Erdélyi Híradó, 1837. július- december (második félév, 1-52. szám)
1837-11-21 / 41. szám
540 dék a’ szellemi művelődésben is , mi különösen az által eszközöltetik, hogy a’ casino költségein megszerzett munkák ’s folyóiratok nem csak az erre szánt helyen ’s teremben olvashatók, hanem az illető tagok távolabb lakhelyeire is kikölcsönözhetők , hol azután ezek családja ’s baráti is részesülhetnek az olvasás szives elmeképező örömeiben. — Jr. Esztergomban October 29k én a’magyar király vendégfogadó teremében , önkényes vállalkozók által, Seyler József urnák igazgatása alatt, a’ casino társaságnak kedveskedésül, estve ingyen adatott jeles hangászati zene (concert.) A’ számos hallgatók (az egyházi rendből, és a’ casinói részvényesek mind két nembeli vendégeikkel) minden előadott darabot helyben hagyással és tapssal fogadtak. Pesten a’ nemzeti casino teremében nov.nkén 12 órakor kezdettek meg a’télszaki hangászati mulatságok. Pesten Morelly úr november 5dikén tartá előbálját a’ városi redout teremekben. Ember annyi volt együtt, hogy e’ mulatságot az itt tartatni szokottak között a’ legnépesebbek egyikének lehet mondani. Alorczások voltak meglehetős számmal, ’s közöltek néhány csinos és becses ruházatú. Morelly úr sok tapsokkal tiszteltetek; helyes gondolat volt tőle orchestramát alól a’ teremben felállítani, ’s azon kívül egy katonai hangászkart feljül a’karzatra rendelni, melly majd felváltva az alsóval, majd ezzel együtt egyszerre játszott megható sikerrel. AUSTRIA, Bécs oct. 8. A’ concertszörny, 1100 művészével és tömérdek népével, leírhatatlan látvány ’s leírhatatlan hatású volt. Már délelőtti 10 órakor seregestől gyűlt fel a’delibb közönség, ’s 12 órakor mintegy 5000 ember által valamennyi hely el vala foglalva. Fél órával 12 után ő cs. k. felségök , az egész császári ház körében, szinte megjelentek ’s a’ legnagyobb, alig csendesedhető lelkesedéssel fogadtattak. Most elkezdődött a’nagy mesternek halhatatlan műve ’s minden kivánatot meghaladó pontossággal adatott. Az énekszók százai, tökéletes és lélek emelő összehangzásokban , a’ gyülekezetét többször el elragadák. Illy karének a’ mai napig bizonyosan nem hallatott még. Honiak és idegenek egy iránt csodálták az előadás művészi tökélyét és roppantságát, ’s megvallák , hogy e’ concert nagyságban és hatásban jóval felfülmálta az 1814ki congressus alkalmával tartottat.— Anglia az ő rendszeres és nagyszerű hargászati előadásival néha e’ mait talán mennyiségi tekintetben valami kevéssel meghaladhatja ’s kedvezőbb helybeli viszonyok által talán nagyobb ’s kedvezőbb hatással is lehet a’ fülre; de azt minőségi tekintetben, ’s a’ tömegeket értve, meg nem haladhatja. ’S ez a’ roppant, ezerfejü hangásztest, melly a’nagy teremnek egy egész harmadát foglalta el, az itteni hangász közönségnek csak egy részét teszi. Melly hihetetlen nagy lehet Bécsnek hangművészeti ereje, ’s mellyik főváros mérkeszhetnék ezen tekintetben vele! Adja a’ művészet geniusa , hogy még több illyen ünnepet lássunk kebelünkben létesülni, ’s őrködjék az továbbra is az igaz tudományi hangászat kedvelése és ápolása felett.“— Délután ő felségek ’s minden cs. főleg, és főligné a’ Károly templomi százados ünnep végső ájtatoskodásira mentek , holott a’ két fels. császárné már délelőtt is megjelent vala. — A’ Ferdinand éjszaki vasút földgáza iránt megrendelt, de a’ munkákat éppen nem akadályozó vizsgálatok miatt e’ vasútnak ünnepélyes megnyitása egy pár nappal talán későbben fog tartatni. Minden gondolható áradási veszedelmet elhárít a’ nevezett gátak átfúrása, mi már határozatba is ment. A’ megnyitás e’ hónap 17 és 20ka közt bizonyosan megtörténik ’s ő felségének ’s a’ cs. család egy részének megjelenése kegyelmesen megigértetett. TÖRÖKORSZÁG. Konstantzinápoly October 18-án. János austriai főherczeg, tizennégy napi itt mulatás után elhagyá e’ fővárost, ’s Mária Anna austriai gőzhajón ma Marmora tengerére evezett előbb