Építésügyi Szemle, 1990 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1990-01-01 / 1-2. szám

KOVÁCS IMRE A tervező szervezetek lehetőségei, feladatai a következő évek építési munkáiban A tervező szervezetek jövőképének vizsgálatakor el kell választani az építészeti-műszaki tervezés, mint tevékeny­ség jövőbeni alakulását és a szervezeti változásokat. A tervezési tevékenység szakmagyakorlási, jogosultsá­gi, versenyeztetési, érdekképviseleti és érdekegyeztetési kérdéseinek újrarendezése időben várhatólag lényegesen meg fogja előzni a tervezés keretéül szolgáló intézmény­kor átalakulását. Annál inkább prognosztizálható ez, mert a szakmagyakorlásra vonatkozó közelmúltbeli in­tézkedések és elképzelések fő vonalaiban már ma is az európai tendenciát követik (pl. vállalkozási szabadság, egységes szakmai követelményrendszer, szakmai érdek­­képviseleti fórumok kezdeményezése), a szervezeti for­mák és keretek — nyilvánvalóan kialakulásuk körülmé­nyei és a társadalmi-gazdasági sajátosságuk következté­ben — azonban a nemzetközi gyakorlattól jórészt elté­rőek. A következőkben az említett kérdéseket annak figye­lembevételével vizsgáljuk, hogy e változások miként be­folyásolják, illetve befolyásolhatják az előttünk álló épí­tési-tervezési munkák elvégzését, vagy általánosabban: miként érinthetik a jövőbeni változások épített környe­zetünk átalakításának, továbbfejlesztésének komplex fel­adatait. Ma, a tervezési tevékenységgel bármely módon kap­csolatban álló szakember számára nem lehet kétséges, hogy az építészeti-műszaki tervezés négy évtizedes struk­túrája felett túllépett az idő, a változás rohamléptekkel megindult. Az építészeti-műszaki tervezés korábban egy­séges, állami tervező vállalatokra alapozott szervezeti rendszere alapvető átalakulásban van, a tervezésben az állami vállalatok, tervező irodák mellett egyre fontosabb szerepet kapnak a kisvállalkozások és a magánszféra is. Az is nyilvánvaló, hogy az állami tulajdonban lévő tervező szervezetek jelentős része — elsősorban érdekelt­ségi és vállalkozási okok miatt — mai formájában élet­­képtelen, fenntarthatatlan, sőt szükségtelen is. Átalakítá­suk, de méginkább önátalakulásuk elkerülhetetlen. További feladat, hogy a korábbi struktúrára alapozó oktatási, kutatási, fejlesztési, műszaki szabályozási, szol­gáltatási és információs rendszer­­ gyökeres átalakításra vár, új, korszerű tervezési infrastruktúrát kell létrehozni. Az egész tervező szakma, de különösen az ágazatirá­nyító szerv problémája annak biztosítása, hogy a várható jelentős szervezeti változások között a korábbi évtize­dekben összegyűlt nagy szakmai ismeretanyag és tapasz­talat ne vesszen kárba és indokolatlanul ne forgácsolód­­jék szét. A nemzetközi munkamegosztás terjedése mel­lett sem engedhető meg a hazai építészeti és mérnöki munka leértékelődése. Alapjaiban érintették és érintik az említett változások az alkotó szellemi munkának eddig elsődleges szervezeti keretet adó tervező vállalatokat. Ezek az állami nagy szervezetek, amelyek — minden szervezeti működési és érdekeltségi gondjuk mellett — az elmúlt évtizedekben itthon és külföldön is elismerésre méltó tevékenységet fejtettek ki, a 80-as évek elejére, közepére alapvetően új helyzettel találták szembe magukat. Nyilvánvaló, hogy a megváltozott gazdasági-társadalmi környezet másfajta szerepvállalást, ennek megfelelő szervezeti és tevékeny­ségi formákat kíván mind a tervező intézményektől, mind az egyes személyektől. Nem túlzás, ha azt állítjuk, 1

Next