Budai Ezsaiás: Magyar ország históriája melybenn a felséges Ausztriai Ház örökös uralkodása foglalodik (Debrecen, 1812)

I. Leopold

%-­‘t Juda vára viszszavételének, sőt­­áll­­nak tsak előre való reménylésének is, nagy és fontos következései lettek, melyeknek haszna mind a’ mai napig terjedt Ilyen az, hogy az Erdélyi Rendek, I. Leopoldnak mindenfelé való győzedelmeit, ellenbenn a* Töröknek naponként való gyengülését és erőtlenedését látván­ . Széki Teleki Mihály­nak , kire a’ Fejedelem 1. Apafi Mihály leg­inkább hallgatott, és a’ ki az Ország Ren­dei előtt is legnagyobb tekintettel bírt, okos javaslásából, Junius sra­dikána , ( 1686.) mely Buda vára megszállásának 10-dik napja volt,­ Bétsbe követséget küldöttek I. Leo­­poldhoz; önként ajánlvánn magokat az ő eránta való hűségre és engedelmességre. Ezen ajánlásnak feltételei ezek voltak: hogy a’ Fejedelemnek I. Apafi Mihálynak, és az­ Ország minden Rendéinek minden jussait és Privilegyiomit megtartsa;­ a’ h­égy bévett Vallásokat, tellyes szabadságokbann meg­hagyja, és ezekről világos Diplomát adjon I. Leopold. — Buda elfoglalását pedig kö­vette, 1687 benn, a’ FELSÉGES AUSZ­TRIAI URZ’ ÖRÖKÖS URaLKODáSA­­nak megállítása Magyar Országonn. * Lásd Steph, Katona Hist. Crit. Reg. Hung. Tom. XVI, Ord. XXXV. pag. 221. 111. Darab, A

Next