Szilágyi Sándor: Vértanuk a magyar történetből (Pest, 1867)
Előszó
ELŐSZÓ. Nem véletlen volt, hanem tanulmányaim hozták magukkal, hogy a múlt években főként a XVII-ik század történetével foglalkoztam. S így jön, hogy dolgozataim némely része közt, legalább a korra nézve, bizonyos összefüggés felismerhető, amennyiben épen ezek egyik a másiknak folytatását képezik. E körülmény bírt rá, hogy azokat, mivel szétszórva különböző folyóiratokban jelentek meg, most öszszegyűjtve bemutassam, azonban részben újra dolgozva, részben pedig új adatokkal bővítve. Hátra van még, hogy a czímről számot adjak: miért neveztem e munkát »Vértanukénak. Aki valamely eszméért vagy elvért küzd vagy még áldozatul is esik , közönségesen vértanúnak nevezzük. Azonban nemcsak a hazafias és szent ügyeknek vannak vértanúi. Lehet valaki rögeszmének, saját korától elitélt elveknek áldozata, s mégis bizonyos szempontból vértanúnak mondják. Másra talán saját hiúsága, nagyravágyása vonta a bukást, s ama czim tőle sem szokott megtagadtatni — mert az a küzdőknek, szenvedőknek és áldozatoknak czime. Aztán a vallás és politika vértanúin kivül másokat is ismerünk — a tudományért. Ember nincs gyengeség nélkül, valamint daemont sem találunk a halandók soraiban. S ezen »vértanuk« közt kiket