Uj Előre, 1929. január (25. évfolyam, 5912-5942. szám)

1929-01-01 / 5912. szám

4. Oldal Mam­uék útjáról Megtörténtek a ‘tiszta’ válasz­tások, melyeket már az új Ma­mu­ kormány rendezett. Ez al­kalommal űrnaplopások nélkül talán, de minden esetre az osz­tálytudatos munkás s paraszti tömegek erőszakos elnyomásá­val fogja a szokásos kormány­­többség diadallal hirdetni, hogy “győzött az igazság!” A változás csak annyi lesz, hogy most a tömeg nélküli szocdem vezetők is mandátumokhoz fog­nak jutni a nemzeti­ parasztpárt kegyéből s velük együtt meg­­sokszorozódott számban a ma­gyar párt mágnás s mágnás cseléd vezetői is. Maniuék útja azonban csak a parlamenti többség megszerzé­sének kérdésében s egyéb ap­rólékos dolgokban fog eltérni attól az iránytól, melyet az elő­ző bojár­s nagytőkés képvise­leteik jó mélyen kitapostak. A kispolgár bárgyúságával ismé­telgeti az újdonsült “demokra­tikus” miniszterelnök, Maniu, hogy a külpolitika, a hadsereg változatlan marad. Sőt magu­kat a megkezdett kölcsön tár­gyalásokat s uzsora feltétele­ket sem meri bolygatni az új kormány, mely parasztfogás­ként a “takarékosságot” és “tisztességet,” a békeszeretetet írta lobogójára. Maniu kor­mányzása az eddigi francia kü­l­politika­i vezetés helyett — az időközbe létre­jött angol-fran­cia egyezményknek megfelelő­en, az angol befolyás erősödé­sét jelenti Romániában. A Bratianu kormány által a belföldi mohó banktőke érdeké­ben tett valamennyi rendsza­bályt, mely a külföldi tőke ki­zsákmányolásának igyekezett volna gátat venni: a petróleum törvényt ép úgy, mint a bánya­­törvényt már­is vissza akarja vonni Maniu. Ez annyit jelent, hogy a külföldi angol-francia nagytőke korlátlanul kizsák­mányolhatja majd az ország valamennyi természeti kincsét. Egy helyett most már több vé­rig szipolyozója lesz Románia dolgozóinak! Hogy mit fog je­lenteni az új kölcsön, milyen újabb emelkedését az adószám­­nak, arra már maguk a kor­mánylapok is célozgatnak. Még jellemzőbb, hogy az a társaság, mely most a kormány hatalmat a kezébe kaparitotta, teljes kötelezettséget vállalt arra is, hogy a román dolgozók elsősorban az erdélyi paraszt tömegek vállára újabb terheket rakjon a magyar nagybirtoko­sok, Bethlen és társai érdeké­ben. Az angol orientáció első feltétele, hogy a készülő szov­jet ellenes blokkban, Magyar­or­szág, Horthy nemzeti hadsere­ge is tevékeny szerepet kapjon Ezért tárgyalt napokig Ma­niu az erdélyi magyar párt­­mágnás vezetőivel, ezért szövik a magyar kormány s román ud­vari körök hosszabb feje a ku­lisszák mögött a terveket, mint lehetne az optáns párt (az er­délyi nagybirtokosok kártéríté­­­si perét) az erdélyi parasztok­­ zsebére egyezségileg megoldani. Ezért tazott a magyar külügy­miniszter, Valkó, Varsóba, hol a lengyel diktátorral titkos katonai egyezményt írt alá, mely Horthyékat ép­­úgy fran­cia-angol vezetés alatt, a szov­jet elleni felvonulásra kötelezi, mint akár a lengyel-román ka­tonai szerződés, melyet most majd egy külön román-magyar katonai szerződés is követni fog. A régi nemzeti ellenfelek: I Maniu és gróf Bethlen egymás­ra találtak, parancsot adó gaz­dák, az angol-francia imperia­lizmus zsoldjában s amint 1919 - ben Bratianu és Bethlenek­­i Horthyék közt pecsételődik­­ meg a közös osztályérdekre­­ épült barátság, mely minden­­ nemzeti s egyéb ellentétet át tud hidalni. Hogy ehhez az uj frigyhez, itt is, ott is szocdem vezetők tartják a gyertyát, hogy magyar és román szoc­dem vezetők szövetkeztek kor­mányaikkal, amelyek az új­­ zsoldosokat akarják szállítani a­­ szovjet elleni felvonuláshoz:­­nem csodálatos! A magyar szovjet uralom megbuktatásához is, román szocdem miniszterek Fluerás­s Jumanca, a mostani Maniu szö­vetségesek adták a propagan­dát, valamint hogy magyar szocdem vezetők bizakodtak az­­antánt s román seregek bevo­­­­nulásában.­­ Annyi azonban bizonyos,­­hogy Maniu útja minden ha­­j­ludozás s fogadkozás dacára is:­­a reakció útja s ezt kezdi meg­látni nemcsak a román mun­kásság is, mely azonnal kellő gyanúperrel fogadta a megal­kuvó kispolgárság eme fiók­­ Kerenszki-szerv képviselőjét,­­hanem ami fontosabb: maga a , kezdetben reménykedő román­­ parasztság is, melynek osztály­­tudatra ébredése halomra fog­ja dönteni mindama terveket, melyeket a román katonai párt i­s a balkáni gyarmatokon meg­osztozott angol-fracia nagytő­kések kifőztek. -----------------­Ha vásárolsz, hivatkozzál az Uj Előrére! _2 _­ HANS ADÓSSÁGA Johann bácsi szótlanul átment a sörözőn, sapkáját megbillentve, odaköszönt Walternek s bement az ivószobát és a lakást összekötő üveg­ajtón. Hans látva, hogy Walter bácsi nem akar tu­domást venni­­Johann bácsi ittlétéről, odasom­­polygott az ajtóhoz és bement a lakásba. Mikor bezárta maga mögött az ajtót, s arcát megcsapta a lakás meleg, tiszta szaga, fölléleg­zett, mint valahányszor, ha módját ejthette, hogy kijusson a sörözőből. Nem szerette ezt a helyiséget. Nyirkos, szesztől és zsúfolt, nehéz emberszagtól párás levegőjét, az emeletes pul­tot, a snapszos és konyakos üvegekkel, a nehéz, emeletbe rakott tölgyfa söröshordókat, a szifo­­nos gáznyomású csapokat, amelyek nedvesen fénylettek; a nehéz kriglik folyton csepegő cinkrostélyos állványát, meg a tölgyfapult ki­fényesedett fiókját, amelybe gyorsan és meg­szokott kézzel szokta Walter bácsi szórni az ap­rópénzt és ahonnan elégedett csörgetéssel szo­kott marokra vett kézzel visszaadni a nagyobb értékű papírpénzből az elázott fizetőnek. " Mártha néni kijött a belső szobából és oda­szólt Hansnak: — Menj csak, mondd meg Walternek, jöjjön be. Vagy nem, majd én — és eltűnt az üvegaj­tóban. Hans bement a belső szobába. Ott ült az asz­talnál Johann bácsi, műlábát egy kissé eltartot­ta magától és mikor Hans bejött, ránézett, oda­intette magához és elmosolyodott. HANS ADÓSSÁGA — Na, öcskös, jössz? •— Megyek — mondta Hans bátran, érezve, hogy csak ketten vannak a szobában. Mindaz, ami Johann bácsi börtönből való ki­­szabadulásáig történt, olybá tűnik, mintha nem is esett volna meg. Hans élete ment a maga bi­zonytalan, ködös gyerekútján, s ha néha em­lékszik is valamire, csak a korcsmát látja maga előtt, a nehéz rérbeli embereket, a durva be­szédű, izzadtszagú zsákolókat és Willit, a pohos hajú 206-os rendőrt, Walter bácsi testi-lelki jó­barátját, akitől Hans az irtózásig félt és undo­rítónak találta, amikor az elázott embereket a záróra előtt kidobta a nyirkos éjszakába és rö­högve dörzsölte vastag, nagy kezét a hőstettek után. Régen volt az és nem csoda, ha köddé foszlik a régiség a futó mindennap előtt. Minden azzal kezdődött, hogy Johan bácsi összeveszett a sógorával, Walter Kunzzal. Bejött Walter bácsi. Alig köszöntek. — No, mi kell? — kérdezte Walter, rá sem nézve Johann bácsira. — A gyerekért jöttem — felelte az épp oly konokul. — No és — kapta fel a fejét Walter Kunz. — Add ide a gyereket, Walter, amíg szépen vagy... Máskülönben...,­­—Máskülönben? * — Máskülönben — mondta Johann bácsi ke­serűre görbítve a száját — hiszen, ha ez a lá­bam nem maradt volna adósságban a te Vil­mos császárodnál ,mindig így beszélt a hábo­r balkéz felhasználása a munkában. A könnyű kézi munkában igen fontos a gyorsaság, ügyesség,de ezek oly tulajdonságok, melyek­kel valójában csak a jobbkéz rendelkezik. Már a régi törek­vés, hogy a balkezet is gyors munkára használják fel, de ez megfelelő gyakorlat nél­­kül nem lehetséges, mert a balkéz ügyességben és gyor­saságban visszamarad a jobb mögött. Olyan foglalkozások­nál, melyek mindkét kéz egyforma használatával jár­nak (pl. esztergapad, szer­számgép, kotrógép kezelésé­nél), a balkéz idővel hozzási­mul a munka menetéhez. De --------------------1 | Tudomány - Találmányok - Fölfedezések UJ ELŐRE Újság kukoricaszárból A kukoricaszárból készült papíron nyomtatott első újságot nézik Denville, Ill.-ban. SIKOLYOM! Irta: WILLIAM WEINBERG. Kezemen vágások százai cakkoznak. Tetőtől-talpig piszkos agyaggal és lakások éves poraival vagyok tele­hintve. A szél, eső, hó csapkodja hetenként 54 órát dolgozó, vézna testemet. Szemem egy mély üreg az álmatlan éjszakák következtében, A gazdám szid, hajszol, gyötör a bérem... ? szégyen még ki is mondani Vérem házak ablakain el-elcsepeg, Egyszer majd ütőerem vágtam el S másszor majd kiestem az ablakból, Mig körülöttem a műhelyben csak üzlet beszél. Mérve az idők perceit S a munkamennyiség tartalmát,­­ Prózai, komisz és zsugori számítással... A télen a hideg megfagyassza ujjaim S nyáron a melegben olvadok el. Örömtelen létből, a mélységből ó, testvéreim, ti dolgozó proletárok, Hozzátok száll sikolyom, Kik egyedüliek vagytok megértésben, Adjátok kőzeteiket a kezembe, Karjaink szorosan csukódjanak egybe, Hogy egymásba fonódva elsöpörhessük, ami utunkba áll, A Dal, az Élet, az Igazság útjába, Hogy a lelkem, a lelkünk fekete szomorúságát elűzhessük­­ a felkelő Nap sugarai özönében meg£ürödhessünk. Mentsük meg egymást, Proletárok! Hozzátok kiáltom sikolyom: Segítsetek! más módon is iparkodnak a balkéz munkaképességét ki­használni. Egy amerikai üzem mázolómunkásai pél­dául két ecsettel dolgoznak. A munkás, mialatt a jobbke­zében tartott ecsettel mázol, a baljában lévőt festékedény­be mártja. Ha a jobboldali ecsetből kifogyott a festék, a balkezével mázol tovább, mialatt jobbkezével festék­be mártja az ecsetet. Az ered­mény: nagyobb teljesítmény, de a munkás iszonyatos ki­­fárasztása. Széntisztítás levegővel. Mi­óta a szenet robbantással fejtik, az igen sok kőzet­­anyagot is tartalmaz, ame­lyet nem különítenek el a széntől teljesen. A kővel ke­­­­vert szén nemcsak a háztar­­t­­ásban okoz kellemetlensé­­­get, hanem a nagy kokszoló, kohó és gázgyári üzemekben is. Ezek az ipartelepek ezért vízzel kimossák a szenet. Az erős vízáram különválasztja a kisebb fajsúlyú szenet a ne­hezebb kőtől és magával vi­szi a szén- és kőport, ami az üzem menetét zavarja. Azon­­­ kívül a szén vizet vesz föl, a­mely felesleges terhet jelent, mivel tüzeléskor az energia egy része a víz elgőzölögte­­tésére használódik el és így veszendőbe megy. Ameriká­ban ezért újabban igen erős légárammal tisztítják meg a szenet a hőtől. 25 amerikai ipartelep vezette be a leve­gővel­­ való széntisztítást és ezen a módon az utóbbi évek­ben tíz millió tonna szen­et szabadított meg felesleges­­ terhétől. Orvos és király II. Frigyes porosz királynak nem volt bizalma az orvosok­­­­ban. Saját háziorvosát is csak , mint embert szerette, mint or­­­­vost, sohasem vette igénybe.­­ Háziorvosa minden reggel meg­látogatta a királyt, hogy egy órácskát elbeszélgessen vele. Egy reggel nem akarták az or­vost beengedni a királyhoz. — Bocsánat, ma nem lehet senkinek őfelségéhez bemenni — szólt egyik apród. — De hiszen ismer, én va­­­­gyok őfelsége orvosa és nekem , bármikor szabad bemenetem van hozzá. — Bocsánat, ma nem lehet bemenni, mert őfelsége gyen­gélkedik — válaszolta az apród. Más alkalommal II. Frigyes így szólt orvosához: — Mondja meg őszintén, hány embert ölt meg életében? — Körülbelül százezerrel ke­vesebbet, mint­­felséged — vá­­­laszolt az orvos. Humor Pech — Ez aztán az igazi sze­rencsétlenség! — Mi az? — Kaptam egy csekket 50 dollárról s az egyetlen em­bernek, aki igazolni tudna, tartozom 40 dollárjával. --------------­ Jogos elkeseredés — Képzeld, elvitték a mo­torkerékpáromat. — Miért nem jelented a rendőrségen? — Mert épp a rendőrség vitte el. Közvetlenül... NAGY IMRE ROVATA Gyerekkoromban apám az asztal körül kergetett, hogy ha nem ültem bele egy 600 dolláros tizenhatodik századbeli spa­nyolszékbe, vagy abba a bizonyos antik fotelbe, amelyben ma­ga a szépséges Izabella spanyol királynő ült annak idején. Meg aztán megvert az apám, hogyha nem nézegettem maga­n egy 1000 dolláros aranytükörben, egy spanyol királyi kastély kel­lős közepében. Hát ez vicc, persze, hogy vicc. Tudniillik az az igazság, hogyha kikaptam, akkor a nedves vasalórongyot csavarta ösz­­sze az öreg és azzal ütött a fenekemre, mert hogy sehogyse akarództami hazavinni a “kundschaftokhoz” a kivasalt ru­hákat. * ’ . Ezt csak azért mondom el egy elölj­áróban, mert hogy a vi­­pókban tényleg egy spanyol királyi kastély udvarában voltam, gyönyörű oszlopos verandákkal, erkélyekkel és aranyos cirá­dákkal, meg ki és beálló egyéb díszítésekkel, famennyezetes, öreg falu termekkel körülvéve. Valódi régi majolika, meg fa­­yence vázák, székek, pamlagok, festmények, nehéz aranyos, piros brokátfüggönyök és süppedős, vastag, finom szőnyegek­kel a szobák, minden olyan mesebelien szép volt, mintha gye­­rekkorom tündérmeséi* elevenedtek volna meg most hirtelen, kezdődő vénségemre. Még ha akartam volna se ülhettem volna máshová, mint egy tizenhatodik századbeli “valódi” antik­ hamisítványba és a “fun” kedvéért tényleg odatettem fenekemet arra a szent hely­re azon a fotelon, amelyben valamikor száz évekkel ezelőtt ma­ga a szépséges Izabella királynő feneke pihent. Mindenütt k­ovés inasok álltak keményen és feszesen. Fia­talok, mintha csak előkelő spanyol grandok inasai és hölgyeik apródjai lennének. A távolból halkan szűrődött be a szobákba édes orgona muzsika, úgyhogy tényleg oda mentem egy olyan 1000 dolláros tükörhöz megnézni magamat, hogy vájjon én va­gyok-e még én, a szegény, kis kócos szabó fia, magam is csak egyszerű piktor-féle, vagy tényleg, hirtelen csoda révén, spa­nyol főúr lett volna-e belőlem, mint mondom, kezdődő vénsé­gemre. Hát hiába is kerestem a hegyes spanyol kecskeszakállt az arcomon, a szádát, vagy mi a fenének hívják az a vékony tőrt az oldalomon, vagy azt a feszes nadrágot, amit igaz, hogy ba­bakoromban hordtam, de most már hála istennek nem hordok. Se arany, se gyémánt nem látszott rajtam a tükörben. Egysze­rű szürke flanell­ing volt rajtam a tulajdon édes sötétszürke kabátommal, tehát mégis csak én vagyok én, a piktor és nem pedig spanyol gróf, tehát valahol máshol kell lenni a hamis­ságnak. Mert hogy valahol valami hamisság van, az biztos. Mert csak tkk-mukk-fukkra nem ültetnek bele engem abba a szent fotelba és —"na és— aztán jött a többi.... Az én huszonöt centemért, amit belépődíjnak szedtek el tőlem, egy olyan zenekar játszott, hogy abban mindenféle hangszer volt, meg xilofon, meg nagybőgő, meg amerikai fu­rulya is. Egy pillanatig sem voltunk muzsika nélkül. Ha a kar­mesternek elfáradt a jobb karja, a ballal dirigált, ha mind a két karja elfáradt, a mélységből fölemelkedett egy orgona, a kas­tély udvarának a két szélén két erkélymélyedés kivilágosodott rózsaszínű fénnyel és onnan búgtak, csilingeltek a hangok felénk. , De az még mindig semmi se volt. A kastély udvarán hatal­mas sok tornyos falban volt a színpad, gyönyörű nagy sárga függönnyel eltakarva és amikor a függöny szétnyílt, négy tor­nász szaladt be a színpadra és mindenféle b­lasztokat csinál­tak. Aztán egy férfi jött be egyedül és kiment, utána egy nő jött be, kicsit énekelt, de visszajött a férfi és kettem minden­féle vicceket vittek véghez. Aztán mások énekeltek meg csinta­lankodtak. Aztán jött egy húsztagú balett. Színek, díszletek, ruhák. « És még egy csomó dolog és aztán hirtelen egész sötét lett. A kék égben fölöttünk felhők úszkáltak és ráadásul ennek a spanyol kastélynak a tulajdonosa még egy moziképpel is meg­ajándékozott bennünket.­­ És mégis, valahol valami hamisságnak kell lenni. Mert hogy az én huszonöt centemért ez a Kelts-Alben Vaudeville ott Flushingban engem spanyol udvari eleganciá­val fogad­jon és traktál­jon, az nem lehet sima dolog. És Tamig f. közönség kifelé tódult ebből az orfeumból, tátott szájjal bá­mulva még mindig a bámulandókat, csak csóváltam, csóváltam az én örökösen résen levő, óvatos kommunista fejemet. Mon­dok, itt valahol hamisság van. És tényleg hamisság, csalás az egész mai társadalmi ren­dünknek egy szemfényvesztő és amellett a Kelts-Albee-társa­­ság számára profitáló biznisze ez az egész spanyol csoda. A jövő rovatban, mert itt már nincs rá hely, ki fogom majd fejteni, hogy mi ebben a spanyol kastélyban a hamisság és a becsapás. Minden baj kutforrása.... Úgy áht, mintha valamilyen vicclap találta volna ki. Pe­dig nagyon is komolyan gondolta, aki föltalálta. • Éppen olyan komolyan, amilyen komolyan a tényleges uralkodók szokták venni azt a gondolatot, amelyet nem kabinetirodájuk agyatt ki számukra, hanem ők maguk hoztak világra. Görögország volt királya valóban butábbat nem mondhatott, mint amikor az ox­fordi egyetemi ifjúság elé odamerészkedett a következő böl­csességgel : “Én minden baj kutforrását abban találom, hogy az embe­rek túlságosan sokat tanulnak és sok könyvet olvasnak. A könyvolvasás, sajnos, már a nép körében is elterjedt, így ju­tottunk odáig, hogy a világ tele van könyvmolyokkal és kék­­hrisnyákkal. Kimondom nyíltan: azért vannak forradalmak és fölfordulások, mert a könyvek szaporodnak és az emberek foly­ton olvasnak. Nekünk nem ilyen emberekre van szükségünk. Olyanokra van szükségünk, akiknek nagyszerű izmaik vannak és akik kitűnően tudnak sportolni. Ha mindenki sportol majd, akkor nem lesznek forradalmak és nem lesznek háborúk”. II. György volt görög királynak tehát nincs szüksége oly emberekre, akik sokat olvasnak. Elsősorban bizonyára azokat az embereket helyteleníti, akik — nyilván olvasmányaik hatá­sa alatt — egyeseket kiemeltek trónjuk gondtalan kénelméből. Kiváltképp alighanem azoknak a cselekedetét nem helyesli, akik 1917 június 11-én kedves pápáját, Konstantint, 1924 már­cius 25-én pedig őt magát és vele együtt a dinasztia tagjait örök időkre kitessékelték Görögországból, mert a maguk ré­széről talán éppen — a királyság intézményében látták a bojok kutforrását___

Next