Uj Előre, 1922. október (18. évfolyam, 3668-3698. szám)
1922-10-01 / 3668. szám
2 A Technical Aid Society tanácsokat ad a Magyar-Orosz Termelő Szövetségnek Érdekes tudnivalók a Termelő Szövetség földművelő csoportja számára A Magyar-Orosz Termelő Szövetség vezetősége a földművelő csoport szervezésével kapcsolatban tanácsokat kért a Technical Aid Society-tól, melynek irányítása alatt már több földművelő termelő csoport vett át koncessziókat a szovjet kormánytól. A Szövetség vezetősége a következő levelet kapta a T. A. S.-től: Kedves elvtársak, Kérdéseikre a következő választ adjuk: A traktorokat és egyéb földművelő gépeket az Egyesült Államokban kell vásárolniok. Az élelmiszereket, mint például lisztet, cukrot, stb. olcsóbban szerezhetik be Oroszországban és a minőség is jobb, mint itt. Nem ajánlatos az Egyesült Államokból szállítani állatállományt, két oknál fogva. Először, a szállítás költséges; másodszor, azoknak a csoportjainknak, melyek már áttelepedtek Oroszországba, semmi nehézséget sem okozott lovaknak, teheneknek és egyéb állatállománynak a bevásárlása. Nem ajánljuk szárnyasállatok szállítását sem, mert azokat is be lehet szerezni Oroszországban, ellenben célszerű, ha a földművelő csoport tojásköltőgépet visz magával. Csoportjaink közül egyik sem panaszkodott, hogy szárnyasállatok beszerzése és tenyésztése nehézségekbe ütközött. Egyik csoportunk, mely tojásköltőgépeket vitt magával, csirkefarmján már hétezer csirkát tenyésztett. Föl akarjuk az önök figyelmét hívni arra is, hogy földművelő csoportjaink biztosak lehetnek arról, hogy a lehető legjobb földeket kapjáka szovjetkormány-tól megmunkálás végett. A birtokok a legtöbb esetben föl vannak szerelve épületekkel, amelyek természetesen rossz karban vannak és a csoportok feladata elvégezni a javító munkálatokat. A birtokok, amelyeket csoportjaink átvesznek, nagyobbára főnemesek, nagybirtokosok tulajdonai voltak, a legtöbb esetben vannak rajta gyümölcsfák, konyhakertek, malmok és parkok. Ügyelni kell arra, hogy a Termelő Szövetség pontos adatoknak legyen birtokában a csoportra vonatkozólag: hány tagból fog állani a földművelő csoport, mennyi pénzük van, mekkora tőkét fektetnek gépekbe s egyéb fölszerelésbe, mennyi készpénzt visznek magukkal Oroszországban, stb. Ettől függ aztán, hogy a csoport milyen nagy birtokot kap a szovjet kormánytól. Ezeknek az adatoknak a beeszerzése után ajánljuk, hogy haladék nélkül küldessék két vagy három tagú bizottság Oroszországba, úgy hogy a földművelő csoport már január havában vagy február elején útra keljen s idejekorán megérkezzen a tavaszi munka megkezdésére. Tekintetbe kell venni, hogy a bizottságnak időt kell adni a szovjet kormánnyal való tárgyalásra és a szerződés megkötésére. A küldöttek feladata az is, hogy megtudják, milyen anyagokat lehet beszerezni olcsóbb áron Szovjetoroszországban és ezáltal a bevásárlásnál és a szállításnál pénztakaráást eszközölhessen. A küldötteknek minél hamarabb útra kell indulniuk. Egyegy küldött költségét négyszáz dollárra tesszük, úgy számítva, hogy a küldöttek már ott is maradnak a birtokon, továbbá számításba véve, hogy több birtokot fognak megnézni. A küldötteknek kell elvégezni a szükséges előmunkálatokat és intézkedni a csoport fogadtatására vonatkozólag. Megkaptuk azokat a szabályokat, amelyek a földművelő csoportokra vonatkoznak és amelyeket a szovjet kormány jóváhagyott. Ezeket angol nyelvre fordítjuk és az önök rendelkezésére bocsátjuk. Ajánljuk, elvtársak, hogy cselekedjenek haladék nélkül, ne vesztegessék az időt. Sikert kívánva, a munkások s földművelők első köztársaságának fölépítése érdekében vagyunk testvéri üdvözlettel. —■ Fedor P. Wilga, a Society for Technical Aid to Soviet Russia központi irodájának titkára. A Termelő Szövetség vezetősége körlevelet küldött ki azokhoz, akik a földművelő csoportba való fölvételre jelentkeztek, hogy a S. T. A. tanácsa szerint beszerezze a szükséges adatokat, egyúttal megtette az előkészületeket a bizottság küldésére is. Akik a földművelő csoporthoz akarnak csatlakozni, jelentkezzenek a Termelő Szövetség központi irodájánál (350 E. Brit St., New York, N. Y.) AZ “ÚJ ELŐRE” KÁVÉHÁZ és ÉTTEREM tulajdonosa a magyarság pártfogását kéri. 345 E. 81st St. New York Dr. BURGER JAKAB FOGORVOS Rendelő órák naponta: 702 East 5th Street — 9—1-ig 225 East 79th Street — 2—8-ig Telephone Rhinelander 9165 S. DE VITA, BANKAR 2105 Flr»t At,, és 108. St. urok New York u uni rBMüvcLCT alatt GARANTÁLJUK a kübetkeeO lesotcaAbli MAI Árfolyamunkét. 1000 msistar korona ..$1.45 1000 raehKilOTik korona $31.20 1000 román lel......................$6.50 lOOO Jugroazlftv korona $3.60 10,000 osztrák korona .... 17c A lenti árakban igen mérsékelt postai átutalási költséget számítunk, amint azt e lap minden szerdai simában hirdettük. Hajójegyek. Villaezhéletiek. Írjon 400. számú körlevelünkért, amely értékes tudnivalót tartalmaz. INGYEN SÜRGÖNY! ATITAUSZ -------------------- Mosodai alkalmazottak! Mindazok, akik a pénteki Clinton street-i gyűlésen résztvettek, azonnal jelentkezzenek a United Laundry Workress Union központjánál (1551 2nd Avaue, 82-ik utca közelében) reggel 9-től este 5-ig. Ugyanakkor bármely napon tagfelvétel. Szervezkedjetek a munkáltatók terrorja és kizsákmányolása ellen! ------------------ A MUNKÁS OTTHON RENDKÍVÜLI GYŰLÉSE Vasárnap, október 1-én, a Magyar Munkás Otthon délután 2 és fél órakor rendkívüli közgyűlést tart a Munkás Otthon (350 E.- 81st St.) nagy termében. Fontos ügy tárgyalása miatt kéretnek az összes tagok, hogy pontosan jelenjenek meg. A vezetőség. ------------------PÁLYÁZAT. A Detroiti Munkás Otthon pályázatot hirdet gondnoki állásra. A pályázók szíveskedjenek igényeiket levélben a titkárral közölni, aki felvilágosítással áll rendelkezésükre. Határidő: OKTÓBER 15-ig. Cím: Jennei László, 707 Sp. Post Ave Detroit, Mich. 1724, 1, 8, 12 rák fölhasználni. ORVOSI HÍR: Dr. Yahl Tivadar orvos, sebész, urulógus néhány hónap előtt érkezvén meg a budapesti egyetemi sebészeti klinikájáról, rendelését 136 East 17th Street alatt megkezdte. Rendelő órák: délelőtt 11-től 1-ig, délután 5-től 7-ig. Telefon Stuyvesant 2340. (Hird.) -------------------- KERESTETÉS Bóling Orbán (Attila U. 47, Újpest) keresteti Schubert Józsefet.^ “Menjen bum-nek HA TANULNI AKAR, az anyja istenit! “Nálam minden intellektuel kertyűben dolgozhat” 5 perc késés ,1 1 óra 25 perc overtájmű nulla A bevándorlótt ifjúmunkások érdekében kellemetlen munkát kell elvégeznünk, amennyiben bele kell rúgnunk egy olyan rongyosoméba, amelyben élősdik is vannak. A tetveket senki sem szereti, legkevésbé akkor, ha a testére másznak. A mi drága Amerikánkban pedig bőven vannak élősdik, dologtalan herék, akik mások verejtékén gyémántos jelent biztosítottak maguknak. Azért “gyémántosat”, mert otromba ujjaikon 14— 18 karátos brilliánsokat hordanak, míg napszámos munkásaiknak heti 12 dollárt adnak életveszélyes, tüdőtölő nehéz — napi 9—10 órás — munkáért. A Superior Piece Deg Works-ról van szó, egy greenpointi (Brooklyn) kelmefestő gyárról, amelyben ifjúmunkások is dolgoztak. A busz egy Gere Moritz nevű, magát angolosan “Morris G. Gerry”-nek nevező felpöffeszkedett magyar “vezér”, egy amolyan senkiből lett munkásnyúzó, mint jeles barátja Kalmár úr, akiről már elmondtuk véleményünket. Gerő úr, az analfabéta gyáros, nagyon szegény ember volt néhány évvel ezelőtt. A kelmefestő businesst azonban “feldolgozta” úgy, hogy lenyúzta munkásait, különösen a kérődöket, a zöldeket, akiknek keserves helyzetét és nyomorát alaposan kihasználta. Ifjú és nem ifjú munkásokat alkalmazott 12 dolláros bérért, akiknek fizetéséből fél órát vont le, ha reggel öt perccel késtek. Gerő úr maga már évek óta nem dolgozik, ő azt mondja: a fejével dolgozik, mi meg tudjuk, hogy azzal nem, mert abban a munkásnyúzáson kívül másra alig van ész. Ez a gyáros azt híreszteli magáról, hogy ö “minden intellektuelnek olyan munkát ad, hogy keztyűben dolgozhat.” Igaz, ad munkát és fizet érte, ha a dupláját megkeresi a dolgozón. Keztyűben és gummicsizmában kell dolgozni, mert a mérges festék megtámadja a bőrt és a szervezetet. Minden uj embernek kezdőfizetést ad s amikor 6 -7 hónap után a munkás a kezdőfizetés javítását kéri, elcsapja, hogy uj embert vehessen fel ismét “kezdőfizetéssel.” Az ifjúmunkásokat “szereti” legjobban, mert azok intelligensek és éhesek, tehát még a vérszopóhoz is elszegődnek eleinte. Ezeket aztán dolgoztatja a 30—35 dolláros munkások helyett. Naponta, evertármot robotolta, de 25 percért nem fizet és rendesen leszámítja az ilyen óvertájmot. Nagy patrióta Gere úr, a Labor Day-t megürnnepli, becsukja a gyárát, de napibért nem fizet, pedig ez törvényben van. Dolgozott nála egy 17 éves ifjúmunkás. Bagóért robotolt, hónapokon át, óvertajmozott ingyen és most iskolába iratkozott be és kijelentette, hogy nem dolgozhat túlórát. Gerő úr, akit az önképzőben azzal csúfolnak, hogy: “itt jön Gerő, a gazdag ember” és kiröhögik tudatlan pöffeszkedéséért, ez a Gerő úr, aki, amikor emberek közt megjelelik, folyton emelgeti a kezét, amelyen 14 karátos gyűrűk csillognak, ez a Gerő aki állandóan a csehkönyvét mutogatja, hogy: “tegnap ennyit tettem a bankba” — ÚJ ELŐRE A FARMEREK IS FORRADALMÁROK LESZNEK AZ ELNYOMÁS MIATT A kis farmerek és a bérlők nyomora nagy sebességgel hajtja őket a radikalizmus és a forradalom felé. Erősen szervezkednek és készülnek a harcra. A Farmer-szövetség egyik agitátora a következő érdekes kijelentést tette: “Még két évi nyomor és kizsákmányolás a 2,500,000 bérlőt és a 3,000,000 kisfarmert a világ legradikálisabb népévé fogja tenni. “Egy átlagos farmer-család évi pénzjövedelme körülbelül 100 dollár volt. Ez volt az egész család keresete pénzben. De nem is lehet a farmernek boldogulni, amíg ellenük használhatják a vasútrendszert, a bankrendszert és az adókat rájuk sózzák. A mostani Kongresszus a farmereket még szegényebbekké tette és a spekulánsokat gazdagította. Az úgynevezett farm-sajtót a hirdetők javára adják ki és egyáltalán nem szolgálja a farmerek érdekeit. A múlt évben 500 millió dollárral fizettek több vitelidjat, mint amennyit kellett volna fizetni jobb rendszer alatt. “A bankárok 400 millió dollárral több hasznot hajtottak be a farmerektől, mint amenynyit szabad lett volna egy igazságos törvény alatt. Daugherty államügyész a legtevékenyebb védelemben részesítette azokat, akik a farmereket így kizsákmányolták. , “A legtöbb reményt az a tény nyújtotta ma, hogy a farmerek és az ipari munkások mindenfelé kezdik felismerni az érdekközösségüket. “Néhány éven belül ki fogják küszöbölni Washingtonból a Wall street érdekeltségek befolyását.” Reemeljük és bízunk abban, hogy a farmerek is meg fog ják tanulni, amit a bérmunká- sok egy része már tud. A kom- munista rendszer az a rendszer, amelyben igazságot és jólétet várhatnak, ez a parazita ezt mondta a fiatalembernek : “Micsoda dolog ez, elmenni? Hát már minden rongyos iskolázni fog? Aki tanulni akar, menjen a Union Square-ra bum-nak, az anyja istenit!” És az ifjúmunkás elment, nem csavargónak, de tanulni, hogy ne legyen kénytelen a Gerő-féle piócáknak cselédje lenni. Ezt a történetet azért írtuk meg, mert tudjuk, hogy ifjúmunkások jobokat keresnek és valószínű, hogy Gerő mester megint léprecsal néhányat “kezdőfizetéssel.” Hogy megvédjük őket e parazita kihasználó procedúrájától — írtuk meg ezt a kis jellemrajzot. Tudományos előadás Bridgeporton A Munkáspárt bridgeporti osztálya néhány hét óta minden pénteken este 8 órai kezdettel, tudományos előadást tart a Munkás Otthonban. A héten Szombati Pál elvtársbeszélt az ember fajának keleti kezeséről. Az előadás után pártgyűlés volt, amelyen a függő kérdéseket beszélték meg a Munkáspárt központi kiküldöttjével. Az osztály lelkesen folytatni fogja fölvilágosító és szervező munkáját.------------------ A katholikus konvenció harcra készül Washingtonból jelentik. Az országos katholikus kör most tartja évi nagygyűlését, melyen a papságon és szerzetesrendeken kívül a vallásos szervezetek ezrei is képviselve vannak. Ez a tábor harcra készül a felekezeti iskolák érdekében. Gallangher detroiti püspök országos mozgalmat ajánl a felekezeti oktatás megmentésére, amelyet szerinte teljes megsemmisülés fenyeget a ‘haladók” részéről. Ezek a csuhás urak is a “függetlenségi nyilatkozatba” kapaszkodnak, mint amely a felekezeti oktatást is biztosítja. ------------------ OLVASSATOK AZ ÚJ ELŐRÉT Charles Brown Company FenickUldS, HaJSteey éa KOa- J.srrzíí IrodAjÁnak a clmei 346 EAST 81st STREET NEW YORK, N. Y. Ä down-towni és up-towni magyar munkásság október 7-én, szombaton este, a Man-hattan Lyceumban lefolyó kabaré és táncestélyre fog menni, mert az őszi színházi évad legjzebb estélye lesz az. Az Előre Műkedvelő Kör legjobb színé-szei fognak játszani. Különböző műdalokat fognak előadni kitűnő operaénekeseink. A Proletkult szavalóművészei az új művészet tremékeivel fogják megörvendeztetni a közönséget. Hegedű és zongora solók. S végül hatalmas zenekari játékkal tánc. LUGOSI FILMEN A new yorki magyar közönségnek már több ízben volt alkalma Lugosi kiváló drámai művészetében gyönyörködni és mert nem csak látta, hanem hallotta is, most különös érdeklődéssel tekint az első Lugosifilm bemutatása elé, mert a filmen hiányozni fog Lugosi beszélő művészete. A szipadot a filmtől.,, a beszélő színészt a mimikustól nagy távolságok választják el és igazán meggyőző filmjátékot csak nagy színészek tudnak nyújtani. Az “ Asszonyszívek Kalandora” a polgári társadalom szerelmi életének feneketlen romlottságát mutatja be és a film megtekintése után, csak erősebb lesz bennünk a vágy az új világ után, amelyben a szerelmi és családi élet, minden érdek nélkül, az őszinte és tiszta vonzalmon fog alapulni. A filmen kívül több egyfelvonásos darabot fognak bemutatni Pogány Bella, Csáky Paula, Papp István és Hatváry Károly közreműködésével. OLCSÓ ÁRAK MELLETT A LEGGYORSABB LEGBIZTOSABB PÉNZKÜLDÉS PÉNZKÜLDÉS AZ AMERICAN EXPRESS COMPANY TJTJAN HERRMAN ARTHUR PfíNZKülLDO ÉS KÖZJEGYZŐ IRODÁJA FIRST AVENUE, COB. 1TTH STREET, NEW YORK. KARÁCSONYI PÉNZKÜLDÉS Gyors, pontos és lelkiismeretes elintézést nyer mindenki, aki KARÁCSONYRA SZÓLÓ SzOAGONYI vagy POSTAI pénzküldési megbízásaival hozzánk fordul. JÓ KISZOLGÁLÁS Közjegyzői, hazautazási, kihozatali, betételhelyezési avagy pénzbeváltási ügyekben ugyancsak a legkitűnőbb szolgálatot nyújtjuk. Ruttkay Jenő Bankháza 106 AVENUE “B” NEW YORK, N. Y. Bankfeárunk vasárnap is nyitva d. e. 10 órától 12 óráig. BIZALOMMAL fordulhat bármilyen bajban Varga és Erős óhazai okleveles gyógyszeres*, közismert magyar gyógyszertárához 1491 AVE. “A” (79-ik utca sarok). MA DÉLUTÁN A VIKTORIA SPORT CLUB pont három órai kezdetei tartja első bajnoki footbalmérkőzését, saját pályáján az ULMER PARKBAN, Brooklyn, 25th Are, a BROKLYN ST. GEORGE csapata ellen. A pálya a B. R. T. subway West End Express Coney Island vonatával érhető el. — Indulás pontosan negyed 2 órakor a Cubhelyiségből. Union Hall, 1591—2nd Avenue, 82—18-ik utcák között. CENTURY THEATRE 92. St. Central Fark West. 1922 október 15-én, vasárnap este 8.15-kor Reinitz József managmentje alatt ZICHY EDWARD GRÖF ZICHY CHARLOTTE GRÓFNŐ egyetlen vendég.fellépte a CSARDAS című pantomimben Brillians műsor. Broadway Starok. 36 TAGÚ ZENEKAR v Helyárak 50 centtől $3-ig. Jegyek előre várhatók: Reinitz József managernél, Hoffman virágüzletében, Varga és Erős patikájában, Mendelsohn virágüzletében, Ruttkay bankjában. LOBLovits Béla és loblovits louise HEGEDŰ ISKOUT 111 W. 82nd St. Telephone, Schuyler 1960. A hallás, tehetség és alkalmasságból való díjtalan felvételi vizsga minden jelentkezőnek kötelező. LUGOSI FILM 1922. évi október hó 8-án 5 órakor és este 8 órakor f}* a Washington Irving High Schoolban t 5 16-ik utca és Irving Place t ASSZONYSZIVEK KALANDORA . Dráma hét felvonásban. — Eredeti magyar felvételek. — Magyar és angol felirattok. Továbbá NAGY SZÍNHÁZI MŰSOR Jaj a feleségen» Dániel ne bőgj bohózat 1 felvonásban bohózat 1 felvonásban £ Kisasszony % dráma 1 felvonásban £ FELLÉPNEK: I POGÁNY BELLA CSÁKY PAULA a bpesti Be lvéro»l Színház tagja Népszerű hely árak. PAPP ISTVÁN hatváry Károly a Schubert Színház tagja Számozott helyek. Mi lesz Perth Amboyban? Október 1-én az Ifjúmunkás Műkedvelő Gárda SZÜRETI MULATSÁGOT rendez a Galajda-féle Kovácsparkban. A mulatságon a szórakozás minden fajtáját meg í—4"i—í**>*í*^—i">-J. találják a résztvevők. Kabaré, hangverseny, szépségverseny, világposta, szőlőlopás és végnélküli tánc, melyhez a közismerten kitűnő Keasley vonószenekar fogja a talp alá valót szolgáltatni. A szórakozók szomjukat és éhüket is korlátlanul elégíthetik a bőven felszerelt büffében. Kezdete délután 2 órakor. Mások Pénzének a kezelése nemcsak teljes vagyoni megbízhatóságot, de gondosságot és alapos pénzügyi szaktudást is igényel. Mindezeket együtt találják meg azok, akik pénzküldéssel és betétjük kamatoztatásával bennünket bíznak meg. KISS EMIL Bankháza (A 8-ik utca sarkán.) 133 SECOND AVE., NEW YORK, N. Y. A Pesti Magyar Széria- A M. Kft. Államvasutak Védelmi Bank Menetjegyiotlikának kizftrólajfOB képviselj* kizárólagrcs képviselője L.. “• J . JJl.-