Uj Előre, 1929. június (25. évfolyam, 6061-6090. szám)
1929-06-01 / 6061. szám
2 olds! ------------- —-—-———-— ■ ■■ ■■ • 1 --‘Nem fizetem tőle a Szövetségi díjam!’ Egy Szövetségi tag levele, aki nem hajlandó többé Vitálisékkal menni Bozsik János munkástárs, a Munkás Betegsegélyző Szövetség 5-ik (Elizabeth, N. J.) osztályának tagja küldte be hozzánk közlés végett az alábbi levelet : “Tisztelt munkástársak! Az Új Előrében szíveskedjenek e soroknak helyet szorítani. A Munkás Betegsegélyző Szövetség 5-ik Elizabeth-i osztálya fölszólított lap útján arra, hogy hátralékaimat azonnal rendezzem. Én erre nem vagyok hajlandó és hogy meg legyen az okom, hogy miért nem fizetek, az alanti sorok megvilágítják kellőképen. Én egy elég régi tag voltam a munkások eme szervezetében, ameddig az osztályharc alapján dolgoztak, addig én is támogattam mindenben. Most azonban h áttért és egy másik eszmét tűzött ki céljául, vele együtt az I. W. W. magyar csoportja is köpönyeget fordított és pedig oly irányban, amely az osztályharc ellen foglal állást. Én tehát ezt a két szervezetet nem vagyok hajlandó tovább támogatni. Egyben fölszólítom mindazon munkástestvéreimet, akik tagjai e két szervezetnek, vonják meg támogatásaikat és vegyék ezt a jó példát, amelyet én követek: jöjjenek velem a munkás alapon megmaradt szervezetbe — a Munkás Betegsegélyze és önképző Szervezetbe. Tisztelettel Poughkeepsie, 1929 máj. 24. John Bozsik, 80 Pine St.” assaici jegyzetek Nagysikerű volt a “Faun” előadása. A színdarabot nagyszámú szönség nézte végig a múltombaton este a Belmont srkban. Magával a színdarab, fölösleges e helyen foglalom, mivel az Új Előre hasábján már többször foglalkozott le és tanulságairól. A szerepnől meg nem is merünk nyitkozni, illetve kritikát monni. Műkedvelőket könnyű irrnálni és hivatásos színészek- is bátrabban megírnám a titkát, de az Előre Műkedvelő őr ebben a színdarabban olyodás játékot produkált, hogy ar különbet nem is várhatnk volna. Büszkék vagyunk rá, hogy egy munkás kör ily játékosokat képes nevelni olgozó munkásnőkből és férfiból. Büszkék vagyunk az őre Műkedvelő Kör tagjaira, kik nehéz napi munkájuk után van szorgalmas odaadással rádóznak azon, hogy munkássaikat szórakoztathassák és lyanakkor a munkások fölszabditási munkáját is elősegít. Az elismerés zászlaját haják meg úgy az Előre Működlő Kör tagjai, mint annak így érdemű rendezője. Blebisztáv előtt és egyben fölkérk már most, hogy ősszel lehen szerencsénk újból látni őket itt Passicon egy másik színdarab lejátszásában. Az előadást Ruskó munkásis, a passaici Munkás Színkör töke nyitotta meg, aki rövin ismertette, hogy a rendező zottság azért választotta admont Parkot e színdarab jetszásának helyéül, hogy itt miselét adja annak, hogy Munkás Színkör nem ellensége Belmont Parknak, vagy anők becsületes munkás tulajdonainak. És ugyanakkor bebizonyítja azt, hogy Hübner, aki történetesen elnöke a Belmont Park részvénytársaságnak, egyike azoknak, akik mindent elkövetnek, hogy a munkásszervezeteket tönkretegyék. Figyelmeztetés az előadó munkástárs a Belmont Park tagjait, hogy hassanak oda, hogy a Park vezetőségében olyan embereket válasszanak, akik a tagság érdekeit tartják szemelőtt és nem holmi munkásfaló politikát folytatnak. Bejelentette a “Független Magyar Dalkört”, amely bejelentést tetszéssel fogadta a közönség és egyben fölkérte a dalkedvelőket, hogy mivel ez az egyedüli magyar dalkör Passaicon, lépjenek be és legyenek tagjai mindaddig, amig az valóban “független” dalkör lesz. Ez után mond köszönetet a Színkör vezetősége a Dalkör minden tagjának s annak derék karmesterének, Májer Józsefnek, szives közreműködésükért. UTCAI GYŰLÉS PERTH AMBOYBAN A Kommunista Párt perthi amboyi csoportja június elsején szombaton este 8 órakor tartja első utcai gyűlését a State és Fayette St. sarkán. Minden olvasónk jöjjön el a gyűlésre és hozza el ismerősei. A CARPENTEREK 1180-AS OSZTÁLYA CLEVELANDBAN TIZENÖTÖDIK ÉVI JUBILEUMÁT FOGJA MECTAET.W'1 És 1829 JUNIUS HÓ 16-ÁN, VASÁRNAP I a MARA’S GROVE-ban. — Nagy társasebéd és tánc keretében, ahová meghívják Cleveland minden egyes Famunkását, épugy, mint bármely más szakma munkását és azok családtagjait. BRENKÁCS HIRES CIGÁNY ZENEKARA FOG MUZSIKÁLNI. Sok nyeremény, társasjáték és sorsolás lesz. — Útirány jelezve lesz a helyszínéig. — Tágas fedett tánchely, azonkívül másik védőhely — hirtelen megváltozó idő esetére. — Több munkásszónok fog beszélni magyarul és angolul, esetleg más nyelveken is. Mara’s Grove a Broadview Roadon a Pleasant Valley Rd. és a Short Rd. között keresendő. — A Broadview Roadhoz a Wes 25th carral juthatni el. Ott truck fog Várni a vendégekre délelőtt és kora délután. PONTOSAN DÉLUTÁN EGY ÓRAKOR LESZ TALALVA EBÉD. Mindenki jöjjön idejében. — A tizenöt évi működéséről rövid vázlatűl album fog megjelenni, amelyben a Programm is benne lesz. LOT-TULAJDONOSOK FIGYELMÉBE! Akarja lotjait egy új, kétcsaládos, $11,005 értékű, Bronxban elterülő téglaházzal fölcserélni. Készpénz nem kell, azonnal beköltözhetik. Bővebb felvilágosítást ad: Mr. Orosz, ALL NATIONS EXCHANGE, 251 W. 86th St. Telefon: Susquehanna 6735. ÚTIRÁNY: Vegye az I. R. T. Lexington Ave. Pelham Bay localt, szálljon ki a Westchester Square állomásnál. Ott vegye a Fort Schuyler vagy a Bronx Shore Home bust és szálljon ki a Miles Ave. sarkán. Újonnan átalakítva Megtekintésre állandóan nyitva FNGEI FR-w- EJul 4 TEMETKEZÉSI VÁLLALATA J&W Új telefonszám: Regent 4665 315 E. 83rd STREET, közel a 2nd Ave.-hez Greater New York legnagyobb temetkezési intézete A kis és nagy terem használata teljesen díjtalan Az üzlet a legszerényebb alapon működik. Előzékeny s figyelmes kiszolgálás Látogatókat szívesen fogadunk A halotthamvasztó egyesület 1., 1. és 27. oszt. hivatalos hamvasztója A Munkás Betegségrél Estf Pénztár 24-ik osztályának tagja Temetés halottégetéssel együtt $45.00461 feljebb Greater New York legnagyobb halotthamvasztója KÖZELBEN ÉS TÁVOLBAN 8a1.l felszerelés fldanyij kocsik, rendőr kopsifc Ok automobilok A hasonnevű Üzlettel nem iuik semminemű összeköttetésben a Myzmus Elleni Lip Népünnepélyén mintegy 1500 főnyi tömeg élvezte a Staten Island-i Petersen’s Picnic Groundon az idény első szép májusi vasárnapját. Köszönetet mondunk Astoria, Yorkville, Brooklyn és Bronx munkásklubjainak, és különösen azok nőmunkás tagjainak, akik sütöttek, főztek a piknik egész tartama alatt. Nem lehetne mindenkinek a nevét felsorolni, de különösen sokat dolgoztak Jakab és Schill munkástársnők, valamint Cutrin, Greenfield, Braun Irma, Goldmann, Szántó, Niederman, Réthy és Weinberg munkástársnők. Newark Perth Amboy és Brooklynból két csapat is — yorkvillei és bronxi footballcsapatok — játszott, sokan a táncteremben táncoltak, egyszóval mindenki jól mulatott. A piknik főrendezője Kertész tagtársunk volt és Greenfield tagtársunk, aki a Kossuth Egylet elnöke, segített neki. A bronxiak bazártárgyakat árultak. Tomány, Goldmann és még más munkástársnőink tortákat sütöttek, amelyeket két perc alatt széjjelkapkodta a közönség. A népünnepély teljes sikeréhez most még csak az hiányzik, hogy mindenki számoljon el a jegyekkel. Június hó 4-én, kedden este a Liga rendezőbizottsága gyűlést tart a Braun-féle restaurant külön gyüléstermében, 1622 First Ave. (84. és 85. utcák között), amelyre ezúton kérjük, hogy akinek elszámolni valója van, jöjjön el. Bálint Imre. ----------------- • • A M. Bis. és Önk. Szervezet 15-ik osztályának tagjaihoz! Értesítem a tagtársakat, hogy a hivatalos orvosi teendőkkel 1929 június 1-től kezdődőleg dr. Klein József úr bízatott meg. A rendelő irodája: 2607 Lorain Avenue alatt van. Telefon: Atlantic 0629. Henyey Béla, oszt titk. •• A M. B. O. Sz. konvenciós javaslatai A sztrájkoló déli szövőkért! HATÁROZATI JAVASLAT. “A Munkás Betegsegélyző és önképző Szervezet országos konvenciója testvéri üdvözletét küldi a déli államok sztrájkoló szövőmunkásainak. Amikor az amerikai tőkésosztály a délre helyezte át szövőüzeneteit azt hitte, hogy a dél nyomorgó farmereinek soraiból hosszabb időre engedelmes rabszolgákat nyer. Rövid néhány esztendő alatt a bányamunkásokká vált elszegényedett déli farmert megtanította a kizsákmányolás arra, hogy a tőkések mérhetetlen profitéhsége ellen csak szervezett erővel veheti fel a harcot. *A jelen sztrájk az első jelentős állomása azoknak a jövendő harcoknak, amelyek testvéri egységbe fogják kovácsolni az észak és a dél ipari munkásait, akik harcos szakszervezetekbe tömörülve veszik fel a harcot a munkáltatók offenzívája ellen. Szervezetünk ötezer tagja nevében felszólítjuk a déli szövőmunkásokat, hogy tartsanak ki végső győzelemig. Mi az eddiginél is fokozottabbabb mértékben fogjuk támogatni.” Társadalombiztosításért! HATÁROZATI JAVASLAT: “Bár az Egyesült Államok iparilag a világ legfejlettebb országa, a javak hallatlan bőségével rendelkezik millió termelő kéz megfeszített munkája révén, a dolgozók sorsa mégis a legmostohább. Fényes bizonyítéka annak, hogy a kapitalisták dúsan rakott asztaláról még morzsák sem jutnak a proletariátusnak, az a körülmény, hogy Amerika nem ismeri a társadalom biztosítását, üzemekben sérült, elpusztult munkásoknak a törvény csak hiányosan ad kárpótlást, akkor is ügyvédek rabolják el annak nagy részét. Beteg dolgozóval a kutya sem törődik, nemhogy a gyáros. Tanács nélkül áll a családjával. Munkanélküliekről nincsen gondoskodva. Miután százezres értékeket termelt , a kiöregedett munkás, koldusként dobják ki az utcára. Elhulltak hátramaradottjait is csak az élteti, ki a mezők liliomait táplálja, az a tény pedig nem létezik, így állunk Amerikában. Európa kapitalista országai ismerik a társadalombiztosítást. Bár annak nagy részét a munkások béréből veszik ki és csak egy hányada kerül ki az értéktöbbletből, mégis hozzákezdett. Megvalósítást a szovjetekben talált a probléma, hol az értéktöbblet a munkásság életszínvonalának emelésére fordítják is a társadalombiztosítás megvalósítást nyert. Amerika osztálytudatos proletariátusának egyik feladata, hogy a társadalombiztosításért harcba menjen. A végcél, a kapitalizmus megdöntése felé vezető úton, széles tömegeket kell mozgósítani a szociális biztosításáért. A betegsegélyző egyletek tagsága e harcból ki kell vegye részét. Az egyletek tagsága érzi legjobban, hogy a kapitalizmus megcsalja őket, midőn arra kényszeríti őket, hogy magas tagdíjakkal beteg és haláleseti segélyt nyújtó egyleteket alakítsanak, hogy legalább valamely biztosításban legyen részük. A Munkásbetegsegélyző és önképző példát adva a többi egyleteknek, kapcsolódjon bele elsőnek e mozgalomba.” New yorki vasalómunkások tömeggyülése Június 1-én, szombaton délben 12 órakor a new yorki vasalómunkások tiltakozó tömeggyülést tartanak a Cooper Unionban (8th St., a 3-ik és 4-ik évek közt), az Amalgamated Clothing Workers Union féker vezetőinek kizárási és áruló politikája ellen. Minden munkás jelenjen meg a tiltakozó gyűlésen. Követeljük az összes kizárt tagok visszaverését. Varázsdoboz 4 VI CORNEL PATIKÁNAK egyszerre való megnyitása megünneplésére június 8-ig MAGYAR HÉT lesz az uj Cornel-Patikákban Minden magyar, aki junius hó 8-ikáig ellátogat valamelyik uj Cornel-patikába, — melyek címei: 170~2nd Ave., a 11th St. sarkán; Park Ave. és 125th St. sarok; 496—8th Ave., a 35th St. sarkán, — egy értékes és hasznos tárgyakat tartalmazó “VARÁZSDOBOZT” kap iPF* TELJESEN INGYEN! ’'W MI VAN A VARÁZSDOBOZBAN? v|P j A doboz 10 inch hosszú — 4% inch széles — 2% inch mély és számos értékes,házi használatra'-AW, ? a fürdőszobában használatos,/vagy a házi gyógyszekrénybe való tárgyat tartalmaz. Mindezeken kívül , egy különleges De Luxe emléktárgy van a varázsdobozokban — amely nagyon fog tetszeni minden | férfinek és nőnek — de nem való gyermekeknek. J HOGYAN KAPHATJA MEG A VARÁZSDOBOZT? 1 ——wi . . ______. , IFREE SOUVENIR COUPON I Hogy a VARÁZSDOBOZI megkaphassa nem | coupoIl presented at any Cornel Drug Stores entitles* kell egyebet tennie, mint kivágni a jobboldali 1 M^Snd°of Paokage with pur<ámse <* W-®0' or more szelvényt, ráírni a nevét és címét és azt 1 dollárnyi | CORNELDrug STORE4S fB vagy azon felüli vásárlásnál a 10 napi ünneplés alatt bemutatni valamelyik Comel-patikában. S'"""*4 ........-------------------------------------------------------------------1 A legújabb, legjobb gyógyszerészeti kellékek, drogok, patent-orvosságok, importált toilet- és pipere cikkek, legfinomabb candy, finom szivarok, cigaretta-tárcák és dohányzó-készletek kaphatók a CORNEL-PATIKÁKBAN, ahol orvosi receptek a legjutányosabban készíttetnek el. / c mm*. wm mm ma mm *mp Levélbeni megrendelésnél töltse ki 0 _________. „ Ha fáj a háta, ha éjszaka idején több- 9 küldje be ezt a szelvényt: g ,,Ha «**"*«,és eleri^. ^ érzékeli«. •• m i i n i „i„.„ „ „Wolpto - - földi gyönyörök iránt, fáradt, kimerült és szór felkekelnie, ha zavaros a vizelete CORNEL DRUG STORES - ideges vegyen be egy evőkanálnyi fájdalmat érez a viselésnél, igyek reggel aSTREE1, NEW YORK ideffeS’ Vegyen egy 6V0kantUnylés este egy csésze forro 2 dept. k. m. n. , nrrt rrn ty Tfif . / TXTT. idw...............................« NEURVNM-etJ YEND1K 5 küldeni. 5 egy fél pohár vízben. ? teát. Kizárólag a Cornel-Patikákban . Név................................................................§ Kizárólag a Cornel-Patikásban kaphapható. írható. 1 ÜVEG 1 DOLLÁR. ? Utca és? ,szám ...............................................$ 1 ÜVEG 1 DOLLÁR 50CENT. 6 ÜVEG 5 DOLLÁR. ~ Város és állam ...............................................% ^ ÜVEG 5 DOLLÁR. , DRUG EGY MÁSIK NAGY INTÉZMÉNY PARTOS C. MIKLÓS ELNÖKLETE ALATT ! A NEW YORKI I CORNEL PATIKÁK CÍMEI: 170—2nd Ave., az llth Street saifcán; 663—8th Avenue, a 42nd Street sarkén; 112 West 42nd Street, 6-ik Ave mellett; • 6th Avenue és 2Ath Street sarkán; 9 Ea3t 45th Street, a 5th Avenue mellett; 423--------1th Avenue, a 29th Street sarkán; | 2292—3rd Avenue, a 125th Street mellett; Park Avenúe és 125th Street; 202 West 40th Street, a 7th Av«iue mellett; 496—títh Avenue, a 35th Street sarkán; Atlantic Cityben a Boardwalk or, a Florida Avenue melletti Cornel Patika Amerika legnagyobb patikája, v 1