Elzett Híradó, 1966 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
4. ELZETT HÍRADÓ 1965. JANUÁR HÉT /GYÁREGYSÉG A régi rómaiaknak — többek között — volt egy istenük, kinek neve Janus. Jellegzetessége, hogy két arca volt, az egyik előre, a másik hátrafelé tekintett. Az év utolsó napján mindenki egy kicsit ilyen Janus. Még a fődiszpécserek is, akiket most arról kérdezünk, milyen volt az 1965-ös, svéleményük szerint milyen lesz az 1966— os esztendő? Elsőnek a Lemezáru Gyáregység fődiszpécserét, SZÉKESVÁRI BÉLÁT sikerült szóra bírni, aki a következőket mondja: - Ha visszatekintünk az 1965— ös esztendőre, azt mondhatjuk, hogy az elmúlt esztendő a termelés mennyiségi növekedésén kívül új gyártmány, műszaki fejlesztés, termelékenység emelése terén jelentős feladatokat rótt gyáregységünkre. Ezeket a feladatokat a gyáregység negyedévről-negyedévre rendszeresen teljesítette, kivéve a harmadik negyedévi önköltségi tervet, amelynél az előirányzattal szemben némi lemaradás mutatkozott is, de minden reemény megvan arra, hogy ezt a mutatót is éves szinten teljesíteni tudjuk. *• Az 1965-ös esztendőben sokszor voltak nehézségeink szerszám, kooperáció és anyagellátás területén és ezen felül sok nehézséget okozott a helyhiány, amely mind a műhelyekben, mind a raktáraknál jelentkezett. Ezeket a problémákat és nehézségeket minden esetben sikerül felszámolni, kivéve a helyhiányt és a raktárhelyzetet, amely egyre égetőbben vetődik fel gyáregységünknél,különösen ha figyelembe vesszük, így 1966 éves tervünk 11 %-os mennyiségi emelkedést irányoz elő. Az 1965. évi terv minden részletében való teljesítésemellett elmondhatjuk, hogy az 1966. éves átmenetet is sikerült megfelelően megoldani és reméljük, hogy ez kedvezően fogja befolyásolni az 1966-os feladataink megoldását is. Az új esztendőben a felemelt termelési terv és egyéb mutatók teljesítése igen nehéz feladatot ró a gyáregységre. Ezek közöl is kiemelkedik nehézségi fokban a műanyag húzózár üzemszerű gyártásának bevezetése, valamint az új gyártmánytervünk teljesítése. Ugyancsak meg kell említenünk a kannaprofil átvételét is, amely győri telepünket állítja igen nehéz feladat elé. Reméljük azonban, hogy gyáregységünk dolgozói a jövőben is úgy állnak a feladatok megoldásához, mint azt a múltban minden esetben tették és akkor bizonyára eredményesen fogjuk az 1966-os esztendőt is zárni. Az Evőeszköz Gyáregységben TOMPA MIKLÓS ad felvilágosítást. Az 1965-ös év legnagyobb eredménye nem az, hogy a termelési feladatokat a gyáregység teljesítette, hanem az, hogy biztonsággal, a viszonylag nyugodt körülmények között született meg az eredmény. Ennek döntően két oka van: egyrészt a fizikai dolgozók lelkes munkája a napi feladatok teljesítéséért,másrészt pedig a középvezetők pozitív hozzáállása ahhoz az újfajta vezetési módszerhez, mely a tavalyi év folyamán kezdődött."• A jövő esztendő sok megoldásra váró feladatot vet fel. Olló tervünk erősen emelkedik, a könnyűfémöntvény viszont csökken. Munkaerő átcsoportosítási nehézségek merülnek fel, s igen sok gond a megfelelő megoldás. Ennek ellenére nem lehet vitás az 1966. év sikeres teljesítése sem, akkor, ha az egység jegyében munkálkodunk tovább. • • •