Előre, 1920. augusztus (16. évfolyam, 2785-2914. szám)

1920-08-04 / 2788. szám

PENNSYLVANIA MAGYAR TELEPEI VÁRJÁK HUSZÁR KÁROLY URAT! Az ohioi Youngstown magyar munkássága is szeretne szemtől-srembe kerülni a véreskezű panamista volt magyar miniszterelnökkel. PITTSBURGH, Pa., aug. 2. — Hangos, lármás egész Magyar-Amerika. Amióta először híre jött annak, hogy a Horthy-pribékek futárokat küldenek Amerikába, nem múlt el egy hét anélkül, hogy az amerikai magyarok valahol ne rendeztek volna népgyűlést, amelyen megbélyegezzék azo­kat a gyilkosokat, akik munkások és zsidók ezreinek a le­­gyilkolásában találják örömüket, élvezetüket. Amióta pe­dig a fehóhérok egyike, Huszár-Schnorr­ Károly Amerika földjére tette a lábát, az amerikai magyar munkások egyre­­másra rendezik az impozáns népgyűléseket, amelyekre hív­ják, csalogatják, édesgetik a volt magyar miniszterelnököt: jöjjön el és hallgassa im­ár, miként vélekednek róla és gyil­kos cimboráiról az amerikai magyar munkások. Rövid néhány napon belül a követ­kező magyar telepek rendeztek tilta­kozó népgyűléseket: Sharon, Pa., amelynek eredményéről lapunkban már beszámoltunk; McKeesport, Pa., Youngstown, O. és N. S. Pittsburgh, Pa., amelyekről az alábbiakban szá­molunk be, továbbá Rankin, Pa. és East Pittsburgh, Pa., amelyeknek le­folyásáról lapunk egyik legközelebbi számában fogunk beszámolni. McKeesport alkalmas hely lett vol­na arra, hogy magyarsága nagy nép­­gyűlésen tiltakozzék a magyarorszá­gi Fehér Terror ellen, mert a mun­kásság öntudatos és józan, tudja, tudja, hogy hol a helye, amikor a je­lenlegi gyilkos magyar kormánnyal állunk szemben. A nagy népgyűlést azonban nem lehetett megtartani, mert az egykori cári uralom kozákjai most McKeesporton tartózkodnak, akik éhes szemekkel lesik a munkás­ság minden megmozdulását. Az ön­tudatos magyar munkások azonban július 31-én, szombaton este 8 órakor ennek ellenére is, összegyűltek a Munkás Otthon helyiségében, hogy meghallgassák E. H. Neuwald-nak, az Előre munkatársának előadását és tiltakozásukat fejezzék ki azokkal a banditákkal szemben, akik Magyar­­országon részben egyenruhában, rész­ben csuhában vezetik a tömeggyilko­­­­st. Az egyórás előadás meghallga­­tása és az utána következő eszme­csere után, a mckeesporti öntudatos magyar munkások elhatározták, hogy az Amerikai Magyar Munkások Szö­vetségének a kiépítését és az Előre terjesztését fokozottabb erővel fog­ják folytatni és minden olyan kísér­­letet, csírájában megfojtanak, amely arra irányul, hogy városukban híve­ket toborozzanak a gyilkos fehér kur­zus számára. A jelenlevők 11 dollár­ral járultak hozzá azokhoz a költsé­gekhez, amelyek a fehér terror elleni harc folytatása körül fölmerülnek. YOUNGSTOWN, O., magyar mun­kássága augusztus hó elsején, vasár­nap délután két órakor gyűlt össze az atléták 338 Federal Streeten levő tágas helyiségében. A tiltakozó gyű­lésre Youngstown magyarságán kí­vül Neményi Miklós, az Amerikai Magyar Hírlap szerkesztője és Vár­­laky Sándor, a “szőrös pap” is meg­hívást kapott, akik egy előbbi gyűlést lebecsméreltek és alkalmat kaptak arra, hogy ez alkalommal saját néze­teiket is kifejezhessék. A gyűlésen Neményi Miklós tényleg meg is je­lent. A gyűlést az egybehívók nevében Homolya István nyitotta meg és ve­zette végig, aki rövid megnyitó be­széd után a szót a gyűlés előadójá­nak, E. H. Neuwaldnak adta át. A szép számban megjelent youngs­­towni, sharoni és farrell-i magyar munkások és munkásasszonyok a legnagyobb figyelemmel hallgatták végig a másfél órás előadást, amelyet gyakran viharos tapssal sza­kítottak félbe. Az előadó részletesen ismertette a magyarországi Fehér Terrort, annak előzményeit, az ame­rikai magyar mozgalmakat és a szi­bériai akció kapcsán azokat a törek­véseket, hogy az amerikai magyaro­kat is megnyerjék a fehér kurzus gyilkos eszméjének. Rátért azután magára a youngstowni helyzetre, rá­mutatott arra a káros munkára, ame­lyet ott Várlaky Sándor, a hazugsá­gokban utazó csuhás és az Amerikai Magyar Hírlap végez a magyar mun­kások között. Kijelentette, hogy Vár­laky és Neményi hiába veszik rossz néven a gyűjtéseket a védelmi alapra, a papíralapra és egyéb alapokra, mert gyűjtés lesz ezen a gyűlésen és a további gyűléseken is, a magyar munkások öntudatos része pedig szí­ves-örömest ad, mert tudja, hogy a védelmi és a papíralapra éppen úgy szükség van, mint annak az alapnak a föntartására, amely arra szolgál, hogy abból a Fehér Terror elleni küz­delmet folytassák. A távolmaradt “szőrös” papnak is megküldte az az üzenetét és előadását azzal a fel­­szólítással fejezte be, hogy­­ "­rs­­towni magyar munkások c­s­kálódás és akadály ellenére is ter­jesszék az Előrét, az egyetlen Ame­rikában megjelenő forradalmi napi­lapot és törekedjenek arra, hogy a magyarságot bevezessék az osztály­harc alapján álló Magyar Munkások Szövetségébe. Homolya gyűlésvezető azután Ne­ményi Miklósnak adta át a szót, aki fél órás beszéd kíséretében ismertet­te állásfoglalását azokkal a kérdések­kel szemben, amelyeket Neuwald is­­mertetett. Mentegette magát, hogy a Hírlapba hibáján kívül kerül­tek bele az igazságnak meg nem fele­lő kijelentések és hogy ez a lap ellen­zi a magyarországi rémuralmat. A szibériai akciót nem is próbálta meg­védelmezni Neuwald súlyos vádjaival szemben, csupán azt jelentette ki, hogy a youngstowni magyarok, ami­­kor ezt a mozgalmat megindították, jót akartak s nem az ő hibájuk, hogy Berkóék és a Relief Committee urai­nak a kezében rossz útra terelődött. Ő ezért nagyon sokszor támadta mind a két társaságot. Kijelentette, hogy csupán "tisztességérzetből” nem követelte lapjában a tolvaj és spicli Zámborynak kiebrudalását a Verhovayak Lapjának szerkesztői ál­lásából, mert ő is pályázott arra az állásra, de, mint Verhovay tag, a leg­közelebbi gyűlésen szóvá fogja tenni ezt az ügyet. Végül kijelentette, hogy akár a Népszava, akár a Szabadság csinál mozgalmat, annak éppen úgy gyűjtés a célja, mintha az Előre csi­nál mozgalmat és beszédét azzal fe­jezte be, hogy ő tudja azt, hogy Neu­wald ízekre fogja szedni mindazt, amit ő mondott. A gyűlés közönsége a tanú rá, hogy ebben az egyben nem tévedett. Neuwald rövid időn belül úgy ízekre szedte minden egyes kijelentését, hogy még a váza sem maradt meg annak a kis beszédnek, amelyben Ne­ményi az állásfoglalását ismertette. Még ő maga sem tudta megállani, hogy a közönséggel együtt jól ne mu­lasson, amikor kijelentéseit nevetség tárgyává tette. Neuwald kimutatta, hogy Neményi mindössze arra szorítt­kozott, hogy az “embert” különvá­lassza az “újságírótól,” mert “mint ember,” maga is elitélt. A mozgal­makra és a gyűjtésekre vonatkozólag Neuwald ezt mondotta: “Tény és való, hogy akár a Nép­szava, vagy a Szabadság, akár az Előre csinál mozgalmat, az min­dig gyűjtéssel kapcsolatos. Csak a szavak sorrendjén kell változtatni: az Amerikai Magyar Népszava és a Szabadság azért csinálnak moz­galmakat hogy gyűjteni lehessen, az Előre azért gyűjt, hogy mozgal­mat tudjon csinálni és pedig min­dig olyan mozgalmakat, amelyek révén súlyos csapásokat mér a munkások elnyomóira és kizsák­­mányolóira.” Az igazság kedvéért leszögez­zük, hogy a gyűlés után elintézést nyert a két vitázó közötti kérdés, hogy a Magyar Újságírók Egyesüle­te a saját, vagy pedig “minden ma­­gyar születésű amerikai nevében” küldte el a múlt esztendőben Párisba azt a kábelt, amelyet Neményi úr is aláírt és abban a bolsevizmus megál­lítását kérték Magyarországon. Ne­ményi úr ebben a kérdésben is vere­séget szenvedett, mert az Amerikai Magyar Hírlap akkori száma igazol­ta, hogy azt a kábelt a magyarság megkérdezése nélkül, annak nevében küldöttek el azok, akiket annak idején az előadó ezért szélhámosoknak és kalandoroknak nevezett. A gyűjtés eredménye várakozáson felül sikerült: $65.40, amelyből $10.40 költség volt, a többit pedig azzal az utasítással küldték a new yorki Se­gélybizottsághoz, hogy felét az Előre papíralapra, másik felét pedig a Fe­hér Terror elleni propaganda céljaira fordítsák. Az Előre olvasóinak a tá­bora több előfizetővel szaporodott és a jelenlevők azzal az elhatározással távoztak, hogy a legközelebb még nagyobbá, még impozánsabbá teszik (Folytatás a második oldalon.)­ BŰNÖSÖKNEK TALÁLTÁK A VÁDLOTTAKAT EGY ÉVTŐL ÖT ÉVIG TERJE­DŐ BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK A KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT TAGJAIT. Az esküdtek úgy találták, hogy erő­szakkal akarták megdönteni a kor­mányt. CHICAGO, augusztus 3. Nyolc­vanöt napig tartó tárgyalás után, az esküdtek bűnösnek találták a Communist Labor Party húsz tag­ját a “kriminális szindikalizmus” tör­vényének áthágásában. Hebel bíró 1 évtől­­ évig terjedő börtönre ítél­te a vádlottakat. Az ítélet kihirdetése után, a véde­lem a perujitásra tett indítványt, mire a bíró kijelentette, hogy a per­­úyítás ügyében szeptember 25-én hallgatja meg az előterjesztendő ér­veket. A vádlottak addig a régi óvadék mellett szabadlábon marad­nak. Itt adjuk az egyes vádlottak íté­leteit: William Bross Lloyd, 1 évtől öt évig terjedő börtön és $3000 pénz­­büntetés; L. E. Katterfeld, börtön és $2000 pénzbüntetés; Max Bedacht, börtön és $1000 pénzbüntetés; Jack Carney, börtön és $1000 pénzbünte­tés; Perry Shipman, egy év a me­gyei börtönben; L. K. England, bör­tönbüntetés; Ludwig Lore, New York, börtönbüntetés; Dr. Carl Sandberg, Chicago, egy év a megyei börtönben; dr. Oscar J. Brown, egy év a megyei börtönben; Niel J. Chris­tensen, egy év a megyei börtönben; Edgar Owens, börtönbüntetés; Sa­muel Ash ügyvéd, Chicago, egy év a börtönben; James A. Messinger, Chicago, egy év a börtönben; Sa­muel F. Hawkin, egy év a börtönben; "Edwin Firth, egy év a megyei bör­tönben; John Vogel, egy év a me­gyei börtönben és $2000 pénzbünte­tés; Arthur Proctor, Chicago, bör­tönbüntetés és $2000 pénzbüntetés; Neils Kjar, Chicago, börtönbünte­tés; Morris A. Stolar, egy évi bör­tönbüntetés; Charles Krumbein, egy évi börtön. Ahol a büntetés nagysága nincs kiírva, ott a bíró még nem mondta ki az ítéletet. A tizenkét hétig tartó tárgyalás Illinois állam népének minden hé­ten körülbelül 2500 dollárba került, mert egy rendkívüli ügyészt és há­rom ügyészhelyettest alkalmaztak. Az esküdtek kilenc órán át tanács­koztak, mielőtt meghozták az ítéle­tet. Comerford ügyész még két órán át beszélt a hazafiságról és a zászló­ról, mielőtt az esküdtek visszavonul­tak és utoljára felolvasta a “Star Spangled Banner”-t, hogy még job­ban felkeltse bennük a hazafias ér­zést és elfogultságot. “Dobjuk sutba az alkotmányunkat és adoptáljuk a moszkvai manifesz­­tumot — mondotta. — Távolítsuk el Washington és Lincoln szobrait a parkokból és állítsunk szobrot Le­ninnek és Trotzkynak. Menjünk a templomba, vegyük le Krisztust a keresztről és tegyük Judást a helyé­re, ha ezek az emberek nem bűnö­sök.” ----------—-----­ Katonaságot küldtek a feketék ellen MIAMI, Fia., augusztus 3. — A feketék és fehérek közti feszült vi­szonyra való tekintettel, katonasá­got rendeltek ki készenlétre, hogy az esetleges összetűzést idejében megakadályozzák. A nyugtalanságot az idézte elő, hogy Herbert Brooks fekete fogoly­ról az a hír került forgalomba, hogy a csőcselék kivégezte őt. Négyszáz fekete tüntetett az em­bertelenség ellen. SHEVEPORT, La., augusztus 3. Center-Texasban a csőcselék meg­­lincselte Lige Dániel négert, aki ál­lítólag megölte Mrs. Maggie Halt-t. —---------------­ PÉNZÁRAK Magyar korona ...........................$5.30 Osztrák korona ....................... $5.60 Jugoszláv korona ..................$13.— Cseh korona ........................ $19.50 Román lei ................................. $24.50 Ezek az árak a börze jegyzései s korántsem jelentik azt, hogy valójá­ban ilyen árakon lehet koronát vá­sárolni. Az­ árak változnak aszerint, hogy milyen mennyiségű a­­vásárlás. Olvasóink helyesen teszik, ha pénz­beváltás vagy pénzküldés esetén ér­deklődnek aziránt, hogy hol kaphat­ják a legolcsóbb áron a koronát­, mi­vel a pénzküldők árai nem egyfor­mák. Megalakult a lengyel szovjet köztársaság AZ ÖNKÉPZŐ EGYLET TILTAKOZÓ TÁVIRATOT KÜLDÖTT HORTHTNAK A New Yorki Első Magyar Önképző Egylet hi­vatalos tiltakozása a fehér terror ellen. Ud­varias a hang", de erősíteni lehet Huszár csatlósainak a kirúgásával. Az országszerte megindult fehér terror ellenes mozga­lom eredményesnek mutatkozik, mert Huszár az NEM mu­tatkozik. Bujkál és retteg, csak a fekete papok és a fehér lapok agitálnak Cukor Móric és Berkó Dávid amerikai ke­resztény kurzusa mellett. Tömöríteni sem tudja Huszár úr még Móric és Dávid segédletével sem a tömörítendőket Legfeljebb valami eldugott plébánián ha tömörül a szegény Huszár, a pórul járt, “fog-Héjjas” Huszár. A magyar polgári egyletek eddig is ott voltak a tilta­kkozók sorában, a N. Y. Első Magyar önképző Egylet azon­ban külön is tiltakozik és tiltakozását a főhóhér­hoz intézi Az egylet tiltakozó távirata a következő: Főméltósága Horthy Miklós kormányzó Urnák Budapest A New Yorki Első Magyar önképző Egylet, amely 31 éve az amerikai magyar kultúrának központja r­ossz tagsága nevében tiltakozik a Magyarországon uralkodó Fehér Terror üzelmei ellen s kéri főméltóságodat, hogy a magyar nemzet hírnevét aláásó üzelmeknek a lehe­tő legerélyesebb eszközökkel véget vessen. A külföl­dön élő magyarok vallás- és osztálykülönbség nélkü megdöbbenve szemlélik a hazai eseményeket ése ez el­len minden téren orvoslást keresnek. Dénes Ernő, Farkas Vilmos jegyző, elnök. Gondolja az Önképző, hogy ez a tiltakozás is hasznos? Mi nem h­isz­­szük, mert Bferthy nem vájja ki a szemét a Héjjasnak. Hogy mennyi­re nem, bizonyítja Az Ember július 18-iki számában ez a kis apróság is: “HÉJJAS HORTHY TUDTÁ­VAL ADTA KI PLAKÁTJÁT. Feltétlenül megbízható forrásból értesülünk, hogy Héjjas Iván is­meretes plakátjának közzététele előtt, megjelent Horthy Miklós kormányzónál és bemutatta neki a plakát szövegét. Horthy a legna­gyobb mértékben helyeselte, hogy Héjjas lemondásra szólítja fel Si­­monyi Semadam miniszterelnököt és általában helyeselte a plakát minden követelését. A kormányzó formálisan hozzájárult ahhoz, hogy Héjjas a maga hihetetlenül fen­­héjázó proklamációját nyilvános­ság elé vigye. Ami meg is tör­tént. Horthy és Héjjas tehát tel­jesen együtt vannak, minden tekin­tetben egyetértenek.” Az önképző bizonyára tudja, hogy ez így van és ezért felmerül az a kérdés: mit ér csupán egy szelid han­gú tiltakozó táviratot meneszteni a fehóhérhoz, mely — igen valószínű­ — el sem jut a kezébe, de ha eljutna is, egyenesen a papírkosárba ván­dorol. Nem, a Fehér Terror ellen nem le­het küzdeni egy ilyen távirattal. Az önképző sokkal hathatósabban tá­mogathatja a küzdelmet, mely a Fe­hér Terror ellen folyik, ha első­sor­ban itt veszi fel a harcot a Fehér Terror amerikai ügynökei ellen; ha kivágja tagjai sorából a Berkókat, a Cukor Móricokat, Huszár szövetsé­geseit; ha nem csak erkölcsileg, ha­nem anyagilag is támogatja a Fehér Terror áldozatait; ha igyekszik lehe­tetlenné tenni Huszárnak amerikai akcióját. örömmel konstatáljuk, hogy az Önképző elítéli a Fehér Terrort, de az elítélést nem tartjuk elegendőnek. Reméljük, hogy az Önképző még bővebben foglalkozni fog az ügy­gyel és erélyesebben fog résztvenni a Fehér Terror ellen folyó küzdelem­ben. Mindenekelőtt elvárjuk azt, hogy lökje ki soraiból a Fehér Ter­ror ügynökeit. ------------------­ LEESETT A HARMADIK EME­LETRŐL. A 6 éves Hermann Behrmann, aki 218 Hull streeten lakott Brooklyn­­ban, leesett a harmadik emeleten le­vő lakása ablak­párkányáról. Légi útján két kötélbe ütközött, amelye­ken ruhát szárítottak és azután talp­ra esett a ház előtti gyepen, moso­lyogva és minden testi sérülés nél­kül. Az anya, Mrs. Behrmann, aki nem akarta elhinni, hogy fiát nem érte bántódás és hogy “finoman érez”, orvost hivatott, aki kijelentette, hogy a­ kis Hermannak még csak a haja szála sem görbült meg. Horthyék a szovjetek ellen készülődnek A FRANCIA IMPERIALISTÁK MUNKÁBA VETTÉK A MA­GYAR FEHÉR TERRORISTÁ­KAT IS. Hamelin francia tábornok tárgyalt gróf Teleky Pál fehér terrorista külügyminiszterrel a beavatko­zásról. BUDAPEST, augusztus 3. Hame­lin tábornok, a francia katonai misz­­szió tagja, ma hosszasan tanácsko­zott gróf Teleky Pál külügyminisz­terrel. E tanácskozás után Hamelin elutazott Pozsonyba, ahol Fali fran­cia tábornokkal, a csehszlovákiai had­sereg átszervezőjével fog tanács­kozni. Fali, francia generális, már mint­egy éve szervezi át a csehszlovák had­sereget, hogy a bolsevikek elleni harc­ban résztvehessen. A francia tisztek tevékenységét az­zal magyarázzák, hogy szándékukban van átszervezni a csehszlovák és ma­gyar hadsereget a bolsevikek elleni harc céljaira.* A francia imperialisták — minden jel szerint — Csehszlovákia és Hor­­thyország számára is a lengyelek sor­sát akarják megteremteni. Nem hiá­ba sietnek az orosz vörös csapatok Lemberg felé és a Kárpátok irányá­ban. ------------------­ A Mannix—n­gy kemény dió az angoloknak DUBLIN, augusztus 3. Itt az a felfogás uralkodik, hogy a brit kor­mány máris kényes helyzetbe került annak a rendeletnek a kibocsátásá­val, hogy a Baltic hajó, melyen Man­nix érsek utazik, ne érintse Queens­­townt. Most az a kérdés merül fel, hogy a prelátust hogyan akarják tá­voltartani Írországtól. Az általános vélemény az, hogy a birodalmi vé­delmi törvényt (Defense of the Re­alm Act) fogják ellene alkalmazni. Jól értesült egyének szerint ez sú­lyosan zavarba hozná a Lloyd Gerge kormányát. BEZÁRTÁK A CIPŐGYÁRAKAT. HAVERHILL, Mass., augusztus 3. A gyártulajdonosok megtagadták munkásaik bérkövetelését és lezárták a gyárakat. A kizárt munkások szá­ma hatszáz. ___ __ FIATAL LEÁNY AGYONLŐTTE A SAJÁT APJÁT A 16 ÉVES LEÁNY EGYÁLTA­LÁN NEM BÁNJA TETTÉT. HÁROMSZOR LŐTT AZ ÉDES­ATYJÁRA. A tett oka ismeretlen. A tettest le­tartóztatták, elsőfokú gyilkosság­gal vádolják. ATLANTIC CITY, N. J. augusz­tus 3. A 16 éves Mabel Coleman az itteni börtönben van, mert agyonlőt­te saját édesatyját, Nathaniel W. Colemant. Egyáltalán nem bánja tet­tét. A Coleman-ház a Mc­Clelland Avenuen van Pleasantvilleben. W. J. Bryant, akinek a háza a Coleman­­ház átellenében van, szemtanúja volt a gyilkosságnak. Bryant látta, a­mint a leány pisztolyt rántott, az atyjára célzott és háromszor rálőtt. Bryant segítségül hívta a titkos rend­őrséget. Martz és Wilson titkos­­rendőrök holtan találták Colemant. A leányt és annak anyját az ország­úton utolérték. Az asszony elszö­kött, de a leányt letartóztatták és a börtönbe szállították.­ Souder megyei orvos, aki a bonco­lást végezte Colemanon, jelentette a rendőrségnek, hogy két golyó Co­leman tüdejébe hatolt, míg a harma­­dik célt tévesztett. Colemant a sa­­ját revolverével ölték meg. Vagy ké­t héttel ezelőtt Coleman azzal vá­dolta a leányát, hogy ellopta a re­volverét. Felfüggesztették az alkotmányt Írországban AZ ANGOL KORMÁNY BESZÜN­TETTE AZ ESKÜDTSZÉKE­KET ÉS KATONAI TÖRVÉNY­SZÉKEKET ÁLLÍTOTT FEL. Harc az országúton. De Valera el­nök hollétéről nem tudnak. LONDON, augusztus 3. A kabi­net mai zárt ülésén befejezte az új írországi törvényjavaslatot. Ha ez érvénybe lép, — ami kétséget nem szenved, — akkor esküdtszékek nin­csenek az országban. Helyüket a katonai és rendőri törvényszékek foglalják majd el. Ezt a javaslatot valószínűleg pénteken fogják tör­vénybe iktatni. Diarmid Lynch, a sinp­feni parla­ment tagja, aki Amerikába utazott, állítólag lemondott képviselői állásá­ról. Nézeteltérések de Valera­ir köz­­társasági elnök és az amerikai ír párt vezetői között, késztették erre a lé­pésre. Eamont de Valera, akiről azt hit­ték, hogy szombaton Londonba akart utazni, eltávozott new yorki szállodá­jából, anélkül, hogy új címét meg­hagyta volna. DUBLIN, augusztus 3. Ötven finn feiner megtámadott egy katonai őr­járatot, amelynek egyik tagja halálo­san megsebesült. A katonák egy házba menekültek. Segélycsapatok megérkezése után a támadók vissza­vonultak. Nyomdászok sztrájkja Mani­ lában MANILA, augusztus 2. Három an­­gol nyelvű napilap szedői beszüntet­ték a munkát és több gyár munkásai szolidaritást vállaltak a­­sztrájkoló nyomdászokkal. A sztrájk következtében a Times, a Bulletin, a New American nem je­lennek meg. A kiadók elhatározták a sztrájk tartamára a három lap egyesítését. A sztrájk okául azt akarja a ka­pitalista hírszolgálat föltüntetni, mintha azt azért rendelték volna el, mert a három lap szerkesztői azt ír­ták, hogy philippiaiak nem elég éret­tek a függetlenségre. Alig hihető, hogy a sztrájk a jel­zett ok miatt folyna; az igazi okát a kapitalista hírszolgálat visszatartja. A VARSÓ ÉS LEMBERG BEVÉTELE­­ MÁR CSAK NÉHÁNY NAP. KÉRDÉSE SZAKADATLAN A TÁMADÁS AZ EGÉSZ VONALON AZ ÖSSZEOMLÓ LENGYEL­­ FRONT ELLEN* Az idegenek ezrével menekülnek el Varsótól, true Translation filed with the Postmaster of New York -on August'rSj 1 IS30, as required by the Act of Ooto-Der 6, lslT. LONDON, aug. 3. — Moszkvából érkező szikratávirat, jelenti, hogy Lengyelországnak a szovjet csapatok általi megszállott részén megalakult az ideiglenes szovjet korít­­ány. VARSÓ, aug. 3. — Brest-Litovskot, az utolsó nagyraerő­­döt, mely Varsót kelet felől védi, az oroszok irtózatos tárna-­­dással vették be. Innen északra a szovjet haderők súlyos­ csapásokkal nyitottak maguknak utat nyugat felé és ma, e­bben az irányban is csak hatvan m­értföldnyirejvannaki, , Varsótól. pl Az orosz csapatok 120 mértföldes fronton darabokra!) tűrik a lengyel seregeket, folyton újabb orosz haderők vete­ti­k magukat a harcba, hogy elfoglalják Varsót, mielőtt a fegyverszünetet megkötnék Hobrynban. Orosz tartalékok,­ érkeznek a front minden részére, hogy teljessé tegyék a len­­­y­el vereséget a fegyverszünet megkötése előtt. A tegnap esti hivatalos jelentésből kitűnik, hogy a szo­­vjet seregek megszállták már a Kossaki-Ciechanovitz vona-­­lat, mely Varsótól hatvan mértföldnyire van s amelyet kitü­. m automobil it köt össze Varsóval.. . Nagy támadás készül Lemberg ellen. ——————--------------------------——j A UlC-ltVClCUCH Aí, U I U5Z.UK lldgy sz­­élycsapatokat küldenek a frontra és valószínű, hogy óriási támadást Reznek Lemberg elfoglalása végett a­egyverszünet megkötése előtt. Az északon az orosz csapatok el­és­ék Ostrolenkát, mely hatvankét rrrtföldnyire van Varsótól. Az észa­­k orosz csapatok szintén erős tar­ta­l­lkcsapatokat kaptak segítségül. Itt is úgy látszik, hogy az oroszok Vrsóhoz akarnak jutni, mielőtt a fegyverszüneti tárgyalások megkez­dődnek. Istrolenka említéséből kitűnik, h­gy az or­oszok már Pissa folyón is á­lltek. Futnak az idegenek Varsóból­ .Varsóban türelmetlenül várják a fegyverszüneti tárgyalásnak, mely ál­­lítólag pénteken kezdődött, az ered­­n nyeit, azonban n­em érkezett sem­­a hír. Ellenben a frontról olyan hí­rek érkeznek, melyek az idegeneket a nekülésre kényszerítik. Az itt levő amerikaiak Washing­tonból jövő utasításra azt a felvilá­­g­ítást kapták, hogy akik Varsó­ba maradnak, a saját felelősségü­k­­k­ maradnak ott. Az amerikai konzulátuson megdp- t­­ódott azoknak a száma, akik az­ 1­­elüket láttamoztatni akarják. A k­nzulátus hivatalnokai egész nap dolgoztak, késő éjszakáig. Egy hét sitt 300 útlevelet láttamoztat. A fegyverszünet állítólag ismét elmarad. LONDON, augusztus 3. Moszkvai­­­árat szerint a fegyverszüneti tár­­salás Lengyelország és Oroszors­zág közt ismét elh­alasztatott. A megyel küldöttség vissza­indult Var­iba, hogy Moszkva követelését a legei kormánya elé terjessze. Az o­rsz küldöttség azt követeli, hogy a legyel küldöttség kapjon felhatal­­m­zást ne csupán a fegyverszünet nekötésére, hanem a béke fonto­­sob feltételeinek az aláírására is. Ilyen felhatalmazás nélkül az oro­­sak nem tárgyalnak a lengyelekkel a fegyverszünetről. (1) ÖTSZÁZ LÁB MÉLYSÉGBE­­ ZUHANTAK. • SCRANTON, Pa., augusztus 3.— A "­Scranton” bányatársaság jelvo­­ngépe tíz bennülő munkással a hrigségbe zuhant. A­z ötszáz láb mélységbe zuhant ■ bányász közül egy életveszélyes­­­ üléseket szenvedett, mig a többi kéne a szerencsés véletlennek kö­­v■hiheti, hogy jelentéktelen zuzó­­feokon és az ijedelmen kivül egyéb fia nem történt. ELREPÜLTEK A LOPOTT FIÉPEN. CHICAGO, III., augusztus 3. — A rendőrség két egyént keres, akik .­Marywood repülőgéptelepről egy sütőgépet elloptak. A gépet hosz­­as kutatás után négy mértföldnyi­­a teleptől megtalálták, azonban­nak minden értékesebb részét fe­­l­elték a sikeres repülők. Megkegyelmezned­ a németországi­­ reakciósoknak A JELENLEGI KORMÁNY NEM FOGJA MEGBÜNTETNI A KAPP-FÉLE PUCCSISTÁKAT. Ezovjetet alakítottak a szászországi Zittauban, ahol a kormány elren­­­­delte az ostromállapotot. a BERLIN, augusztus 3. — A né­­­met kormány megkegyelmez mind­azoknak, akik a múlt márciusban résztvettek a Kapp-puccsban. Ezt ama amnesztia-törvény alapján teszi, amelyet tegnap fogadott el a Reichs­tag hosszas vita után. Kivételt csak a vezérek és azok a résztvevők ké­peznek, akik a bű­ntényi törvények ellen vétkeztek. Ezeket vád alá he­lyezik majd. BERLIN, augusztus 3. A szász­,­országi Zittau város, amelynek vagy­­ 30.000 lakosa van, és ahol zavargá­­­­sok voltak nem régen, a radikális­­ munkások kezében van. A rendőrség elmenekült és egy független szocialistákból, kommunis­tákból és szindikalistákból álló bii­zottság, amelynek 15 tagja van, vett­­­te át a hatalmat.­­ LONDON, augusztus 3. Berlin­ből jelentik a London Times-nak , hogy a szász kormány ostromállapo­tot rendelt el Zittauban és Lobau-­­ ban, ahol a munkások magukhoz ra­­­­gadták a hatalmat.­­ Az a hír, hogy a puccsistáknak meg­kegyelmeznek, egyáltalán nem lépte­­t meg az itteni helyzettel ismerős em­­­bereket. A jelenlegi német kormány állása sohasem volt szilárd és most­­ jobban ingadozik, mint valaha. Igy j , tehát nem csoda, hogy a reakciós kar i­s a mai párt kedvében jár és megke­i­gyelmez Kappnak és társainak. Ma­r­ ­i Asszonyok támadnak­­ egy rablót. ( Egy állítólagos rabló csak nagynehez, 5 zen menekült. ) A 28 29 éves Edward Koch-ot aki­­ Jacob Katz, dr. Franklin, dr. Blum , és dr. Bloom álneveket használt és aki 124 Allen streeten lakott New Yorkban, letartóztatták Coney Is­­landon. Több nő, aki azt állította, hogy Koch becsapta őt, megtámad­ta őt, amikor a Raymond street bör­tönbe akarták szállítani a soknevű­­ tolvajt.­­ Az egyik nő, akit 500 dol­­­­lárral könnyített meg, azt kiáltotta: “Öljük meg!” Mások kalaptűkkel mentek neki . Kob­rtek, aki csak a titkosrendőrök közbelépésének köszönheti, hogy a nők nem hajtották végre szándékú­■ ("kát. . ""­)

Next