Erdély, 1876 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1876-01-07 / 1. szám
Rege egy letűnt csillagról. Tavasz vala, virággal megrakottan, Királyi fényben tündöklött az ég; Királyi fény a föld felett, az égen, Hol trónól a millió világ ura, S dicső művén, e nagyszerű szépségen Pihenteté mindent látó szemét. Gyönyörködött a változások rendjén, Mint nőtt a fa, fa- és virág virult. Gyönyörködött, mosolygott, s elmerengett Egy kis madár hálaadó dalán. — Egy nagy csodát teremtek még a földre, Egy nagy csodát, egy szellem-üstököst; Hadd bolygjon ott az emberek között is, Mint tünemény itt csillagim között. Hadd törje meg sötét idők homályát, Miként villám a felhők éjjelét. — így szólt az Ur, s mindenható szavára Egy föld felett nagy zaj keletkezik; Az angyalok ezüst csengésű dalban Magasztalák Istent e szándékért. A nap forróbban csókolá a földet, A mindenségnek lelke úgy őrült. Virág, madár, falomb susogva, dalva, Nagy nyugtalan várták a tüneményt, Mindenik, miként ha tudta volna, Ez lesz, ki őt majd megdicsőiti. Eljött az est, a nap alunni ment már, S midőn lehunyta tündöklő szemét, Pirult az ég tüzes tekintetétől, Mint bucsu-csóktól lányka ajaka. Sötét lepel takarta be a földet, Nem láthatá az égnek titkait. Nap s föld aludt, homály borult az égre, Nagy néma csend vigyázta álmukat. Isten kivinni készült gondolatját, Előparancsolt minden csillagot, S mint egykoron „legyen“ parancs szavára Kigyult a nap a mindenség fölött. Úgy most kigyult a csillagok világa, S fény ív ragyogta be az ég terét. Minden csillag egy sugárral adózott, Minden felleg adott villáimból. Az angyalok dalokkal áldozának, A bágyadt hold nem jön csak résztvétrt ... Villám, sugár, dal egybe voltak gyűjtve, Ezekből font az Isten üstököst; így alkotott egy lényt, egy fényes lelkűt, Minőnek ég lehet hazája csak. S midőn kész lett fönséges nagy művével, Jobb s balkezét föléje tárva szólt Magasztosan, miként csak Isten szólhat: — Csillag levél, de földi pálya vár rád, Ember, s csillag lesz emberek között. Jársz utakon, hol mások elbukának, Jársz biztosan, vihar, veszély között. Te felhozod a földi hon fiának A szellemek nem ismert kincseit. De mint tavasz, élted nem lesz virágzó, Nem csöndesen folyó szelíd patak, Tenger leszen haragvó fellegekkel, Villámokat lövellő háború. Csak néha fog sugárzó nap ragyogni Hullámtalan felszíne tükörén. Kebledbe én teremtő-lelket adtam, Mocsoktalan hozd vissza majd, vigyázz ! És most eredj, eredj a nagy világba, Pályád fölött majd őrködik szemem.— Az alkotó itt megnyitá a menynyet, S a csillag földi vándor-utra szállt... * * * * A vén idő ujja születni készül, Az évnek is most első napja van, E nagy napon mindenki ünnepet tart, S mi jó a ki megérte boldogan. Az ünnep ott kettős a melyet ülnek, Szerény lakban kis egyszerű család. Ajándékul az évnek reggelére, Isten nekik egy ujszülöttet ád. Picziny fiú sikítva adja tudtul, Uj lételét a kis család ölén ; Szüleinek üdvöt, s ezernyi gondot, Nem tudva bár, — hozott e szikra lény. — Itt van ki már megosztja majd a munkát, Idő után, ha férfivá leszen; Oh! jól tudom, elaggott ősz fejünkről Bajt, gondot ő magára átveszem így tervele fiára büszke apja, c ■ TARCZA. Szeretet és szerelem. (Felolvastatott szerző által a „Magyar tisztviselők országos egyesülete“ helyiségében 1875. évi deczember hó 29-én.) Megvallom, soká gondolkodtam a felett, mit válaszszak felolvasásom tárgyául. A törénelem, a természettudományok, a földrajz, így a szépirodalom köréből szemeljek-e agamnak oly kérdést, mely érdekes és ágas legyen egyaránt, de melynek ■se szerény tehetségem határait egyne lépje ?! Vl beszélt Szász Károly ur, egyeművelődési szakosztályának el- • felolvasás megtartására bűzszavakat intézett hozzám s em is a nagyrabecsült fel■, a felolvasás megtartásá. ' is váltani: ---'éhnek tűnt fel előttem, midőn asztalomhoz ülve, a felett kezdettem gondolkodni: vájjon mily módon fogom én most már adott szavamat beváltani? Kis leányom észrevehette a felhőket homlokomon s szokásos kedves modorával oda simult hozzám s gyermekes egyszerűséggel kérdezé: — Nemde papácskám! te szeretsz engem ? Más alkalommal — munkámban háborgatva — tán egy egyszerű, száraz „igen“-t bólintottam volna fejemmel. De most elragadtatással vettem karjaimba a kisdedet s miként a hős vezér, ki az ellenség által megszállva tartott hosszú ostromlás után végre elfoglalja, — büszkén s örömtelien kiáltottam fel: — Igazad van kis* angyalom ! A szeretetről fogok én írni. . .. .. • * * * Nincs könnyebb valami, mint arról irni, • a melylyel szivünk szinültig telve van: az ■ édes boldog szeretetről. — És mégis ! Tán mégsem oly könynyü dolog ez ! Vájjon ki tudná közülünk megmondani ? ,mi a szeretet? Ki volna képes az emberi kebelt kifürkészni, mely mélyebb a tengernél és titokteljesebb a föld kebelénél ? Szeretet! Te kútfeje minden nemes és magasztos érzelemnek: te isteni szikra az emberi kebelben, te nap a csillagok milliárdjai között, melynek melege és fénye átvillanyozza a föld minden lakóját! Szólj! Kitől születtél ? Hognan származtál ? Taníts meg bennünket felismerni tégedet ! Az anya családja körében él. Kebelén pihen gyermeke, hogy onnan életet meríthessen. És ő elfeledi e perczben a világ csábító örömeit, elfeledi saját fájdalmait, mert csak gyermekének, családjának óhajt élni. Teste megtörhetik, de gyermeke iránt való szeretete nem fogy el soha. Míg ereiben vér buzog, míg testét a lélek lakja, addig gyermekében szemléli életét, mindenét. E szó anya, maga a női szívbe tisztán és változatlanulalászállt isteni szeretet. És a nő megőrzi szikében e szeretetek mig él .S mig kebelébl’i egyetlen sóhaj van! . . . , Mondanom sem.(kell, hogy ez a legnemesebb, legmagasztos: ’ ’ mme «szerettelek. És az igazi, a véglyen szeretet, rt % miatt a magyar különbséget tesz a szeretet és szerelem között........ De még sem! Azt hiszem, roszul fejez- S e terv fölött mosolyghatott az ég.. . Jövő felől sok tarka álma volt még, A nő s anya mig hőn imádkozák. (Folyt, és vége következik.) ----- Rajka Teréz. J&IOV8 MISSTOia, A MAROS-VÁSÁRHELYI BAKÓ. (Elbeszélés.) NEUES ÖDÖN-től. Hogy Bethlen Gábor, Erdély örökemlékű fejedelme, nemcsak a harczok, hanem egyszersmind a tudományoknak is nagy kedvelője volt, azt a Gyula- Fehérvártt 1611-ben nagylelkűen alapított tanoda által fényesen igazolta. E tanoda volt az erdélyi tánsok első nagyobb intézete, ugyanis a kolozsvári, udvarhelyi, marosvásárhelyi sat. collegiumok jóval későbben keletkeztek. E collegiumok fölállítása azon korszakban, midőn magyar ifjaink évenként tömegesen vándoroltak a külföldi egyetemekre, közművelődési, de főleg a protestáns érdekek szempontjából, égető szükséggé vált. Eme intézetek fölállítása által korántsem czéloztatott az, hogy a magyar ifjúság a külföld elől elzárassék, sőt azok egyik leglényegesebb feladata abban rejlik, hogy a múzsa gyermekeit a már azon időben is magas műveltségi fokon állott Belgium, Helvéczia és Olaszország egyetemeire előkészítsék. A tizenhat és tizenhetedik században, a reformatio eme korszakában, a hittannál mi sem volt korszerűbb tárgy, mely állítást eléggé igazolja azon kö