Uj Előre, 1927. október (23. évfolyam, 5457-5488. szám)

1927-10-01 / 5459. szám

A LENGYELEK VISSZAUTASÍTOTTÁK a. S. ÖSSZES UZSORA-FELTÉTELEIT Félbeszakadtak a két kormány megbízottai közti tárgyalások. VARSÓ, szeptember 30. — A lengyel kormány megbízot­tai a leghatározottabban visszautasították az amerikaiak azon ajánlatát, hogy a 70,000,000 dollár kért kölcsön fo­lyósításakor minden száz dollár helyett csak kilncvenet ad­nak. A lengyelek legalább 11,2 dollárt követeltek. A né­meteknek folyósított köl­­­s c­sont is ilyen alapon kötötték­­meg. A lengyelek a leghatá­­r­­ozottabban ellenezték azt is,­­ hogy a kölcsön folyósítása­­esetén amerikai megbízottat neveznek ki a lengyel állami bank fölé. A megbízottak a fizetendő kamat kérdésében­ sem tudtak megegyezni. A­­ lengyelek nagyon magasnak­ találták az amerikaiak által­ követelt hét százalékot, így a huszonkét hónap óta tartó tárgyalások véget értek és nincs rá remény, hogy a tárgyalásokat ismét megkezd­jék. A lengyelek jogtalan­nak vélték az amerikaiak uzsora-feltételeit, már csak azért is, mert az ország gaz­dasági helyzete ma sokkal jobb, mint a tárgyalások kez­detén volt. Megemlítésre méltó az, hogy a tárgyalások felbomlá­sával egy időben, a lengyel kormány messzemenő szerző­dést kötött a szovjet kor­mánnyal. Hutcheson szövetségi bíró tegnap a kormány ellen dön­tött abban a kérdésben, hogy kötelesek-e a gyárosok beszá­molni a kormánynak arról, kinek adják el alkoholtartal­mú termékeiket. A kormány egy Weste nevű gyárostól meg akarta vonni az alkohol­­vásárlási engedélyt azzal a megokolással, hogy Weste nem volt hajlandó megmon­dani a profit bietes ügynökök­nek, kiknek adja el termé­keit. A kormány szerint ily körülmények között nem le­het­ ellenőrizni, hogy az alko­holból nem készítenek-e pá­linkát. A bíró a döntése szerint ezt kikutatni a kormány dolga, a­nélkül azonban, hogy bárkit is megfoszthatna az alkohol­­vásárlás jogától, ha a vásár­lás legális módon történik. Szabadabbá válik az alkoh­olkereskedelem A gyárosok nem kötelesek bizonyítani, kinek adnak al­koholt. ------o------­ -------_o--------­ Shansi kormányzója megtá­madta Csang Cse Lint PEKING, szeptember 30. Yen Hsi-shon, Shansi kor­mányzójának a csapatai megtámadták Kalgan kö­zelében ('sang­­’s ) Lin) csa­patait. Yen mind­máig semleges volt a kínai pol­gárháborúban. ('sang elle­ni támadása nagy jelentő­séggel bír. Ha a csapatok tovább nyomulnak előre, akkor Peking hamarosan veszélybe kerül. Mexico repülőgépeket vá­sárol. MEXICO CITY7 szpet. 30. — A mexicoi kormány 250.000 dollár értékű repülőgépet vásá­rol Európában. A gépeket pos­ta szállítására fogják felhasz­nálni. ÍGY LÁTJUK ML.. (Felfutatás az 1-ső oldalról) mára is alighanem az volna, hogy mielőtt késő, ők is négy­­szögesitettenek. ... .^ * A BETEGSEGÉLYZŐK nem azért alakultak, hogy millió­kat halmozzanak s mikor már jól, fölhalmozódtak, va­laki elszeleljen a milliókkal is, a kötvényekkel is. Beteg­­segélyezésre alakultak s ezt akarják most szinte teljesen megszüntetni. A betegsegé­lyezésről már úgy a Verho­­vay, mint a Reform, konven­ción mint csak mellékes do­logról beszéltek. Pedig, amit betegsegélyképpen megkap a munkás, az biztosan az övé és életében szorul erre rá maga is, családja is. S amit egy­szer már ő megkapott, azzal biztosan nem szárnyalhatná­nak el sem a biztosító társa­ságok, sem a paragrafus-va­rázslók. Terjesszétek az “Új Előrét NE FELEJTSE EL, hogy New York legnagyobb magyar union nyomdája az ACTIVE PRESS újra a munkásság kezében való. Hasson oda, hogy az egyletében vagy a unionjában a nyomtatványo­kat a magyar munkások nyomdájában csináltassák. Készítünk körleveleket, plakátokat, tagsági köny­veket, alapszabályokat, heti vagy havi folyóirato­kat, borítékokat, névjegyeket, levélpapírt, árjegy­zéket s mindenféle kereskedelmi nyomtatványokat. Áraink mérsékeltek. — Kí­vánatra árajánlatot küldünk Egyleteknek kivételes és szervezeteknek árengedmény ACTIVE PRESS INCORPORATED 33 FIRST STREET, NEW YORK TELEPHONE ORCHARD 4744 Legalacsonyabb árak New Yorkban, Betcisselek .vr Whnnynsolt fttsín­ktill autnunuk. Jöjjön be mér­ny éj? vszab­ilh­assa míg magját in­­­i. Fog hu­z­ás ingyen, ha azok helyébe hidat vagy platót csináltat,­­ plateket azonnal megjavítok. — Foghúzás gfizzal vagy novo­­cainnal. — New York legjobb magyar fogorvosa. A­n O­pt 358 E. 78th Street, First Avenue sarok ki JM llek­deLftörük délelőtt !)~tdll este íít tiráigr* Szkeb hotelben konvenció­zik az A. F. of L. LOS ANGELES, szept. 30. — Október 3-án kezdő­dik itt az American Federa­tion of Labor konvenciója. A legtöbb nagyfejű már meg­jelent és főhadiszállásukat az Alexandria szállodában ütötték föl, amely ismert szkeb szálloda már régi idő óta. De mit törődnek ezzel Greenék, csak kényelmük biztosítva legyen. ---------------­ A St. Lou­is-i vihar száz embert megölt, ezzel megsebesített 75,000,000 dollár kárt oko­zott. ST. LOUIS, Mo., szeptem­­ ber 30. Tegnap délután két órakor váratlanul hatalmas erejű vihar csapott le a vá­rosra. A hatalmas szél csak öt percig tombolt, de olyan erővel, hogy több, mint öt­ezer épületet romba döntött. A halottak számát még nem tudják pontosan megállapíta­ni, de minden valószínűség szerint el fogja érni a százat. Eddig 911 holttestet ástak ki" a romok alól. A sebesültek száma is­ meg fogja haladni az ezret. A szél oly nagy erejű volt, hogy mint a kártyavárakat, úgy döntötte össze a város előkelő negyedében levő kis házakat. A villanypóznákat, telefondrótokat, fákat mind lerombolta, amerre elhaladt. A város északnyugati s észak­keleti része a szó szoros értel­mében rozaokian hever. A vihar után a mentőmunkások ezrei dolgoztak az eltemetet­tek kimentésén. A kórházak megteltek súlyos sebesültek­kel. Rendkívüli segélyvona­­tok indultak el a közeli váro­sokból. 1896 óta a városban nem volt ily hatalmas vihar. A város kormányzata os­tromállapotot hirdetett ki. A rendőrök utasítást kaptak, hogy a tolvajokat a helyszí­nen lőj­­ék agyon. Az állami miliciát is kirendelték a rend fentartására. A mentő mun­kálatok még nagyban foly­nak. Beach védőjét vád alá helyezték HAMMONTON, N. J. szept. 1 30. — A Lilliendahl gyilkosság­­ ügyében ma az történt, hogy a [ Mays Landingon ülésező vád-­ tanács két pontban vád alá he­­­­lyezte Edison Hedges atlantic­­ cityi ügyvédet, a materiális tanú megszöktetése miatt. A hatóság azt állítja, hogy Hed­­­­­ges tudja, merre van William­­ Beach, akit a gyilkosságban­­ való részessége miatt keresnek­­ most már. ,) Csirkékkel vesztegettek meg városi hiva­talnokokat. New York ügyészsége vádat emelt egyik magasrangú váro­­­si hivatalnok ellen, hogy csirk­­kereskedők által megveszte­gette magát. Ugyancsak vádat emeltek a vesztegető csirke­kereskedők ellen is. Amíg eze­ket megnevezik, a hivatalnok nevét elhallgatják. A megvesz­tegetés azért történt, hogy más­­ csirkekereskedőket kiszorítsa­nak a piacról. ------------------­ Lezuhant egy repülőgép. NEW CASTLE, Pa., szept. 30. — William Cassel pilóta ál­tal irányított repülőgép lezu­­­­hant és a benne ülő két utas­­ meghalt. A pilóta kisebb sérülé­­­­­sekkel megmenekült. Ú­J ELŐRE Készülnek a polgári pártok a mas harcra Hochesterben republikánus és Albany­ban demok­rata ál­lami konvenció van. ALBANY, szeptember 30. A demokraták állami kon­venciója már megnyílt s igen szürkén indult munkája felé. A hivatalos ügy O’Brien bíró jelölése volt, de a delegátu­sok azzal a szán­dékkal jöt­tek össze, hogy Smith kor­mányzó elnökjelölését hang­súlyozzák. Erre azonban nem került sor, mert a vezérek hangfogót tettek minden de­legátus szájára és így Smith­­ről, mint demokrata elnökje­löltről nem sok szó eshetett. A prohibició kérdését sem érintették. Veszedelmesnek tartják politikai okokból, mert nagy tömeg­szavazat van kocákra téve annak fe­nyegetésével. Smith beszédet tartott, amelyben támadta a republikán­usok ama javasla­tát, hogy a kormányzót az ál­lam 4 évre válassza ezentúl és az elnökválasztás évében. Kormányzatának kiválóságát természetesen szintén dicsér­te és felemlítette azt a­ sok “jót”, amit tett javaslataival és munkájával. Rochesterben szombaton kezdik a konvenciót a repub­likánusok, akik Smith ellen támadnak, mert útját akar­ják állani elnökjelöltségé­nek. Roosevelt ezredes tar­totta Smith ellen a “nagy be­szédet”, amelyben kiemelte, hogy a demokrata kormány­zó minden ténye arra irá­nyult, hogy minél több pénz felett rendelkezzek. Szemé­re vetette extravaganciáit és könnyelműnek mondotta a de­mokrata gazdálkodást. A republikánusok női klub­ja egy 5 napos politikai isko­lát tartott a new yorki klub­­helyiségben és a polgári osz­tály, valamint az iparmágná­sok renyhe asszonyai is a re­publikánus reakció támoga­tására szövetkeztek. A válasz­tási mozgalomban a burzsoá nőknek fontos szerepet bizto­sítottak. Mindkét párt keveset törő­dik vajúdó és súlyos munkás­­kérdésekkel és mindkét kon­venció csak kortescélokból lett összehiva a polgáriak megszervezésére. Terjesszétek az “Új Előrét Újabb veszteségek derülnek ki a tejpanamában A Tompkins bíró előtt fo­lyó nyilvános kihallgatások eredményeképen P­e c o r­a ügyészhelyettes kijelentet­te, hogy legalább 20 személy ellen vannak újabb adatok 73 vesztegetési esetből ki­folyólag, akik ellen eljárást akar indítani a vádtanács előtt. Egy neves ügyvéd is bele van keveredve a barom­fi vágóházak körüli svindlik­­be. Ha ezt az ügyvédet val­lomásra kényszerítik, akkor szenzációs dolgok kerülhet­nek nyilvánosságra. ------:-------------­ Sacco-Vanzetti hamvai Pá­­risba érkeznek. PARIS, szept. 30. — A pá­risi munkásság kegyelettel várja a két munkás mártír hamvait, amelyeket Vanzetti nő­vére visz magával Olaszország­ba. Párisban a munkásság nagyarányú tüntetésre készül ebből az alkalomból. ----------------­ Letartóztattak öt embert Jeruzsálemben, JERUZSÁLEM, szept. 30. A rendőrség letartóztatott öt személyt, kiket azzal vádolnak, hogy összeesküvést szervez­tek Nash-Ashibi polgármester és két barátja ellen. A letar­tóztatottakat biztosíték nélkül tartják fogva. Angol-amerikai ellentét Chicagóban. CHICAGOTszept. 30. — Wil­liam McAndrew iskola főfel­ügyelő ellen 16 vádat emeltek, köztük azt, hogy angol-barát iskola könyveket ajánlott a ta­nítóknak és Washingtont az angol uralom ellen való lázadó­nak nevezte. Ezt hazafiatlan ú J­ságnak minősítették. -------------------------— A K K K győzött Garyben GARY, Ind., szeptember 30. A négerellenes kam­pányban a K­K­K győzött. Az iskolai bn­óságok elfo­gadták a klán­ista érzelmű diákok követelését, amely szerint a néger tanulókat nem­­engedik a fehérek kö­zé. 15,000 dollárt szavaztak meg arra a célra, hogy a néger tanulóknak egy ideiglenes helyiséget állít­sanak föl. ULENSPIEGEL A király azt feleli őszentfelségének, hogy mindenben engedelmeskedni fog. Aztán őszentfelsége köhög s néhány korty fűszeres bort iszik. — Nemsokára — szól most újra — látni fo­god a főrendeket: a prelátusokat, nemeseket és polgárokat,­­ a hallgatag d’Oranje-ot, a hiú d’Egmontot, de Hoornt, aki nem népszerű, S Brederodeot az oroszlánt s az Arany Gyapjú mind a többi vitézét, akiknek nagymesterévé fogják megtenni. Százat játsz majd köztük, akik e játékszert viselik s akik szívesen levá­gatnák az orrukat, ha magasabbrendü nemes­ségük jeléül aranyláncon a mellükön viselhet­nék. , Aztán más hangon és nagyon fájdalmasan szól őszentfelsége Fülöp királyhoz: — Tudod fiam, hogy le akarok mondani a te javadra, nagy hűhó lészen ez a világnak s nagy tömeghez kell beszélnem — ámbár lihegve és köhögve — mert hogy életemben nagyon so­kat ettem és nagyon kemény szivednek kellene lenni, ha azután, hogy meghallgattál, nem ej­tenél néhány könnyet. — Sírni fogok atyám — feleli Fülöp király. Aztán őszentfelsége egy Dubois nevű szol­gához szól: — Dubois — mondja adj egy darab madeiras cukrot — rámjött a csuklás. Csak akkor ne fogna el, mikor a világhoz beszélek majd. Azt a tegnapi libát, azt hiszem sohasem emész­tem meg. Ha tán egy kancsó orleansi bort in­ — 176 — . ... UK. . JA , ULENSPIE­GEL vak a festészetben, mint egy polgár, élesszemü, mint egy nem­es ember. Mind nagyban nézték, úgy tettek, mintha lát­nák, mutogatták, megismerték és dicsérték egymást, valójában azonban nem láttak egye­bet, mint csupasz falat, amely­­ elképesztette őket. Egyszerre, a bolond, aki szintén ott volt, háromlábnyira felugrott a levegőbe és meg­csörgette a csörgőt. — Nohát — rikoltotta — nem bánom, mond­jatok alacsony születésűnek, alacsonyabbnál is alacsonyabbnak, de én bizony kimondom, kiki­áltom kürtökkel és harsonákkal, hogy nem lá­tok itt egybet, mint meztelen falat, fehér fa­lakat, csupasz falat. Úgy segítsen meg Isten és minden szentje. — Ha a bolondok beleszólnak — vágott visz­­sza Ulenspiegel — itt az ideje, hogy az okosok elmenjenek. El akarta hagyni a palotát, ekkor az őrgróf elfogta és igy szólt hozzá: — Tréfás bolond — aki kószálsz e világban, dicsérvén a jót és szépet s teletorokkal csúfol­ván az ostobaságot, aki ennyi előkelő hölgy és ennyi még előkelőbb és hatalmasabb úrral szemtől szemben nyilvánosan csúfolódni mertél címeres és nagyúri büszkeséggel — egyszer bi­zony felakasztanak még a pergő nyelved miatt. — Ha a kötél aranyból lesz — felelte Ulen­spiegel — bizton elszakad ijedtében, ha en­gem meglát. — Fogd — mondta az őrgróf — s tizenöt 178 _ Gyilkos orvtámadás egy radikális ellen A fascist­ák­ a N­­ovo Mondo szerkesztőjét meg akarták ölni. Brooklynban két fasiszta gyilkos orvtámadást, kisérelt meg Vincenso Vacirca, a No­vo Mondo fasiszta ellenes lap szerkesztője ellen. Amikor Vacirca Brooklynban a Bath Beach és 8-ik Ave­ sarkán le­vő subwayállomás bejáratá­hoz ért, két fasiszta hátulról orozva megtámadta, az egyik egy vasdoronggal fejbevágta.­­ A merénylet után a fasiszták elmenekültek. Vacircát a mentők elszállították és sérü­lését bekötözték. Az orvtámadás azért tör­tént, mert Vacirca leleplezte lapjában a fasiszták egyik fő­vezérét, Vecchit, aki Mussoli­ni megbízásából azért jött az Egyesült Államokba, hogy itt a fasiszta terrorcsapatot meg­szervezze. Frayne el akarja árulni az ablaktisztítók sztrájkját NEW YORK, szeptember 30. Hugh Frayne, az Americ­an Federaion of La­bor New York állami szer­vezője, elgáncsolta az ab­laktisztítók sztrájkját az­által, hogy tárgyalásokat kezdett a buszokkal. A sztrájkot ma este kellett volna kimondani, de Fray­ne utasítására elhalasztot­ták, amíg a tárgyalások be nem fejeződtek. Az ablak­tisztítók követelik a union elismerését és három dol­lár heti bérjavítást. 3. Oldal Egymás közt marakodnak­ a demokraták. ALBANY, szept. 30. — Brit­­ megye demokrata delegációja erős támadást kezdett a régi­­ megyei vezetőség ellen, ame­­­­lyet a párt éléről el akar távoli­­t­tani. Az ellenzék vezére Mead képviselő és William Zack ús megyei pártelnök. Megsérült Koenecke gépje. BAGDAD, szept. 30. — Otto Koennecke német repülő “Ger­mania” gépje, mellyel Kölnből­­ San Franciscoba akart repülni.­­ Bagdadból való felszállás alkal­­­­mával megsérült. A pilótának­­ és társának semmi baja nem történt. MAGYARORSZÁGRA HAMBURGON ÁT Tripla csavaros hajóinkon: NEW YORK (út), HAMBURG DEUTSCHLAND ALBERT BALLIN RESOLUTE, RELIANCE és a közkedvelt egykarinea hajókon: CLEVELAND.WESTPHALIA THURINGIA , SZEMÉLYESEN VEZET­ETT EURÓP­A­I KIRÁNDULÁSOK $192*50 NEW YORKBÓL BUDAPESTRE és VTÍÍŰZ A (Modern V loo/j/v 3. „„.(Alvón) Külön U. S. Revenue Tax HAJöIxnVLAS HETENKÉNT. Visszautazási engedélyért és más Információkért forduljon bármely ügynökünkhöz, vagy Hamburg-American Line United American Lines, Inc. General Agents 28 BROADWAY, NEW YORK FÉRJ ÉS FELESÉG igen gyakran a képen helyezi el betétjét Bankházunkba, hogy egyik a másik alá­írása nélkül abból ki ne vehessen. Bank­házunk szigorúan követi a betevő felek utasítását és feltétlenül titoktartással kezeli a betéteket. Az okt. hó 15-ikéig elhelyezett betétek után okt. 1-től kezdve fizetünk kamatot. KISS EMIL Bankháza 4th Ave. at 9th St., NEW YORK, N. Y. A M. Kft. Por­­takarékpénztár késp­viselő­je a­ Karcsaft Álla­mok és Cana­da területén.

Next