Uj Előre, 1936. május (34. évfolyam, 8171-8194. szám)

1936-05-02 / 8171. szám

SATURDAY MAY 2, 1936 A furcsa trentoni assembly Egészen furcsa ma már vi­­literaszoló esemény folyik New Jersey állam pompás, görög stílusu képviselőházá­ban. Egy hete folyik már a különös “képviselőházi ülés”, amelynek bámulására még New Yorkból is tódulnak a kiváncsiak. Az történt ugyan­is, hogy a nép, amely eddig csak küldöttekkel képvisel­tette magát az Assembly pompás épületében, fordított egyet a soron és maga ült bele a képviselő urak pad­jaiba, hogy ott a maga véle­ményének a maga módján hangot adjon. Egészen szokatlan gesztus ez és a törvénytudó bölcsek hiába dugják össze a fejü­ket, a vastag törvényköny­vekben sehogy sem tudnak olyan paragrafust találni, a­melynek erejével ezeket az elszánt munkátalan embere­ket kiszoríthassák a törvény­­hozás terméből, amely a régi amerikai tradíciók szerint va­lójában az állam népének tu­lajdona, így hát kénytelen­kelletlen belenyugosznak a dologba és azt is kénytelenek eltűrni, hogy ezek a rongyos, éhes emberek napról-napra rendszeres üléseket tartanak, amelyeken kikari­kírozzák, ki­­csúfolják a törvényhozó urai­kat saját megszentelt pad­jaikban. Sokan vannak ezek között az emberek között olyanok, akik munkátlansá­­guk idején napokat töltöttek el a képviselőház karzatán, figyelve a lent történőket és egyik-másik emberből pom­pás megfigyelés és humorér­zék pattan ki e csúfolódó ülésszakok alatt. Úgy kezdődik a dolog, hogy a new jerseyi népkép­viselő­ urak a maguk kis poli­tikai játéktárgyukká tették a segélyalapok ügyét és addig herce­hurcáztak e jkörül a fontos ügy körül, amíg végül a munkanélküliek segély nél­kül maradtak. Erre a mun­kanélküliek szervezetei egy nagy küldöttséget menesztet­tek a képviselőházba, ahol azonban nem kaptak megfe­lelő választ és ugyanakkor el is napolták a képviselőhá­zat. A türelmetlen küldöttek ekkor határozták el, hogy ad­dig nem távoznak a terem­ből, amíg megfelelő intézke­dések nem történnek és el­foglalják a képviselőház ülés­termeit. És állották a sza­vukat. Második hete ott ta­nyáznak éjjel-nappal gyere­keikkel, asszonyaikkal pompás teremben és Lincoln a Abrahám meg Washin­gton György nagy olajképei bá­mulva merednek az alattuk nyüzsgő szokatlan tömegre. Az első alkalommal éjjel 10 órakor mentem el meg­nézni a tüntető munkanélkü­lieket. A késői idő dacára is alig tudtuk kocsinkat par­kolni a képviselőház közelé­ben. Vagy négy blokknyi körzetben minden helyet elál­­lottak az autók, annyi volt a kiváncsi látogató. Közöt­tük nagyon sok vidéki is. A néhai kormányzók olaj­­festésű nagy képeitől ,és a hadi zászlók szekrényeitől ékes, impozáns folyosón kel­lemesen érint bennünket a külső éles szél után a lan­gyos meleg. Rögtön megér­ződik, hogy itt az állam pén­zén folyik a fűtés, nem kell takarékoskodni a fűtő­anyag­gal. Mindjárt érthetőbbé vá­lik, hogy a munkanélküliek szeretik az idebenn való hu­zamos tartózkodást. Odaha­za már nem igen jut nekik szénre vagy fára való. Még a télen sem volt elég. A rendőrök álmosan, fá­radtan pislognak a hosszú, világított folyosókon és ügyet sem vetnek a járóke­lőkre. Maguk sincsenek tisz­tában vele, hogy mi folyik itt az orruk előtt, homályos előt­tük az egész szokatlan cécó és így legjobbnak látják egy­általán bele nem ütni az or­rukat. Az ülésterembe érve elősz­­ször az szúr a szemembe, hogy az elnöki emelvény mellett jobbra- balra elhelye­zett nagy Lincoln és Wash­ington olajfestmények alatt egy-egy furcsa alak ül a ka­rosszékekben. Lincoln alatt egy tagbaszakadt fiatal fe­kete ütött tanyát ingujban, iletve ujj nélküli ingben. Ingének­ néhai ujjai ugyanis hónaljtól kezdve hiányzanak. W­ashington egy testes, idő­sebb olasz asszonyra tekint le, akinek széles ölében két apró gyermek alszik, míg mellette egy hat esztendős forma kislány játszik a bá­bujával. A teremnek majdnem min­den ülése el van foglalva, minden ülés előtt kis iró asz­talka áll a képviselő urak számára. Most ezeken is ül­nek. Felnőttek, gyerekek ve­gyesen. Sok jegyzetpapír és ujságpéldány szanaszét. Az elnöki emelvényen nagytes­tű, erős munkásember trón­­­ol, kezében az elnöki kala­pács. Mellette az elnökség többi tagjai és valami titkár­nő féle. Alacsony, vékony, eszes arcú zsidólány. Vagy lehet, hogy olasz. Folyik a rendes ülés és teljesen ko­moly a hangulat. Sokkal ko­molyabb mint az igazi As­­semblyben. Komolyan beszél a szónok és csendben figyel a terem. Az ember hirtelenében azt hihetné, hogy valami fontos orosz-szovjet tanácskozásra toppant be, valamely elrek­­virált cári korszakbeli palo­tába. Csak az furcsa, hogy az elnöki papírus előtt álló hos­­­szú fapadon hosszában két fiatal leány alszik. Ezeket itt nyomhatta el a több napos álmatlanság fáradtsága. A jelentés arról szól, hogy az igazi képviselő urak “sales-taxel” akarják meg­oldani a helyzetet. A munka­­nélküli küldöttek megmon­dották a kormányzónak is, a képviselő uraknak is, hogy ebbe nem mennek bele. Jóar­­cú, zömök barna fiatalember teszi a jelentést. Szabatosan, tiszta angolsággal beszél. Semmiféle képviselő sem te­hetné különben. Elmondja, hogy ők a nagyobb jövedel­mek megadóztatását követe­lik. A sales-tax a munkás­­osztályt érinti legsúlyosab­ban és minthogy a munkanél­küliek is vásárlók, ők ma­guk is képtelenek lennének a segély­pénzekből eszközölt vásárlásoknál adózni. Az ok­fejtést nagy tetszéssel hall­gatják és a szónokot meg­tapsolják. Utánna az elnök nagyot koppant a fakalapáccsal és bezárja az ülést. Most két ingujjas proli nagy tálcákon hatalmas kancsóban meleg ká­vét hoz be és azt oda állítja az elnöki asztalra. New Jersey állam törvényhozása speaker­­jének asztalára. Melléje ha­talmas kancsókban meleg ká­vét és csészéket. Aki enni, kávézni akar oda járul az el­nöki asztalhoz. Eszik, iszik, senki sem kérdi ki ő és mer­re van hazája. A trentoni szimpatizáló kereskedők, ma­gánosok és jótékonysági in­tézmények gondoskodnak a legszükségesebb táplálékról. A hangulat azonban kezd unalmassá válni, az emberek táráltak és álmosak. Egy kis szórakozás is kell a send­­vics és kávé mellé. Megkez­dik a humoros ülésszakot, saját maguk és a vendégek szórakoztatására» ____ Kezdődik a céco. Az előt­tem ülő népképviselő, 45 esz­tendős körüli alacsony, vé­kony, eszes arcú ájris ember lerántja a cipőit hányát dől a karszéken és harisnyás lá­­bait felrakja urasan az író­asztalkára. Persze elhúzó­dunk mellőle. Ez az ember napok óta talán most ve­tette le először cipőit. Az igazi képviselő nem fogja megöszönni neki ha vissza­kerül a helyére ezt a helyet­tesítést A kis fürge ájris azon­ban nem sokáig adja át ma­gát a pihenésnek. Hirtelen feláll a karosszékből, haris­nyás lábával kiugrik a po­rondra és harsányan, igazi képviselőn pökhendi­s­égge­l kiabálva kér szót az elnök­től. Az megadja neki. “Tisztelt elnök úr!—mond­ja komolyan és szemtelen hangon az ájris — én ma már hat törvényre szavaz­tam le, de fogalmam sincs, hogy mire szavaztam, legyen szíves megadni a felvilágosí­tást.’ Egy szélesvállú, szőke fia­tal ember ugrik fel a terem másik oldalán. Szót követel. Ezt az embert ismerem már. Nemrégen State-Traper, “fe­kete kozák” volt még. A leg­utóbbi farmer-sztrájk alkal­mával veszítette el jobját, mert nem volt hajlandó bi­zonyos disznóságokat végre­hajtani a sztrájkolók ellen. Egyik vezére a munkanélkü­liek szervezőjének. Ő adja meg a választ: “Vegye tudomásul tisztelt képviselőtrásam, hogy a jó többségi képviselőnek nem kell tudnia, hogy mire sza­vaz. Az a fontos, hogy sza­vazzon !” Harsogó kacagás és nagy taps a terem minden olda­lán Közben éles világítás áraszja el a termet. Csattog­nak a fényképező­gépek és forgatják a mozgókép masi­nákat. A lányok tovább alusznak az elnöki padon, a járóközökben játszó gyere­kek hancúroznak, ice creamet szopogatva. Az egyik képviselő javas­latot nyújt be, hogy a ren­dőröknek — akik eddig jól viselték magukat — szavaz­zon meg a törvényhozás 40 százalékos fizetés­emelést. A teremben ödöngő rendőrök fáradt mosollyal hallgatják az előterjesztést. Egy másik képviselő a 150 megszavazását kéri bicskák­ra, hogy a képviselők asz­talaiba bevéshessék neveiket. Megszavazzák. Éles hangon rikolt bele az egyik képviselő a zajba: Speakeeeeer! Speakeeeer! Az elnök szóhoz juttatja. “Kifogásolom, hogy a nép képviselőit olcsó szendvicsek­kel és kávéföttyel etessék itt. Követelem a szokásos húsos­­fazekat! (Park Barrel) Harsogó kacagás. Taps. így csattan el egyik jobb kiszólás a másik után. A jobboldali újságíró páholy alacsony, házias lámpája alatt közben egy jól öltözött hölgy egy fiatal fekete mun­kanélküli és egy magas új­­ságriporter mélyen elmerül­ve kártyáznak, mintha csak otthon ülnének a nyugodal­mas fűtött szobában így folyik ez hol komolyan hol vidáman már a máso­dik hete. Az emberek lassan meg­unják a mókát, fáradtak, ál­mosak és egyenként dőlnek alvóra. Az apró proletárgye­rekek mint kis szürke rongy­csomók hevernek a padokon, karszékekben és fehér kalács­ról, puha cipőről álmodnak... Megyünk mi is zavaros furcsa érzésekkel hazafelé. Künn az utcán éles, hideg szél fogad bennünket. A vá­ros alszik már, csak az üzleti negyed éjjeli élete világít fe­lénk. Arccal fordulok arra­felé . . . Azok ott még nem ér­zik, hogy­­ itt a forradalom szele gyürüzteti már a mély fekete vizek tetején... Szabados Zádor. U7EEGI1 Hova, magyar egyletek? Miként a hamuból feléb­redő főnix­madár, az elöre­gedésben ,sőt csaknem végel­gyengülésben szenvedő­ ma­gyar egyletek az utolsó pár év folyamán új életrekelés jeleit mutatják. Az országos egyletek, melyek különösen a válság kezdete óta állandó tag­i és anyagi vesztesé­gekről voltak kénytelenek be­számolni, az utolsó évben haladnak előre. Új tagokat mutatnak fel, sőt az év vé­gén tagszaporulatról számol­nak be. Ezzel egyidőben az eddig csak a magyar hazafi­­ságra, sőt a más nemzetisé­gek lenézésére, alapított egy­letek a más nemzetiségűek, de­ különösen az elamerikaia­­sodott új generáció felé te­kintenek. Angol osztályok alakulnak meg, s a hivatalos lapok nyelve is kezdi ezt az elamerikanizálódási folyama­tot visszatükrözni. Joggal kérdezheti Magyar Amerika: Mi történt az egy­letekkel ? valóban sikerült-e új módszerekkel megállítani a külső erők (a bevándorlás megszűnése, a tagság elöre­gedése, bizonyos mértékben való elamerikanizálódása, és stb.) által megkezdett pusz­tulási pénzét az új tagszapo­­rnak­? Mi a jövője a ma­gyar egyleteknek, mire vezet a jelenlegi túlzásig feligázott tagszerzési kampány? Új utakon. Két oknak tudható be kü­lönösen a magyar egylete­ken belüli új élet. Az első, s minden szempontból helyes, ok az, hogy levonják a követ­keztetést a magyarság kiöre­gedéséből és elamerikanizá­­lásából. Kivonják a tanulsá­got a 100,000 tagú IWO ha­talmas sikeréből, mely egyút­tal az 5 év óta egyesült Mun­kás Bets. önk. Szerv, sike­re. a más nemzetiségekkel való egyesülés, s az ifjúság felé való fordulat. A polgári vezetés alatt álló betegsegélyzőkben ter­mészetesen azonosítható ez az út nem az IWO által követettel. A más nemzeti­ségek bevonása nem a mun­kásösszetartás alapján tör­ténik meg, hanem egyszerű, a biztosító társulatok által követett módszerekkel. “A mienk ilyen biztos, ennyit ér, csak ennyibe kerül, lépj be”. Olvasóink ítélőképes­ségére bízzuk azt, hogy mnennyire tekinthető biztosnak, az egy­letet erősítőnek az ilyen tag­­szerzés. Az “új nemzedék” kérdé­sével sem állunk sokkal job­ban. A fiatal ember vagy le­ány belép az egyletbe, mert a szülei beviszik és fizetik érte a tagdíjat a legtöbb esetben,­­ mert kapnak in­gyen sportfelszerelést, sőt még Magyarországba is utaz­hatnak,­­ de amennyire a helyzetet ismerjük, ez sem tartós. Költséges s így is na­gyon bizonytalan az egylet építési módszere. Annál is inkább, mert nemcsak a ma­gyar egyletek keresik ezt a kiutat. Nem is beszélünk a nagy amerikai lodge-okról és biztosító társaságokról, még a bevándoroltak egyletei kö­zött is vannak egyesek, me­lyek nagyobb anyagi erő kö­vetkeztében még pl. a Ver­­hovay Egyletet is­­ képe­sek túllicitálni. Az ilyen tagszerzési mód­szer, bár a helyes utat mu­tatja, nem vezethet tartós sikerre, ha az egylet életé­ben bizonyos kérdések nem találnak megoldásra: Ragasz­kodni a testvéri alaphoz, az önkéntes munkához. Minél többet a tagok segélyezésére, minél kevesebbet szervezői díjakra és központi adminisz­trációra. Ma már más a mun­kásosztály helyzete, mint öt év előtt. Ma már egységfront épül között, a munkásszervezetek konzervatív AFOL vezetők a Labor Party mel­lett foglalnak állást. Vége a “nem politizálunk” jelszóval elkövetett munkásellenes po­litikának. A munkásosztály mindennapi gazdasági és po­litikai küzdelmeibe való be­kapcsolódás alapfeltétele a testvéri alapon való meg­maradásnak és épülésnek a mindent felfaló nagytőke biz­tosító társaságaival szemben! Ki ad többet? Az “új módszert” még csak rövid ideje vezette be a Himler Márton üzleti géniu­szától felmelegedett Verho­­vay egylet vezetősége. A “high pressure”, rész­vényeladásnál annyira be­­vállt módszereket nem rég­óta használják. Csak az utolsó hónapokban kezdtek bemele­gedni a “nagystílű” tagszer­zésbe. Ma még nemcsak a hatalomtól, a rendelkezésük­re álló tízezrektől megrésze­gedett vezetőség, hanem még nagyon sok jóakarata, egy­lete jövőjét szeme előtt tartó tag is azt hiszi, hogy való­ban befedezték az Eldorádót. Az eddigi kiadások, melyek­nek hatványozott arányban kell növekedni, még nem ráz­ták meg annyira az egylet pénzügyeit, hogy máris szem­­beötlene annak következmé­nye. Vannak sokan, akik ma úgy gondolkoznak, mint Him­­lerville megszületésekor. Pe­dig ha meg nem állnak, a nagy részvényeladás követ­kezményei el fognak tör­­pülni ama lavina előtt, mely néhány hónapja megindult. S ez a lavina nemcsak egy egylet magánügye, hanem egész Magyar Amerikáé. A testvéri alap már ma is a multté, — az egylet építésé­vel kapcsolatban. Senki sem őrzi ingyen Krisztus kopor­sóját, — mondják a többi polgári egyleteknek a tagjai is, mikor a központ munká­ra szólítja fel őket, az egylet, tehát önmaguk érdekében. Öt dollárok, díjak, tagszer­zés, a díjért — tekintet nél­kül életkorra, kifizetődésre, helyi egyletek felvétele, mi­kor az csak ráfizetéssel vég­ződhetik, — ez a következ­ménye máris a Verhovay ál­tal bevezetett “new dealnek” veszélyezteti ez, a tisztán munkásöntudat által vezetett egyletek kivételével, minden magyar egylet jövőjét. Egy­más piszkolására, túllicitá­­lására vezet ez, akkor mikor a legteljesebb egységfrontra volna szükség az elöregedés, elamerikanizálódás, a pénz­telenség kérdéseivel szem­ben. Nemcsak hogy nem old­ja meg ezeket a kérdéseket, hanem még jobban kiélesíti, még gyorsítja a véget, a tönkremenést, a biztosító társulatba való beolvadást,­­ha önbolondítás kíséretében is. Az UJ ELŐRE, mely az egész magyar munkás osz­tály érdekeiért harcol, szük­ségesnek tartja tehát a ma­gyar egyleti kérdéseket ala­posan felülvizsgálni. Egy ‘A törvényhozók.” Munkanélküliek, akik — miután az állam beszüntette a segélyt elfoglalták a trentoni állami képviselőházat 3. OLDAE P­N 7 X* HP gyorsan ® 9 jutányosan küldheti minden * “ I ’ m-t *-* * országba. Érdeklődjék, mielőtt pénzt küld Bevándorlási ügyekben megbízható információ díjmentesen FÖLDES JÓZSEF Pénzkü­ldési és Hajójegy Irodája 1554 FIRST A­VE., A SI­IK UCCA SARKON, NEW YORK, N. Y VASÁRAP DÉLUTÁN LESZ AZ IWO KLUB ALAKULÓ GYŰLÉSE A klub orvosi segélyt biztosít olyanok szá­mára is, akik nem tagjai a betegsegélyzőnek CLEVELAND* O. — Az east sidei Munkás Otthon kö­rüli mozgalom fontos lépést tesz most vasárnap, amikor is sor kerül az IWO klub mega­lakítására. Közel egy eszten­dei vita, tervezgetés után az ország többi részeiben is útnak indították az IWO klub­okat, melyek keretében a na­gyobb városokban medical departmentek működnek. Ez­zel az IWO klubok lehetővé egylet, a sajnos lelkiismeret­len kalandor politika kezei közé került Verhovay ügyei­nek vizsgálásán keresztül akarjuk felszólítani Magyar Amerika egyleti tagjait, közéleti vezetőit, hogy éb­redjenek, nézzenek körül, gondolják meg a helyzetet, — mielőtt jóváhagynák azt a politikát, mely nemcsak a Verhovayt, hanem a többi, polgári szellemben vezetett egyletet végső veszélybe vi­szi. A következő cikkeke nem adnak orvosságot minden kér­désre. De egyet megtesznek feltüntetik a beteséget megálla­pitják annak miben­létét. A gyógymódszert maguknak vezetőknek, a tagoknak kell megtalálni, lapunk és a töb­bi, hirdetésekkel és dinom­­dánomokkal meg nem vásá­rolható magyar újság segít­ségével. (Következő cikkünkben ar­ról számolunk be, hogy mit határozott a Verhovay egy­let tavalyi konvenciója és mennyiben hajtották végre a határozatokat.) Szerezz egy új előfizetőt ad “Új Előrének!” teszik azt, hogy tagjaik rend­kívül előnyös orvosi segély­ben részesüljenek. Az alakuló gyűlésen részleteiben ismer­tetik majd az orvosi segély kérdését. De ugyanakkor sor kerül arra a munkaprogram­ra is, melynek segítségével othonunkat és mozgalmunkat kibővíthetjük. A gyűlésen vi­tatják meg a már elkészített alapszabálytervezetet és ez­tán kerül majd a sor a veze­tőség megválasztására. Az i­­deiglenes bizottság arra kéri az IVO. MSZ­ összes tagjait és mindazokat, akik az Ott­honba valamikor is lejárnak, lapunkat az Új Előrét olvas­sák, hogy jelenjenek meg e­­zen a gyűlésen. A bizottság biztosra veszi, hogy a club segítségével az Otthon körül friss erővel indul majd el a kulturális élet. Az ifjúsági és gyermek­nevelésre külön gondot fordít majd a klub és éppen ezért külön is felhív­juk a szülők figyelmét a vasárnapi alakuló gyűlésre. A gyűlés színhelye: Munkás Otthon 11123 Buckeye Rd. Ideje: délután 2 óra. Munkások Tüzelte­­lem­ Butor-Biztositó Egyesülete, Inc. Taglétszám többb mint 40,050 ALAPÍTVA 1872-BEN New York és környékén főiroda és az Egyesült Államokban 49 osztállyal. — Hivatalos órák d. e. 9-től d. u. 6-ig. New York és környéki főiroda- 227 E. 84­11 St. Tel. Iffig. 4-4381 Vasárnap és ünnepnap zárva. Szombaton d. e. 9-től d. u. 1-ig. Brooklyni iroda nyitva hétfőn és csütörtökön d. u. 6.30-tól 8.20-ig a Labor Lyceumban 949-957 YYillonghby Avenue a ári Model Illustrated—CKQ-50. THE WORLD’S MOST BEAUTIFUL REFRIGERATOR ml rray ol atures: Feathei souch Knee Actior Door Handle, let Tray Release, Shelv« ador Glass Jars Storadrawer, Crisper Ventilated Front Automatic Interioi Light, Temperature Control and manj others You couldn’t ask for anything more! Startling beauty...greatly increased usable space...extraordinary conveniences...utmost quality...dependable and economical operation...world-leading value—that’s Shelvadorl And there’s a model for every purse and purpose. LORAIN HEIGHTS HARDWARE CO. S. KRAUTH4MER 11410 LORAIN, AYE. CLEVELAND, OHIO

Next