Uj Előre, 1930. június (26. évfolyam, 6424-6453. szám)

1930-06-01 / 6424. szám

M­unkás leve­lek Egy tál lencséért! Bakó József munkásleve­­­­lező írja a következőket:­­ A biblia irás szerint Ezsar Az elsőszülötti jogát adta el Jákóbnak egy tál lencséért Nem tudom bizonyosan hogy az akkori időben mi­lyen értéket képviselt az el­sőszülötti jog. Nézetem sze­­­rint ez a biznisz mindenféle­képpen nagyon piszkos vol­na a mai időben. Egy éhes testvérnek egy tál lencsét adni olyan árért, nagyon is mutatná a nem testvéri ér­­zéket. Aki pedig olyan ol­csón adná, árulója lenne ,nemcsak jómaga családjá­nak, hanem bárminek is, a­­mit reája bíznak. Egy zs­l­­­lőtt, aljas ember volna.­­ Talán Thomas szocdem­­ szent csuhás is erre speku­lált a bibliából, amikor a szocialistákkal eladták a tő­késeknek a forradalmi elvet egy kis szent pitszlibe való ingyen levesért. Egy politi­kai párt, amely magát "for­radalmi” pártnak nevezi és a jelen időben, amikor a­­tettre való alkalomra az idő kínálkozik, az éhezők mil­lióit így hátbatámadni, alábbvaló tett az orgyilkos­ságnál. Vájjon miféle segít­séget lát a a Szocialista Párt abban, hogy a hatodik arc­­­nál, a 25-ik utcában, az 55- ik szám alatt felállította a potyaleves bizniszt. Talán megesett a szive a 5th­éven lakó nyomorgókon, vagy az ottani szegény gyárosokon s azok számára nyitotta. — Egész bizonyos, hogy rongy, rothadt kedélyüket a Bow­ery lázárok látásával felcsi­gázza és izgalomba hozza. Vagy úgy tettek, mint a róka, mikor a gólyát elhívta vendégségbe, lapostányért rakott elébe és a gólya nem tudott enni. Valószínű, az a számítás vezérelte őket, hogy az éhesek ide nem jön­nek, nem kell sokat kiadni. Pedig csalódtak, mert hála a civilizációnak, vannak még elég szép számmal em­beri éhező roncsok, akiknek a bootlegger a Boweryn az eszét teljesen megölte a mér­gezett italával. Ezek eljár­nak oda a levesre, de csak az éhségtől ösztönözve. De józan gondolkozású ember oda ugyan nem m­egyen, sem a szülő a gyerekeit nem en­gedi. Piszkos, hipokrata cse­lekedet ez a szenvedő embe­riségen való rúgás, világba­­ való nagyképűsködés. De mit lehet várni attól, akit a csuhás vezet. Bakó József, munkáslevelező. RABSZOLGÁNAK ADJÁK EL A MUNKAKÖZVETÍTŐK A MUNKÁSOKAT A Fleischivan-féle nyaraló­ban rettenetesen kizsákmá­­­nányolják­ a munkásokat Egy munkástársunk írja a következőket: Igen tisztelt munkástár­­sak-Panasszal fordulok önök­höz és nagyon kérem, hogy az önök lapjában tegyék közzé. Az eset a következő: Én csak hat hónapja vagyok az országban és mivel be­szélni angolul nem tudok és a saját szakmámban nem bírtam állást kapni, fel­mentem egy elhelyező inté­zethez, amely feleségemmel együtt kihelyezett nyaraló­helyre, feleségemet mint másodszakácsnőt engem pe­dig mint mindenes munkást havi 110 dollár fizetéssel. Ez 6-án történt és 9-én kimen­tünk. Hogy a dolgokat pon­tosan vázoljam: 9-én 2 óra délutántól este 9-ig dolgoz­tatott úgy, hogy este a vál­­lamból csurgott a vér, de vacsorára 4 személyre 8 to­jásból rántottát kaptunk. A következő napokban regge­lire 2 tojást, 2 darab vajat, 1 csésze kávét konzerv tej­ből, ami néha savanyú volt. Ebédre soha nem volt más, mint Hamburger steak, le­ves vagy Frankfurter virstli és 18 nap alatt egyszer volt 13 . személynek délre és es­tére 2 font borjúhús sülve. Vacsora hering, hal, salmon és egy darab burgonya. Ez volt a koszt és a bánásmód a legdurvább. A végén kido­bott bennünket, mikor kész volt a tisztogatás. 48 dollár és 11 centet fizetett ki 65 dollár helyett. Sajnos, hogy zöldek vagyunk és így tud­tak elbánni velünk, de fi­gyelmeztetem a munkástár­sakat hogy óvakodjanak az ilyen munkaadóktól. A mun­kaadó címe: J. Edelstein és A. Raver, Fleischman Man­sion, Fleischmans. Maradtam tisztelettel Oscar Back, munkáslevelező. Munkáslevelezők! Mit és hogyan írjatok? 1. írjatok az ÜZEMI ÉLETRŐL, ahol dolgoztok, a gyárban, bányában, farmon. A munkaviszonyokról, bérekről, bérlevágá­sokról,a munkanélküliségről, speedről, általában a kapitalista el­nyomás és kizsákmányolás ottani módszereiről. 2. A munkások hangulatáról, törekvéseiről, akaratáról a kapitalista kizsákmányolással, elnyomással szemben. 3. Írjatok a munkások SZERVEZKEDÉSI VISZONYAIRÓL, mi van ott és milyen szervezet. Ha nincs, mit akarnak, mire készek a munkások. Maguk a munkáslevelezők mutassák erre az utat. A munkáslevelezők egyben SZERVEZŐK IS LE­GYENEK. 4. Ott van-e az üzemben a KOMMUNISTA PÁRT szervezete, amely köré csoportosítani kell minden munkást. Van-e és ha nincs, a TRADE UNION UNITY LEAGUE szervezésének szük­ségességéről.­­ 5. Hogy érinti az illető üzemet és munkásokat a jelenlegi KAPITALISTA VÁLSÁG? Mi ezzel szemben a munkások vé­delme, harci törekvése? '7 6. A munkások tudását, hangulatát, rokonszenvét a SZOV­JET­UNIÓVAL SZEMBEN, gondolnak-e, készülnek-e annak VÉDELMÉRE A FENYEGETŐ IMPERIALISTA HÁBORÚ­VAL SZEMBEN? Gondolnak-e arra, tudják, hogy nekünk, ha há­borút indítanak a Szovjet Unióval szemben, forradalmat, polgár­­háborút kell indítani itt, ami által akadályozzuk a Szovjet le­verését , itt is Szovjet Uniót teremthetünk? 7. Van-e ott és mi a munkások véleménye az áruló A. F. of L. Uniókról, a szociálfascistákról és hogyan harcolnak ellenük? 1 8. Harcolnak-e az amerikai fascizmus és ezek cimborái, a «I». a magyar fascisták ellen? '­ 9. Ha az üzemben SZTRÁJKOK, HARCOK vannak, vagy az­ ü­zemen kívül folyó TÜNTETÉSEK, HARCOK, azokról írni legelsősorban. 10. A munkások üzemenkívüli életéről, helyi dolgokról, egyleti basákról, csuhás munkásbolondítókról, de mindig a mun­kásosztály szemontjából nézve a dolgokat és röviden, nem plety­­kaszerűen ezeket a helyi dolgokat sem. 11. Írjanak RÖVIDEN, egyszerűen, tintával, vagy géppel, de mindig csak a papírnak egyik oldalára. Flint munkásai, ne tűrjétek a szent spicli terrorját! Szervezkedjetek az amerikai reakció és fascista segédei ellen Flint, Mich.-ből írják munkáslevelezőink, hogy az ottani Horthy fascisták, élü­kön Csáky csuhással, szin­tén az amerikai reakció szolgálatába szegődtek nyíl­tan. És pedig a legaljasabb szerepben, aminél gyaláza­tosabbat el sem lehet kép­zelni. A szent csuhás, mint “isteni” prédikációjában is bejelentette, fölcsapott spic­linek! Híveit erre a legun­dokabb dologra tanítja és sajnos akad szerencsétlen ember, aki erre a leghitvá­nyabb szerepre vállalkozik. Csáky csuhás terrorizálni akarja ezzel Flint munká­sait, hogy ő annál szabadab­ban garázdálkodhassék és szolgálatot tehessen az ame­rikai reakciónak is. Hogy mennyire ezt az aljas hóhér segédet játsza már, látszik abból, hogy nem csak az Új Előre ellen uszít már, ha­nem általában azt mondja, hogy nem szabad semmiféle munkásszervezetnek tagja lenni. Ez kell a bószoknak, hogy a munkást azután an­nál könnyebben kizsarol­hassák. Ennek a szent, spiclinek és bószügynöknek a szerepe még világosabban állhat így Flint dolgozói előtt. Flint munkásai ne tűrjék, hogy őket ez a szent spicli terro­rizálhassa. Éppen ezért jól láthatják, hogy a kezüket­­lábukat gúzsba akarják köt­ni, harcolni, védeni kell ma­gukat ez ellen. Szervezked­jenek, csak azért is legye­nek bátor harcosai a maguk osztályának és saját érde­küknek! Azokat pedig, akik a szent spiclit saját testvé­reik ellen segítik, vessék meg, mint a munkásosztály leghitványabb árulóit! És ahol megjelennek, hogy sa­ját testvéreiknek ártsanak, onnan verjék ki őket! Dr. Vakár és a véres kard Amikor a kutyák hurcolták szét a Horthyék által le­­­­gyilkolt harminckét munkás holttestét Steve Kancsal munkásle­velezőnk írja az alábbiakat Horthyék háborús és Szov­jet ellenes agitációja, a “szent” háború és a Horthy­ék által rázott “hazafias vé­res karddal” valamint azzal kapcsolatban, hogy ezt a há­borús uszítást itt is űzik re­víziós repülés és mindenfaj­ta szélhámosság keretében. Tisztel Vákár úr! ön gon­dol a véres kardra, hogy kö­rül kellene hordozni, mert Európa kultúráját veszélyez­teti Moszkva? Igen, semmit­tevő kéjenc, nagyon jól tud­juk, hogy mindig Róma (pá­pa), kereszt, Isten nevében folyt a mészárlás. Azok a gaz bolsik azt fogják meg­akadályozni, hogy ne gyil­koljanak a munkások s ne gyilkolják őket, hisz testvé­rek vagyunk mi mindnyá­jan, fehér, fekete, sárga stb. Ez Vákárnak “kultúra ve­szélyeztetés”? De már bemutatom, dok­tor úr, a véres kardot. Én végigszenvedtem a világhá­borút, de nem tudom miért, persze a ti érdekeitekért. UJ ELŐRE : Az akkori mészárlást tudja­­ mindenki, azt nem kell le­írni. De van egy másik, amit­­ ti Horthy svihákok nagyon jól tudtok, de elhallgatjá­­t­tok. Vagy 150 férfiről és nőről­­ van szó, akiket személyesen láttam, mikor a Horthy tisztek kivégezték, csak az­ért, mert harcoltak, hogy jó életet teremtsenek a mun­kások részre: Zalaegerszeg, Siófok, Pápa, Celdömök stb. Az egyes kivégzettek neveit soha nem felejtem el, mert jön a számonkérés. A magyar nemzeti szín A véletlen szerencse avval a gyorsvonattal hozott Pest­ről, amelyiken hoztak Deve­­­cserbe friss marhahúst. Igen úgy volt mondva, személy­szállító. Mindjárt a moz­dony után volt kapcsolva egy teherkocsi, azt mond­ták, hogy fagyasztott mar­hahús. Devecserben le kel­lett szállnom és ott látom, hogy a marhahúst szállító vagont kitolják a csonka vá­gányra. Az ajtót két véres­­kezű Horthy tiszt kinyitja és mit láttam ott! Harminc­két munkás és munkásnő, erősen megláncolva. A sok kiváncsi mind azt mondta, hogy ezek nem magyarok, de bizony magyarok voltak és pedig pápaiak. Emberi formája nem volt egynek sem. Az egyik halvány fe­hér, véres foltokkal, a má­sik kék-zöld foltokkal, a harmadiknak vértől borított testét nem lehetett látni. 4 fiatal 17—19 éves lány, 2 asszony, az egyik már 7 hó­napos állapotos. Hogy mi történt velük? Kiverték őket a vagonból, mindegyik kezébe egy ásót adtak és ki­hajtották őket a devecseri meggyesbe (sürü erdő) ott megásatták velük a sírt, egy nagy gödröt és mind legyil­kolták, egy tenyérnyi föld­del beföldelték. Pár nap múlva a kutyák a falvakba hurcolták a holttesteket. Köztük egy pápai Blum ne­vű festőnek az orvos fia, a­kinek más bűne nem volt, csak az, hogy a megsebesült vörös katonákat ápolta. Ez a “kultúrátok”, ugye Dr. Vákár? Vákár úr, ez a véres kard. És ezt mi följegyez­tük! Dr. Vákár úr, ön uszít a bolsik ellen. Keresztes had­járattal. Hát­­ legyen, gye­rünk vele, de rá fogtok fi­zetni, mert a munkás, akit ti tudatlannak hisztek, már tudni fogja, hogy ki az igazi ellenség. A Dr. Vákárok és a többi ingyenélő. A ti nya­katok lenyisszantásától fog véres lenni a kard a keresz­tes háborúban. Steve Kancsal. Május 20-án megindult az előfizetési kampány. Minden olyan helyen, ahol magyar munkások laknak, tudomást szereztek arról, hogy május 20-ától július 20-áig 2000 új olvasót kell szerezni lapunk­nak, az Új Előrének. A ki­­adóhivatal leszállította az előfizetés árát oly alacsony­ra, hogy minden munkásnak alkalma legyen előfizetni a lapra. A lapbizottság forra­dalmi versenyre hívta fel Amerika magyar öntudatos munkásságát. Versenydíjul olyan értéket tűzött ki, ami­ért minden öntudatos mun­kás bármilyen áldozatra kész ,hogy azt megnyerje. Első díj nyertese a Moszkvai Magyar Munkás Klub meg­hívására november elején a Szovjet Unióba utazik és­­ részt vesz a forradalom 13-ik­­ évfordulójának a megünnep­lésén, mint a Moszkvai Mun­kás Klub vendége. Lehet-e ennél értékesebb díjat adni egy öntudatos munkásnak? Különös értékkel bír ez a díj most, amikor az ötéves Terv olyan nagyszerű eredmény­­nyel halad, hogy 3 és fél év alatt fogják megvalósítani. Az oroszországi díjon kívül még 30 díj van­ kitűzve és mindegyik értékes, azonkí­vül, ha szervezetek kollektí­ven vesznek részt a kampány­ban ,szintén három értékes díjat kapnak. A vidéken la­kó elvtársaink és olvasóink a kampány első napjától megkezdték a munkát és az eredmény jónak ígérkezik. Nincs egy olyan magyar hely, ahol ne volna valaki, a­ki ne pályázna az oroszorszá­gi útra. Nemsokára hazaér­keznek a Szovjet Unióból azok az elvtársak, akik a be­­tegsegélyző kampány nyerte­sei voltak. Akik részt vesz­nek a versenyben, azoknak ezek az elvtársak példaként állnak. Nézzük meg, mit tesznek new yorki olvasóink és elv­társaink a kampány érdeké­ben. New Yorkoon kívül ol­vasóink a lapot postán kap­ják, a new yorki olvasók vi­szont a standon vásárolják az újságot. Tehát megállapít­hatjuk, hogy addig, míg a vi­déken lakó olvasóink min­dent elkövetnek a lap érde­­­kében és igyekeznek mennél több magyar munkásnak a kezébe adni a lapot, addig a new yorki olvasóink nem tesz­nek semmit. Talán már New Yorkban minden magyar munkás Uj Előrét olvas és itt már nincs semmi tenniva­ló? Egyáltalán nem. «New Yorkban még nagyon sok­­ magyar munkás van, ki nem olvassa az Uj Előrét és na­gyon sok azoknak a munká­soknak a száma, akik szeret­nék olvasni a lapot és nem tudnak hozzájutni. A New­ Yorkban a lap elosztását egy kapitalista vállalat végzi. En­­­nek a nagy és független vál­­­lalatnak a legkisebb gondja­ is nagyobb annál, hogy az Uj­ Előrével törődjön. Ha valaki­ d. e. 10 óra után Uj Előrét akar vásárolni, akkor 20 blockot is elsétálhat, amíg egy standen ott látja az Uj Előrét,­­ ellenben minden standen ott találja a ma­gyar fascista lapot. A new yorki olvasóknak kell arról gondoskodni, hogy minden standen kapható legyen a lap: ha a standen nincs Uj Előre, rendeltesse meg a la­pot és ha a Standes azt a ki­fogást használja, hogy nem tudja kapni, akkor okvetle­nül értesítsék a kiadóhiva­talt. Az Uj Előrét mi bizo­mányba adjuk az újság vál­lalatnak és ha azokat nem adja el, mi a lapot vissza­vesszük. Keressük fel ma­gyar ismerőseinket és ha azok nem olvassák az Uj Előrét, rendeljük meg ré­szükre a lapot a legközeleb­bi újság standen. Készít­sünk listát azokról a ma­gyar munkásokról és keret­sük fel őket többször.­­ Daily Worker többezer elő­fizetőt szerzett házi agitá­cióval New Yorkban. Le­gyen new yorki jelszavunk: “Kétszerezzük meg az új­ság eladást a new york standeken.” Szabad nap­jainkon és vasárnapokon lá­togassunk el a New York­hoz közel eső városokba , végezzünk házi agitációt. A new yorki olvasóink éppen­úgy kivehetik részüket a lapkampányban, mint a vi­déki olvasóink. A közel­jö­vőben megkezdjük a lap árusítását esténkint minden olyan gyűlésen és összejöve­telen, ahol magyar munká­sok vannak. Olvasóink szól­janak hozzá a lapon keresz­tül a lapterjesztés problé­májához, írjanak cikkeket, munkásleveleket, cseréljék ki tapasztaltaikat a lapter­jesztés terén. Tóth Lajos. ----------—------­ LEHMANN: A FEHÉR PESTIS TIZENNYOLCADIK FEJEZET A fehér pestis I. Végül mégis sikerült a két “szerncsétlenü­l járt” férfi kilétét megállapítani.­ Ilona és az ügyvéd sejtették, hogy mi tör­tént. — Ez a szegény Dresde mégis csak egész em­ber volt — szólt az asszony az ügyvédhez, ami­kor a svájci gyorsvonatra várva, a perronon sé­­táltak. — Nem csak ő — válaszolt az ügyvéd külö­nös hangsúllyal. — Nők is vannak, akik égési­ emberek és derék “legények” — Szentiványi Hona. Akiknek bátorságát és eszességét igazán jobb ügy szolgálatába kellene állítani­.. Hona nagyon komoly lett és szomorúan né­zett az ügyvéd szemeibe. — Ne beszéljen bátorságról, Birnbaum úr, mert talán én vagyok a leggyávább ember.­ — Maga ? — Igen, én. Az utolsó hónapok világosan és érthetően bizonyították előttem, hogy melyik oldalon van az igazság... és mégis_____vono­gatta a vállait — mindkét kezemmel kapasz­kodom a kényelmes és kellemes életbe, nem tu­ —— PI­T - LEHMANN: A FEHÉR PESTIS Számtalan gyilkosság terhelte­ e­nnek az em­bernek a lelkiismeretét. És, nemcsak testeket gyilkolt, hanem lelkeket is. Szegény, zavaros­­fejű emberekből, jóhiszemű, könnyen hivő bolon­dokból gyilkosokat­ csinált. Nagyon sokan kép­telenekké váltak örömöt lelni életükben, mert a nyomor és éhség egy átkozott Arában Sanden bandájába hajszolta... Minél tovább mélyedt el gondolataiba, annál jobban halványultak el előtte Sanden emberi vo­násai. Természetfölötti lényn­ek,­démonnak lát­ta úgy érezte, hogy ő a kapzsiság és önzés meg­testesülése, aki, hogy­ hatalmát­­megtarthassa, életeket tapos agyon, életeket gyaláz meg. De önmagát is emberfölötti, dolgok végrehajtójá­nak hitte: a démont kezeibe, szolgáltatták, ő volt a birája és áldozatainak bosszúállója.... Hogy ezt a hatalmát hogyan fogja hasznosí­tani, hogy mit fog cselekedni, még nem tudta. Az volt az érzése, hogy így fog­ tovább utazni, örökké utazni az idők végéig, minden átalakulá­son és forradalmakon keresztül,­kísértetként, a szolgaság és elnyomás napjaiból... Minden idők riasztó kisérteteként. Virradt. Az országút végeláthatatlan ezü­s­­szürke szalagként futott előtte, az autó egyhan­gú zümmögésébe üdén kapcsolódott a madarak reggeli csicsergése. A­ széles földekre a reggel harmatos, illatdús, csodálatos békessége bo­rult... Kibírhatatlan fejfájással ébredt Sanden a kábultságból. Kínosan igyekezett agyában a­ ­ 209 - 3. ötcal A szovjet kormány átveszi a Lena aranybányákat MOSZKVA, május 31. -­­A Lena aranybányákat, a­melyet eddig koncesszióban egy angol bányatársaság birt, a szovjet kormány sa­ját kezelésébe veszi, miután a társaság nem felelt meg kötelezettségeinek. MEGÉRKEZETT A “SARLÓ ÉS KALAPÁCS” LEGÚJABB SZÁMA Minden lapkezelőnél és az összes Munkás Ott­honokban kapható, egy példány ára 25 cent Váljon mindenki előfizetőjévé, egyben írójává, munkáslevelezőjévé! Megérkezett és sok helyre, elsősorban az előfizetőknek, ki is ment már a “Sarló és Kalapács” forradalmi folyóirat leg­újabb száma, II. évfolyam, 4-ik szám. Mint minden eddigi szám, ez is rendkívül gazdag tartalommal jelent meg 64 olda­las terjedelemben. Kitűnő cikkek, szépirodalmi írások, elbeszé­lések, versek, képek egész tömege ebben az új számban is. Bár ebből a számból már többet rendeltünk, mert az eddig érkezett példányszámokból nem tudtunk minden megrendelést és ke­resletet kielégíteni, még az újonnan érkezett többlet is kevés­nek bizonyulhat. Ezért siessen mindenki megrendelni és meg­venni az árusító helyeken, hogy biztosítsa magának ezt az új és nagyszerű számát is a “Sarló és Kalapácsának. Egy pél­dány ára 25 cent. Ha valaki egy évre, vagy félévre előfizet, minden példány csak húsz centbe kerül neki. Amellett, hogy minden osztálytudatos munkás örömmel rendeli meg, váljon egyben a “Sarló és Kalapács” írójává, mun­káslevelezőjévé is. Írjatok munkásleveleket a “Sarló és Kala­pács” számára az itteni munkásság életéről, harcairól, a gyári, üzemi életről, az amerikai kizsákmányolás módjairól és a mun­kások harcairól a Kommunista Párt vezetése alatt. Közvetle­nül is elküldheti mindenki a munkásleveleit a “Sarló és Kala­pács” moszkvai címére, amelyet mindenki megtalálhat a fo­lyóirat első oldalán. Ha valaki az Új Előrén keresztül akarja küldeni cikkét, küldje be ide és azt innen továbbítani fogjuk.

Next