Erdély, 1875 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1875-12-03 / 49. szám

Hagyjuk vngadozni a pompás ter­mek főúri vendégeit, s kisérjük az ifjú Csákváry lovászát a vértesi va­donba. Épen alkonyodott, midőn a kül­­döncz a levéllel megérkezett. Irma kis kertében virágai ápolá­sával foglalkozott, s csaknem egészen felrezzent, midőn a gyorslábú lovast lakházuk felé vágtatni észrevette. Egy percz alatt az udvarra sie­tett s átvette a hozzá czimzett cou­­vertet, melyen a grófi monogramm nagy goth-betűkkel díszelgett, s csak­nem félve nyitá fel, hogy megláthassa belső foglalatját. Valami csodás érzelem fogta el kebelét, midőn a fiatal gróf jól találó „cabinet-portrait"-it maga előtt látta. Az ártatlanság rózsapirja megint el­öntő üde arezvonásait, s azonnal sie­tett, hogy a nagybecsű megtisztelte­tésről szüleit is értesitse. (Folytatása köv.) Megnyugvás. Minden úgy jó, a miként van. Mert hát máskép nem lehet! így szóltak San­ Salvadorban: Midőn dúlt az enyészet? S igy szól-e a szerető lány Elhalt mátkájának sírján ? Nem. S csak úgy jó, a miként van, Ha máskép az nem lehet! Ám de jónál tehet jobban, A ki mindent teremtett; S a­hol szív van — legyen érzés, S ha van érzés, legyen ép ész ! A véletlen tündér-képe Leng a mindenség felett. TÁRCZA: A művészet hatalma. Maros-Vásárhely, 1875. decz. 2-án. Mióta az emberiség értelmi és érzelmi fejlettségének kellő tudatával bir, meg szokta különböztetni azon hatásokat, melyek érzékei érdekét felkelteni szokták, a kellemes és kellemetlen, érdekfeszítő és érdektelen s több ilyen ellentétes érzelem keletkezése ezen alapon kimagyarázható. Legkellemesebb, őszintébb, tisztább és lélekemelőbb szokott lenni azon érzelem, mely a kebel húrjain akkor származik, mi­dőn rokonszenves hangok varázshatása kö­vetkeztében ezen kifeszített hurok rezgésbe, hullámzásba jönnek. Lehet-e valami nagyobb befolyással a kellemes érzetek általános felkeltésére, mint a művészet hatalma?! Egyesekre nézve lehetnek megragadóbb hatások, felteszem egy szerelmes ifjú párnál, vagy az élet külön­böző felfogású egyéneinél legexcentrikusabb öröm, vagy fájdalmi érzetek nyomulhatnak előtérbe; de hogy az egyetemes érdeket va­lami inkább felkeltse, s az üde salaktalan gyönyört szerezzen az érzékeknek, nincs be­folyásosabb erő, mint a művészet hatalma. Már maga a fogalom természeti ado­mányt, kitartó munkásságot, megfeszítő szor­galmat foglal magában, s még a „született genie“ is kisebb-nagyobb mértékben el kell hogy sajátítson bizonyos adagot e kiváló tu­lajdonokból, hogy „valódi művész“ lehessen. Igen hosszú, meredek és göröngyös az út, mely a halhatatlanok Pantheonába vezet, s ha valaki egyszer odáig juthat, már bizo­nyos neme a „nymbus“-nak még itt a földi pályán is körülveszi halántékait, mely képes iránta a köztisztelet érzetét felkelteni. A művészet igen tágkörű fogalom. Bár­mely műremek, hozzáértő szakművésznek lehet értelmi, vagy épen gyakorlatilag al­kalmazott készítménye. Az ó-, közép- és újkor műremekei a leg­­variánsabb színezetekben és alakításban tűnnek fel a szemlélő előtt, s hogy többet ne említsünk: az óegyptomi pyramisok ke­letkezésétől, a küszöbön álló philadelphiai világkiállításig, mily tenger különfélesége és sokasága halmozódott össze a nagyszerű mű­remekeknek, melyeknek száma a haladó korszellemmel hatványosan emelkedik. Vas­tag kötetekre nyújtana anyagot a legneve­zetesebb műremekeknek csak felemlítése is a mythikus időkor nyomdokain megindulva, annál kevésbbé képezheti rövid czikkem tár­gyát az általánosság, midőn — alkalomsze­­rűleg — csak a valódi művészet hatásáról kívánok pár szóban megemlékezni. Példával kívánom előtüntetni a művészet hatását és hatalmát. Roppant beszélgetés, fészkelődés, sürgés­­forgás van egy nézőteremben. Megszólal a csengettyű, felgördül a függöny, a csendes­ség fokozatosan kezd helyreállani. Az élet tarka jeleneteinek ábrázolói megjelennek az előtérben, s valamely agy­szüleményre kí­vánják felkölteni a közönség figyelmét. Ha van valami „érdekes“ az előadásban, a figye­lem önként felébred, s ekkor a „szerző, játszó és néző“ rendesen egy állásponton állanak, nem véve tekintetbe az ízlések és felfogások igen különböző mértékeit. Csak­is akkor és ott származhatik igazi hatás, midőn és hol ezen niveau-ra emelkedett a közérzület. Ha a közfigyelem annyira meg­feszül, hogy még a lélegzetet is vissza kí­vánja tartani a nagy közönség, s egy légy repülés már észrevehetőleg csendet zavar, ekkor az a hatás, mely a kebleket egy köz­pontra concentrál, sem más, mint a­­mit­ 390 S megtört sugári mélyébe Véges-elménk nem mehet. Rosszabb is lehet még, mint van: Tűrjünk hát öröm s bánatban ! (Barmod, 1849.) Zeyre László: Ujabbkori szédelgés. ÉLETKÉPEK Friedrich Frigyestől. Az Allgemeine Familien Zeitung után fordította : id. ANTOS KÁROLY. HÁZASSÁGI IRODA. (Folytatás.) — Ő azt hi­szi, hogy ön igen fiatal hozzá. Fischer úr, az én elvem , az igazságtól egy hajszálnyira sem távozni, s most ez egyszer azt is megtettem önért. Jellemét a legszebb színekkel festettem le előtte, s különösen megállapodott lényét emelvén ki, elbeszél­tem, hogy midőn alig 20 éves volt, már egy nagyszerű üzlet­ vezetését bízták önre, mivel főnöke megingathatlan bizalmat helyezett szilárd jellemébe. Egyedül önért távoztam el az igazságtól, és reméltem, hogy ön nem fog meghazudtolni. — Nem, soha! — erősíti Fischer, — kezét megszorítva. Én mindig hálás teendők irányában. — Én azért tettem ennyit, — folytatá Raschel tovább — mert szilárd hitem van abban, hogy ön és Anna boldog párt fognak képezni. Látja, a boldog házasságok mindig ritkábbak lesznek, vessen csak egy mélyebb pillantást a családi életbe, s fájdalom, csak ritkán fogja úgy találni, hogy ott szerencse és boldogság lakozzék. Férj és nő jelleme többnyire különböző lévén, egyik sem akar a másikhoz simulni, mert hiányzik a valódi szerelem, és ha az ily házaspár a világ előtt egységesnek és boldognak látszik is, oda­haza egyenetlenség és czivakodás uralkodik. Szomorú dolog! — Ön illik Annához, kinek jelleme valóban kitűnő, mert ő szelid s en­gedékeny, hogy pedig én is tehettem vala­mit egyesülésökre, azt éltem legszebb örömei közé számítom. Magam is, igen magam oly boldogan házasíttattam meg. Hangja rezgett a felindulástól, elfordul, és egy perezre az ablakhoz lép s zsebken­dőjével törli meg szemeit. Fischer szánalmat érez a szegény ember iránt. — Ön nem fog bennem csalódni, — ki­­áltá — midőn Raschel újból feléje fordult. Én mindent el fogok követni, hogy Anna boldog legyen. S azután tartózkodva kérdé : váljon Anna valóban ,bir-e 12,000 tallérnyi vagyonnal. — Én nem pénzért nősülök, s épen oly forrón szeretném őt, ha szegény is lenne, — jegyzé meg — de ezen összeg nagyon jókor jön üzletem kiterjesztésére. Raschel látható megbotránkozás jelével tántorodik vissza. — Fischer úr, — mondá komolyan — hát hazugnak, vagy csalónak tart engemet? Nem tudattam-e önnel, hogy 12.000 tallér felett rendelkezik? Vagy azt hiszi, tettem volna ezt anélkül, hogy előbb az igazságról meggyőződjem ? Én becsületes ember vagyok, s ha fáradságaimért és közbenjárásomért al­­kuszdíjt követeltem, azért tettem azt, mert eljárásom átalában becsületes és nyilt. Fischer igyekezett a felindult embert le­csillapítani. —­ Ha Annával újból összejövünk, ráve­szem, hogy érték­papírokból álló vagyonát magával hozza, s önnek megmutassa, m­utatá Raschel. — Valamely ürügy alatt rér fel arra, csak ne árulja el egyetlen arczvonással se, hogy önben kétely táma­dott, s a pénzre átalában sok súlyt fektet. Anna azt mondta nekem, hogy soha se nyúj­taná kezét olyannak, ki őt csak vagyonáért szeretné, óvakodjék tehát. Én bizonyosságot

Next