Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferenc levéltára 1. osztály: Had- és belügy 3. - Archivum Rákóczianum (Budapest, 1874)
Előszó
ELŐSZÓ. A Rákóczi-háborúnak az 1709-ik év folyamában kissé meglankadott tüze, a következő 1710-ik esztendő elején újult erővel kezd vala ismét fellobogni. A törhetetlen lelkű vezérlő-fejedelem mintegy átlátva, átérezve, hogy itt az idő vagy győzni, vagy elveszni, a végső erőfeszítésre határozd el magát, s a hosszú harczokban megfáradt, erejében meggyöngült, vagyonából kipusztult nemzet, híven követve szeretett vezérét, tehetségéhez képest törekedett őt föltett czéljában elősegíteni. Rákóczi ezen évben kétfélekép is működött minden erejével, úgymint a diplomatia mezején . Francziaország hanyatló napja helyett most már az észak diadalmasan ragyogó csillaga, Nagy Péter czár szövetségébe, s jóakarattal bíztató hatalmába vetvén ügyes reménye horgonyát, —s másfelől a harcztéren , serényen összegyűjtve mégegyszer a megszéledett kurucz hadak színét-javát, s a zsoldba fogadott lengyelekkel, svédekkel erősbülve, elszántan nyomult az ellenséget önnön fészkeiben fölkeresni; férfiasan ütközött meg Romhánynál, hadai a császáriak zárvonalát Vadkertnél áttörök, s a fölmentett Érsek-Újvárból mégegyszer Morva, Szilézia szélein villogtatták rettegett fegyvereiket. —■