Kerékgyártó Árpád: Magyarok életrajzai 1. szakasz: Hajdankor - 1600, 1-7. füzet (Pest, 1856)

I. Füzet

A. Aba. Ez neve Magyarország gyökeres régi 108 nemzetsége egyikének ‘). Őstörténeti hagyományaink szerint egyenesen a világ­hírű Etele hun királytól veszi eredetét. E nagy fejedelem fia Csaba nemze Edömért, kinek utóda vala Pata, ennek ivadéka pedig Aba magyar király 2). Aba törzse nagybirtoka volt a hazában, főkép He­ves, Borsod és Abauj megyékben , melly utóbbi tőle nyeré nevét 3), tagjai főhivatalokat viselenek a kormányban, s egyik sz. István alatt, a másik pedig az Árpádok magszakadtakor az ország nádora volt. Több család él ma is a hazában, melly Aba király által Etelétől szár­maztathatja eredetét, illyenek például a Berthótiak, Rhédeiek, Somo­­siak stb. *). Aba Samu , magyar király (1041—1044 július 5.) , Béla kir. névtelen jegyzőjének 1745-ben fölfedezett történeti munkájából bő­vebb felvilágosítást nyertünk róla. Ebből tudtuk meg, hogy a nép kegyességéért tisztelte meg őt az Aba névvel, hogy Samu nevét a keresztségben kapta, s hogy őse Edömér a hét kun vezér egyike volt is. Midőn Péter kir. 1041-ben Bretiszláv cseh fejedelmet segítő, III. Henrik német császár ellen , a nemzet használta az al­kalmat, hogy a ledér és kegyetlen zsarnoktól szabadulhasson s) . ösz- 1) Horvát István. Magyarország gyök. régi nemzetségeiről 43. 1. Pod­­líradczki. Kézai kiadásában , 93. 1. V. ö. Bartal. Hist. stat. et juris publ. Hung. 1, 112. 2) Kézai. Podlir. kiad. 33. 1. — Anonym. Belae reg. notar cap. 32. Chron. Bud. 1838. kiad. 32. 1. — Turóczi 1, 14. 3) L. IV. Béla 1261-ki oklevelét Katonánál. Hist. erit. 6. 339. köv. Tu­róczi II, 39. 4) Podhradczki. Chron. Bud. 32. 1. 9. jegyz. — Nagy Pál. Hist. pragm. 1. kiad. I, 92. — Ungr. Magaz. 4, 339. 5) Anonym, c. 10. 32. e) Eos a tyrannide Petri liberaret. Erat autem ipse Petrus nimium la­scivus. Kézai. 50, 51. Chr. Bud. 77, 78. Turóczi II 35, 36. Magyarok életrajzai.1

Next