Uj Előre, 1929. szeptember (25. évfolyam, 6151-6180. szám)

1929-09-01 / 6151. szám

MILITARISTA REPÜLŐ ■ CÉGŰ, MELT HÁBORUELLENES MUNKÁSTÜN­­­­TETÉSBE MEGY ÁT Uszítás az embermészárlásra versennyel, kiállításokkal, utcai parádékkal, a végét azonban a kommunista párt szabja meg. (SASS LAJOS ROPORTJA.)­ ­ CLEVELAND, O., szombat augusztus 24. — Kora reg­gel, a város lakói alig, hogy kitörülték szemükből a pár órai alvást, amit a gyári ro­bot engedélyez számukra. Szürke munkások sietnek a villamosokhoz a gyárak felé, a rendes megszokott robotba de valami, valami különle­ges mégis úszik a város fe­lett, valami van a levegő­ben, ami, egy kissé mégis ki­billenti az embereket a napi megszokottságukból. Kis rikkancsok, ma külö­nös fontosságokat ordítanak és a levegőben repülőgépek, kis Zeppelinek ,raja. Ma van a díszfelvonulás. Holnap kez­dődik a repülő­verseny. Itt vannak a notabilitások az ország minden részéből, sőt idegen magyarok is vannak. A török követ saját szemé­lyében lesz látható, ma fel fog vonulni, és itt van min­den amerikai jingo álma: LINDENBERGH. A kirakatok tele vannak életnagyságú Lindbergh szobrokkal, repü­lőgépek vannak kiállítva az utcasarkokra. Fel van zász­lózva az egész város, a köz­épületek, a csendes munkás­házak. Ez rendelet és nem tenni eleget neki. Törvény­szegés. Izgatott kis gyerkőcök, munkáslánykák, tárgyalnak a villamos megállóhelyeken. Itt lesz a Zeppelin, ideérkez­nek a női versenyzők, ó, mily nagy dicsőség hullott Cleve­­landra. Nyolc óra körül már ezres tömegek özönlik el a főutcákat, ahol a parádénak végig kell vonulni. De már a lelkesedést inkább egy ki­váncsi várakozás váltja fel. “Itt van az Army, itt van a­­ Navy, itt van az American Legion, itt vannak a cserké­szek, és itt vannak az AVIA­­TIKUSOK, hazánk reményei, a világ megváltói. Az Army és Navy gyakorlatozni fog egész héten, az American Le­gion konvenciózni fog egész héten és a repülők repülni fognak egész héten. Meg fog­juk látni, hogy milyen hatal­masan fejlődött az ország repülő ipara’'. Ordítanak a Plain Dealer ' betűi. Szemébe röhögnek. “Látod, látjátok, ti hazátlan bitangok, ti bol­­sevikiek! Ma­­az egész ország szeme ide mered, ma az em­berek összeesnek a lelkese­déstől, mai a legnagyszerűbb háborús propagandát fogjuk csinálni. Hiába beszéltek ti, hiába uszítjátok a népet a haza ellen, a háború ellen.” Mennél jobban közeledik a véres imperialist mészárlás, a háború, annál erőteljesebb a propaganda. Ez a hatalmas arányú majom­parádé, bizo­nyítéka, annak, hogy már itt van a nyakunkon. A rend éber őrei lovon, motor­­­biciklin, gyalogosan, tolnak bennünket hátrafelé. A repülő járművek elborít­ják az eget. Az elegáns iro­dák ablakaiból papírdarabo­kat dobálnak az irodista lánykák. Távolról már halla­ni lehet az első rezesbandát, a tömeg tolakszik, hogy lát­hasson mindent és minden­kit. De amint már az előbb is megállapítottam, nem lel­kesedés, hanem kíváncsiság az, amely vonza az utcákat elborító ezreket. Az első re­zes banda. A tűzoltók. Utána a városi admisztrá­­ció. Egy hang élesen kihal­­lik, az egyik office ablaká­ból, háromszoros éljenzést követel Hopkinsnak, a city managernak. Nincs válasz a tömeg részéről, csend, figye­lik a nagy cifra testőrt a manager kocsiján. Jön az army. Jönnek a ten­gerészek, jönnek a cserké­szek. Jön a legion. Jönnek a rezes bandák, jönnek a fel­virágozott karnivál kocsik. Nézzük csak. Itt egy kocsi csupa keleti virág, egy kínai ül benne, virággal a felirat a kocsi oldalán: “A kínai nép üdvözletét küldi az ameri­kaiaknak.” Íme a sárga faj mely a Liberty Floyd Gi­­bonja szerint tönkre fogja majd tenni a vörösekkel egyetemben Amerikát. Ma itt parádézik és békét izén. Egy másik kocsi, rajta a cserkészek. Felirat: “Hábo­rúban, békében egyformán a hazáért!” Jelmezes csoport közele­dik. A szabadságharc harco­sainak egyenruhájában, utá­na mindig modernebben fel­szerelve az amerikai katona. Táblák özöne, emlékezzünk erre a nagy harcra, arra a nagy amerikai dicsőségre. Selyem­ruhás repülő höl­gyek, egyenruhás iskolások. A régimódi ágyú, a hatalmas mai ágyú. A carnevál kocsik­ról integetnek a szereplők, bókolnak a tömeg felé, a tö­meg előre nyújtott nyakkal figyel. Csak akkor lelkesül fel, amidőn a “levegő, a víz, a hadsereg istenasszonyai” jönnek majdnem meztelenül. És tetszik. Mindenki várja a legnagyobb attrakciót, Lind­­berget. De a kocsik belátha­tatlan sora halad, vonul. A bohócok esetlen lovakon és esetlen tréfákkal ügetnek el mellettünk, a Knight Colum­bus díszruhás vénei is elvo­nultak már. De Lindbergh még mindig nem jelentkezik. Nem vehet részt a parádéban, biztosan meghalt, vagy mi a fene. A Hero-ra kiváncsiak. A csúcspontját érte el az iz­galom. De mi ez? Nézd csak! A házak tetejéről a röplapok ezrei hullnak alá, a tömeg között fürge ifjú munkások röplapokat szórnak, osztogat­nak. Mindenki kapkodja őket. A Kommunista Párt és az Ifjúmunkások Ligája adta ki a röplapokat. Megma­gyarázzák a röplapok, hogy miért a nagy cécó, hogy mit akar az amerikai imperializ­mus, hogy miért egész héten és éppen most az army és navy manőverezés a “vörö­sök” ellen, hogy miért oly nagy barátja, Amerika Kíná­nak egyszerre. Tömeggyű­­lést hív a Párt. Felveszi a harcot a Párt, a Legion, az Army, a Navy az imperialis­ta hadi gépezet ellen. A rend­őrök idegesen keresgélnek a tömeg között. Már késő, az ártatlanul ott álló emberek­ben nem tudják felfedezni a bolseviki bujtogatót. A tömb­meg kezd bomladozni. Min­­­­denkinek a kezében van a röplap, olvasgatják, beszél­getnek róla. Boszankodnak Lindbergh miatt. Előveszem az újságomat és most már én röhögök a szemébe az előbb rám vigyorogó betűnek. Hol van a lelkesedés, hol van azt extázis? Marhák vagytok, ügyetlenek vagytok. A be­tűk szégyenkezve kihullanak a kezemből. Délután négy óra. Most fe­jeződött be a felvonulás. Már kezdődik a második. De ez nem Majorparádé, ez a mun­kásoknak a válasza. A Pub­lic Square-t elönti a tömeg. A párt szónokai ismertetik a nap eseményeit. Felszólít­ják a munkásokat a harcra a háború ellen. Már nem a részvételen, a közömbös, a kiváncsi arcokat lehet látni,­­hanem az érdeklődő és he­lyeslő munkásembereket, “úgy van, igaza van, úgy kell tennünk”. 12 óra. Éjfél. A Square-en még mindig nagy tömeg lel­kesen hallgatja a pártot. Most beszél az utolsó szónok. "És ha az Egyesült Államok imperialista kormánya har­colni küld bennünket a Mun­kások Országa ellen, akkor a puskáinkkal, a muníciónkkal átmegyünk a munkások és földmivelők hadseregébe, de­zertáljuk az amerikai hadse­reget”. Ha pedig akármi­lyen háborúba is küldenek, a fegyvereinket nem a másik ország munkássága ellen, hanem a saját kapitalistáink ellen fogjuk használni.” (He­lyeslés, lelkesedés mindenütt. Egynéhány IWW-ista okvetet­lenkedik, a tömeg csendet parancsol. Vége a napnak. Ágyúlövé­­sek, tűzijátékok, de a Public Square-en levő tömeg nevet, mosolyog, érti, hogy mi a nagy parádé és érzi, hogy az ő győzelme úgy ez a nap, mint majd a végső összecsa­pás napja. Nagy károkat okozott New Mexicoban az áradás San Marcial mellett, New Mexicoban, az árvíz sok farmertelepet öntött el és ki­űzte a farmereket otthonaikból, elpusztítva vetésüket és nyomort hozva valameny­­nyiekre.­ ­ CONNECTICUTI MUNKÁSÜNNEPÉLY | Szeptember hó 8-án A BRIDGEPORTI KUHN FARMON ---------* 124 DANBURY ROAD Érdekes AZ «új ELŐRE,” MUNKÁSSEGÉLY ÉS KLtülső Zene MUNKÁSVÉDELEM TÁMOGATÁSÁRA Sokféle ‘ ~ " Szórakozás CONNECTICUT ÖNTUDATOS MUNKÁSAI! ízletes MUTASSÁTOK MEG, HOGY A MUNKÁS­Ételek és MOZGALOM ÉRDEKÉBEN ÁLDOZTOK. Italok DOLGOZTOK! Haeckel A nagy materialista fi­lozófus halálának 10-ik évfordulója Írta: F.­RÜCK ötvennyolc esztendei élet után, amely tele volt harcokkal és munkával, 1919. aug. 9-én hunyta le örökre a szemét Ernst Haeckel, a nagy német természettudós, filozófus és propagandista. A maga felada­tát befejezte: kimélyítette a darwini fejlődés-elmélet leg­fontosabb eredményeit további kutatásokkal és ezeket köny­­nyen érthető írásaival hozzá­férhetővé tette a legszélesebb tömegek számára, ő mérte a modern természettudomány eszközeivel egyik legsúlyosabb csapást a bigott hitre arról, hogy az életnek és történések­nek ezen a földön túlvilági, fantasztikus és metafizikus okai volnának. Az ő átfogó ku­tatásaival sikerült a Darwin által fölállított fejlődési törvé­nyeket az alacsony életformák­tól a legmagasabbakig tökéle­tesíteni és hézagnélkülivé ten­ni. Haeckel nézeteinek alapvető kifejtésében kezdettől fogva bátrabban haladt előre, mint Darwin, kivel különben 1866— 1879 között állandó személyes­­érintkezésben is volt. Minden állati élet formáját egy önte­remtés által életre kelt ős­sejt­re vezette vissza. A sejt a leg­kisebb alkotó része minden élő­lénynek, amely folytonos meg­oszlással tovább szaporodik és ezekből épül fel úgy az állati, vagy emberi test, mint a növé­nyi testek is. A legősibb élő­lény, amely megjelent a föl­dön, egyetlen ilyen sejtből ál­lott és ebből fejlődött az élet milliárd és milliárd formája folytonos megoszlással, szapo­rodással és a körülmények megszabta átalakulásokkal. Pld. más állatok, vagy növé­nyek alakultak ki belőle mil­lió és millió évek alatt a víz­ben és mások a szárazföldön. Az ős­sejt életrekelése pedig a sejtben lévő 11 alkotó elem kémiai egymásra való köl­csönös hatásából, érintkezésé­ből jött­ létre. A Haeckel által megfogal­mazott alaptörvény ez: “Az ontogenézis, vagy az egyén kifejlődése rövid megismét­lése az elődök hosszú sorozat­­­ta fejlődésének, a phylogene­­zisnek”. Az emberi és állati embryók (csirák) beható megfigyelése a fejlődés kü­lönböző fokán ezt az elméle­tet tökéletesen megerősítette és a magasabb állatok törzs­csoportjának Haeckel által­­ való meghatározása mellett ez az elmélet vált a fejlődés­­­elmélet legfontosabb bizonyí­tékává. Haeckel nem elégedett m­eg egy visszavonult kutató és tudós csendes életével, bár a legalacsonyabb életmeg­nyilvánulás kutatásainak te­rén úttörő munkát végzett. E mellett elméletének bátor propagandistájává is vált és kétségtelenül ő járult ahhoz nagyban, hogy a természet­tudományi materializmus el­mélete a munkásság soraiba mind mélyebben behatolt. Az 1899-ben megjelent művét, “A Világrejtély”-t, tíz- és tíz­ezrek kapkodták szét és ol­vasták mohón. A reakciós ha­­­­­almak­ képviselői pedig, a burzsoá állam és egyház pap­jai, politikusai, egyetemi pro­fesszorai tajtékzó hadjáratot kezdtek Haeckel ellen, mely addig a határig vetemedett, hogy a direkt támadásra fel­bujtott egyházi kufárok és lakájok a tettlegességig is el­mentek a bátor kutató sze­­■ mélye ellen. Harcában a régi vallási te­remtési mesék ellen, nem ri­adt vissza Haeckel semmiféle következményektől. A papok és burzsoá világnézet dualiz­musa (szellem és test külön­bözőség), hogy a “szellem” terepűt mindent) helyébe a monizmus világnézetét állí­totta. Ennek hibája volt, hogy bár természettudomá­nyon alapult, mégis még elég alkalmat nyújtott arra, hogy az isten és “szellem” fogal­mat, bár előbbi elmélete már kiküszöbölte, újból vissza­csempésszék. Haeckel főhi­­bája abban volt, hogy egy­oldalú természettudós volt és nem­ jutott ki a preletárság felszabadító Harcának, az osztályharcnak fölismerésé­ig, bár az szemei előtt játszó­­dott,le s elmélete is összefüg­gésben állott ezzel, így a tör­ténelmi materializmus is, a­mely a természettudományi materializmussal együtt ké­pezi az új világnézet szilárd alapját, hat pecséttel lezárt könyv maradt a számára. Mindennek ellenére, a mo­dern proletárság Haeckelben szövetségesét ismeri fel s be­csüli bizonyos mértékben a butítás és reakció elleni harc­ban. Érdemes legfontosabb munkáit olvasni s mindenek­előtt a “Világrejtély”-nek minden proletár könyvtárá­ban ott kellene lennie. Ma is érvényes, amit Franz Meh­ring írt ennek a könyvnek a megjelenése alkalmából a “Neue Zeit”-ban: “Rendkívüli gyenge média a rendkívüli erős oldalával függ össze elválaszthatatla­nul. Szakszerű, világos fejte­getések a legfontosabb részei a könyvnek, a­melyekben Haeckel képet ad a természet­tudományok fejlődéséről eb­ben az évszázadban. S maga a könyv a természettudomá­nyi materializmus diadalmas győzelmét képviseli.” Lenin is, az empirio-kriti­­kusokkal folytatott vitájá­ban Haeckelt, mint a harcos materializmus szövetségesét mutatja be. A modern prole­társág az egyetlen osztály, a­mely gondoskodni fog arról, hogy annak az embernek élet­művei, aki a természettudo­mányi fejlődéselméletet és gondolkozást Darwin után a legnagyobb erővel segítette győzelemre juttatni, feledés­be ne menjenek. * 3. oldal MISTER BURNYÁK A FORRADALMÁR — Mister Burnyák, maga azt mondja, hogy maga proletár. — Az én. ~ • — Lehet. Úgy született. Ruha és cipő nélkül jött a vi­lágra. Semmije se volt. Azt is mondja, hogy forradalmár. — Az én. — Lehet. A forradalmi szellem csak úgy izzad magából akkor a kuglizóval kupán vágja a bábukat. Ilyenkor azt hiszi, hogy kézi gránátokkal hadakozik a burzsujok ellen. —­ Mit akar tőlem? Egy rendőr nyakon fogott a múlt hé­ten, majdnem mártást csinált belőlem. De két szivarral elin­téztem a dolgát. Megígértem, hogy máskor nem fogok han­gosan énekelni, se köpködni. Pedig dehogy nem fogok. Ex taktika. Azt mondom, hogy nem fogok és mégis fogok. Hátha a rendőr megpukkad mérgébe és kevesebb lesz a proletariá­tus ellenségeinek száma. — Hát az Új Előrét olvassa? — Olvasom hát. — Persze potyán. — Úgy hát könnyű elintézni mikor valakinek pénze van. — Úgy hát. Könnyű előfizetni, mikor valakinek pénze van. Akkor fizessen elő, ha nincs. -v- •.—-H —- Hát a Szabadságra előfizet? •—Arra igen. * -a •» -a«*T — Sejtettem. Ez is taktika. Legalább valami ingerli a reakciósok ellen, ugy­e? mert kiveszik a pénzt a zsebéből. , — Tartozik-e valamilyen pártba? — Pártatlan vagyok. A tőkés rendszer megássa a saját sírját. Minek erőlködjek. De híve vagyok Lenin elvtárs jelsza­vának: “Ki az utcára” — Azt tudom. Vasárnap ünneplőbe öltözik és “ki az utcá­ra”. A múltkoriban elaludt, mikor “Föl, föl, ti rabjai a földnak” dalt énekelték, de mikor egy szomszédos kocsmában a “Bor, bor, mennyei bort” énekelték, mindjárt felébredt. .. — Látja, akkor is a forradalomról álmodtam. — Tudom Mr. Burnyák. Maga csak saját magával társa­­log. Azt mondja, hogy okos emberrel beszélget. Saját magá­val szépen megfér. Maga megérti saját magát. Maga meg­veregeti saját vállát, saját magával egy ágyban alszik. Hogy­ a guta üsse meg saját magát. Mr. Burnyák különben a “Heti Csipetek” és “csípések” egyik, de legtöbbször szenvedő hősi társalgója, akivel a lap hasábjain még többször fogunk találkozni. Martin Stone: GOLGOTHA GOLGOTHA ,­­ — Tiszt uraim, emeljük poharunkat a bolse­­v­ikiektől felszabadított új Oroszország jólétére és első hadügyminiszterünk egészségére. — Hurrá! A zenekar rázendített. Aztán újra: — Tiszt uraim! önök is bizonyára egy véle­ményen vannak velem abban, hogy a bolseviki iga lerázása nem lehet egy személy érdeme. Tisztelet, becsület és dicsőség a hős orosz tisz­teknek, akik a harc minden szenvedését, a küz­delem minden kockázatát magukra vállalták. — Hurrá! — Sem veszély, sem nélkülözés nem tartha­tott vissza bennünket nemes célunktól. A Sza­badság, Egyenlőség és Testvériség elvétől ve­zérelve küzdöttük végig ezt a csatát. A semmi­től vissza nem riadó önfeláldozó tiszteknek kö­szönhetjük ezt a gyönyörű napot, amikor végre megünnepelhetjük a szabadság felvirradását. A bolsevizmus összeomlott! Tiszt urain, nagy az önök érdeme agyonkínzott hazánk felszabadítá­­si harcában. De még nagyobb az érdeme a mi nemes és vitéz szövetségeseinknek, akik bátran viselték a fölkelés első napjainak­­minden koc­­­kázatát. Dicsőség és hírnév a mi szövetsége­sünknek, —a cseheknek! Jelenlévő vezérük sze­mélyében köszöntöm fel nemes testvéreinket. — Hurrá! Hurrá! A zenekar fölharsant és mindenki fölállt he­lyéről, hogy teli serlegével koccinthasson a cseh tábornokkal. A tábornok nevetve hajlongott­ a földön... Most idevezetnek. . . hogy megöl­jenek...­­ , — Miért van ez így ? Megkötözték kezeiket. Petruchin szökése óta vezették ezt be. Elsőnek Andrej­evics került sorra. Kovalcsuk, a század legjobb jövője, a tiszthez lépett. — Hadnagy, kérem, a fejére vagy a mellére célozzunk ? A tiszt végignézett a­­katonákon, aztán ajkait harapdálva kérdezte: — El tudnád a szemét találni? Kovalcsuk a távolságot nézte. — Igenis, hadnagy úr. — Hát akkor a szemére célozz! Majd kis idő múlva: — Add csak ide a puskát, majd én magam kísérlem meg. A pirosló hajnalban, térdonállva sokáig cél­­zott a fehér arcon a szem sötét körvonalára. Aztán lőtt, odalépett a gödörhöz és lehajolt: — A kutyaúristenit! Fél collal magasabb ! Szergej volt az utolsó. Amikor rákerült a sor, a katonák sugdolózni kezdtek és hevesen kutatgattak a táskájukban. — Hadnagy úr, jelentem alássan, nincs több töltény! ' -Hogy-hogy, — nincs töltény? — Egész éjjel lövöldöztünk... — Akkor szúrjátok le bajonettel! A katonák zavarodottan álltak a helyükön. — SS— . ■%

Next