Erdélyi Híradó, 1842. július-december (52-104. szám)

1842-09-16 / 71. szám

Kolozsvárit Kedden » September 6án. ERDÉLYI HIRADÓ B r d ó I . és Magyarország: halálozás; nemzeti­ség ; ors­zággyűlés : sok nyelv ügye; alsóf­ejéri közgyűlés: nemesség adója iránti indítvány) j* .. i.. „i, Xi...... 'i~. rr. i.. R, V Foglalat, E r nyelv ügye; alsófejéri közgyűlés: nemesség adója iránti indut'­dai lánc/hid alapköve letétele. Zala-, Borsod- és Sitrsismegyé ország: kormányzóság feletti vita, a’ törvény­javaslat nagy sí Hirdetések. 1842.­­ Sitik szám. kormányzó gróf T. J. ’s Lészai Dani a’ L ------ V ^ ° • 1 - e szótöbbséggel elfogadva. __ 0.... j.. .1. s Ljeszai vainéi alapító leveleik, magyar­o­kra s­.n.i­ közgyűlés. Körösi Csom­a Sándor; magyarhoni dolgok: pestbu­­ki közgyűlése . Külföld: Spanyolország. —— Angl­ia. —F­ranczia-Országgyűlési u­j­a­b­b t­ud­ós­í­tii s­z­r. ERUÉLT és MAGYARORSZÍRe. Halálozás. Verebi Végh Ignácz, a’ királyi vallófel­­törvényszék elnöke, három napi betegség után munkás életének 55ik évében bélgyuladásban meghalt. Nem­zetiséff. elven kív­ül létezik még más kellék is, melly a’ nemzeti egységre megkivántab­k és ez a’ polgári institutiok egyformaságában, vagyis ogyanazonságában áll. És ha e’ meggyőződésre jutottunk, kezünk­ben lesz egyszersmind a’ leghatósabb eszköz, mellyel legbiztosabban és az ellenhatás veszélyei nélkül juthatunk nemzetiségünk fölvirág­zásához. Vannak kérdések , mellyek mellett az okok tömérdeksége szól el annyira, hogy midőn végigtekintünk a’ minden oldalról csopor­tosan feltoluló szempontok hosszú során, hogy kiszemeljük gon­dosan a’ leggyőzőbbeket, határozatlanul állapodunk meg, mert azt találjuk, mikép minden specialis ok, minden támogatás ártalmára van az ügy nagyszerűségének. És minden gondolat és vele minden érzemény egy hatalmas vágyban forr egybe, melly mint a’ szere­tés, hideg számítást nem tűr. Minek ott gyámokok , hol a’ természet szava olly hatalmasan ösztönöz? Hideg okoskodás fogja-e lángra gyulasztani a’ szülői, gyermeki, testvéri vagy baráti szerelmet? A’ mindent élesztő nap nagyszerű fényét és hevét akarnók-e gyönge mécs világával, vagy kályha melegével pótolni? Mi is volna egyéb, ha nemzetiségünk, ügyét gyámokokkal, miket az ész hideg számítása válogat, akar­­nak csepegtetni az emberi szívbe ’s ha mellette nem az érzés e­­gész hatalma emelne szót. És ha más sok milliókból álló nemzetek nyugalomban élvezik terjedtségökben az Örök fenállás természetes biztosítékát, bennünket a’ sors kényszerit, hogy érzésben, akarat­ban, cselekvésben egybeforjunk , ha— mint a’ P. H. mondja—• nemzetünk „csak most keletkező létezését koczkáztatni nem , helyet pedig— mellyre a’ sors és civilisatio által hivatott— kellőleg be­tölteni akarja.“ Volt idő, hol a’ magyar fegyvernek hódolt idegen érdek, mi­dőn még messzevágó politica megalapíthatta volna a’ biztos jöven­dőt, midőn históriai jogok nyomadéka túlsúlyal bírt minden más érdekek fölött. Ezen korszak sikertelen vonult el nemzetiségünkre nézve. A’ hiba— ne mondjam bűn— nem egyedül miénk; mások valának ama kor általános irányai; a’ természet-jogról alig létezett homályos sejtelem; úr és szolga, hóditó és hódoló lölték be a világot és e’ hatalmon épült kapcsokat, melly embereket ’s nem­zeteket összefűzött, boldog hitében mindenki örökösnek álmodá. Nem úgy most. A’ históriai jogok tekintélye egyének és nem­zetek viszonyaiban éppen olly aránnyal száll alá, mint a’ termé­szeti elűdásh ellen jogok iránt a’ visszakövetelés ösztöne terjed. Ama korban elmondható királyunk­ ,unius lingvae, uniusque moris Re­gnum imbecile et fragile est, mert a’ pogány vadság szelidítésére hatos eszköznek tekinté az idegenek beköltözését, kik különböző szokásokat, ismereteket hoztak az országba. Későbbi idők az elda­­rabolás rendszerét bámulatos fokra emelek ’s átszivárgóit az állo­mányunk szerkezetébe nálunk kitünőbben , mint bárhol e’ világon. Itt állunk már most a’ letűnt idők megrögzött marad­vám­ai­val küzdve, betölteni a’ jelenkor igényeit, kipótolni ahosszu évek mulasztásait, lehordani a’ választó falakat, mellyek egy kicsinyded hon alig két milliónyi polgárait annyifelé szaggatják, hogy a’ pa­­rányszerü osztályi érdekek mindig éber tusaiban annál bizonyo­sabban merüljön el a’ közérdek, közjólét, és közer­elkedés. A’ letűnt kor mellyről említést tevénk a’ nemzeti egységet e­­gyedül a’nyelvegységben kérésé. Előttünk sokkal kiáltóbb példák ál­lanak, hogysem azt magában elég erősnek tarthatnék a’ ,nemzet­iség­ megalapítására. Ki fogná állítni, hogy a’ magyarhoni és erdélyi magyar egy nemzet, melly lélekben és akaratban egy,­ melly együtt vív a’ társadalmi magasb­ezérok felé. Sőt ugyanazon egy országban a’ magyar és székely minden nyelvegysége mellett is nem két külön nemzet­e? Nem mutatja-e ez világosan, mikép a’ Magyarhon sokkal nagyobb kiterjedésben és né­eiséggel tör­­vényhozásilag egy nemzetet alkot. Nálunk már nyelvre nézve is két nemzetiség foglal helyt egyesületi hitre­ kötelezve, a’ magyar és szász. Századok tűntek le, és a’két nemzet idegen maradt egymás iránt, és valamint a’ magyar be nem fogadta kebelébe a’ magány jogi tekintetben sokkép megbecsülhetlen german institutiokat, úgy az alkotmányos jogok, mellyekben a’ magyar szövetség részeltete nem bírt a’ szászoknál fölébreszteni közszellemet, nem a’ rokon­­szenvet azon közjogi institutiok iránt, mellynek áldásait csak alig érezhetek. Tekintsük a’ dolgot csillapult kedélyei. Hiszen letűnt i­­dők sötét képeit idézzük elő. A’ fejedelmek korában oligarchiai ármány és példátlan kegyetlenség uralkodott. A’ két nemzet párt­főnökei örökös háborgás közepette, eszközeikben kimerülve, min­dig sóvár szemekkel néztek a’ vagyonosabb szászra; nem voltak-e mindig a’ zsákmányolás ösztönének czélpontjai? Állásuk e’ köz­ben csupa védelmi (defensiv) jön, és ez megrögzött előítélet gya- s nánt hatott egészen le a’ jelenkorig. Illy viszonyok közt, mi fejt­hette ki a’ hatalmas ingert, melly őket nemzetiségünk felé ösz­­tönözte volna ? Bírhatott alkotmányos jogok gyönge árnyéka azon a varázserővel, melly fentartásukért más érdekek feláldozását köny­­nyű­vé, önkénytessé tehetik ? — Sőt inkább elvonulva saját határai közé, megnyugovást keresett belinstitutioiban , ’s mind inkább el­idegeníti azon nemzettől, melly határain kívül saját kebelében tő­le századokon keresztül minden jogokat megtagadott, ’s melly fo­nák magát, jogi viszonyainak súlya alatt naponkint inkább sű­lye­­delt, míg végre közös bűnért, közösen lakoltak ; midőn elavult ba­ji tűkben keresik fel azon közjogi állást, melly a’ Gratus-élet meze­jéről rég elenyészett. Említeni sem tartjuk szükségesnek, mikép korunkban minden erőszak, melly a’ nemzetiség terjesztésére lenne irányozva , a’bajt csak növelné. E’ meggyőződésnek legfényesb bizonyságát e’ napok­ban látók országgyűlési teremünkben, midőn a’ magyar nyelv ügye került tanácskozási szőnyegre. Minél melegebben buzog fel keblünk is saját nemzetiségünk mellett, annál inkább kiméletet igényel más nemzetiség tőlünk és pedig kiméletet még akkor is, ha a’ buzga­lom a’ józan kiszámítás határain túlragadna. És ez vala jelleme a’ felemlített ügy országos tárgy­alásának is. Mi távol vagyunk minden aggodalomtól a’ szász nemzetre nézve, mert ismerjük sokaknak e nemzet értelmesbjei közül né­zeteit, szemtanúi vagyunk najyonkint azon igyekezetnek, mellyet a’ nyelvünk áttolására fordítnak. És mit az érdekek összesimulása megkezdett a’ nemzetek közös gyálpontján azt, az értelem és ön­­állásuk ismeretének terjedése fokonkint meg fogja érlelni szer­te a’ nemzetek kebelében is. Nekünk sorsunk és jövendőnk egy, mi nem egymástól, de együtt tarthatunk közös ellenségtől. Maroknyi tö­redéke egy nagy nemzetnek , távolabb a közanyától semhogy utal­­mára számíthatna, csak más nemzet testvéri szövetségében állhat­­ fenn, és helyzetében más választása nincs, mint merre a’ civilisa­­tív fa­­­ly a V­i­lága vezérli , nemzetiségünk felé. De minél inkább hisszük , hogy e’ meggyőződés szász testvé­reink kebelében naponkint inkább terjedni fog, minél inkább ör­vendünk a’ lelkes példáknak , miket ők e’ tekintetben felmutathat­nak , annál inkább óhajtanunk kell, hogy azon nemzet, melly az idegenajku testvérnemzeteket Önérdekének megnyerni kivánja a’ nemzetiség másik kellékére fordítson figyelmet, az institutiok egy­beolvasztásán is markodjék , midőn aztán a’ közélet piaczán a’ rész­vét eszköze a’ magyar nyelv leend , ha az leend a’ civilisatio és joggyakorlás vehiculuma, nemcsak lélekben és akaratban egy nem­zetté erősödünk, de anyanyelvűnket tanulni és tudni fogja min­denki és mit erőtet és soha véghez nem vitt, annyi nemes ösztön szabadon fogj­a teremteni.

Next