Erdély, 1873 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-09 / 41. szám

A sport hatása városunkban. M.- Vásárhely, okt. 6-án. Már lezajlottak az okt. 5-iki események városunkban, s így egész nyugodt szemlélet­tel tekinthetünk vissza a változatokban gaz­dag vasárnapra, melyen, a „m.-vásárhelyi első lóverseny“ és az ez alkalommal megtartott „táncestély“ képezi a főmozzanatot, melyhez az egyes részletek csak mellékletül fűződnek, hogy a tarkaságok térképe annál változato­sabb színben állhasson előttünk.­­ Vegyük­ tehát sorba az események kro­nológiai rendjét. Már napokkal a jelzett idő előtt, legfőbb beszédtárgyunkat a sport képezé, s igy köny­­nyen megfejthető a közérdekeltség, mely az „eszme“ és „kivitel“ iránt nyilvánult. Ki­­rályhágón inneni főuraink közül sokan siet­tek városunkba s a gróf Teleky Lázár és Bethlen, valamint a báró Bánffy és Wesse­lényi családtagok egy részében, épen a nap főszereplőit volt szerencsénk tisztelhetni. Szombat délután már alig voltak képe­sek vendéglőink a vidékről érkezett kiváncsi vendégeket befogadni, vasárnap pedig a ma­gán- és bérkocsik egész rajától zúgott nagy piacunk. Ritkán láthattunk városunkban any­i nyi négyfogatot egy csoportban, mint a meny­­,­nyi ez alkalommal összesereglett. A verseny kezdete d. u. 2 órára volt ki­­t­­űzve, s így az ebben résztvenni kívánók már 1 órakor sorakoztak, hogy a fenn kitett­­ időre a „m­edgyesfalvi nagy rétre“ kiérkez­hessenek. A kocsik hosszú sora vonult végig a pályatér felé vezető útainkon, s ezek mel­lett folytonosan tolult a nép előre, hogy a kínálkozó időtöltésből részt vehessen. A pályatér egy angol mértföld kerület­­é­ben, kellően el volt készítve, bárha — a­­­mint a legilletékesebb bírálóktól értesültünk­­ — a talaj kiegyenlítésére és a keresztutak­­ vágányainak betöltésére nagyobb gond is le­hetett volna reáfordítva. A nézőközönség számára, csak jó időre szá­mított padsorok voltak elkészítve a pályakörön­­ kívül, hol egy elkülönített osztályban deszka­emelvényre álliták fel a főbb helyeket, me­lyek nállunk a páholyokat látszottak helyet­­tesíteni. A pályakörön belől a lovaregylet tagjai, a hozzá tartozó személyzet, honvéd­és sorezredi katonatisztek foglaltak helyet, s a kis öltöző-sátor mellett a helybeli ■ első zenekar volt felállítva, mely a sok „nervosus nemes fajú állata miatt, csak ritkán hallat­ható változatos hangjait. Jól előhaladott már a, kitűzött idő, míg­­ az úrlovarok a futtatásra elkészültek, s már­­ türelmetlenül kezdte várni a nagy­közönség s az első jelt, melyre a pályázók a küzdtérre A kis Katalin három birkát legeltetett, s­­ arra gondosan felügyelt. Még nem tudott sem olvasni, sem írni, de azért semmi roszat sem cselekedett, s igen jó kis leány volt, habár némileg kiváncsi természettel és könnyen változó szeszélyekkel bírt is, mely azt bizonyitá, hogy éppen nem volt makacs. Kevéssel karácsony után a három birka megbárányzott, kettő nagyon erős volt, de egy oly kicsiny, mint egy kis tengeri nyúl. Sylvain asszony, Katalin anyja, nagyon­­ utálta a kis bárányt, s azt mondta, hogy­­ ennek kár volt születni, mert vagy nem nő­­ bivatvált kiállani. I­e, ha! A csengettyű meg i s szólalt: a verseny legott kezdődik. Minden I szem az indulási pont felé irányult, hol: gr. I Teleky Géza Szép juhásza (lovagolta: gróf Bethlen Domokos), gr. Lázár Vince Fern­­hillje (lovagolta: egy angol jocke) és báró Wesselényi Béla Etelkája (lovagolta: a tu­lajdonos) egész türelmetlenül vártak az in­dulási jelre. Egy perc... s már repült a három csi­nos állat, mintha érezte volna, hogy­ most derekasan ki kell állani a sarat, mert a ver­senyen néhány ezer ember elismerését kell kiérdemelni. A futás igen érdekesen fejlődött. Szép juhász kezdte a vezetést, majd Fern­­hill tört előre, mig a célpont közelében „ne­hezékét“ elveszítvén, a sorompót oda hagyó­ pályatársai előrobogtak s az utolsó stádium­ban Etelka csaknem két lóhosszal előzte meg méltó versenytársát, mely másodiknak érkezvén be,­kapta a tételek felét: 17 ara­nyat; Etelka pedig nyerte a tételek másfe­lét és a Maros-Vásárhely sz. kir. városa ál­tal adott 25 arany városi­ díjt A verseny 2 perc és 15 mp-ig tartott. Félóra szünet után a második és legér­dekesebb futás következett a 300 frt díjú gátversenyre. Hat nevezés történt, de csak három ló állott ki a síkra: gr. Lázár Vince Cyprise (lovagolta: a tulajdonos), br. Wes­selényi Béla Magnóliája (lovagolta: a tu­lajdonos) és ifjabb báró Bálint itz József Dán­ 348 velei, melyeket ez időben nemcsak magának a kardinálnak, hanem Cas­taldónak, Nádasdin­ak, Losoncynak és Palocynak íratott, s melyekben nyoma sincs a kardinál elleni bizalmatlan­ságnak. Ugyanis Castaldóhoz nov. 21-én írt levelében­ felszólítja őt a király, hogy a jövő évi hadjáratra szükséges élelmi­szerekről idején és szorgalmasan érte­kezzék a kardinállal; birja őt arra is, hogy az általa előlegezett pénzössze­gek visszafizetése a kiszabott határ­időnél későbbre halasztassék. Nádasdynak, ki neki jelenté, hogy Temesvár ostroma őt aggkora dacára is buzgóvá tette a király szolgálatá­ban , nov. 22-kén válaszoló, miképen már a kardinál is értesült, mily vitézül viselte magát az ostrom alatt. És hű­séges szolgálatáért őt dicséretekkel halmozván, kéré őt: nyújtana továbbra is segédkezet a kardinálnak és Cas­­taldónak,­ hogy, miután a hitetlenek kevélységét az irgalmas Isten segedel­mével megtör­ni kezdették, alattvalói a jövőre is megmentetvén, vele együtt dicsértessék a szabadító Isten kegyel­me is. Ferdinánd a Castaldónak küldött utasítások szerint, a hadjáratot a télen is kívánta folytatni. És miután általa értesítve volt, hogy az erdélyiek erre nem hajlandók, dec. 2-án panaszkodva irt a kardinálnak, hogy azok, bár nem rég fogtak fegyvert és csak küszöbén vannak az üdvös működésnek s az el­lenség megverésére magától az Isten­­­­től nyújtott jó alkalomnak, már is haza készülnek. Kéri azért a kardinált, em­lékeztesse őket, mily nagy dolgokat hajtottak végre a magyarok télnek ide­­j­­én is Mátyás király alatt, s birja reá őket, hogy legalább addig maradjanak, s mig megvéretik Temesvár s a begler­­bég megverettetik. Jelenti neki egyéb­iránt, hogy az osztrák és stájer ren­dek Erdély védelmére oly nagy pénz­segélyt ajánlottak, mint még soha az­­ ő uralkodása alatt, s hasonlót várhat többi tartományaitól is. Végre­ utasítja­­ őt, hogy az ezer lovasból s ötszáz gya­logból álló vajdai bandériumának dí­ját Erdély jövedelmeiből vegye fel. Szóval: e levelekben semmi nyoma annak, hogy a király ez időben gya­núval viseltetett volna a kardinál el­ I len, sőt legjobb siikerét várta hűséges szolgálatainak; pedig már ekkoron rég­i kezeiben volt Castaldónak ama levele, s melyben Péchy Gáspár vallomásait föl­jelentette s a ‘ feletti kérdését fejezte ki: vájjon Júdáshoz hasonlóbb-e Fráter György az árulásban," vagy Luciferhez a hálátlanságban. Mit szent Ferdinánd Salier titkár által e feladásra Castaldónak, nem tu­­­­datik. (Folytatása következik.) A T­e­s­sí m-ŕ f­­­il­­b­ro (Franczia beszély.) — Sand Györgytől. — A r­evue des deux Mondes“ 1872-ik évi folyamából. Fordította: idősbb. ANTOS KÁROLY: Sand Gabriella kisasszonyhoz! Kedvesem, miután idősbb­ nővérednek már egy elbeszélést ajánlottam, ezt neked akarom ajánlani. Te csak következő évben fogod ugyan ezt olvashatni, de Auróra már most is elbeszéli azt neked. Mindazon át jövő évben is sok oly szóra fogsz ott akadni,­­ melyeket soha sem érthetsz meg. Nővéred­­ majd megmagyarázza azokat, mert habár mulatságtokra írom is ezen elbeszéléseket, óhajtásom egyszersmind az volna, hogy nép­l­mileg tanulmányul is szolgáljanak, oly sza­vak és tárgyak fölkeresése által, melyeket még nem tudhattatok. Midőn egykoron mindketten és magya­rázat nélkül értitek meg elbeszéléseimet, én talán akkor nem leszek életben. Emlékez­zetek meg majd titeket imádó nagyanyá­tokról. • I Nohan, julius 15-én 1872. Sand György. I.

Next