Erdély, 1875 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1875-12-03 / 49. szám
Hagyjuk vngadozni a pompás termek főúri vendégeit, s kisérjük az ifjú Csákváry lovászát a vértesi vadonba. Épen alkonyodott, midőn a küldöncz a levéllel megérkezett. Irma kis kertében virágai ápolásával foglalkozott, s csaknem egészen felrezzent, midőn a gyorslábú lovast lakházuk felé vágtatni észrevette. Egy percz alatt az udvarra sietett s átvette a hozzá czimzett couvertet, melyen a grófi monogramm nagy goth-betűkkel díszelgett, s csaknem félve nyitá fel, hogy megláthassa belső foglalatját. Valami csodás érzelem fogta el kebelét, midőn a fiatal gróf jól találó „cabinet-portrait"-it maga előtt látta. Az ártatlanság rózsapirja megint elöntő üde arezvonásait, s azonnal sietett, hogy a nagybecsű megtiszteltetésről szüleit is értesitse. (Folytatása köv.) Megnyugvás. Minden úgy jó, a miként van. Mert hát máskép nem lehet! így szóltak San Salvadorban: Midőn dúlt az enyészet? S igy szól-e a szerető lány Elhalt mátkájának sírján ? Nem. S csak úgy jó, a miként van, Ha máskép az nem lehet! Ám de jónál tehet jobban, A ki mindent teremtett; S ahol szív van — legyen érzés, S ha van érzés, legyen ép ész ! A véletlen tündér-képe Leng a mindenség felett. TÁRCZA: A művészet hatalma. Maros-Vásárhely, 1875. decz. 2-án. Mióta az emberiség értelmi és érzelmi fejlettségének kellő tudatával bir, meg szokta különböztetni azon hatásokat, melyek érzékei érdekét felkelteni szokták, a kellemes és kellemetlen, érdekfeszítő és érdektelen s több ilyen ellentétes érzelem keletkezése ezen alapon kimagyarázható. Legkellemesebb, őszintébb, tisztább és lélekemelőbb szokott lenni azon érzelem, mely a kebel húrjain akkor származik, midőn rokonszenves hangok varázshatása következtében ezen kifeszített hurok rezgésbe, hullámzásba jönnek. Lehet-e valami nagyobb befolyással a kellemes érzetek általános felkeltésére, mint a művészet hatalma?! Egyesekre nézve lehetnek megragadóbb hatások, felteszem egy szerelmes ifjú párnál, vagy az élet különböző felfogású egyéneinél legexcentrikusabb öröm, vagy fájdalmi érzetek nyomulhatnak előtérbe; de hogy az egyetemes érdeket valami inkább felkeltse, s az üde salaktalan gyönyört szerezzen az érzékeknek, nincs befolyásosabb erő, mint a művészet hatalma. Már maga a fogalom természeti adományt, kitartó munkásságot, megfeszítő szorgalmat foglal magában, s még a „született genie“ is kisebb-nagyobb mértékben el kell hogy sajátítson bizonyos adagot e kiváló tulajdonokból, hogy „valódi művész“ lehessen. Igen hosszú, meredek és göröngyös az út, mely a halhatatlanok Pantheonába vezet, s ha valaki egyszer odáig juthat, már bizonyos neme a „nymbus“-nak még itt a földi pályán is körülveszi halántékait, mely képes iránta a köztisztelet érzetét felkelteni. A művészet igen tágkörű fogalom. Bármely műremek, hozzáértő szakművésznek lehet értelmi, vagy épen gyakorlatilag alkalmazott készítménye. Az ó-, közép- és újkor műremekei a legvariánsabb színezetekben és alakításban tűnnek fel a szemlélő előtt, s hogy többet ne említsünk: az óegyptomi pyramisok keletkezésétől, a küszöbön álló philadelphiai világkiállításig, mily tenger különfélesége és sokasága halmozódott össze a nagyszerű műremekeknek, melyeknek száma a haladó korszellemmel hatványosan emelkedik. Vastag kötetekre nyújtana anyagot a legnevezetesebb műremekeknek csak felemlítése is a mythikus időkor nyomdokain megindulva, annál kevésbbé képezheti rövid czikkem tárgyát az általánosság, midőn — alkalomszerűleg — csak a valódi művészet hatásáról kívánok pár szóban megemlékezni. Példával kívánom előtüntetni a művészet hatását és hatalmát. Roppant beszélgetés, fészkelődés, sürgésforgás van egy nézőteremben. Megszólal a csengettyű, felgördül a függöny, a csendesség fokozatosan kezd helyreállani. Az élet tarka jeleneteinek ábrázolói megjelennek az előtérben, s valamely agyszüleményre kívánják felkölteni a közönség figyelmét. Ha van valami „érdekes“ az előadásban, a figyelem önként felébred, s ekkor a „szerző, játszó és néző“ rendesen egy állásponton állanak, nem véve tekintetbe az ízlések és felfogások igen különböző mértékeit. Csakis akkor és ott származhatik igazi hatás, midőn és hol ezen niveau-ra emelkedett a közérzület. Ha a közfigyelem annyira megfeszül, hogy még a lélegzetet is vissza kívánja tartani a nagy közönség, s egy légy repülés már észrevehetőleg csendet zavar, ekkor az a hatás, mely a kebleket egy központra concentrál, sem más, mint amit 390 S megtört sugári mélyébe Véges-elménk nem mehet. Rosszabb is lehet még, mint van: Tűrjünk hát öröm s bánatban ! (Barmod, 1849.) Zeyre László: Ujabbkori szédelgés. ÉLETKÉPEK Friedrich Frigyestől. Az Allgemeine Familien Zeitung után fordította : id. ANTOS KÁROLY. HÁZASSÁGI IRODA. (Folytatás.) — Ő azt hiszi, hogy ön igen fiatal hozzá. Fischer úr, az én elvem , az igazságtól egy hajszálnyira sem távozni, s most ez egyszer azt is megtettem önért. Jellemét a legszebb színekkel festettem le előtte, s különösen megállapodott lényét emelvén ki, elbeszéltem, hogy midőn alig 20 éves volt, már egy nagyszerű üzlet vezetését bízták önre, mivel főnöke megingathatlan bizalmat helyezett szilárd jellemébe. Egyedül önért távoztam el az igazságtól, és reméltem, hogy ön nem fog meghazudtolni. — Nem, soha! — erősíti Fischer, — kezét megszorítva. Én mindig hálás teendők irányában. — Én azért tettem ennyit, — folytatá Raschel tovább — mert szilárd hitem van abban, hogy ön és Anna boldog párt fognak képezni. Látja, a boldog házasságok mindig ritkábbak lesznek, vessen csak egy mélyebb pillantást a családi életbe, s fájdalom, csak ritkán fogja úgy találni, hogy ott szerencse és boldogság lakozzék. Férj és nő jelleme többnyire különböző lévén, egyik sem akar a másikhoz simulni, mert hiányzik a valódi szerelem, és ha az ily házaspár a világ előtt egységesnek és boldognak látszik is, odahaza egyenetlenség és czivakodás uralkodik. Szomorú dolog! — Ön illik Annához, kinek jelleme valóban kitűnő, mert ő szelid s engedékeny, hogy pedig én is tehettem valamit egyesülésökre, azt éltem legszebb örömei közé számítom. Magam is, igen magam oly boldogan házasíttattam meg. Hangja rezgett a felindulástól, elfordul, és egy perezre az ablakhoz lép s zsebkendőjével törli meg szemeit. Fischer szánalmat érez a szegény ember iránt. — Ön nem fog bennem csalódni, — kiáltá — midőn Raschel újból feléje fordult. Én mindent el fogok követni, hogy Anna boldog legyen. S azután tartózkodva kérdé : váljon Anna valóban ,bir-e 12,000 tallérnyi vagyonnal. — Én nem pénzért nősülök, s épen oly forrón szeretném őt, ha szegény is lenne, — jegyzé meg — de ezen összeg nagyon jókor jön üzletem kiterjesztésére. Raschel látható megbotránkozás jelével tántorodik vissza. — Fischer úr, — mondá komolyan — hát hazugnak, vagy csalónak tart engemet? Nem tudattam-e önnel, hogy 12.000 tallér felett rendelkezik? Vagy azt hiszi, tettem volna ezt anélkül, hogy előbb az igazságról meggyőződjem ? Én becsületes ember vagyok, s ha fáradságaimért és közbenjárásomért alkuszdíjt követeltem, azért tettem azt, mert eljárásom átalában becsületes és nyilt. Fischer igyekezett a felindult embert lecsillapítani. — Ha Annával újból összejövünk, ráveszem, hogy értékpapírokból álló vagyonát magával hozza, s önnek megmutassa, mutatá Raschel. — Valamely ürügy alatt rér fel arra, csak ne árulja el egyetlen arczvonással se, hogy önben kétely támadott, s a pénzre átalában sok súlyt fektet. Anna azt mondta nekem, hogy soha se nyújtaná kezét olyannak, ki őt csak vagyonáért szeretné, óvakodjék tehát. Én bizonyosságot