Erdély, 1896 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1896-01-01 / 1-2. szám
Tündér-Erdély. — Beköszöntő az új ezer évbe. — Irta: Sándor József. Mystikus, édes Erdély te, drága hazánk féltett kincse, szive! Nem lehet téged úgy elszakítani, hogy a nemzet teste szét ne hulljon alatta. Mikor őseink ezer éve leszálltak Munkács hegyeiről, első gondjuk volt nemsokára: megnyerni és biztosítani téged. Mert nélküled meg nem állhat e földön a magyar, és te tudtál önálló lenni az évezredekben, de birtokod nélkül állandó hazát senki sem tudott létesíteni a Kárpátok völgyelében. Azért vagy te a szabadság kiváltképen való hazája. A római birodalom világuralma nem volt teljes, mig téged nem bírhatott. A magyarság ittléte nem volt biztosítva, mig téged meg nem hódított. Mohács meg nem ölhette Ételünket, mert te szabad maradtál. A második római birodalom el nem tapodhatott, mert benned mentsvárára talált a lelkiismereti és gondolat-szabadság. Semmi ellenség rajtunk nem győzedelmeskedhetik, amíg te a mienk maradsz. Palladium vagy te, hozzád kötve e földön létezésünk, oly szép, mint amilyen erős. Mikor te tőled a futó vonaton az Alföld felé robogok, elfog a vidámság, és elkomolyodom, valahányszor Nagyvárad kapujánál a hegyek ölelő karja engem visszajövet fogad Templomba érkezem, vagy édesanyám kebelére ?’ Hegyeid a bennök levő ércznél fogva vonzanak-e a mágnes erejével? Vagy árnyas-erdős felszíned tanít a magamba zárkózottság szellemi életére, a mi az igaz élet? Az bizonyos, hogy szép vagy, mint egy tündérapa, örökifjan szép, zöld fenyveseiddel és folyton csobogó vizeiddel; változatlan és mozdulatlan, mint a jellem, vagy az Isten-harag ! Valóban méltó tárgy téged szolgálni, rögeidhez, halmaidhoz meleg szeretettel ragaszkodni és téged az egész világról fölkeresni! Tiszta levegőddel, ragyogó képeiddel, szivetlelket egyaránt vidámitasz; múltaddal lelkesedni tanítasz; és forrásaiddal, vizeiddel életerőnket visszaadod. És rajtad él egy nép, mely a testvériség szent szellemében akar élni; évszázak óta erre vív; eszét, karját ezért adja a korszellem és a haladás szolgálatába, — nem kérve egyebet, minthogy benne bízzanak és őt megértsék. Te vagy a szentföld Európában, nem hiába, benned kereste sírját az újkor lánglelkű prófétája, Petőfi. Mi lesz a sorsod és hivatásod az új ezer évben ? Mit tartott föl számodra a Gondviselés ? Te leszel-e czivakodás almája, mely fölött a megvénhedt föld lángba borul, vagy innen fog áramlani a világra a béke és az öröm ? Íme kebeleden a társadalom összeáll, hogy téged megtartson és összeáll, hogy minden gyermekedet az anya szerelmével egyesítse! Hát hogy lehettél te oly sokáig elhanyagolva? Bájaid, fenséged miért csak most kezdenek ismertek lenni a világ előtt ? Ám, váljon a Szentföld is nemcsak az idők teljességében lett ismeretes a világ előtt? mikor az eszmének meg kellett születnie és fordulatnak kell beállnia a dolgok között! Én nem tudom, talán igen is messze megyek, de úgy tetszik, hogy azok, akik kebletlen a nemzeti lét és testvéri egyetértés eszméjéért fáradoznak, többek, mint egyszerű munkások : ők apostolok. Erdély másodszor is meg van hódítva az Unió által, de az igaz megszállást és biztosítást ma azok folytatják és végezik, akik az egykori térítők és szerzetesek munkáját eszközük modern és a korhoz alkalmazott megjelenésben. I I E R D E LY HONISMERTETŐ LAP. AZ ERDÉLYRÉSZI KÁRPÁT-EGYESÜLET KIADÁSA. V. évfolyam. Szerkeszti: RADNÓTI DEZSŐ. Kolozsvár, 1896. 1—2. szám.