Salamon Ferenc: Két magyar diplomata a tizenhetedik századból (Pest, 1867)
Tájékozás
IV Tájékozás a, reformatio ellen működtek, míg Erdélyben a XVI-ik században a három nemzet felettébb túlnyomó többsége protestáns volt, s a protestantismus szélsősége, az unitáriusság felé hajló János Zsigmond alatt törvény által is államilag biztosíttatott a protestantismus uralma Erdélyben. Habár a két Báthory, István és Kristóf katholikusok voltak, a három nemzet tömege kevés kivétellel megmaradt a protestantismuson és annak szabadságaiban. Az akkori időkben ezen szempont még fontosabb volt a tisztán politikai kérdésnél. Hogyan lehetett volna tehát várni, hogy Erdély népe, bármennyire nem szerette a törököt, tatárt és azt, hogy fejedelme a szultán vazallja legyen, — a protestantismust üldöző német császárok pártját híven szolgálja? — Kétségkívül óhajták a Magyarországhoz való visszacsatoltatást s a haza egyesítését a török kiűzésével, de nem lehettek hű barátjai annak, hogy ez vallásos és politikai szabadságok árán történjék, vagyis, hogy a török császártól megszabadulván, a német császárok alá jussanak, kik nem csak anyagi, hanem szellemi kincseiből is megfoszthatnák az országot, mire hajlamuknál fogva könnyen tennének kísérletet. Azért Erdélynek a török alóli felszabadítását csak oly német császár kisérthette volna meg, ki teljes biztosítékot nyújthat vala a vallásos s ezzel együtt a többi szabadságok iránti kedvezésre. Ellenben alig lehetett eszélytelenebb politikát kigondolni, mint amelyet Báthory Zsigmond és Rudolf német császár követett Erdély irányában az 1591-ben kitört és 1606-ban végződött török háború alatt. Mindketten nemcsak katholikusok voltak, hanem a jezsuiták befolyása alatt állottak. Ezek akarák fölszabadítni Erdélyt a török alól Magyarországgal együtt, de csak azért, hogy a protestantizmust és politikai szabadságot kiirtsák belőle. Habár