Uj Előre, 1927. július (23. évfolyam, 5371-5400. szám)
1927-07-01 / 5371. szám
Cleveland és Környékei Innen-onnan köztiszteletben álló ügyvéd szomorú sorsa . • A clevelandi magyarság között kínos föltűnést okozott Birinyi Lajos ügyvéd elméjének fokozatos elborulása. Általános sajnálkozás kiséri a jobb sorsra érdemes embert. Birirnyi baja ott kezdődött, midőn könyvet írt “The tragedy of Hungary” címmel. A könyv az ő tragédiája lett. Annyira szívére vette a magyar mágnások sorsát, akik sok ezer holdat vesztettek az utódállamok megalkotásával, hogy megzavarodtak gondolatai. Megismétlődött az nála, amit már sok esetben észlelhettünk: a nagy fájdalom elveszi az ember eszét. Bánatát a könyvben sirte el, de az nem hozott megkönnyebbülést, sőt ellenkezőleg. Nem hittük azonban, hogy baja annyira előhaladott, míg nem kapott kiadóhivatalunk levelet tőle, amelyben a következőket írja: “Tisztelt kiadóhivatal! Valószínű, Méltóságtokat fogja érdekelni, hogy Clevelandban még mo is hidegidő jár. Jó iserre fölhívni ,a Büchler rabbi és Tarczai urak figyelmét, mert valószínűleg ennek az oka is az a titokzatos “Horthyzmus”, amelyet a rabbi hirdet. Az időjárást bízzák az urak itten Tárczai urra, ő majd elintézi. Tisztelettel Birinyi K. Lajos, s. k” Most már előttünk a szomorú valóság. Annyira elharapódzott a betegség, hogy az időjárást is hazájának szeretett nagyjaival, de különösen Horthyval hozza összeköttetésbe. Ilyen levelet ép elméjű ember nem irhat meg. A munkások most megértik Birinyi furcsa kapkodásait, logikátlan fecsegéseit. Mindez súlyosodó bajának tudható be. Részvétünk vele. . . -----------------A hirdetés így szólt: “A jövő vasárnap, július 5-én a prédikáció tárgya “Oroszországi állapotok”. Alapige: Jel. 17, 3. . . . Látok egy asszonyt ülni egy vörös fenevadon, mely fenevad vala teljes káromlásnak neveivel, melynek hét feje és tiz szarva vala”. De ezzel is baj esett. A hirdetés után néhány napra azt írja a lelkészünk a “Szabadság” hasábjain, hogy, mint többektől értesült, a prédikáció tárgyát kifogásolják és attól tartanak, hogy valami incidens fog történni a templomban. Ez a rész az, amely bennünket érdekel. Bizonyossá vált, hogy a saját hívei unták meg a papocska ostoba kirohanásait a munkásság ellen és most értésére adták, hogy már nem kérnek belőle. Ami pedig az incidenst illeti, a lelkész úr ne féljen, mert értelmes munkás ember nem megy oda, ahol ilyen ósdi vénasszonyos mesékkel traktálják az embereket. * “Hét feje vala...” Basho lelkésznek legalább is kettőre volna szüksége, mert bizony egy fejjel nem képes Clevelandban eligazodni. Lejátszotta szerepét a clevelandi munkások előtt. Senki sem veszi már komolyan. Most a kongregációban megy végbe e folyamat. Reméljük azt, hogy kivei fölfedezik tökéletes paprikajancsi voltát. J. E. Takács ----------------— egyéb nem kell hozzá, csak erős elhatározás és közös, határozott cselekvés. Az eddigi jelek szerint e kettő máris megnyilvánult. A Clevelandi Munkás Dalárdával, amely testületé az érem első oldala, a Betegsegélyző és önképző Szervezettel, a Női Munkás Szervezettel, az Ifjú Testedzők, a Műkedvelő Kör és mindmegannyi sok más testülettel karöltve, a nagy tömeg szimpátiájának kíséretével cselekszünk úgy, hogy ma már bizton számíthatni a terv keresztülvitelére. Az első ezirányú kísérlet egy nagyarányú tömeg összejövetelen lesz megejtve, ahol az összes magyar egyesületek tagjai és családtagjai egy kellemes napnak keretein belül fogják megbeszélni a lehetőségeket. E célból július hó 10-én, vasárnap reggel tömegpikniket fog rendezni az Otthon Intéző Bizottsága, amelyre minden barátját a haladásnak készséggel elvárja. Július 10-ike, a csillagászati jelzések szerint, ez év legforróbb napja lesz, amikor a házban maradás úgy is lehetetlen, a Simon Farm hatalmas erdeje pedig elég védelmet nyújt a hőség ellen, ahol a tömeg piknik lesz megtartva. Sok újfajta szórakozás lesz ott. A Dalárda énekel, az ifjak football játékot játszanak; a kitűnő konyha, amelyet a női szervezet vezet és a sok téglajegy elárusító kedveskedése biztosan el fogják felejtetni a hőséget, nem is említve a részvények árusítóit, akik már reggel hat órakor a villanyosokon fogják árusítani az Otthon részvényeket. A hathétezernyi tömeg, amely ott lesz, elegendő munkával fogja őket ellátni. És mi hisszük, hogy Cleveland egész magyarsága ott lesz, hogy résztvegyen az építtési kampány megindítában. W. R. Basho lelkészt nem kell komolyan venni Amióta Basho lelkész Clevelandba jött, egyebet sem tett, mint hogy örökösen a szenzációt hajhássza. Első ízben össze akarta házasítani a munkásmozgalmat a presbitarian egyházzal. Ez a gondolata akkor támadt, midőn a munkásoknak egy része Mária román királynő elleni akcióiban megtapsolta őt. A másik eset az volt, midőn Munkás Otthont akart alapítani. Ez azért kellett volna, hogy azokat a munkásokat is kizsebelhesse, akik nem járnak maszlagért az ő templomába. De mivel ez sem ment, más gondolt, mégpedig azt, hogy jó lesz a “Szabadságiban egy szenzációs prédikációt meghirdetni, ügy is volt. « Emelkedik a részvényvásárlók száma a Clevelandi Munkás Otthon újjáépítésének határozatára Még alig néhány esztendeje csak, hogy a tömeg akarata létrehozta a clevelandi Magyar Munkás Otthont. Az akkor még megfelelőnek vélt háromemeletes épület a köréje csoportosult testületek gyorsabb fejlődése folytán — ma, úgyszólván túlszűl, hasznavehetetlen. Ezt látva és a közóhajnak engedve, a részvényesek gyűlése elhatározta egy új, modern épületnek az emelését, amely anyagiakban is támogatója legyen a föltörekvő munkástestületeknek. Az új Otthonban a modern igényeknek megfelelően lenne elhelyezve minden terem. Klub szobák, színház terem tágas színpaddal, úgy rendes szinielőadások, mint athletikai és vetített képes tudományos előadások tartására. Lenne külön táncterem, torna terem, étterem. Az új Munkás Otthonban a kultúra minden faja kielégítőleg fejlődhetne tovább. Létesülhetnének munkás akadémiák a jövő harcainak sikeresebb megvívásához, stb, stb. Hogy ezek tényleg keresztülvihetők legyenek, semmi KLEIN & KLEIN, Inc. ’273“ rá bútorszállítás, pakolás és beraktározás. Klein Zoltán személye, vezetése mellett, szakemberekkel. 701 E. 156 St. Tel. Melrose 9044 Tel. éjjel nappal Dayton S597. AUTÓINK NAPONTA KÖZLEKEDNEK NEWARK, N. J., VALAMINT JERSEY CITY, N. J. ÉS NEW YORI KÖZÖTT. Milyen a paradicsom, ahová papszamarak kerülnek A Plain Dealer június 18-i számából vesszük a következőket: “John Szenczi nevű munkást félholtan találták 1390 E. 49th Street alatti ház egy elhagyatott helyiségében. Vallásos képek és szobrocskák feküdtek mellette. A szomszédok szerint Szenczi a templomoknak ajándékozta el pénzét. A rendőrségnél kijelentette,„ hogy hat hónapja munkanélküli és 29 nap óta nem evett. Több mint ötezer dollárt adott papjának, hogy az lelke üdvéért és a világháború alatt Magyarországon katonai szolgálatot teljesítő két fiának a biztonságáért imákat mondjon”. Kommentárt nem tartunk szükségesnek. Angol iskola a Munkás Otthonban New York munkásai, akik angolul akarnak tanulni, alkalmat kapnak. Minden csütörtök este angol nyelvi tanfolyam van a Munkás Otthon (350 E. 81st Street) négyes számú termében. Minden munkás díjmentesen részt vethet a tanfolyamokon. 50 évvel ezelőtti gyilkosság titkát fedték fel a német-országi Weimarban. Csont-vázra akadtak, mely kulcsot tartott kezében. Ez vezette nyomra a rendőrséget. 700 fontos tuna halat fogtak ki Manasquan, N. J. mellett. Erős küzdelembe került a halóriást szárazra hozni. Az iroquois indiánok törzséhez tartozó összes főnökök Montreal mellett a Lachine vízeséseknél gyűlésre jöttek össze, hogy megtárgyalják a régi dicsőségük emlékére rendezendő nagy táncos ünnepély részleteit. Francia orvostanár új oltási módot talált fel. Véleménye szerint az orrnyilason át adott oltások hozzák meg a legtökéletesebb eredményt. 96 éves koldusa 65,000-t hagyott hátra. Rokonai, kik haláláig szégyelték az öreget, most összevesztek a hagyatékon. A Marsot fényképező csillagászok kék szinti felhőket vettek észre a bolygó körül. Ennek okát eddig nem tudták megállapítani. Valószínű, hogy a Marson is van élet. A bor forrását okozó mikrobát sikerült a szőllő lévén kívül kitenyészteni. A Columbia egyetemen kísérletet folytatnak szőllő nélküli, 10—15 percentes bor előállítására a mikrobák segítségével. Az orosz platina ezentúl London megkerülésével az Amtorg közvetítése útján kerül az amerikai piacra. Mulatság! Naptár NYÁRI NÉPÜNNEPÉLYEK Chicago, East Gary erdőben, július 3-án. Lehigh Valley, július 10. Philadelphia, Pa., ILD Piknik július 31-én, a Borks-féle farmon, Frankford és Robins Ave. sarkán. Detroit, Mich., augusztus 7- én a Molnár farmon. PITTSBURGH Nagy Pikniket rendez a Workers Party 5. kerülete a Garda Farmon. Útirány a Pennsylvania St.-ról 10.10, 11. 25 és 2.50-kor indul a vonat, leszállni Cheswicken. Vagy az 50-es villamossal a 6. és Smithfield sarkán a végállomásig, ahol átszállni a 94-es kocsira a végállomásig. McKeesport A Független Munkás Dalárda és Műkedvelő Kör 1927 július hó 3-án tartja első nagyszabású piknikjét Bongyol József farmján. Minden Új Előre olvasó agitáljon a piknik érdekében. -----------------RIVESVILLE, W. VA. A M. LI. Ö. Sz. 129. osztálya július 4-én déluári 1. órától éjfélig tartó táncmulatságot rendez. Aki jól akar mulatni és a munkáslap javára dolgozni, az jelenjék meg családostul és barátaival. BRIDGEPORT. CON. A Bridgeporti Munkás Kör és a Youth Club kirándulást rendez já- Julius hó 13-ig elhelyezett pénzek után JULIUS HÓ 1-TŐIg fizetünk kamatot, 4% ÉVI KAMAT NEGYEDÉVENKINT FIZETVE. Negyedév vége június 30. 55-tól $7,500-ig negyedévenkint fizetjük a járulékot. MANHATTAN SAVINGS INSTITUTION ALAPÍTVA 1SS0-BEN. EftYETLEM TAKAHÉKl'ftVZTAH A TORKVILLEBEN tfíiirudn. 154—56 E. S6th ST. A 3. és Lexington Ave. közt Nyitva hétfőn este 5 óráig. BETÉTEK $26,000,000 FELÜL. Több mint 35,000 betevőink száma. EGY DOLLÁR MÁR SZÁMLÁT NYIT. Társaságok betétjeit elfogadjuk. MAGYARUL BESZÉLÜNK. AlsóvAPo'tit iroda. ! B'tvay cor. Dleecker St. Nyitva hétfőn este j*■ e.36~ig. VVVVVVVWVWWW/V Jú lius 3-án, vasárnap a Jakab-farmra, amelyre az olvasóinkat meghívja a rendezőség. Jitney a Munkás Kör elől d. e. 10, fél 11 és fél 12-kor. AKRON, O. Az I. L. D. akroni magyar csoportja július 4-én, hétfőn kirándulást rendez a Young-féle erdőcskéjbe. Étel, hűsítő italok. Jó zene. Nagyszabású Pikniket rendez Akronban a M. B. Ö. Sz. 65. osztálya július 3-án,vasárnap a White Pound Parkban, a Copley Roadon. Kugliverseny, lapdajáték és egyéb szórakozások. Útirány: A Copley Roadon menő S. Maple felirású autóbusz a Main és W. Exchange utcáknál verendő a végállomásig, honnan pár perc a piknik helyiség. Kitűnő zene: Az Akroni Munkásnak Egyesülete július 10-én a Végh-féle farmon pikniket rendez. Indulás reggel 9 órakor a Munkás Otthon (790 Washington St.) elől. Mindenki hozzon magával ennivalót. PERTH AMBOY, N. J. A Munkás Otthon Egyesület 1927 július 3-án nagy pikniket rendez a Galajda-féle parkban. Minden magyar munkás legyen ott. Belépőjegy 35 cent. Kezdete délután két órakor. PASSAIC Nagy bus kirándulást rendez a Munkáspárt passaici osztálya r. Horsenecki erdőbe vasárnap, július 3-án. Beléptidij felnőtteknek $1.00. Gyermekeknek 25 cent. DETROIT Óriási, két napig tartó Pikniket rendez július 3-án és 4-én a Workers Party Detroitban, a Rochester Piknik Parkban. 17 szervezet vesz részt a piknik előkészítésében. Belépődíj 25 cent. Walkert jelölik New York kormányzójának. ALBANY, N. Y., június 30. Smith demokrata elnökjelöltnek szalad. Kormányzó kell New York állam élére. Oda Walkert akarják tenni. A Tammany Hall majd kitermel New York városának új polgármestert. Lezuhant egy francia postarepülő. BERLIN, június 30. — Landeshut mellett, a lengyel határhoz közel, lezuhant egy francia postarepülőgép, amely Prájgának tartott. A pilóta meghalt. A Horthyizmus Elleni Liga július hó 31-én nagyszabású hajókirándulást ren-dez Atlantic Beachre. Föl- kérjük a csatlakozott egyesületeket, hogy e napra ne rendezzenek mulatságot. A titkárság (Hird.) -----------------------------A szétvagdalt és elvérzett világnak egyetlen kiútja: a szocializmus győzelme. (Bucharin) Tömeggyűlést tartanak papírdoboz készítők A Paper Box Makers Unittömeggyűlésre hívja az ip.-J- ban dolgozó munkásokat, hogy megszervezzék őket és javítsanak a jelenlegi tarthatatlan helyzeten. A gyűlés június 30-án lesz a Bethoven Hallban (210 E. 5th Street.) Minden munkás, aki az iparban dolgozik, jelenjen meg. OLVASSUNK JÓ KÖNYVEKET! ANDREJEV L.: Karácsonyi angyal ............................................10.45 J ANDERSON: Képeskönyv képek nélkül ................................... 0.25 DDFOE: Robinson Crusoe .. 1.00 HUGO V.: A nevető ember (két kötet) ................................. 1.25 KARINTHY: Kötéltánc ____ 1.00 JACK LONDON: Játék .......... 0.50 JACK LONDON: Csodatevő szerelem ..................................... 0.75 MIKSZÁTH: Uj Zrinyiász .. 1.00 NORRIS: Az Örvény .................. 2.00 PREVOST: Moloch úr és neje (kötve) ..................................... 1.50 WELLS: Dr. Moreau szigete 0.90 WELLS: Világok harca.___ 0.90 TOLSTOJ: Iljics Iván halála 0.40 ZANGWILL: Mary Ann .......... 0.40 Postaköltségre, csomagolásra minden rendeléshez5 centet kérünk beküldeni. Kérjen árjegyzéket. Küldje be rendelését még MA “PROLETÁR" KÖNYVKERESKnfő 33 E. FIRST STREET, NEW YORK CTY $ BÚTORÜZLET $1 I HETENKÉNT SZÁMLÁT NYIT NÁLUNK! I CSIAS. KOSCHEL ALAPITTATOTT 1802-BEN. KÉT NAGY ÜZLET: First Ave. és 75. utca sarok, First Ave. és 14. utca sarok, New York City. &T Mimikét üzlet hétfőn és szombaton rate 9 óra!* van nyitva. ITIRÁNY A CHICAGÓI NÉPÜNNEPÉLYHEZ ÚTIRÁNY Street cárra,1: 63rd South Park Ave. (Vita City)-től Hammond végállomásig, ott átszállói Gary-i cáréra Gary Broadtwayig, ott a Garyton vagy Valparaiso felirati cáré veendő a Pine Streetig, onnét az elhelyezett jelzőtábla utasítása szerint egy blocknyira a színhelyig.— Motor Bússal: G3rd (Wire City)-től Garyigl a végállomásig, onnét a Garyton vagy Valparaiso feliratú cáréval a Pine Streetig, ott a Jelzőtábla szerint a helyszínig. — Automobillal: A Motor Club által jelzett utón Gary Broadwayig, onnét a 21 utcán Eastre a Pine Streetig, ahol szintén a jelzőtábla szerint a helyszínig. — Vonattal: Chicagóból a LaSalle Depótól Garyig, onnét a fenti utasítás szerint tovább. GARY. E. GARY INDIANA HARBOR. HAMMOND, E. CHICAGO. CHICAGO. PULLMAN. HARVEY, ELGIN S AZ EGÉSZ KÖRNYÉK MUNKÁSSÁGA Július 3-án VASÁRNAP EGÉSZ NAP NAGY NÉPÜNNEPÉLYEN a M. B. és O. Sz. chicagói kerületének osztályai és a testvér-szervezetek által rendezendő lesz a Deep River feletti gyönyörű tölgyerdülően, E. Garyben. -• Dalárdák. -- Zenekar. - Tánc Társasjátékok. - Cigány pecsenye. -- Bogrács halpaprikás JEGY ELŐREVÁLTVA 40 CENT A PÉNZTÁRNÁL 50 CENT