Előre, 1921. március (17. évfolyam, 3102-3132. szám)

1921-03-01 / 3102. szám

A szovjetek áthúzták az antant kisázsiai nagyszabású terveit A KELETI KÉRDÉSEK MEG­OLDÁSÁNÁL A SZO­­VJETEK DÖNTENEK. A világ petróleum készletének egyharmad része kezükben van. PÁRIS, febr. 28. — Mialatt a nagyhatalmak Londonban ta­nácskoznak a keleti problémák megoldása felett s szemmel látha­­tólag semmiféle eredményt nem tudnak felmutatni bizottságok ki­nevezésén kívül, amelyek majd megoldják e keleti kérdéseket, a szovjet kormány egy ügyes sakkhúzással ura lett egész Ke­letnek. Míg a szövetségesek legfel­sőbb tanácsa egy bizottságra bíz­ta Törökország sorsának elinté­zését, a szovjet kormány a saját kezébe vete az Ozmán birodalom jövőjét, amennyiben vérnélküli hadjáratban megszállta egész Georgiát Batum kikötővel egye­temben, mely végpontja a Ba­tum Baku petróleumcső vezeték­nek. A megszállás alkalmával 800 külföldit — főleg angolokat internáltak. A szovjet kormány ezzel a sokkhúzással nemcsak Ázsia leg­fontosabb olaj­forrásai felett sze­rezte meg az ellenőrzést, hanem hatalma a régi Törökország sok­kal nagyobb területére terjed ki, mint amilyen felett a szövetsége­sek rendelkezhetnek. Egész Ke­let Törökország, mely Örmény­­országból, A­rtrbeidjanból, Geor­giából áll, bolsevik és szovjet kormányok állnak az élén. Kis Ázsia pedig Kem­al Pasa befolyá­sa alatt áll, aki szövetségben áll a szovjetekkel. Vagyis az egész közel kelet Moszkva befolyása alatt áll s ez egyebektől eltekint­ve, azért bír elsőrangú fontos­sággal, mert a világ egész pet­róleum készletének egyharmada a szovjetek által uralt területe­ken van, ez a terület pedig négy­szer annyi petróleumot termel, mint egész Európa. A szövetségesek a londoni kon­ferencián diktálni szeretnének, valójában pedig csak fecsegnek. A szovjet kormány az, amely a jelenlegi helyzet mellett dönteni fog a közel keleti kérdésekben. A szovjet kormány kezében olyan ütőkártya van, amellyel el­ismertetését kierőszakolhatja. ------------------­ A winmpegi általános sztrájk vezetői szabadon vannak WINNIPEG, február 28. Az 1919-ben lezajlott általános sztrájk vezetőit a bíróság egy évi börtönre ítélte. Az elítéltek bün­tetésük legnagyobb rétegének el­szenvedése után ma szabadon bo­csáttattak. Az elítélt munkásokat óriási néptömeg várta az utcán, amidőn börtönükből kikerültek, minden­felé mint a munkásokért szenve­dőket ünnepelték a szabadságu­kat visszanyert munkásokat, akik beszédet intéztek a tömeghez, buzdítva azt a tőkések elleni küz­delemre. A supreme court előtt van Newberry ügye WASHINGTON, február 28. A vesztegetésért két évi börtön­re ítélt Newberry szenátor ügye a Supreme Court előtt ma kerül tárgyalásra. Az ítélethozatalra nézve azonban nem lehet az időt előre tudni. ----------------­ NEMZETI alapon bolondíta­­nak a polgári lapok. Nemzet­közi alapon nevel Téged az Előre! _____ _____________ _ A pénzküld­­si, közjegyzői és kihoza­toll ügyekben nem csak etet akar, ha­nem pontosság­ot és meghiz­­­hatóságot, akkor forduljon erre a címre* Charles Brown Co. As AMERICA.: EXPRESS CO. KEPY SELOJE 346 East 81st Street, New Y­ork. mm A YORKVILLEI 19-IK OSZTÁLY ELŐADÁSA Az Amerikai Magyar Mun­kások Szövetségének 19-ik york­ville-i osztálya MOST CSÜ­TÖRTÖKÖN ESTE pontosan 8 órakor a Munkás Otthon felső emeletén, előadással egybekö­tött KÉPZŐ­­­GYŰLÉST tart. Felkérem az osztály tag­jait, hogy a gyűlésen minél na­gyobb számban jelenjenek meg és ismerőseiket is hozzák ma­gukkal. A TITKÁR: A mexicoi vasutasok érdekében hatalmas tüntetések voltak A MUNKÁSSÁG NEM VESZI FIGYELEMBE A KOR­MÁNY INTELMÉT. A sztrájk m­­eg­bénít­ja az egész ország forgalmát. MEXICO CITY, febr. 28. — A vasúti munkások sztrájkja az egész országban megállítot­ta a forgalmat. A munkások olyan szervezettséget mutat­nak, ami a kormányt meglepte és a kilátásba helyezett elnyo­mást nem meri a kormány meg­kísérelni. Azok a jelentések, amelyek arról szóltak, hogy a vasúttár­saságoknak tízezer sztrájktörő áll rendelkezésükre, csupán a megfélemlítést célozták, mert a tény az, hogy sztrájktörőket alig bírnak kapni. A kormány nagyhangú kijelentései, hogy a sztrájkot 48 óra alatt a kato­naság igénybevételével meg fogják szüntetni, szintén min­den alapot nélkülöznek, mert a katonaság a sztráj­kólókkal ro­konszenvez és így nem tartják tanácsosnak a beavatkozást. . Mexico City-ben, az ország fővárosának munkássága nagy gyűléseket tartott, ahol a kor­mány lemondását követelték, mert az a tőkések érdekeit szol­gálja. A gyűlések hallgatósága bejárta az egész várost és a la­kosság megszámlálhatatlan tö­megei csatlakoztak a tüntetők­höz. A tüntetők haragja legin­kább Zubarian munkaügyi mi­niszter ellen irányult, aki a ka­pitalistákat az ellentállásra biz­tatja. Az országban az összes köz­hivatalokban levő munkások beadták lemondásukat, mert nem akarják végrehajtani azo­kat az utasításokat, amelyek a sztrájkoló vasúti munkások el­len irányulnak. A mexikói vasúti munkások sztrájkjáról a fenti értesítések szólnak. Tekintve, hogy a hír­szolgálat a kapitalisták kezében van, tudnunk kell azt, hogy a híreket olyan beállításban igye­keznek továbbítani, ami az ő érdekeiknek megfelel. Amint látható, ennek ellenére kényte­lenek beismerni, hogy előző nagyhangú kijelentéseikkel semmi eredményt sem bírtak elérni, ellenben a mexikói mun­kásság a szolidaritásnak fényes tanú jelét adja, amidőn a sztráj­­kólók mellé áll. Az osztályharc egyre éleseb­ben nyilvánul meg, amely meg fogja hozni a kívánt eredményt. Chicagóban a nyomorgók száma ijesztően emelkedik CHICAGO. február 28. A vá­rosi jótékonycélú egyesületek ed­dig 40 ezer segélyre szorultat se­gítettek, azonban munkájukat nem­ képesek tovább fokozni, mert az alapjaik kimerültek. A városi ingyen kenyérosztó helyiségek előtt, naponta na­gyobb tömeg jelenik meg és sok helyen az utcai forgalom is meg­bénul. A fenti távirat igazolása annak, hogy a nyomort nem lehet ke­­nyéradományokkal megszüntet­ni, az csak úgy fog véget érni, ha a munkásság nem lesz hajlandó a nyomorban fetrengeni és a kizsákmányolási rendszer meg­döntésére erős harcot fog indíta­ni K­lMBBBBagsglMH­HBHHHHBi­HUH Az angol hadsereg vezére megsebesült az ír támadásnál állítólag feloszlat­ják A BLACK AND TAN RENDŐRSÉGET. A macroomi kerületben súlyos harcok törtek ki. DUBLIN, febr. 28. — Csak most került­ nyilvánosságra, hogy két héttel ezelőtt,­­amikor a finn fennerek támadást intéz­tek a Merrion kapunál hat ka­tonai autó ellen, amelyekben magasabb rangú vezérkari tisz­tek ültek, súlyosan megsebesült az Írországban levő angol had­sereg főparancsnoka, Mevil Macready is. A vezérkart két páncélautó is kisérte, de a tá­madó finn fennerek bombát dob­tak az autóra s azután mind­nyájan elmenekültek. A rendőr­ség ezideig titkolta a hadsereg főparancsnokának sebesülését. Tegnap számos helyről érke­zett jelentés a katonaság s a felkelők közti összeütközések­ről. Glentiesben, Donegal coun­ty, a finn femnerek nagy előké­születeket tettek a rendőrségi laktanyák megtámadására.. Az utakat eltorlaszolták, a táviró és telefon vezetékeket elvag­dosták s felszedték a vasúti sí­neket. Ezzel elejét akarták ven­ni, hogy a rendőrség idejében segélycsapatokat kaphasson. A rendőrség értesült a készülő tá­madásról s a maga részéről is felkészült rá, mire a finn fenn­erek elhalasztották a támadást. Tegnap a városban tüzet nyi­tottak egy rendőrségi autóra, a­mely segédcsapatokat szállított. Egy ember és egy iskolás fiú megsebesült. Olyan hírek keringenek, hogy a Black and Tan csapatokat fel­oszlatják s parancsnokuk, Tu­dor tábornok, benyújtja a le­mondását. Ezt követné Íror­szág titkárának, Hamar Green­­woodnak lemondása is. Hétfőn 10 forradalmárt kivé­geztek. Hatot Corkban, négyet Dublinban. Bűnük fegyveres összetűzésekben való részvétel. LONDON, febr. 28. — Ide érkezett jelentések szerint a macroomi kerületben, Írország­ban, ismét súlyos harcok törtek ki a finn fem­erek és az angol katonaság között. Részletek ez­­­ideig még hiányoznak. ----------------­ Olasz lapok támadják Angliát és Amerikát LONDON, február 28. A Mor­­riere Della Sera milánói napilap az európai helyzettel foglalkoz­va megállapítja, hogy a háború­ból Anglia és Amerika húzták a hasznot, míg a többi országok csupán a gesztenyét segítették a tűzből kikaparni. A lap megállapítja azt, hogy a háború megnyerése Angliának és Amerikának üzleti előnyöket jelent, míg Franciaország és Olaszország a tönk szélén áll. ----­----------—■-----------­ A munkásság életszínvala mindinkább alásü­lyed ALBANY, február 28. Az ipar­telepeket ellenőrző bizottság ösz­­szegyűjtötte a telepeken előfor­­­­duló betegségek adatait, melyek­­­­ből kitűnik, hogy 6 hónap alatt 177 ezer munkás betegedett meg 143 ipartelepen.­­ A statisztika azt mutatja, hogy­­ a munkások egyre nagyobb szám­­ a kereseti viszonyok hanyatlása­­, arányban betegszenek meg, ami­­ból ered. A munkásság jövedel­mének csökkenését a ruházkodás és táplálkozásnál kénytelen­­kor­­­­látozni, ami viszont az egészsé­­­gét ássa alá. ! ■■ ummmmvmmmá.mmmmi ...........m\ .................. l1"”1*" Közjegyzői iroda. Mindennemű könjessy/.di­dóso­kat pontosan es* sttaks/erilen ! elintézünk. Hozzátartozóit Ma­­ffiaromzájii­ól vagy a meg­szállott területekről kihozat­­jnk. — Pénzt eladunk a leg­alacsonyabb árban. — Buda­pesti irodánk által bármilyen hazai ügyeket elintézünk. — Forduljon bizalommal hozzánk. International Commercial House 210 Second Ave., flew York. i Telephone. Stuyvefcant 5113 f T. D R K ELŐRE FRISSEN ÉRKEZETT ROPOGÓS E ZRES MNKGK (Lebélyegzett törvé­nyes kék pénz) Darabja §2.80 10.000 kor. $ 27.00 50.000 kor. $125.00 100.000 kor. $240.00 PÉNZKÜLDÉS 10.000jls26 Kihozatali, hajójegi?, köz­jegyzői vagy bármily Ügy­ben forduljon bizalommal az alábbi címre ! SCHWABAGH BANKHÁZ 1. Ave. & 72 St. NEW YORK Svájc valószínűleg faképnél hagyja a nemzetek ligáját NEM HAJLANDÓ A SZÖ­­VETSÉGES CSAPATOKAT ÁTENGEDNI franciák nyomást akarnak gyakorolni Svájcra. PARIS, febr. 28. — A diplo­maták mindinkább határozot­tabb formában foglalkoznak an­nak a lehetőségével, hogy Svájc ki fog lépni a nemzetek ligájá­ból. A kérdést azzal hozzák kap­csolatba, hogy a svájci kormány megtagadta a szövetségesek arra vonatkozó kérelmét, hogy Vilná­­ba Svájc­­területén keresztül szállíthassanak katonaságot. Leon Bourgeois, Franciaor­szág képviselője, azt a kijelen­tést tette, hogy a nemzetek ligá­jának a tanácsa figyelmesen át­tanulmányozta a svájci kor­mány jegyzékét és úgy találta, hogy a svájci kormány megvál­toztatta eredeti álláspontját anélkül, hogy a nemzetek ligájá­val tanácskozott volna. Bour­geois szerint, Svájc megsértette a nemzetek ligájának a tekinté­lyét, amikor annak megkérdezé­se nélkül határozott. Svájc magatartása tehát kifo­gás alá esik a nemzetek ligájá­nál, mert nem hajlandó hozzájá­rulni ahhoz, hogy az imperialis­ták rabló céljait elősegítse. A liga tekintélyén Bourgeois sze­rint sérelem esett, amit jóvá kell tenni, ami azt jelenti, hogy Svájcra nyomást kell gyakorol­ni. Vájjon Svájc a nyomásnak továbbra is ellent fog-e állani, azt a legközelebbi események fogják igazolni. ■ [ül Miért vásároljunk az ELŐRE hirdetőinet? Az Előre minden olvasójának szüksége van az élet fentartá­­sához szükséges cikkekre, élel­miszerekre éppen úgy, mint ru­házati cikkekre, berendezkedési tárgyakra éppen úgy, mint szó­rakozásra és sok minden egyéb­re. Vásároljunk tehát az Előre hirdetőinél és mondjuk meg ne­kik, hogy ezt azért tesszük, mert nálunk hirdet. Ezt akkor is tegye meg, ha levélben ren­del valamit. A vásárlónak ez nem kerül semmibe, ellenben azt nyeri vele, hogy pontosabb, lelkiismeretesebb kiszolgálást kap. A hirdető pedig meggyő­ződik arról, hogy érdemes az Előrében hirdetni. Saját magának, a hirdetőnek és saját lapjának, az Előrének tesz szolgáltatót, ha az Előre hirdetőinél vásárol és hivatko­zik az Előrére. Bridgeport munkásai nem nyugosznak bele a kozákok önkényébe ISMÉT VOLT MAGYAR GYŰ­LÉS ÉS LESZ A JÖVŐ­BEN IS! Magyar munkások tüntetése a szólásszabadság mellett.­ ­ Csernitzkyék, Kovalcsikék és Csongrádiék összedughatják a­­ fej­üket és futkoshatnak a brid­­geporti rendőrségre százszor; a bridgeporti hatóságok meg­vonhatják a gyűlési engedélyt százszor; a magyar munkáso­kat Bridg­eporton érheti csaló­dás százszor egymás után, azon­ban egy dolog nem fog bekö­vetkezni: a bridgeporti osztály­tudatos magyar munkások a kozákok önkényébe soha nem fog belenyugodni. Az Előre tegnapelőtti számá­ban jeleztük, hogy a múlt pén­teki gyűlést a besúgók által be­folyásolt hatóságok betiltották. Vasárnap délután a Casino Hall­ba hívott össze nagy népgyű­­lést az Amalgamated Metal Workers of America, hogy a bridgeporti munkások Szovjet- Oroszországot gyógyszerekkel támogathassák. Magyar szóno­kot is kértek és mi — mint ren­desen — készek voltunk most is megjelenni a magyar munkások előtt, hogy élőszóval buzdítsuk őket kötelességeik teljesítésére. Az Előré­ben két napon át­­ megjelent hirdetésre a magyar­­ munkások százai jelentek meg­­a Casino Hallban és megjelené­sük biztosította annak a gyű­lésnek a sikerét, amely ismét több, mint 400 dollár ára gyógy­szerről gondoskodott azok szá­mára, akik arra a legjobban rá­szorultak és akik azt a legjob­ban meg is érdemlik. A rendőrség az engedélyt há­rom szónok nevére állította ki és miután a negyedik — a ma­gyar­— szónok részére a rend­őrfőnök külön engedélyét nem sikerült megkapni, a gyűlésen jelenlevő rendőrkapitány a gyű­lés azonnali feloszlatásával fe­nyegetőzött, ha a magyar szó­nokot a gyűlésvezető beszélni hagyja. Ezt pedig az ügy érde­kében nem volt szabad megkoc­káztatni. Ehelyett a magyaro­kat felszólították, hogy vonul­janak a 830 Wordin Avenuen levő Magyar Mnkás Otthonba, ahol a New Yorkból érkezett szónok beszélni fog. A gyűlés befejezését követő néhány perc múlva a Munkás Otthon helyiségeit zsúfolásig töltötték meg a magyar mun­kások és munkásnők százai. A rögtönzött gyűlést Monszport Imre elvtárs nyitotta meg. Lel­kes szavakkal ismertette a mun­kásosztály küzdelmét és rámu­tatott a pénteki gyűlés előzmé­nyeire. A jelenlevőket a józan szervezkedésre és az osztály­­­­harchoz való ragaszkodásra­­ szólítva fel, a szót átadta E. H.­­ Neuwald elvtársnak. Az előadó közel egy órás elő­­­­adásban ismertette a Casino ‘ Hall-ban összehívott gyűlés­­ célját, a legutóbbi magyaror­­­­szági eseményeket, a munkások jelenlegi helyzetét Amerikában és végül, ami a hallgatóságot a legközvetlenebbül érdekelte: a bridgeporti helyzetet. Megma­gyarázta, hogy mi annak az ön­kényeskedésnek az oka, amely­­l­lyel most a bridgeporti magyar­­ munkásokat kisemmizni pró-­­­­álják és a jelenlevőket lanka­datlan munkára és megalkuvást " nem ismerő harcra szólította " fel mindazok ellen, akik minden "emberi jog és igazság lábbal­­ tiprásával akarják néma rab­­b, szolgaságban tartani a munká­­­­sokat. A jelenlevők megértették,­­ hogy miért lehet, amikor csak jó kedvünk tartja, gyűlést tarta­­­­­ni a Mnkás-Otthonban és miért s­­ nem lehet gyűlést tartani a Rá-­­­kóczi Hallban. Azért, mert s ’­ Munkás-Otthon osztálytudatos munkások kezében van, akik ki nem tűrnek beavatkozást a sa­s­ját ügyükbe, míg a Rákócz­i Hall nem a magyar munkásoké , akiknek a pénzén építették és i­ntentartják; nem is azok rendel­­e­­­keznek felette, akiket a tagság i­s megválaszt, hanem a Csernitz­kyk, Kovalcsikok, a Csongrá­diak és a többi reakciósok, akik a rendőrséggel záratták ki a bridgeporti magyarokat a saját szép, nagy épületükből. El fogják-e ezt tűrni soká­ig a bridgeporti magyarok? Vissza fogják-e venni a Rákó­czi Hallt és összes egyéb intéz­ményeiket az önkényeskedő ba­sáktól ? Ezek azok a kérdések, amelyekre Bridgeport Rövidesen amelyekre Bridgeportnak rövi­desen választ kell adnia. Mi tudjuk, hogy mi lesz a válasz! K­ihozatal VAGY HAZA UTAZÁSI ÜGYBEN É­RJEN ---------INGYENES---------­felvilágosítást olyanoktól, akik­nek e téren elismert tapasztala­tuk van. — Minden érdeklődő levélre szívesen vá­laszolunk. CENTRAL PASSAGE & EXCHANGE BUREAU ti .. VÁLASZTHAT KÉSZPÉNZ­T KORONÁK - DOLLÁROK KÖZÖTT, ha Magyarország és Jugoszlávia bármely részébe pénzt küld. Ha dollárokat küld, mi azt amerikai bankjegyekben, vagyis­­ készpénz-dollárokban fi­zettetjük ki a címzetteknek, akik ott és akkor vált­hatják be koronára, amikor akarják. Aki koronát küld Magyarországba, Csehoszlovákiába, vagy lesz Romániába, azt a legolcsóbb napi árfolyam mellett teheti Bankházam u­tán. A dollár-küldés díja 3 dollár minden száz dollár után. A legkisebb kül­dési díj 1 dollár. A távirati dollár-pénzküldésnél a távirat díja 4 dollár, korona küldésnél 2 dollár 50 cent. Minden pénzküldő a címzett sajátkezű aláírásával ellátott nyugtát kap. Bankházam dollárutalvá­nyát Magyarország bármely részében készpénz­dollárokra válthatják be a hazautazók. HAJÓJEGYEK minden vonalra. DOLLÁR-BETÉTEK kamatozása 4%-kal. KISS EMIL BANKÁR 183 SECOND AVE., NEW YORK, N. Y. Tizennégy kongresszusi kép­viselő halt meg 1919 óta WASHINGTON, február 28. Az 1919-ik évben választott kép­viselők közül tizennégyen meg­haltak, amiként azt a mai napon nyilvánosságra hozták. Két centet kérünk és várjon gondolt-e már ar­ra, hogy ezzel a nevetsége­sen kis összeggel nagy szol­gálatot tehet az Előré-nek. Rendeljen egy Előré-vel töb­bet a standjére és követelje a standestől, hogy helyezze a polgári magyar lapok mel­lé, hogy a későn jövő ma­gyarok is megkaphassák. Ha ezt a kis áldozatot meg­hozza az Előrének, akkor az egyetlen valódi magyar munkásnapilap terjedését nagyban elősegíti és nem kell majd azt látnia, hogy munkásemberek olvassanak fehér kurzus-lakokat. 34« E. 86TH ST, NEW YORK. AZ AMERICAN EXPRESS COM­PANY ÜGYNÖKSÉGE. TAUBER & BUDAY. amtm*——mm—■■» Ja HOSSZABBÍTSA MEG AZ ÉLETÉT Igcf Ép fogak jó egészséget jelentenek ! MÉRSÉKELT ÁRAK fa MINDEN MUNKÁÉRT jótállfa. ^ Telefon: Rklaeluder 57W, Bridge-munkák 2» karátos aranyból, szájpadlás nélkül. — Arany, platina, porcellán és ezüst tömések. Arany-koronák, teljesen Fájdalom nélküli foghúzások. Dr. Orban Gyula és Dr. Black M. magyar fogorvosok First Avenue és 77th St., a Commonwealth Bank épületben. Nyitva naponta d. k. »-től eat* 7.»0-1«.. Vasárnap 0-től dill N­ óráig. THE STATE BANK MAGYAR OSZTÁLYA 37S GRAND ST., NEW YORK, N. Y. KÜLD PÉNZT a LEGKEDVEZŐBB ÁRFOLYAM MELLETT az ÓHAZA minden egyes részébe felelősség mellett. Ne mulassza el senki sem a közeledő •­ Húsvéti Ünnepekre családját meglepni. Küldje az ajándék-összeget a STATE BANK által és akkor gyorsan, pontosan a legolcsóbb ár­folyamon lesz a pénze elküldve. 440 KORONÁT _____ 430 KORONÁT $1.00-ért -------------- $1.00-ért ha 50 ezer koronánál ha 25 ezer koronánál nagyobb , összeget küld, nagyobb összeget kü­ld. 420 KORONÁT______405 KORONÁT $1.00-ért ------------- $1.00-ért ha 10 ezer koronánál ha 1OOO koronánál nagyobb összeget küld, nagyobb összeget küld. Úgyszintén kedvező feltételek mellett küldhet pénzt JUGO­SZLÁVIÁBA, ROMÁNIÁBA és CZECHO-SLOVÁKIÁBA. f w rt PÉNZT AKAR KÜLDENI | It HAZAUTAZNI AKAR grff fi KIHÚZATNI AKAR VALAKIT Ik­ 4 HAJÓJEGYET AKAR VENNI . FORDULJON ERRE A CÍMRE: THE STATE BANK MAGYAR OSZTÁLYA 378 GRAND ST., NEW YORK, N. Y. Alapítva: 1890. évben. — összvagyon $80,000,000.

Next