Erdély, 1876 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1876-09-16 / 37/a. szám

tartozik azok közé, melyeken valami nagy élénkség uralkodnék, kivált egy olyan rekkenő nyári napon, mint a­milyenen mi a déli egy órakor ér­kező vonat jöttét várjuk. A mezei munkával foglalkozó lakosságnak nem igen marad ideje, hogy ilyenkor az indóháznál legyen, s az az egynéhány kereskedő, ki valamelyik uradalom­ban járt üzletek kötése végett, meg az az egy-két hivatalból utazó tiszt­viselő bizony nem csinálnak oly élénk­séget, mint azt a vasúti indóházaknál már megszoktuk. És bizony a tüstszögve s éleset fütytyentve megérkező vonat sem ho­zott nagyobb sürgést-forgást.­­Két hölgy az csupán, a kik kiszállottak egyik másodosztályú kocsiból s a vo­nat tovább robogott. Az a néhány kisvárosi semmittevő, kik unalmuk elűzése végett a vona­tok megérkezését lesik, nagyra meg­bámulták az érkezetteket. És szó a mi szó, e bámulás nem is volt min­den alap nélküli. A hölgyek eltekintve nagy csomagjaik, kalapdobozaik és plaidejeiktől, melyek nélkül nők nem is képzelhetők, érdemes volt a meg­­bámulásra. Az egyik már korosabb volt s első pillanatra felismerhetjük benne az anyát, ki leányát kiséri. Mintegy negyvenes lehetett, de a fe­kete fátyol alá rejtett arcú körvona­laiból is kiolvashatjuk a szépség még el nem tűnt maradványait és szemei­nek csillogásából következtethetjük, hogy szereti az életet. Termete ki­rálynői. Az ifjabbik egy gyönyörű ifjú hölgy, kit a bókoló költők rózsabim­bónak neveznének. Viruló arcz,­ég­fontos lánczszemet, az ország tör­vényhatóságai közé sorozá, polgártár­saik megelégedésére szolgáland, s hogy önök ez aj állást az ország érdekei­nek s saját jólétüknek előmozdítá­sára fogják felhasználni. Vigyék és mondják küldőiknek szives üdvözletemet s őszinte sajnála­tomat, hogy ezúttal a körülmények nem engedik, személyesen körükben megjelenhetni. 9. Kolozsvár város küldöttségének: Örvendek, hogy megjelenésük foly­tán személyesen mondhatom Kolozs­vár képviselőinek a feletti sajnálato­mat, hogy a körülmények nekem ez­úttal nem engedik városuk megláto­gatását. Köszönetet mondok tehát önök­nek idejövetelükért s köszönetét hó­dolatuk s hű érzelmeik nyilvánításáért. Megelégedésemre fog szolgálni, ha talán nemsokára alkalmam leene némi időt körükben tölthetni, s személye­sen meggyőződni azon szép haladás­ról, melyet e város, mint hallom, utolsó ottlétem óta minden tekintet­ben tett. Addig is vigyék küldőiknek szives üdvözletemet s biztosítsák őket különös kegyelmemről, szin szemek s a vállaira omló dús hajzat, a bő úti ruha redőnyei alatt is felismerhető szoborszerü termet még a csendesvérit szemlélő nyárspolgárok ajkaira is egy bámuló hangot csaltak. S valóban az ifjú hölgy egyik disze lehetne a viasz parquetos termeknek s bálványa az ifjúságnak. A két hölgy közönyös tekintettel ment át a csarnokon és kocsira ülve, a városba hajtattak, hol az „Arany egyszarvúdhoz czimzett vendéglőben szobát vettek volt fel. A semmittevő nyárspolgárok pe­dig még sokáig gondolkoztak a jö­vevények felől és találgatták, kik le­gyenek s mi vezeti őket csendes vá­roskájukba .... Sárbogárdy Béla nehány év előtt nevezetes szerepet játszott a fővár­os­­ban. A jobb társaságok közt nem volt, ki ne ismerte volna nevét. Mint egyik elsőrendű pénzintézet elnöke és jónevű pénzember ott forgott a tár­sadalom színpadán s igyekezett ma­gát minél feltűnőbbé tenni, minél többet beszéltetni maga felől. Nagy házat vitt, estélyeket ren­dezett, melyekben a neki lekötelezett fiatal arisztokratia is megjelent és kellő fényt kölcsönzött azoknak. Két emeletes senecance stylben épült háza a Lipótváros egyik disz­ét képezte, fo­gata, melyen a város­ erdőben leányát s nejét sétakocsiztatá, a legszebbek egyike volt. Nevelőket s nevelőnőket tartott, kik Rózát, egyetlen leányát, tökéletes nagyvilági nővé képezték ki. Szóval Sárbogárdy egyike volt azoknak, kikről beszéltek, kiket mesz­­sziről üdvözöltek, s kikről a társas­körök csak jó véleményt tápláltak. 10­10. Maros-Vásárhely város küldött­ségének : Köszönetet mondok önöknek itteni megjelenésükért s szívesen fogadom kifejezett­en érzelmeik nyilvánítását. Őszinte sajnálattal értesültem ama elemi csapásokról, melyek által váro­suk közelebb szenvedett. Remény­em s kivánom, hogy az ég áldásával s szorgalmuk által veszteségük nemso­kára helyrehozva, Erdély ez előkelő városa ismét növekedő jólétnek ör­vendjen. Vigyék küldőiknek szives üdvöz­letemet. A küldöttségek fogadtatása után báró Wenckheim miniszter úr bemutatta Ő Fel­ségének a helybeli hatóságokat, nevezetesen: a szász nemzeti egyetem tisztviselőit Wächter Frigyes főispán, mint szász ispán, vezetése alatt; a jogakadémiát; a kir. törvényszéket és ügyvédi kamarát; a pénzügyi igazgatóságot, a pénzügyi ha­tóságok és lottóigazgatás tiszteivel; a postaigazgatóságot és távirdahivatalt; a katasteri igazgatóságot; a „Theresianum“ árvaház igazgatóságát; végre az állami főgymnasium az evang. gymnasium és reáliskola, va­lamint a gör. keleti tanintézetek tanár­testületeit és a tébolyda igazgatóságát. 305 Jött egyszer azután egy áramlat, mely a bankókra épített vállalatokat halomra dönté, mely oly erős volt, hogy a magukat soha meg nem dönt­­hetőknek hivő házak egymásután dűl­tek ki. Egy nagy pénz válság rémhire járta be az országot. Sárbogárdy Bélát egy reggelen halva hozták haza a ráczfürdőből, hol ereit elvágta. Zsebében levelet talál­tak, melyben bocsánatot kér család­jától az okozott fájdalmakért s tettét indokolja. A pénzintézet, melynek ala­pításában tetemes részt vett, s mely­ben tőkéi befektetve voltak, szintén nem állhatott ellent az áramlatnak s bejelentette fizetésképtelenségét. Sár­bogárdy nem élhet tovább. Utasítja nejét, adná el a házat és ékszereket, fizesse ki belőle adósságait, hogy neve legalább tisztán maradjon. Sárbogárdynét lesújtotta ez eset. Mint oly nő, ki azon családok egyi­kéből származott, melyeknek leányai egyoldalú nevelésben részesülve, so­hasem számítanak, a jövőre sohasem gondolnak, nem ismerte saját családi viszonyait. Vakon bízott férjében, s nem kutatta honnan veszik a pénzt, mely a nagyvárosi életben gyorsan emésztődik, még kevésbé gondolt az eshetőségre, ha egyszer vége talál sza­kadni a gondtalan életnek, mit lesz teendő. Első pillanatokban azt hitte, nem képes elviselni a jövőt, s­érülés fenyegette. Midőn azonban az első fájdalom heve lecsillapult, józanul kez­dett helyzete felől elmélkedni. Elhi­vatta férje egy barátját­­, ügyészt s megbízta az ügyek rendezésével. Két heti munka után az ügyész leverő hírt adott őnagyságának tudtára. A terhek lerovása, az adósságok kifize­tése után alig marad kétezer forintnyi vagyon, az is oly értékpapírokban, melyek ma ugyan két­ezer forintot érnek, de lehet, hogy holnap a sajtos sem veszi meg kilenc a krajczárért. Őnagysága nem tudta, mit kezd­jen. Szerencsére az ügyész azon em­berek közé tartozott, kik lelkiisme­reti dolognak tekintik barátjuk hát­rahagyott családján, a­mennyire le­het, segíteni. Tanácsaival gyámolttá az özvegyet, elmondá neki, hogy a fővárosi háztartást viszonyai nem fog­ják megengedhetni, s nem választhat mást, mint a nyomor, vagy a kegye­lem-kenyér köztt. Tudakozódott tőle, nincsenek e vidéken rokonai, kikhez elvonulhat csendesen, szerényen. Lehet, hogy még meg lehet valamit menteni, de az nem lehet elég Róza kisasszony férjhezadására sem. Vigasztalta, szok­jék hozzá a szegénységhez, s bizto­sította, hogy ezerszer jobb szegényen tiszta névvel becsületesen élni, mint­ gazdagon, de becstelenül. (Folyt. köv.) HIR-ROVAT. — József főherczeg ő fensége i.­dó 10-én, jövő hétfőn reggel érkezik meg rá-

Next