Aradi Hirlap, 1923. február (7. évfolyam, 1441-1462. szám)
1923-02-02 / 1441. szám
f. fi*® A!! A fjtts 1923 február 2 rtántek A* Aradi Hírlap mesrse-nik hétfői» acAonap«. Bi&tp ftn**. . . l&i íing*ved«vre . . . ^ k«s «/».CsafCíj £ J&*,£ ii £ ií kel követő napok kivételével mindennap, Hirda«/»»*&*$ iS6 í £ í I Ksvíjr.rí!................»• tol T TYY i 1A A10 O 10 a. f0léseket miliméter dijsszabá« szerint felvess a ki* $fe^Jkas ef £ aág 6» tifoiti&SvaifeJi Slörá ki V«£/# GV# ArtTMsl* SZÁM ^SÁMORklBÜt A* l £ I adóhivatal.ffblutfaf rs össses bel é*kälfpMi hfr~ fwll l. M». — Teifffei^Km ^ »JSítétti irodák Apróhirdetéseket d. e. 5-í?r ven* lel. Farsangi mulatságok kacagó jókedve, mosolygós, dévaj vidámsága tölti be szinte esténként a fényes parkettájú, vakítóan világos báltermet. Mindenki siet, mert az idő rohan s nem tudjuk beérni jókedvünkkel, bánatunkkal, ezért van, hogy borba, táncba és muzsikába akarjuk ölni minden keserűségünket, hogy meneküljünk a zord valóságok elől. A báltermek mámoros levegőjében, ahol máskor lelkünk és szívünk, elménk és erőnk zavartalan és csodálatos pompájában szívta magába a gondtalan szórakozás ezernyi meleg atomját, most is folyik a mulatság ugyan, de most aztán nem a nyugodalom jóléte, nem a boldogság túláradói szemtelenségei hajtják az embereket, a lelkekben egész más gyökeredzik, egészen más érzés fekszik a szivek mélyén, ezeket kell elaltatni, elbénítani, hogy fájdalmait ne érezzük. Menekülés ez, ami ma történik, menekülés a reális valóságok, a tények elől az élet hazugságai közé, ahol a kábító mámor és idegzsongitó duhajkodás a habkodiia S a báltermekben az emberek elfelejtik, hogy milyen nagy a nyomor, oda nem érkezik a hegyek felől a süvítő szél szárnyain a falusi odúk nyomorának híre, ott nem lehet látni a kékre fagyott gyermekajkakat, oda nem hallatszik el az ínségesek panasza. Ezért menekülünk oda, ahol nem tud utolérni bennünket a gond, ahol a zene akkordjai, a táncgyönyörűség bódulata elfelejteti velünk a szenvedések fájdalmait, a nyomor jajszavát és mindent, ami a megdöbbentő valóságra emlékeztet. Hiszen tudjuk, hogy általános emberi gyengeség: menekülni olyan lidércnyomások alól, melyek megütik a lelket, ebben nincs is hiba, de behunyni a szemet, bedugni a füleket minden emberi szenvedés előtt, többet jelent ennél: a lelkek eldurvulását. Az elegáns, csudás szépségű estélyi ruhák, a pompás frakkok, nagyszerű lakidopánkák, a Csillogó ékszerek sziporkázása azonban nem takarhat el mindül, s a homlokokon jelentkező redők mutatják, hogy a mulatozóknak gondjuk van, amelyeket nem tudnak eltakarni ezek a könnyű játszi külsőségek. S vajjon mik ezek a gondok? talán a valuta zuhanása vagy a súlyos politikai viszálykodások aggasztják az embereket ? Mindenki megfeledkezik erről, csak álmodó kisértetek járnak s a tömegtemető rémségei csak úgy néha-néha jelennek meg csak azért, hogy megvádolják az élőket, azért mert néma halottak ezrei porladoznak ismeretlen temetőben. Az emberek mulatnak és mulatságuk közben nem érnek rá ilyen jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, a ma harsogó zenéje, lármás ütemeivel elnémítja a múlt szomorúan panaszkodó jajszavát, egy kedvelt shimmy zenéje többet ér, mint a hegyekből és völgyekből jövő minden panaszos jaj. A ma embere bújócskát akar játszani a múlttal, el akarja kerülni, nem akar rátalálni, mert remegve fél igazságaitól, pedig hasztalan ez a játék. Eljön az idő, mikor a múltak emlékei nemcsak mint hazajáró kisértetek jelennek meg, amikor nemcsak, mint kellemetlen mellékzöngés zavarják a fényes bálák mulatságát, nemcsak megbontják a mulatság után olyan édes álmok zavartalan nyugalmát, de mint megelevenedett valóságok megjelennek előttünk, számon kérik tőlünk szenvedéseiket ,és szemünkbe nézve arcunkba csapják a bűnös könnyelműséget és hazugságot, amellyel ma élünk s amellyel táncban, borban és duhajkodásban akarjuk elfelejteni a rideg igazságokat. Marsietz Jusztin dr. arad megyei képviselő nyilatkozata az aktuális politikai kérdésekről a Bratianu-kormány távozásáról, a nemzeti párt kormányképességéről. Tagadhatatlan tény, hogy a politikai életnek legérdekesebb napjait éljük ma. A kormány, mely erejét megfeszítve tartja magát a felszínen, mindent elkövet arra nézve, hogy helyzetét a rendelkezésére álló eszközökkel biztosítsa, ugyanakkor, amikor az ellenzéki pártok vezetői egy egységes blokk megteremtésén tárgyalnak. A blokknak feladata, hogy az összes ellenzéki pártokat egy csoportba tömörítse és így koncentrikus támadást intézzenek a jelenlegi kormány ellen. Marsién Justin dr. képviselő, aki ma reggel érkezett vissza Bucurestibel Araara, az érdeklődés középpontjában álló aktuális politikai kérdésekről a következőket mondotta az Aradi Hírlap munkatársának. A nemzeti párt végrehajtó bizottsága egyik ülésén elhatározta a parlamenti ülésen való részvételt, amelynek legfontosabb indító oka az ellenzéki pártok összműködésének ilyképén való kifejezésre juttatása volt. Az ellenzéki egységes blokk megalakítására vonatkozó tárgyalások, elutazásom alkalmával, még befejezést nem nyertek. Ma délután három órára volt kitűzve újabb tárgyalás és ha ezen valami konkrét elhatározásra jutottak, úgy azt már a nemzeti párt központi végrehajtó bizottsága hozza nyilvánosságra.Ezeket a tárgyalásokat Mandu Gyula vezeti s bár azok eddig bizonyos eredményre való kilátással folytak, az én meggyőződésem mégis az, hogy az egységes ellenzéki blokk megszervezése nehezen fog menni. Ezzel kapcsolatban azonban meggyőződésem az, hogy a kormány az esetleg megalakult egységes ellenzéki front nélkül is a közeljövőben visszavonul; de hogy ez pontosan mikor következik be, természetesen biztosan előre megmondani nem lehet. Mi a képviselő úrnak a véleménye arra vonatkozólag, hogy a kormányt mi fogja visszavonulásra késztetni ? — Voltaképen maguk a kormánynak a tagjai is rájöttek már arra, hogy azt a programot, amelyet a párt uralomra jutásakor maga elé tűzött, beváltani nem tudták. Ennek legfőbb oka elsősorban abban keresendő, hogy a csatolt területek viszonyai sem politikailag, sem gazdaságilag, sem pedig kereskedelmileg nem ismerték és ennek dacára a kormányzásban mégis a kimondott centralizmus hívei voltak. Az csupán a laikusok véleménye, hogy a lej értékének külföldi devalvációja mordtaná elő a kormány visszavonulását, ez azonban jelen esetben számításba egyáltalában nem jöhet. Sokkal fontosabb az, hogy a pártot a régi királyságban, mely voltaképen közvetlen talaja volt, már nemcsak a polgárság, hanem a parasztság is elhagyta. A fővárosi közvélemény különben már két hónap óta számol azzal, hogy a liberális párt csupán ideig-óráig tarthatja magát felszínen és a legelső kínálkozó plattformot megragadja a visszavonulásra. — Képviselő úr véleménye szerint a kormány visszavonulása után milyen párt vezető embere kaphat megbízást kormányalakításra, illetve melyik az a párt, amelynek a liberális pártot a kormányon követnie kelit . A kormány visszavonulása után csakis demokratikus kabinet jöhet. Az én véleményem szerint egyedül a nemzeti párt veszi át a kormányt, egyedül és kizárólag, mert a parasztpártot túlzónak, míg az Averescu-pártot kompromittáltnak tekintjük politikailag. Ez annál is inkább valószínű, mert a nemzeti párt ellen felhozott legsúlyosabb argumentum, az,mintha provinciális párt volna, megszűnt abban a pillanatban, amint Jake Ionescu pártja a nemzeti párttal fuzionált. Kétségtelenül a politikai sakkhúzások legkitűnőbbje volt a nemzeti pártnak megszervezése a régi királyságban, mert ezáltal az ott is gyökeret vert Ady Endre — önmagáról. (Emlékezés a korán elhunyt kiváló magyar poétáról. — A magyar dalnok önéletrajza.) Aggastyán fenyőfák égbefurakodó koronái hajoljanak meg villámütötten és reszkessenek meg a cserjék hepehupás vén Szilágyságban és mindenütt, még ott is, ahol idegen martalócok tiporják a szentséges, átkozott Földet. Az Ér Visongva verdesse apró hullámait a parti kőhöz, de érezze meg az Óceán is, most négy éve, hogy ö, Ady Endre, meghalt Ady Endre önéletrajza. Arra gondoltam először, hogy úgynevezett életrajzomat szigorú logikával kezdem ennek az irásnak a napján s végzem megszületésemnek, ez igazán nem fontos eseménynek, dátumával. De az én életkoromban meggyavul egy kicsit az ember s nem mer már könnyen az öreg szabályok elen lázadni, tehát kezdjük csak avval, hogy születtem Születtem pedig, hajh, 1877 november hó 22-ik napján, Szilágymegye, Érmindszent községében, a régi Középszolnok vármegyének Szatmérral határos érmelléki kis falujában. Az apám Ady Lőrinc a belső Szilágyságból, Lompértról került ide, mikor édes anyámat, az egykoi érmindszenti református papnak korán elárvult leányát, akit egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky-leány, volt epai nagyanyám — nagyapám Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady-család egyébként — bár ez se fontos — a Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósad s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család s már a XVI-ik századtól kezdve a többféle birtokos nemes ur kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysoru, bocskoros nemes. De erős és büszke hagyományok éltek a famíliában s az apám, aki testvérei közül egyedül nem tudott megbarátkozni a kollégiumokkal, amelyekből mindig megszökött, gyerekeit bármi módon taníttatni akarta. Okvetlenül az izgatta titokban, hogy a család újabb fölemelését, amint illik, a vármegyén és vármegyei karrierek által csinálják meg — a fiai. Engem 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba vittek, ahol az alsó négy osztályt végeztették el velem a kedves emlékű, nagyon derék, kegyes atyák. Talán — s ha igen, alaptalanul — katolikus hatásoktól féltettek otthon, mikor az ötödik gimnáziumi osztályra elvittek a vármegyei ősi, kálvinista zilahi „nagyiskolába“, a mai Wesselényi-kollégiumba. Nagykárolyban s Zilahon is eminens diák voltam, habár a szorgalom akkor se volt sajátságom s magam viselete pedig fogcsikorgató, de gyakran megvaduló szelídség. Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később még Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyllt szép kegyes terveimbe a hirlapirás. A hirlapiréshez — természetesen a magyar viszonyok között — régen ápolt s titkolt írói, költői ambíciók juttattak el. Hét éves koromban verset írtam, második vagy harmadik gimnazista koromban