Aradi Hirlap, 1923. február (7. évfolyam, 1441-1462. szám)

1923-02-02 / 1441. szám

f. fi*® A!! A fjtts 1923 február 2 rtántek A* Aradi Hírlap mesrse­-nik hétfő­i» acAonap«. Bi&tp ftn**. . . l&i íing*ved«vre . . . ^ k«s «/».CsafCíj £ J&­*,£ ii £ ií kel követő napok kivételével mindennap, Hirda­«/»»*&*$ iS6 í £ í I Ksvíjr.rí!................­»• tol T TYY i 1A A1­0 O­ 1­0 a. f­0­léseket miliméter dijsszabá« szerint felvess a ki* $fe^­Jkas­ ef £ aág 6» tifoiti&SvaifeJi Slörá ki V«£/# GV# ArtTMsl* SZÁM ^SÁMORklBÜt A* l £ I adóhivatal.ffblutfaf rs össses bel­ é*kälfpMi hfr~ fwll l. M». — Teifffei^Km ^ »JSítétti irodák Apróhirdetéseket d. e. 5-í?r ven* lel. Farsangi mulatságok kacagó jók­edve, mosolygós, dévaj vidámsága tölti be szinte esténként a fényes parkettájú, vakítóan világos báltermet. Mindenki siet, mert az idő rohan s nem tudjuk beérni jóked­vünkkel, bánatunkkal, ezért van, hogy bor­ba, táncba és muzsikába akarjuk ölni minden keserűségünket, hogy meneküljünk a zord valóságok elől. A báltermek mámoros leve­gőjében, ahol máskor lelkünk és szívünk, el­ménk és erőnk zavartalan és csodálatos pom­pájában szívta magába a gondtalan szórako­zás ezernyi meleg atomját, most is folyik a mulatság ugyan, d­e most aztán nem a nyugo­dalom jóléte, nem a boldogság túláradói szem­telenségei hajtják az embereket, a lelkekben egész más gyökeredzik, egészen más érzés fekszik a szivek mélyén, ezeket kell elaltatni, elbénítani, hogy fájdalmait ne érezzük. Me­nekülés ez, ami ma történik, menekülés a reális valóságok, a tények elől az élet hazug­ságai közé, ahol a kábító mámor és id­egzson­­gitó duhajkodás a hab­kodiia S a­­ báltermekben az emberek elfelejtik, hogy milyen nagy a nyomor, oda nem érkezik a hegyek felől a süvítő szél szárnyain a falusi odúk nyomorá­nak híre, ott nem lehet látni a kékre fagyott gyermekajkakat, od­a nem hallatszik el az ínsé­gesek panasza. Ezért menekülünk od­a, ahol nem tud utolérni bennünket a gond, ahol­ a zene akkordjai, a táncgyönyörűség bódulata elfelejteti velünk a szenvedések fájdalmait, a nyomor jajszavát és mindent, ami a meg­döbbentő valóságra emlékeztet. Hiszen tud­juk, hogy általános emberi gyengeség: me­nekülni olyan lidércnyomások alól, melyek­­ megütik a lelket, ebben nincs is hiba, de behunyni a szemet, bedugni a füleket minden emberi szenvedés előtt, többet jelent ennél: a lelkek eldurvulását. Az elegáns, csudás szépségű estélyi ru­hák, a pompás frakkok, nagyszerű lakidopán­­kák, a Csillogó ékszerek sziporkázása azonban nem takarhat el mindül, s a homlokokon je­lentkező redők mutatják, hogy a mulatozók­­nak gondjuk van, amelyeket nem tudnak el­takarni ezek a könnyű játszi külsőségek. S vajjon mik ezek a gondok? talán a valuta zuhanása vagy a súlyos politikai viszálykodások aggasztják az embereket ? Mindenki megfeledkezik erről, csak álmodó kisértetek járnak s a tömegtemető rémségei csak úgy néha-néha jelennek meg csak azért, hogy megvádolják az élőket, azért mert néma halottak ezrei porladoznak ismeretlen temetőben. Az emberek mulatnak és mulatságuk közben nem érnek rá ilyen jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, a ma harsogó zenéje, lármás ütemeivel elnémítja a múlt szomorúan panaszkodó jajszavát, egy kedvelt shimmy zenéje többet ér, mint a hegyekből és völgyekből jövő minden pa­naszos jaj. A ma embere bújócskát akar játszani a­­ múlttal, el akarja kerülni, nem akar rátalálni, mert remegve fél igazságaitól, pe­dig hasztalan ez a játék. Eljön az idő, mikor a múltak emlékei nemcsak mint hazajáró kisértetek jelennek meg, amikor nemcsak, mint kellemetlen mellékzöngés zavarják a fényes bálák mulatságát, nemcsak megbont­ják a­­ mulatság után olyan édes álmok zavar­talan nyugalmát, de mint megelevenedett va­lóságok megjelennek előttünk, számon kérik tőlünk szenvedéseiket ,és szemünkbe nézve arcunkba csapják a bűnös könnyelműséget és hazugságot, amellyel ma élünk s amellyel táncban, borban és duhajkodásban akarjuk el­felejteni a rideg igazságokat. Marsietz Jusztin dr. arad megyei képviselő nyilatkozata az aktuális politikai kérdésekről a Bratianu-kormány távozásáról, a nemzeti párt kormányké­pességéről. Tagadhatatlan tény, hogy a politikai élet­nek legérdekesebb napjait éljük ma. A kor­mány, mely erejét megfeszítve tartja ma­gát a felszínen, mindent elkövet arra nézve, hogy helyzetét a rendelkezésére álló eszkö­zökkel biztosítsa, ugyanakkor, amikor az el­lenzéki pártok vezetői egy egységes blokk megteremtésén tárgyalnak. A blokknak fel­adata, hogy az összes ellenzéki pártokat egy csoportba tömörítse és így koncentrikus tá­madást intézzenek a jelenlegi kormány ellen. Marsién Justin dr. képviselő, aki ma reggel érkezett vissza Bucurestibel Araara, az ér­deklődés középpontjában álló aktuális politi­kai kérdésekről a következőket mondotta az Aradi Hírlap munkatársának. A nemzeti párt végrehajtó­ bizottsága egyik ülésén elhatá­rozta a parlamenti ülésen való részvételt, a­melynek legfontosabb indító oka az ellen­zéki pártok összműködésének ilyképén való kifejezésre juttatása volt. Az ellenzéki egy­séges blokk megalakítására vonatkozó tár­gyalások, elutazásom alkalmával, még befe­jezést nem nyertek. Ma délután három órára volt kitűzve újabb tárgyalás és ha ezen va­lami konkrét elhatározásra jutottak, úgy azt már a nemzeti párt központi végrehajtó bizottsága hozza nyilvánosságra.­Ezeket a tárgyalásokat Mandu Gyula vezeti s bár azok eddig bizonyos eredményre való kilátással folytak, az én­­ meggyőződésem mégis az, hogy az egységes ellenzéki blokk megszervezése nehezen fog menni. Ezzel kapcsolatban azon­ban meggyőződésem az, hogy a kormány az esetleg megalakult egységes ellenzéki front nélkül is a közeljövőben visszavonul; de hogy ez pontosan mikor következik be, természe­tesen biztosan előre megmondani nem lehet. Mi a képviselő úrnak a vélemé­nye arra vonatkozólag, hogy a kor­mányt mi fogja visszavonulásra kész­tetni­ ? — Voltaképen maguk a kormánynak a tagjai is rájöttek már arra, hogy azt a pro­gramot, amelyet a párt uralomra jutásakor maga elé tűzött, beváltani nem tudták. Ennek legfőbb oka elsősorban abban keresendő, hogy a csatolt területek viszonyai sem politikailag, sem gazdaságilag, sem pedig kereskedelmileg nem ismerték és ennek dacára a kormányzás­ban mégis a kimondott centralizmus hívei voltak. Az csupán a laikusok véleménye, hogy a lej értékének külföldi devalvációja mord­­taná elő a kormány visszavonulását, ez azonban jelen esetben számításba egyáltalá­­ban nem jöhet. Sokkal fontosabb az, hogy a pártot a régi királyságban, mely voltaképen közvetlen talaja volt, már nemcsak a polgár­ság, hanem a parasztság is elhagyta. A fővá­rosi közvélemény különben már két hónap óta számol azzal, hogy a liberális párt csu­pán ideig-óráig tarthatja magát felszínen és a legelső kínálkozó plattformot megragadja a visszavonulásra. — Képviselő úr véleménye szerint a kormány visszavon­ulása után milyen párt vezető embere kaphat megbízást kormányalakításra, illetve melyik az a párt, amelynek a liberális pártot a kormányon követnie kelit . A kormány visszavonulása után csakis demokratikus kabinet jöhet. Az én vélemé­nyem szerint egyedül a nemzeti párt veszi át a kormányt, egyedül és kizárólag­, mert a pa­­rasztpártot túlzónak, míg az Averescu-pártot kompromittáltnak tekintjük politikailag. Ez annál is inkább valószínű, mert a nemzeti párt ellen felhozott legsúlyosabb argumen­tum, az,­­mintha provinciális párt volna, meg­szűnt abban a pillanatban, amint Jake Io­­nescu pártja a nemzeti párttal fuzionált. Két­ségtelenül a politikai sakkhúzások legkitű­nőbbje volt a nemzeti pártnak megszervezése a régi­­ királyságban, mert ezáltal az ott is gyö­keret vert Ady Endre — önmagáról. (Emlékezés a korán elhunyt kiváló magyar poé­táról. — A magyar dalnok önéletrajza.) Aggastyán fenyőfák égbefurakodó koronái hajoljanak meg villám­ütötten és reszkessenek meg a cserjék hepehupás vén Szilágyságban és mindenütt, még ott is, ahol idegen martaló­­cok tiporják­ a­­ szentséges, átkozott Földet. Az Ér Visongva verdesse apró hullámait a parti kőhöz, de érezze meg az Óceán is, most négy éve, hogy ö, Ady Endre, meghalt Ady Endre önéletrajza. Arra gondoltam először, hogy úgyneve­zett életrajzomat szigorú logikával kezdem ennek az ir­ásnak a napján s végzem meg­születésemnek, ez igazán nem fontos esemény­nek, dátumával. De az én életkoromban meg­gy­avul egy kicsit az ember s ne­m mer már könnyen az öreg szabályok e­len lázadni, te­hát kezdjük csa­k avval, hogy születtem Szü­lettem pedig, hajh, 1877 november hó 22-ik nap­ján, Szilágymegye, Érmin­dszent községében, a régi Középszolnok vármegyének Szatmérral ha­táros érmelléki kis falujában. Az apám Ady Lő­rinc a belső Szilágyságból, Lompértról került ide, mikor édes anyámat, az egykoi érmindszenti református papnak korán elárvult leányát, akit egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, fe­leségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky-leány, volt epai nagyanyám — nagyapám Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady-család egyébként — bár ez se fontos — a Szilágyság egyik leg­­régibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Dió­sad s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család s már a XVI-ik századtól kezdve a többféle birtokos nemes ur kevés kö­zöttük, de annál több a majdnem jobbágysoru, bocskoros nemes. De erős és büszke hagyomá­­nyok éltek a famíliában s az apám, aki testvé­rei közül egyedül nem tudott megbarátkozni a kollégiumokkal, amelyekből mindig megszökött, gyerekeit bármi módon taníttatni akarta. Okvet­lenül az izgatta titokban, hogy a család újabb fölemelését, amint illik, a vármegyén és várme­­gyei karrierek által csinálják meg — a fiai. En­gem 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba vittek, ahol az alsó négy osztályt végeztették el velem a kedves emlékű, nagyon derék, kegyes atyák. Talán — s ha igen, alaptalanul — kato­likus hatásoktól féltettek otthon, mikor az ötödik gimnáziumi osztályra elvittek a vármegyei ősi, kálvinista zilahi „nagyiskolába“, a mai Wess­e­­lényi-kollégiumba. Nagykárolyban s Zilahon is eminens diák voltam, habár a szorgalom akkor se volt sajátságom s magam viselete pedig fog­­csikorgató, de gyakran megvaduló szelídség. Jo­gásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint v­a­lamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Buda­­pesten, újra Debrecenben, később még Nagy­váradon is megújítottam kényszerű jogász­­kísérleteimet, de már rontóan közbenyllt szép kegyes terveimbe a hirlapirás. A hirlapirés­­hez — természetesen a magyar viszonyok kö­zött — régen ápolt s titkolt írói, költői ambíciók juttattak el. Hét éves koromban verset írtam, második vagy harmadik gimnazista koromban

Next