Uj Előre, 1927. szeptember (23. évfolyam, 6430-6442., 6643-6644., 5444-5458. szám)

1927-09-01 / 6430. szám

Fegyveres bandákat hoznak a bányákba Kilakoltatják a sztrájkolókat, asszonyok a piketvonalban. BELLAIRE, O., augusztus 31. Az ohioi bányabárók kegyetlen és vad harcot provokálnak a bányakörzetekben, ahol a szerződést áprilisban felrúgták. El vannak szánva arra, hogy minden erőszak­ban is a legalacsonyabb bérek­­ mellett nyilt üzemet vezetnek be és összetörik a bányászok­­ szervezetét. Több üzem sokáig szüne­telt. Most aztán a bányabá­­rók szkebekkel kísérleteznek és Pittsburgh meg más váro­sok söpredékéből toborozzák a­. gunmeneket a sztrájkolók ellen. Azok a bányászok, a­kik munkában maradtak, a bószok eljárására szintén ki­vonultak a bányákból. A bó­szok most csapatokat mozgó­­sítatnak és gunmeneket to­boroznak az üzemek megvé­désére a sztrájkolok ellen. :"iJL:i­ószok a nyugat-pennsyl­vaniai módszereket kezdik bevezetni­­a bányászok elleni harcban itt is. A sztrájkolók otthon­ait megtámadtatják, el­záratják a vizet, világosságot a lakásokból, hogy kiűzzen belőlük a munkásokat. Flo­rence bányában is ezt csele­­kedték a bányabárók. Most már a kilakoltatásokat is el­kezdték a legnagyobb erő­szakkal. Bellan­e, Martin's Ferry, Shadyside, Steubenvil­le és Yorkville a legélesebb h­arcok színhelyei. De a bá­nyászok erősen kitartanak és segítséget várnak az ameri­kai munkástömegektől. •----------------------------------------------1 Falatkát sem ér az Egész é tejvizsgálat” _____ Pecora ügyész szerint nem le­het vádat emelni a csalók ellen. _______ ■ --------­NEW YORK, augusztus 31. Az egész $60,000-ba került. Kelley-féle vizsgálat a tejpa­­nama ügyében semmit sem ér, mert nem lehet komoly vádat emelni senki ellen, aki a vesztegetésben részes volt. A vizsgálat éppen annyit hor­dott össze, mint amennyit már azelőtt is tudtak. Kelley bíró vizsgálata majd­nem egy évig húzódott és a városnak belekerült $60,000- jába, amiért megtudta, hogy “voltak panamák“. Az ada­tok nem elégségesek arrra, hogy az igazi bűnösök és csa­lók ellen a vádtanács marasz­taló határozatot hozzon. Né­hány szerencsétlen kistolvaj ellen van némi anyag, de nem is érdemes ezekkel bajlódni, mivel feletteseik zsebének dolgoztak. A ‘magasabban állók’’ ellen azonban Kelley gondosan elejtett minden fo­nalat. Nem bolond, hogy ha rátái ellen járjon el, amikor azok adatták neki a jövedel­mező és munka nélkül való zsíros dzsábot a vizsgálat ve­zetésével. -i __^ Forgalmi akadályok az I. R. T.-on NEW YORK, augusztus 31. Az IRT vonalon a W. 72-ik utcában egy asszony lába ki­szállásnál beleakadt a vonat és a perron közé és a bokája eltört. Kórházba kellett szál­lítani. A Clark St.-en Brook­­lyn­­ban az ajtók nem nyíltak és az utasok képtelenek vol­tak kiszállni, ami 15,percnyi zavart okozott. A Grand Cen­tral állomáson a legnagyobb forgalom idején reggel egy vonat jelzési zavarok miatt kénytelen volt megállani, a­mi szintén hosszabb zavart okozott. -----—~o- Villamos karomból 36 sebe­süléssel NEW YORK, augusztus­ 31. A Burnside Ave. és Universi­ty Ave. közelében tegnap este két villamos összeütközött, a­minél 36 utas sérült meg. L’­ie­r ■ ———o-------­ Sacco - Vanzetti-nek emlékművet állítanak Maiden, Mass.-ben Thayer gyilkos szülővárosában lesz az emlékmű BOSTON, Mass., aug. 31. — A Sacco-Vanzetti Memorial Committee elhatározta, hogy a meggyilkolt két munkás emlék­művét Thayer gyilkos szülővá­rosában, Maiden, Mass.-ben fogja felállítani, hogy Thayer állandóan emlékezzék gyilkos tettére. Sacco és Vanzetti rokonszen­­vezői megkezdték az emlékmű­re a gyűjtést és minden való­­­színű­ség szerint rövid időn béz­lel együtt lesz a szükséges összeg.­­A bostoni Sacco-Vanzetti bi­­­­zottság pénztárnoka, a szocdem­­-Felicani tovább terjeszti alap­­­­talán rágalmait a Sacco-Van­­­­zetti Emergency Committeeről és az International Labor De­­fenseről. Természetes, hogy az igazság kiderítése után minden rágalom rájuk fog visszave­tődni. A bizottság új könyvet akar kiadni, melyben össze lesz fog­lalva az egész Sacco-Vanzetti ügy minden részletével. SZÜKSÉGE VAN ÖNNEK ÚTLEVÉLRE? X TUDja ön már most, hogy szüksége lesz egy útlevélre az óhazába v A -L. való utazáshoz? Sok kellemetlenségtől óvja meg magát, hogy *­ X mielőtt el­hagyja Clevelandot, beszerzi az utazáshoz szükséges ira- X X tokát. — Bankunk külföldi osztálya örömmel ad felvilágosítást és J* .** segítségére van a szükséges papírok beszerzésében. —­ Bárhova uta- X zik, érdeklődjön bankunk külföldi osztályánál felvilágosításért. | THE UNITED BANK | J. Külföldi és Utazási osztálya X 1 West 25th St. and Lorain Ave. Opp. West Side Markel. ? CLEVELAND, OHIO ? 4* *2* Wildfeuers-féle hires cipő üzlet Astoriái fiókja, 363 Steinway Avenue alatt. Ne mulassza el az alkalmat meglátogatni a new yorki magyarság ezen KEDVENC cipőbevásárló helyét. A megnyitáskor minden vásárló egy értékes ajándékot kap Elítélték Rodrigezt a vörös zászló lengetése miatt NEW YORK, augusztus 21. Goodman bíró bűnös­nek mondotta ki Placido Rodrigezt, akit a rendőr­ség a hétfői Sacco­ Van­­zetti tüntetés alkalmával letartóztatott, mert egy kis vörös zászlót lengetett. A nagytőkés sajtó leleplezi az angol-olasz-magyar ki­rályvásár új terveit (Folytatás az 1-as oldalról) “Olaszország természetesen soha sem ismerné el ezt a trón­igényt, mert az magába fog­lalja azt is, hogy az olaszok által a háború­ után elvett osz­trák területeket visszaadják. Csak természetes, hogy Olasz­ország minden módon ellene szegülne egy olyan tervnek, amely a Habsburgok vissza­helyezését célozza.” Mussolini segítséget ajánl fel. “Mussolini ajánlatot tett, hogy kész segíteni egy erős magyar királyság megalapozá­sát egy olasz herceggel az élén. Erre az aostai herceget választotta ki Mussolini, aki­ről tudja, hogy neki lelkes és odaadó híve. Aosta hercege a legaktívabb fascista és emel­lett kitűnő összköttetései van­nak előkelő és befolyásos angol arisztokrata körökkel. “Anglia szívesen ajánlotta fel segítségét, mert ahogy a Középtenger mellékén Olasz­országot támogatja a francia befolyás meggyöngítés céljá-á­ból, és úgy azt akarja, hogy Magyarország bekapcsolásával meggyöngüljön a francia be­folyás Közép Európában. A fasc­olta tábor felsorakozása pedig szintén nagyon belevág Anglia szovjetellenes tervei­nek sorába. A terv sikere meg­törné a kisantantot és szét­zúzná a francia dominációt és Angliát meg Olaszországot tenné meg Európában döntő hatalmaknak.’’ Ennyit mond a kapitalista hírforrás, amiben világosan benne van az is, hogy miért szólalt meg olyan bátran Ro­­thermere lord és miért lett egy­szerre olyan pártfogásra haj­lamos a rideg Anglia. Horthyék szolgálataira van szüksége Mussoliniéknak és Angliának egyaránt és a későbbi véres szolgálatokért szívesen támo­gatják a magyar arisztokratá­kat és Horthyékat abban, hogy egy olasz-angol szövetség va­zallusaivá legyenek és kész brigantijai a szovjetállam ellen irányuló minden véres akció­nak. Ghicapban 25 ezer munkás sztrájkol a moziszínházak ellen A buszok szövetsége a függet­len vállalatoktól elvonta a fil­meket. CHICAGO, augusztus 31.— Huszonötezer munkás és al­kalmazott áll sztrájkban 370 mozivállalatnál, amiért ezek a munkások követeléseit, meg­tagadták. A buszok szövet­sége hétfőn közös megegye­zéssel elhatározta, hogy a szervezet követeléseire kizá­rással válaszol és becsukatta a mozikat. A szervezet erre elrendelte az egész városban a sztrájkot. Több független moziszín­­ház tulajdonosa hajlandó lett volna a munkások követelé­seit teljesíteni, erre a film­szétosztó társaság megtagad­ta a képek szállítását. Ez el­len az összeesküvés ellen a szervezet szövetségi tiltó pa­rancsot akar kivenni, amely­­lyel kényszeríteni akarja a f­i­l­m s­z­é­t­o­sztó egyesületet, hogy a független moziknak adja ki a filmeket. A sztrájk erősödik és a mozialkalma­­zottak mindenütt piketelik a színházakat. Legalább félmil­lió színházlátogató ember ma­radt el a sztrájk miatt a mo­ziktól. A többi munkásszer­vezetek rokonszenvi sztráj­kot terveznek. ----------------------­Konstantinápolyban az amerikai repülők Semmi hír az eltűnt Hedfern pilótáról, aki Brazíliába re­pült. KONSTANTINÁPOLY, au­gusztus 31. Brock és Schlee amerikai világkörüli repülők ma 11.50-kor ideértek Bel­­grádból. A “Pride of Detroit” készenlétben áll, hogy föld­körüli útját azonnal folytas­sa. Csak kedvező időt vár a két aviatikus, hogy felszáll­­jon. UPAVON, Anglia, augusz­tus 31. Leslie Hamilton kapi­tány a “St. Raphael” nevű monoplánon felszállt Löven­­­­stein hercegnővel és egy navi­­­gátorral Amerika felé. Már az ír partok szélén vannak, hogy Ottawa felé repüljenek. BRUNSWICK, Ga., augusz­tus 31. Redfern repülőnek eddig semmi nyoma. A kor­mány utasította Dél-Ameri­­kában levő konzulait, neve­zetesen a Para­i konzult,hogy kerestesse az elveszett repü­lőt valahol az Orinici deltája­­körül vagy a jungle-ben. A párai konzul a helyi kormány­zót kérte meg, hogy a keres­­tetést rendelje el, ami azon­nal meg is történt. LONDON, augusztus 31. — Charles A. Levine a “Colum­bia” repülőgéppel készen áll New Yorkba repülni. Angol pilóta vezeti majd a gépet. Zsarolni készül a L. I. R. R.­ ­ NEW YORK, augusztus 31. Nicholson városi ügyész kifo­­­­gásokat emelt a Long Island­­ i R. R. ellen, amely a közeli forgalomban a viteldíjakat 120 százalékkal készül felemel­­ni. Az ügy most a közlekedé­si és forgalmi bizottságok ■ előtt van. U­J ELŐRE -------------------­ Hirdessen az UJ ELŐRÉ-ben A szűcsök új erővel látnak a harchoz NEW YORK, augusztus 31. Csütörtök este lesznek a he­lyi szücs-localokban a jelölé­sek. A szűcs-szervezet teljes erővel arra törekedik, hogy megtörje a klikk és jobbszár­­nyi banda mesterkedéseit és gátat vessen annak, hogy a szervezetet teljesen tönkrete­gyék. A Joint Board minden re­gisztrált és nem regisztrált szü­éset felszólít, hogy jelen­jen meg szakcsoportja gyűlé­sén és segítsen a megindítan­dó még erélyesebb harc győ­zelemre vitelében. A munkás­­árulók­ már odáig sülyesztet­­ték a szervezet erejét, hogy a buszok kezdik kidobálni a munkásokat és betanított szkekekkel dolgoztatnak, több ezer munkanélküli szűcs kenyerét elrabolva. Ez ellen újult erővel kell harcba száll­ni és megmenteni a szerveze­tet a buszok és McGrady gang­szterek romboló támadásai­tól. Leégett a Columbia egyetem csónakháza - NEW YORK, augusztus 31. A Columbia egyetem csónak­­háza a Riverside Drive lábá­nál ismeretlen okokból telje­sen leégett. Botor a klanista rendőr­főnök AKRON. O., augusztus 31. Alfred Harris, egy bútorke­reskedő, panaszt emelt a ha­tóságnál George Trahern ken­ti rendőrfőnök ellen, akit az­zal vádol, hogy ő vezette azt­­az álarcos, klan-bandát, a­­mely őt múlt kedden betegre ütlegelte az erdőben. A she­riff eljárást indított a rendőr­főnök klánvezér ellen. REGOA, Portugália, aug. 31. Egy villámcsapás érte a helyi templomot és három em­bert megölt. Elvtárs! Hány új előfizetőt szereztek az “Új Előrének”? 3. Oldal Véres drámát idézett elő egy farmer MORGANTOWN, by, aug. 31. Kish Abbott farmer egy társaságban agyonlőtte fele­ségét és megsebesített két másik embert és aztán öngyil­kossá lett. Kiutasítottak egy szovjet újságírót a franciák PARIS, augusztus 31. — A kormány kiutasította az or­szág területéről John Broune újságírót, a­­“Tass” szovjet­ügynökség képviselőjét, mert “túligaz” híreket küldött a rendőri brutalitásokról az orosz sajtónak. Karácsonyi Nagy Társasutazás New York-P­erl»-Bu­dapest 1927 December 10-én HERRMAN A­RTHUR rendezésében AZ UJ IDE DE FRANCE NEVŰ GYORSHAJÓN HAVRE-IG ÉS VISSZA $175.00. Visszautazás! jegy egy évig érvényes. HERRMAN ARTHUR kalauzolja az utasokat Párisban Utazási okmányok és vízumok megszerzése díjtalan. Jelentkezzen azonnal jó helyért. trprin 11 \ \T A |?TUTTP majnegy, pídíjküldési és n­iJtvKiilAiA AIV 1N­L tv közjegyzői irodájában. 1447 First Ave., 75-ik utcánál New York, N. Y. Nyitva este 10-ig. Vasárnap Is. Telefon: Butterfield 7082. Szeptember hó 3-ig elhelyezett pénzek után SZEPTEMBERI Hó 1-TÓL fizetünk kamatot. 4% ÉVI KAMAT NEGYEDÉVENKÉNT FIZETVE. Negyedév végre június 30. $5-tól $7,500-ig negyedévenként fizetjük a járulékot. MANHATTAN SAVINGS INSTITUTION ALAPÍTVA 1850-BEN. EGYETLEN TAKAHIKPItNZTAR A YORKVIM.EBFA Alsóvárosi Iroda: B’way cor. Bleeeker St. Nyitva hétfőn est® _________6.30-ig._________ Főiroda. 154—56 E. 86th ST. A 3. és Lexington Ave. közt Nyitva hétfőn este 6 óráig.­ BETÉTEK $26,000,000 FELÜL. Több mint 15,000 betevőink száma. EGY DOLLÁR MÁR SZÁMLÁT NYIT. Társaságok betétjeit elfogadjuk. MAGYARUL BESZÉLÜNK. ULENSPIEGEL és szomjaztak, tejet ittak valami parasztnál, de nem üdültek fel tőle. Az árok szélén a pázsitba ültek. Nele sápadt volt és réveteg. Ulenspiegel aggódva nézte. — Szomorú vagy? — kérdezte Nele. — Igen — felelte Ulenspiegel. — Miért? — kérdezte Nele. — Nem tudom, — de a virágos alma és a cseresnyefák s a langyos levegő, mely mégis mintha villámok tü­zével volna tele; a százszor­szépek, melyek rózsásan fakadnak ki a réten, s a bodza ott nálunk, mely a cserjében fe­hérült ... Ki mondja meg nekem, miért, hogy mindig ilyen fáradt vagyok, kész meghalni vagy alud­ni. A szivem olyan erősen ver, mikor hallom, hogy a madarak ébrednek a fákon s látom a visszatért fecskéket — s olyankor messzebbre szeretnék menni, mint a nap és a hold. Majd fázom, majd meg melegem van. Ó, Nele szinte azt­ kívánom, bár ne volnék már itt a földön, vagy adhatnék ezer életet annak, aki szeret... De Nele nem felelt semmit, csak örömébe mosolyogva nézte Ulenspiegelt. XXXII. Halottak napján Ulenspiegel, néhány vele egykorú semmirekelővel együtt jött ki a Bol­dogasszony templomából. Lamme Goedzak is közéjük keveredett, mint bárány a farkasok közé. 76 — ULENSPIEGEL fából készült Mária-szobornak, melyet nála rendelt, szerszámjával belevágott a szobor ar­cába s azt mondta, hogy inkább szétrombolja a munkáját, minthogy olcsó áron adja oda. A barát, mint képrombolót jelentette fel, — izgalom nélkül megkinozták s elitélték eleve­nen való megégetésre. A tortúra alatt elégették a talpát — mikor a börtönből a San­ benitoba (a halálra ítélt eret­nek ruhája) öltözve a vesztőhelyre ment, egy­re azt kiáltozta: — Vágják le a lábamat, vágják le a lábamat. Fülöp messziről halotta a kiáltásokat, na­gyon megélvezte, de nem nevetett. Mária királyét magára hagyták az udvar­­hölgyei, mert látni akarták a szobrász megége­­tését, utánuk ment Alba hercegnője is. Hal­lotta a szobrász kiabálását, nem akarta elmu­lasztani a látványosságot és egyedül hagyta a királynét. Mikor Fülöp megérkezett magas­­rangú szolgáival, a hercegekkel, grófokkal, lo­vászmesterekkel és dámákkal, a szobrászt hosz­­szú lánccal egy cölöphöz kötötték, égő szalmá­ból és rőzséből alkotott kör közepén, hogy las­­sú tűzön pörkölődjék meg, ha belekapaszkodik a cölöpbe, hogy a gyorstű­z elől meneküljön. Mindenki kíváncsian nézte, amint mez­telenül vagy majdnem meztelenül, azon ipar­kodik, hogy lelki erejét helyezze szembe a lán­goló tűzzel. Ugyanebben az időben Mária királynő a gye­rekágyban megszomjazott. Fél dinnyét látott — 73 —

Next