Révész Imre: Erdősi János magyar protestáns reformátor, különös tekintettel némely magyar tudósok balvéleményére (Debrecen, 1859)
Előszó
katholika egyház papi rendje, százszorta nagyobb és nemesebb szolgálatot tett és folyvást tesz a nemzeti nyelv, irodalom és tudományosság mezején, mint mi, nagy ősökkel dicsekvő protestáns lelkészek— Hanc gloriam petimusque damusque vicissim. Azonban, a régi dicsőség enyésző fénye, ha azt a fölötte borongó sötét felhők megöl elő nem derítjük, nem sokára el fogja veszteni a jelenre való minden buzdító s vezérlő hatását , sőt homályba borulhat végképen; a századok módosult sírjának elrejtett kincsei, ha felettük a történelmi vizsgálat és bírálat fáklyáival és fegyvereivel őrt nem állunk, nem minket, de némi részben másokat fognak, habár méltatlanul is gazdagítani. Szükség tehát hogy legyenek s vajha lennének minél többen közöttünk, kik a magyar protestáns egyház történeteivel az irodalom mezején is, kellő alapossággal foglalkozzanak. S ime ezen szükség érzetében találja fel a nyájas olvasó, jelen művecském létrejövetelének fő okát. Miért tagadnám azonban el azt, mit a körültekintő s figyelő olvasóval már sejtetni is engedtem, hogy t. i. épen maga e mű, s ily iránynyal és szerkezettel, mégis aligha jött volna létre, ha a közelebbi évek folyamán, irodalmunk több nagy tekintélyű s méltán köztiszteletben álló bajnokai, több ízben, határozottan nem nyilvánították s vitatták volna azon állítmányt, hogy Gr. Nádasdi Tamás s vele együtt Erdősi János, nem Volt protestáns. Én ezen, nagy figyelemre méltó okokkal s adatokkal támogatott állítmányban, mely a három százados protestáns és nem protestáns irodalmi közvéleménynyel egyenesen ellenkezik, de mind ez ideig is, protestáns érdekből senki által vizsgálat és cáfolat alá nem vétetett, még első tudomásomra jutásakor megütköztem; időm és körülményeim azonban csak most engedék meg, hogy az ellen nyíltan síkra szálljak s hibás és tarthatlan voltát bebizonyítsam. Ez alkotja tehát e művecske fő feladatát, mit.