Erdélyi Hirlap, 1927. október (11. évfolyam, 2786-2811. szám)
1927-10-01 / 2786. szám
V. ’ * ■* . ' , f XI. évfolyam, 2786. szám ' Égje» száza ára 5 lej Arad, 1927 október 1 szozhbat gffaifliasraare^^TTOfiWPBtlIWIIWqWBgHteBgPMBW^aBWMWl^WII^^ Megjelenik hétfő és az ünnepeket követő ezelőtt Előfizetés• évente 1086, It évre 540. 1, eure 270. napok kivételével naponta. — Szerkesztő _ _- 1 hóra 9v lei. Küllőldre ‘ «óra 14L Számonként seges kiadóhivatal: Strada Mefianu (volt Af)Al\f HfTW T\T( Bucure$tiben 50 b.-val több. Ausztriáb. 3000 Ko, Forray ucca) L szám. Telefonszámi 97 / LlCrllls AJiIKlirrt Csehszlovákiában1 U clC Jugoszláviában - dinar A színházi ügyek elegáns stílű — hiszen hóember — diktátorának nyilatkozata kétségtelenül kellemes olvasmány. A világosság és hév mindig megteszi hatását, különösen akkor, ha a maga szempontjából a jogos meggyőződés fényforrását is alkalmazza. Az olyan kitételek, hogy’ Madách remekművével kezdik meg Erdély fővárosában a román művészi életet, enyhe és szíves súlyt kölcsönöznek a vallomásnak, amely a többségi és kisebbségi művelődés együttműködésének szolgálatát ígéri. Mindazonáltal Eftimiu erőteljes szavakkal kifejtett programmja akaratlanul is sötétségbe borítja a kisebbségi színművészet máris béna jövendőjét. Eddigi módszere, bizonyára jó szándékai ellenére még jobban szétzilálta a magyar színházi önkormányzatot, mint az eddigiek: az engedmények közül a múlt év óta alkalmazott sajátszerű nehézségek, a nagy adók és az anyagiakban megrendült kisebbségi társadalom hanyatló támogatása. Váradon a hónap felét elveszíti a magyarság, Aradon hetenként egyszer a román drámai társulat, havonként négyszer a román opera és kétszer repülőtársulat szerepel, tehát valóságos nomádolás következik be, melynek kedvező volta az egyik oldalon, sivár nehézsége a másik oldalon szárnyakat fog kölcsönözni a többségi művelődésnek és hsánytja teljesen a kisebbségit. Ebből nem verseny, hanem katasztrófa származik, nem szolidaritás, hanem egyensúly bomlás. Nem nehéz megjósolni, hogy a magyar színművészet minden valóságos erőszak nélkül is a román érdek vitathatóan jogosultságának akarata ellenére is a halálos bukásba sodródik. Papíron, elméletben, a könyvfilozófiában tökéletesen igaza van az Eftimiuknak, azonban a valóság kegyetlen területén minden másképen alakul ki. A magyar színművészetet a sűrített levegő épen úgy megfojtja, mint a magyar iskolát, mert mind a kettőt az általános szépség és elvont jóakarat ezernyi szép szavaival táplálják oxigén helyett, mely készen van, csakhogy nem közelíthető meg Ismétlem, hogy természetes folyamat, ha a román kultúra a maga jogosabb érvényesülését keresi ott is, azokban az épületekben, melyeket nemcsak a szellemi, hanem az anyagi tradíció is a «testvér-kultúra» segedelmével futtatott be repkénnyel. Csakhogy a feltörő természetes igenlést a saját szabályos táplálékával kell erősíteni, nem pedig bálványvérrel lakmáztatni. Amely művelődés temetőn emelkedik fel, megsérti az örök és nemes elveket. A költő Eftimiu művészi lázában csak a maga vízióit látja és nem a jövendő kísértetek. A szellem franciás geometriájával és a poitika finom hajlékonyságával tervezte meg, amint az kötelessége és hajlama, a román színházi művelődés nagyszerű és rokonszenves gépezetét, de nem vette számításba, hogy a kisebbségi művelődést bizonyára szándékai ellenére a kerekek közé préselte és össze fogja törni. Ha mindenütt külön színháza volna, ha a kisebbségi társulat is kényelmesen utazhatna, egyenlő adózási sorban volna, ha a gazdasági válság nem az ő közönsége bőrét cserzené ki első sorban, akkor Eftimiunak nem kellene kényes szemrehányást tenni a színigazgatóknak és újságíróknak, mert nincsenek elragadtatva attól a tragédiától, amit nem ír. hanem csinál. Ha másként volna, csak taps kisérné azt a kétségtelenül nemes törekvését, hogy a román kultúra előtt lehetőségeket nyitott meg. De a kérdésnek meg van a visszája és ez fonák, véresen fonák, nincs okunk, hogy tőle édes szédületbe hulljunk. A jóllakott nem tudja mindig, nem tudja rögtön megérteni a koplalónak lélektanát, legyen ez a magyarázata annak az állásfoglalásnak, mely visszatetszést szül, de melyet Eftimiu a kellő találékonysággal és keze ügyébe eső módozatokkal hamarosan boldog feladásra kényszeríthet Román—magyar—lengyel bolsevistaellenes frontot akart 1920-ban Franciaország. Az aradi ellenkormány kapta az első francia ajánlatot. — A magyar kormány cáfolatával szemben a volt francia külügyminiszter elismeri a jegyzék valódiságát. Budapest, szept 30. (Az Erdélyi Hírlap munkatársától.) Nagy feltűnést keltett ama tegnapi budapesti híradás, hogy a franciát három feltételhez kötötték a magyar érdekek hathatósabb támogatását. E három feltétel volt: a Habsburg-kérdés világos törvényes lezárása, vagyis félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan detronizáció; általános araneszka és általános titkc választás alapján létrejött parlamentben- demokrata politika kezdeményezése,"lehetőleg az összes jelentősfibb csoportok megegyezéses kormányzásával egut szakítás a német orientációval s nyit frarcai-arál politika. Hiteles értesülés szerint az első ilyen kezdeményező lépés 1919 tavaszán történt, amikor az aradi ellenkormányhoz (gróf Károlyi Gyula) az az ajánlat érkezett, hogy a francia kormány hajlandó a magyar kéréseket támogatni, ha többek között arra is kötelezi magát a magyar kormány, hogy detronizálja a Habsburgokat, demokratikus politikát kezd és nyilvánosan szakítva a németekkel, frankofis politikát csinál. E tárgyalásokat megszakította a kommunizmus összeomlása és amikor az ellenforradalom József főherceget állította az ügyek élére, akkor a franciák igen erélyesen léptek fel az irányban, hogy József főherceg távozzon a helyéről. Ennek a nyomása alatt volt kénytelen József főherceg elhagyni a helyét. Később, 1919 októberében, amikor Clark a szövetséges és társult hatalmak megbízottjaként politikai tárgyalásokat kezdett a magyar pártok vezetőivel, ugyancsak e hármas bázist jelölte a tárgyalások alapjául. A franciáknak komoly okuk volt, hogy a magyarokkal megegyezzenek. A franciákkal ezenközben állandóan folytak a megbeszélések. A franciáknak komoly okuk volt akkor arra, hogy Magyarországgal megegyezzenek és a Habsburg-detronáció sem volt részükről érzelmi követelés. Először is akkor még nem volt kilenetente, másodszor a franciák helyzete akkor egyáltau bjin nem volt megnyugtató. Oroszország fenyegette keletről Európát és biztos volt, hogy hamarosan meg is támadja Lengyelországot. A franciák azt is tudták, hogy Moszkva mögött Berlin áll, vagyis hogyha a szovjet csapatoknak sikerül jelentős győzelmet aratni, akkor nyíltan fellépnek a németek is. Azt is tudták, hogy az orosz hadsereg vezérkari tisztjeinek nagy része német és hogy Budieni tábornok törzskara tele van német tiszttel, nem is szólva arról, hogy Budieni maga is régi cári tábornok. Félő volt, hogy ha az orosz vörös hadsereg győz és fellép a német is, összeomolhatik Franciaország. Franciaország tehát ezért a szovjet ellen segítőtársakról akart gondoskodni. Minthogy akkor még nem volt kijentente, erre nem is számíthatott és Csehszlovákiában akkor baloldali kormányzás volt. Lengyel-román-magyar frontot akart Franciaország. Ezért hát az volt a terv,hogy a franciák egy franciabarát és szovjetellenes lengyel— román—magyar frontot épíenek ki és ezért hajlandók igen nagy előzékenységet tanúsítani a magyarokkal szemben. Ezért volt szükségük egy nyílt németellenes és franciabarát szövetségre. Ezeknek a megbeszéléseknek eredményeit fektette be írásba ez a most szenzációssá lett francia külügyminiszteri átirat, amely konkrétumot tartalmazott és aki a diplomáciai érintkezésben járatos, az tudja, hogy ha a francia külügyminisztérium hivatalosan írásban kiad egy ilyen iratot s azt a felelős francia külügyi vezető írja alá annak komolyságát kétségbevonni nem lehet. Paléologue megerősíti a Jegyzék hírét. Paris, szept. 30. Ma érkezett ide annak a jegyzéknek a szövege, amely a magyar lapokban megjelent és amelyet 1920 tavaszán küldött a francia külügyminisztérium akkori legfőbb irányítója, Paléologue a magyar kormánynak. Több újságíró kereste föl a volt Francia külügyminisztert, hogy ebben a kérdésben nyilatkozattételre kérje. Paléologue az újságírók előtt megerősítette, hogy a jegyzék annak idején valóban elkészült és a magyar kormánynak továbbutatott. Részletekről a hivatali titoktartásra való tekintettel egyelőre nem kívánt nyilatkozni