melyek partra szállottak Enzelinél s jelenleg Rasht előtt állanak (25 mértföldre délkeletre Enzelitől) ■ (1) ' Nem tudtak ellentállani a kísértésnek —tH V / ' ‘ ■■ A new yorki városi*dísságon tegnap nem kevesebb, mint tizennégy asszonyt és leányt, vádoltjaik lopással. Mind a tizennégy vádlottat a Stores Mutual Protective Association detektivei tarthatták t* éste.jkettő kivételével -^'-hiindnyájuk^f'ipénzbirsággal büntették., Margaret Drpyyn, aki 1852 Second Avenue alatt likott hat hónaptól ké£ évig terjedő foigályra ítélték, mert selymet loprak. A 153 .East 2^ Streetalatt lakó Evelyn ' Gordian u ugyanazt] az áfát fizeti két selyemblúzért, amelyek értéke 40 jdollár volt. ,-----^6------- \ Mire jó a politika ?! ---------~8 ■ Joseph A. O’Reilly, a “ Patrolmen’s Benevolent Association’ és a ‘‘Uniformed Firemen's”Association” képviselője, akit csütöltökön Alfred A. Smith kormányzó “ihazug”-nak nyilvánított azon" kijelentéséért, hogy a kormányzó írásban jelentette ki, hogy ő a kétszeri váltás rendszerének Ilivé, amely törvényjavaslatot most visszautasított. O’Reilly nem maradt soká adós a válaszszal és a kormányzót “ hypocritának, szégyen nélküli kétszinti”-nek nevezi. O’Reilly elmutatott egy kártyát, amelyen a kormányzó az 1918-iki választások előtt “yes”-szel válaszolt azon kérdésre, hogy hite-e a kétszeri shift rendszerének. “Nagyon könnyű Smith kormányzónak valakit hazugnak címezni, de ezerszer inkább vagyok a“hazug” polgár a kormányzónak írott nyilatkozatával a szemben, mint ama vád- s dal ellenem, mely alól a kormányzó nem képes magát tisztázni.” Ilyen a politika! Ígére- t fel tenni a választások előtt és hátat fordítani a könnyen hívőknek a választások után. -----------------Kölcönére és adományára szükség van! Küldje erre a címre: Jós. Ker- tész, 350 E. Bist St., New York City. .. f