Aba Béla: Magyarok életrajzai. I. szakasz: A hajdankortólaz 1600. évig I. kötet (Pest, 1858)

Előszó

ELŐSZÓ. E munka eredetét a köz­szükségletnek köszöni. Budai Ferencnek „Magyarország polgári históriá­jára való lexicon“ című 1804 — 5-ben közrebocsátott hasontartalmu műve már rég elkelt, és az­on hazafiak s hon­leányok száma, kik ezt, bár magas árért, de sikeretlenül ke­resték , mindig szaporodott. Hogy tehát a magyar olvasó­közönségnek ezen dicséretes vágya kielégíttethessék, szük­ségessé vált oly életrajzi gyűjteménynek kiadatása, mely ne csak pótolja Budainak említett művét, hanem, annak hiányai kiegészítése mellett, olcsóság és diszesb kiállításra nézve is megfeleljen a várakozásnak, a közönség magas­ igényeinek. Ily­en szerkesztésével lévén megbízva, noha eleve lát­tam, hogy annak tökélyesbítésére szolgáló történelmi kút­­fők beszerzése körül némely nehézségeket nem álland ha­talmamban legyőzni, mégis elfogadtam azt , mert meg valók győződve, hogy a birtokomban levő források sege­delmével is sikerütlend Budaiénál bővebb, hitelesebb és köz­­hasznúbb munkát előállítanom. A szerkesztésben arra ügyeltem, hogy mind az egyes életrajzokat, mind az egész családok történelmét bővítsem újabb adatokkal; váljon azonban törekvésemet, e munkát, az eddigiek közt, Magyarország családai tör­ténelmének legbővebb s leghitelesebb gyű­je

Next