Erdélyi Hirlap, 1924. április (8. évfolyam, 1775-1796. szám)
1924-04-27 / 1795. szám
Az*d, Vili, évfolyam, 1795. szám Egyes példány 3 leiT vasárnap 4 lel 1924. április 27. Vasárnap Xesjelenik hétfő is az ünnepeket követő ezelőtt Kifizetés: évente 600, >/, ívre 300, >/4 évre 150 Lapok kivételével naponta. — Szerkesztő _ __ 1 hóra 50 let. Külföldre a duplája. Számonként tégét kiadó hivatal Strada Mettana (volt fHÍM-ffT)Y 11) Bucarestiben 50b.-val több.Ausztriába 2000 o( Pornw utca) 1, telefonszámok: 97 is 175. M.KAdpl lllKMK Csehszlovákiában 1 cK, Jugoszláviában látná A földreform címén folyó politikai művelet Csehszlovákiában a legenyhébb hőfokú és a kártalanítás tekintetében a legemberségesebb. Mégis az angol kormány erélyesen védelmébe veszi a csehszlovák földön birtokos alattvalói érdekeit és vétójogával él. Nemcsak a békeszerződések, hanem már régebben a hágai egyezmény is erőteljesen aláhúzta, hogy a háború következtében beállott területi változások miatt a rajta élt lakók anyagi károsodást nem szenvedhetnek és ha vis major következtében mégis úgy volna, megfelelő kárpótlásban kell azokat részesíteni. Ez alapon lépett közbe a népszövetség a lengyelországi német birtokosoknak földjeikből való kifürösztése ellen és ezért tiltakozik a britt királyi kormány Prágában az angol birtokosok földjének csekély megváltási árnak örve alatt folyó «elkobzása» ellen és ezért lesznek revíziók szükségesek, ahol az agrárreform a békeszerződések rendelkezéseivel valahogyan ellenmondásba került. A dolgok természetében rejlő parancsoló törvény hatásaként egész Európában az a felfogás jut lassan érvényre, hogy a békeszerződéseket most már meg kell tartani minden vonatkozásaikban, nemcsak a belőle folyó jogokat, hanem a kötelességeket is vállalni kell. Macdonald és Coolidge nyíltan hangoztatják, hogy a szerződések nemcsak a legyőzőiteket kötelezik. Nemcsak parancsolni, hanem engedelmeskedni is kell. A jóvátételi bizottság jövendő döntése. Macdonald és Coolidge konferenciái előre viszik az emberiséget azon az úton, mely mindenkit a békeszerződések kétoldalú betartására utasít. Csehszlovákiát és Lengyelországot is, ha a földbirtokok kérdéséről vagy a nemzeti kisebbségekről van szó. Öt esztendei átmeneti idő után vagyunk, mely alatt nem lehetett ezt a jobb és gyümölcsözőbb szellemet teljesen kialakítani és a háború rengeteg szenvedélyét lecsapolni, de öt esztendő után helyet kér magának mindenütt az a felfogás, hogy a békeszerződések gondos betartása és végrehajtása a győzőknek a virágzás lehetőségét, a volt ellenfeleknek talpraállási módozatot nyújt, mint azt Ausztria példája bizonyítja. Orosz ellenforradalom. Londonból jelentik: Az angol-orosz konferencia tegnap Ponsombi külügyi államtitkár elnöklete alatt ülést tartott, amelyen megalakították a hármas albizottságot és pedig egyet az orosz szerződések felülvizsgálására, egyet az orosz adósságok és ellenigények megállapítására, végül egyet az oroszok által kért kölcsön ügyének megállapítására. A prágai Rude Pravo kommunista lap szerint Miljukov és Kerenszky ellenforradalmat szervez az orosz kormány megbuktatására, Európa jövője. írta : Francesco S. Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke. Ki felelős azért az irtózatos háborúért, amely annyi embert megölt, annyi boldogságot szétzúzott, oly sok vagyont tett tönkre és amely Európát a középkorba taszította vissza? , A versaillesi szerződés és azok a többi szerződések, amelyek ezt követték, azt kívánták, hogy a felelősséget Németország vállalják magára és volt szövetségesei. Az erre vonatkozó nyilatkozatnak azonban, amely az újkori békeszerződések történetében egyedül áll, nincs semmi jelentősége, mert olyan nyilatkozat ez, amelyet a legyőzött ellenféltől kényszerítettek ki. Nem lehet őszinte soma nyilatkozat, amelyet fenyegetésekkel és kínzásokkal kényszerítettek ki. És most, amikor a berlini és szentpétervári levéltárak megnyíltak és szemünk előtt vannak azoknak a diplomáciai ténykedéseknek az okiratai, amelyek a háborút megelőzték, ezt az állítást nem is lehet többé fentartani. Lloyd George maga is elismerte, hogy a háborúért való felelősség részben mindenkit terhel, hogy mindenki belement abba anélkül, hogy észrevette volna. Azt javasoltam a legnagyobb amerikai történettudósoknak, hogy gyűjtsék össze és teljesen pártatlan gyűjteményben tegyék közzé a háború okmányait. Csak most jutottunk odáig, hogy az igazságot elkezdjük lassan felismerni és mindenkiben meg kell lenni ahhoz a becsületérzésnek, hogy az igazságot be is vallja. De ha azt nem tudjuk is teljes jóhiszeműséggel megállapítani, hogy ki a felelős a háborúért és hogy kit milyen mértékben terhel az, nagyon is jól tudjuk, hogy kié a felelősség a békéért? Poincaré Franciaországa és a francia nehézipar kényszerítette ki ezt a békét, amely a Clemenceau szavai szerint «a háborúnak bizonyos értelemben vett folytatása.» Az ő bűnük, ha Wilsonnak messze tekintő álma ma darabokban hever. Poincaré Franciaországa igyekezett a jóvátételek eszközével dolgozva tönkretenni Németország politikai és gazdasági egységét, de a valóságban azt érte el, hogy Európa kontinentális gazdasági életét tönkretette, a világ népeinek egymással való kölcsönös forgalmában zavart teremtett, Európát a reakcióba és a militarizmusba kergette és megtámadta saját létének alapjait. Meg kell állapítani, hogy mindenki saját romlásán dolgozik. Azóta az öt esztendő óta, amely a háború után már eltelt, Franciaország a nehézipar és a nacionalizmus nyomása alatt, — amelynek Poincaré a legjobb ügyvédje, — következő célokat tűzte maga elé: 1. A világ legnagyobb hadseregének fentartása olyan kitalált és túlzott veszedelmek okából, amelyek Franciaországot állítólag a lefegyverzett Németország oldaláról fenyegetnék. A francia hadsereg ma tényleg nagyobb, mint bármely más három hatalom hadserege együttvéve. 2. A tengeralattjárókkal és repülőgépekkel, amelyben erősebb, mint a többi európai hatalmak együttvéve, sakkban tartani és minden erélyesebb békeakcióban megakadályozni Angliát. 3. Katonailag minden kis államot ellenőrizni, és őket a békeszerződések védelmére kényszeríteni. 4. A versaillesi békeszerződésben nyert engedmények alapján, továbbá a Felsősziló Mariska. Írta: Kosztolányi Dezső. Kedvetlenül mentem színházba. Néha megriadok attól, hogy csak ábrándok közt élek. Nálam otthon, akár az orvos várószobájában, a díványon és karosszékben egész nap beteg árnyak ülnek, kiket nekem kell életre varázsolnom és sápadt szavak várakoznak rám, a nyelv összes szavai, hogy megtöltsem őket vérrel. Estefelé már öklődöm a tinta és papír szagától. Aztán mikor végre kijutok az utcára, színházba sietek, ahol tinta és papír helyett, változatosságból, festék és paróka fogad. Hűvös, fanyar november volt. Köd szitált az égből alig látható lucskot s mire megérkeztem a színházba, gallérom prémje átnedvesedett. Álldogáltam a fehérre festett, villannyal világított előcsarnok kellemes melegében, majd levetve télikabátom, gépiesen átadtam az egyik pad előtt álló ruhatárosnénak, ki pépiesen elfogadta. Már a másodikat csöngettek. Vártam mig a ruhatárosné átnyújtja a jegyet. De ő azt mondta: — Nem kell jegy, kérem. Hiszen ismerem. Ránéztem, ő mosolyogva tette hozzá: Már húsz év óta. A bemutatókról. Most figyeltem meg először az arcát, húsz év után. Halovány volt, szelíd, jóindulatú. Homlokán vékony ráncok futottak. Haja a halánték körül őszülő, de csak annyira, mintha berizsporozták volna. Szürke szemében fény, az egyszerűség glóriája. Kellemes hangon kérdezte: — Nem emlékszik rám? Nem, mindjárt feleltem, mert lelkemmel már messze jártam s szórakozottan néztem az asszonyt, ki előttem állt. Ő is úgy nézhetett engem. Összenézte azt, ki előtte volt, azzal, ki már nincs előtte s eltűnt, sok mindennel együtt, ami hajdan itt mozgott és most elérhetetlen, megfoghatatlan. Úgy látszott, kicsit csodálkozott. És még mindig mosolygott, kedvesen, szomorúan. Nyilván az összehasonlítás hatása alatt. Csöndesen mondta: — Akkor is ide tetszett járni. Igen, akkor is ide jártam, bódultan attól, amit magamban hordoztam, mindig sietve és mindig figyelmetlenül. Mind a ketten tűnődtünk. Csönd volt. Kalapokkal motozott a ruhatárosnő, a kalapokra felgombostűzte a kék papírszeletkéket. Egyszerre élesen csöngettek, a harmadikat. Becsukta az ajtókat, megkezdődött az előadás, így szólt: Jaj, elkésett. Csakugyan már nem lehetett bemenni. Künn rekedtem. Leültem a padra. A ruhatárosnők az álom és hazugság házának előcsarnokában a játék iránti ősi tiszteletből még halkabban beszéltek, lábujjhegyen jártak, öreg dadák módjára, anyás mozdulattal ölelték magukhoz az idegen ruhákat. Mindegyikben volt valami szigorú, tiszta. Fönn a falfülkében költők szobrai őrködtek.