Erdély, 1873 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-02 / 1. szám

Egy, legfeljebb két három nap után azonban, rendesen tovább mentek. Hogy mit és mennyit emészthetett meg ily alkalmakkor, a kocsisokat és inasokat is odaszámítva harminc, negy­ven ember, harminc, negyven ló, azt nem nehéz kiszámítani. A vendégek lepte család azonban, ki későbben maga is sorra járta isme­rőseit, a többnemű pusztítást, pár hét alatt rendesen kiheverte. A labona, lábasjószág, aprómarha volt elég, bort csak ritkán, és legfeljebb czukrot, kávét és fűszereket kellett vásárolni. Azután meg az akkori magyar­konyha kiadóbb és hálásabb is volt, mint a mostani német és francia, de fiatal embereink abban az időben, erő­sebb gyomorral is bírtak és nem fingáskodtak. September 8-kán délután már alig volt úriház Beregszászon, a­melyik vendéget ne kapott, vagy ne fogadott volna. Majd mindenik előkelő ház udvarán állott egy vagy több fedeles, vagy fedeletlen kocsi vagy hintó. Itt fel, ott le­szerszámoztak, itt jártattak, ott itattak, a cselédség izgott mozgott, a háziúr, vagy a vendégekkel a szo­bában társalgott­ és dohányzott, vagy az udvaron és kertben sétált, utat nyitva a fiatalság tréfálódzásainak és udvarlásainak is. Minthogy a különböző helyeken megszállott vendégek is, jobbára isme­rősök és barátok valának, reggel, dél­ben és kora délután a kölcsönös láto­gatások is megkezdődtek, s a fiatal leánykák báli öltönyeikről, a férfiak báli élményeikről kezdettek társalogni, némelyek pedig, már jó előre tánco­sokról és táncosnőkről gondoskodtak. A későbbi órákban azután csak elvétve lehetett egy két kapatos embert, vagy úri nőt látni az utcákon. A leánykák halak rendezésével, az ékít­­vények és virágok megválasztásával, s a ruhák próbálgatásával voltak el­foglalva, a férfiak pedig, hogy az időt fól használják vásárolgattak, csereberél­tek, iddogáltak, vagy kártyáztak. Csak igen kevés háznál gondoskod­tak estebédről. Szokásban volt ugyanis zeneszó mellett azon vendéglő, vagy szállodában vacsorálni, a­hol a tánc­vigalom megtartatott. Kilenc óra tájban, vagy­ kevéssel azután, kiadták a rendeletet, vagy meg­parancsolták, hogy a kocsisok fogja­nak. Kilenc órától tízig a szerény mező­városka nagyvárosias alakot öl­tött, kevés szünetekben ko­csi kocsi után robogott végig az utcákon, ostorpatto­gások és csengő csilimpolások hangoz­tak, s a táncvigalom helyisége előtti tér megnépesült a kiváncsi csőcselékkel. A táncvigalom megkezdését rende­sen, a cigányzenekar által, egy a helyi­ség előtt eljátszott induló jelezte. A táncterem a régi patriarchális szokásokhoz híven, tisztán de egysze­rűen volt berendelve. A terem plafond­­jának közepéről, egy viasz­­ gyertyákkal megrakott csillár lógott alá,­­a terem négy oldaláról pedig egymástól nem messze eső páros lemez fogantyúkban, ugyancsak viasz gyertyák világottak. Köröskörül kipárnázott lócák, a matrónák számára néhány támlásszék, és valami nyolc darab aranyozott ráma -­jó magasabb tükör tevék a bútorzatot. A barna zenészeknek, a terem hátsó oldalán egy emelvény alkottatott mű­ködési helyül. A terem padlózata durva zsíros szapannal vált siklóvá és ragyogóvá fényesítve. A táncterem zeneemelvényi oldalán nyílt, a vacsoráié — azontúl egy ját­szó terem, a bejáratnál egy előszoba ruha, és öltözet megtekintéséül s meg­­igazításául, azontúl együttesen a nő és férfi garderebie. A vendéglős büszke volt ily al­­kalmakkori ételeire és italaira; nem lesz érdektelen egy azon időbeli étlap­pal megismerkednünk. Spékelt nyúl­­derék, spékelt kappan, malacpecsenye, roszprádli (még akkor így hívták), malactokány, csirke becsinált, smoring, turoshaluska, irostészta, fánk, sodar bornya nyelv, svajcersajt és liptai túró. Ó és ujborok, tokaj, bixádi és újfalui savanyu víz, kávé, limonádé, puncs és barbaras. A legdrágább étel tizgaras a legolcsóbb két garas volt. Egy bankó forintból két ember jól lakhatott. Hú­szassal, tízessel, két garasos, egy gara­­sos, két krajcáros és egy krossal fi­zettek. A vendéglős a cigányoknak egész éjszakára ingyen vacsorát, ingyen ko­miszbort és 50 bankó forintot fizetett. A bementi dij két huszas volt, a garderobbe egy tizes. A nők öltözete nagyobbrészt muselin, argantin, zsako­­net és delin kelmékből állott, felkan­­tározott ceig cipőkkel, és netzizelt kesztyűkkel. A férfiak fekete frakk és nadrág, fehér mellény, fehér és fekete nyak­kendő , fekete frakk, fehér vászon, vagy pamut szövet nadrág, fekete mellény, császárkék frakk fényes érc gombok­kal, anginett nadrág és mellény, fekete rokk vagy zrínyiben váltakoztak. Selyemben csak a kiválóbb matró­nák jelentek meg. Parfümként csak az otkolon hasz­náltatott, s az azután olykor nagyobb mérvben használva és alkalmazva, ha a melegség által felolvasztott szappan szagával összebarátkozott, olyan forma illatot teremtett, mint az azóta hasz­nálni szokott photogene. Szappanozott padló nélkül, meg­lehetősen kellemes légkörben mulatott az akkori emberiség. A táncnemek közül csak a walcer, csendes polonaise, galopp, mazur, és soló magyar voltak ismeretesek. Meg­történt, de ritkábban, hogy a táncvi­galmat kotik­onnal végezték be. A mazur rendesen a nyugóra előtti, a sólo magyar a nyugóra alatti időre esett. A solo magyar táncos, ki me­­gyénként producálta magát, s ha ügyes volt országos hírűvé lett, már többnyire a tánchoz öltözötten jelent meg a táncvigalomban. A kiválóbb mazur fortánczerek is, tartós hírben és megkülönböztetésben részesültek, ismerősök lekötelezhették, és le is kötelezték magukat egyes táncnemek­re, de az obligat engagirozásnak, hire se volt, s az, a ki valakivel táncolni akart, meghajta magát előtte s táncos­­néjával — hacsak kosarat nem kapott, — a mi ritkán történt és rettentő sé­relemnek tekintetett — beékelte ma­gát a már mozgó collonnóba. A nyugóra alkalmával csaknem valamennyien az étterembe látogattak s helyet foglaltak nem húsz harminc apróbb, hanem legfeljebb két három nagyobb asztalnál. A cigányok még a bál előtt vacsorálván, azonnal mihelyest az asztalok melletti helyek megteltek, ráhúzták, a fiatalság pedig bravournak tartotta, ha választottjának rokonszen­ves darabokkal kedveskedhetett. A körül hordozott tányérba 50, 10, 5 frtos bankjegyek is hullottak, s egy ezüst húszast ép oly dugva és félve helyezett a szegényebb mulató, a cigány tányérjába, mint most a kávéházakban a 4 vagy az 1 krost. A lányok a vacsorálás után rende­sen puncsoztak, vagy tokaiztak. A mamák többnyire kávéztak, vagy bar­­baraszoztak — s mikor a zene újból felharsogott a táncteremben, az étte­remben már csak a magokat leitták, vagy leirandók voltak találhatók. A táncvigalomnak akkor lett vége, mikor a vendégeknek tetszett. Az is megtörtént, hogy a reggelit is az étteremben költötték el. A bálból a vendégek szállásaikra tértek, de csak ritkán azért, hogy ki- 2

Next