Erdélyi Hirlap, 1927. december (11. évfolyam, 2837-2859. szám)
1927-12-01 / 2837. szám
JLi. e v ic iy aw , ■ 8 d 7. szám Egyes szám ára 5 jel Aradi, i 9 :7 december 1 csütörtök ll V 111 A B MM l 1^0^ ^VxT^chtíium I Vilin. Utcam.r Homan mm fPjLMl, SB B HU ül 101 B l*J/rsXP '/Tsi jÜdtura Poporului Romána i^f ■ I y íś.í >/ " < «■»« Megjelenik kellő és az ünnepeket követő ezelőtt Előfizetés évente 1680.11, evre 543. V, eure 270, napok kivételével naponta. — Szerkesztői hóra 90 lel Külföldre 1 hóra 140. Számonkéntséges kiadóhivatal: Strada Metiana volt AOA/Ili Bucurestiben 50 b.-nal több. Ausztriád 3000 bo. Forragucca) 1. szám. Telefonszám: 97, alteliraír Csehszlovákiában Fitch. Jugoszláviában 2 dinár -- ————— —**3—n fi—•»————————— ----------------------------------------------------------- - .in... i I..—............................ -- - - im «mm - - - ..............— ................. rmmm-rffinnírm NYÍLT levél Georgescu János prefektushoz. Méltóságos Uram, az a sajnálatos incidens, amely egy aradi adófizető polgár és a pénzügyi adminisztráció egy közege között a közelmúlt napokban történt, aktuálissá teszi az adófizetések terén uralkodó anomáliák fölvetését segetővé az e téren tapasztalható visszásságok megszüntetését. A város és a megye közönsége Méltóságodtól kéri és várja az intervenciót, amelyre elsősorban a kereskedelmi és ipari érdekképviseletek, másodsorban pedig a város és a megye parlamenti képviselői volnának hivatottak. Minthogy azonban az utóbbiaktól részint eredményes, részint semmiféle intervenció nem várható, mert az érdekképviseletek vagy u. n. szabad érdekképviseletek, mint pl. a Kereskedők Testülete, az Ipartestületek Szövetsége, Mb. s.a hucnncsLÜ miniszteriumok, nincsenek szokva ahhoz, hogy ezek fölterjesztéseit, petícióit komoly figyelemre, vagy akár csak válaszra is méltassák, vagy pedig hatósági jellegűek, mint pl. a Kamara, ezeket pedig a Gutgesinnt-ség, a feloszlatási veszély és — last not least — politikai szempontok akadályozzák meg olyan intervenciókban, amelyek az éppen hivatalban lévő kormánynak tetszését nem okvetlenül nyerik meg. Így állunk az érdekképviseletekkel s parlamenti követeinkkel még rosszabbul. Amióta képviselőinket és szenátorainkat nem egyénileg választják a kerületek, hanem az egész megye listáján szavaz a választásban résztvevő pártokra, azóta megszűnt érdeke lenni a megválasztottaknak az, hogy tegyenek valamit választóközönségük javára. A kollektivitásban elvész az egyén, ha hiába is lenne népszerű, mert a mandátumot nem ez biztosítja, hanem kizárólag a pártliktatúra s a pártban elért összeköttetések. Mindezzel szemben a város és a megye közönsége azt tapasztalta, hogy Méltóságod, bár nem ennek az országrésznek szülöttje, nemcsak teljes megértéssel viseltetik a megye és város közügyei iránt, de a hozzáforduló magánemberek ügyének is jóakaratú pártfogója. Az adózás kérdése nem magánügy s ha ebben méltóságod segítségét kérjük, evvel nem azt akarjuk mondani, hogy közügynek elhanyagolt volna. Ellenkezőleg: nagyon is erősen krltivált és nagyon is aktuális. A közönségnek az adózás elleni panasza többféle. Panaszolja mindenekelőtt az adókönyvecskék hiányát, azután a kivetések módját, végül ezek mérvét és a behajtás körül folytatott eljárást Sorra vesszük iön idea mind e panaszokat s a Méltóságod közigazgatási szakértelme, amely az itteni viszonyok teljes ismeretével párosul, döntse el: igaza van-e a közönségnek s az igaza megérdemli-e, hogy ügyének pártfogójául szegődjék? Senki sem tudja, hogy milyen eímen mennyi adót köteles fizetni. ( Az adókönyvek. Erdélyben az adólerovás az u. n- adókönyvecskék segélyével történt. Minden adófizető polgár minden adóévben 2 fillérért egy könyvecskét kapott, melynek baloldali — páratlan számozású — lapjai az aláírást, jobboldali lapjai pedig a lerovás adatait tüntették fel. Ennek a rendszernek előnye az volt, hogy minden adófizető polgár bármely percben maga meg tudta állapítani, hogy mennyi az adótartozása, mennyit fizetett és mennyi hátraléka van. Ma senki nem tudja pontosan, hogy milyen címeken és milyen összegű adók fizetésére köteles, mert rovatott és összefoglaló előírást nem kap, a teljesített fizetésekről pedig jelentéktelen cédulákat szolgáltatnak ki, amelyekről a lerovás részletezését (adónemek szerinti eloszlását) szakértő sem képes leolvasni. Ezeknek a papírdaraboknak megőrzése külön gondot képez s ha ágyást vannak, akkor sem konfrontálhatók az előírással, mindez a megnyugvás hiányát idézi elő még azoknál az adófizetőknél is, akik szeretik is, képesek is adótartozásaikat idejekorán rendezni. Ugyancsak az adókönyvecskék hiányából következnek, egyrészt a gyakori túlfizetések, másrészt az utólag — évek után — felfedezett adóhátralékok, egyszóval az elírási és lerovási zavarok egész tömkelege. A regát, ami az egyenes és közvetlen adók rendszerének nincs olyan múltja, mint nálunk, valószínűleg nem ismeri az adókönyv-rendszert s ezért irtózik attól, holott kétségtelen, hogy a pénzügyi adminisztráció is nyerne a bevezetése által, mert az egyénenkénti előírás többletmunkája bőven megtérül az adóév folyamán nyomába lépő rend és az önkéntes fizetések szaporodása révén A közönség igazi képviselői foglaljanak helyet a kivető bizottságokban Az adókivetések mai rendszere a túltengő fiskalitás bélyegét viseli magán és jogos bizalmatlanságokat idéz fel az adófizetésre kötelezett népben. Az adókivető bizottságokban nem foglalnak helyet az adózók igazi képviselői, hanem inkább napidíj-lovagok, akik nem a jogos és igazságos adómegállapításra törekszenek, hanem arra, hogy a pénzügyigazgatóság kegyét kiérdemeljék és meg is tartsák. A bizottsági tagok sorsolása tréfa, mert az adózók évek óta azt látják, hogy « sors szeszélye véletlenül» állandóan a kincstár szájaíze szerinti tagoknak kedvez. Ha mégis előfordul, hogy a bizottságok valamelyikébe bekerül a polgárság egy-egy igazi képviselője, ennek szava elvesz a kincstár érdekét képviselők túlsúlyában. A tisztviselők maguk is mintha hivatali terror alatt állnának, a meggyőződésük ellenére is kénytelenek nyilván túlzott adókövetelésekhez ragaszkodni, mert attól kell félniük, hogy ha a tárgyaláson előadott védekezés hatása alatt nem is méltányosan, csak igazságosan mérsékelik a kincstár igényeit, ezért mellőzésben, áthelyezésben, vagy egyéb hivatali retorziókban lesz részük. Ez kétségtelenül egészségtelen állapot, amelynek szülőoka a bizalmatlanság s gyanakvás a tisztviselők korrektségében. Ezt megszüntetni szintén csak úgy lehet, ha a bizottságokban a kincstári túlsúlyt a polgári túlsúly váltja fel s s a tisztviselő csak javasol, a megállapítást pedig a polgárság képviselői végzik. Ezek általános jellegű panaszok a mai adózási rendszer mechanikája ellen — nem érintve maguknak az adóknak, az egyes adónemeknek, ezek kulcsának, az adóteher megoszlásának, stb. érdemi kérdéseit Vannak azonban speciális panaszok, helyiek és időszerűek, amelyek ez idő szerint amazoknál égetőbbek ás sürgősebben orvoslást igénylők. Adókivetések inkvizíciós szigorral. Ilyen az adótehernek külső körülmények, nevezetesen a gazdasági s általában az életviszonyok megnehezülése folytán előállott túlsúlya, az amúgy is túl magasan megállapított adók irrealitása. Minthogy adórendszerünk a vagyonadót nem ismeri, fel kell tételeznünk, hogy a törvényhozás akarata vagyonkobzásra szándékosan nem irányult a mai kereseti adók s a jövedelmi adónak megfelelően globális adó bevezetése alkalmával. (A vagyonadóról való lemondás miatt a kormánynak volt is sok támadásban részei a radikális ellenzék részéről, amely azé a háborús és konjunkturális adónemet az adóreform tárgyalásénál még erősen forszírozta.) Nos ez azt jelenti, hogy a pénzügyi kincstár csak a polgárok kéréseiéből, jövedelméből kérhet részt magának az állam behtartásának céljaira. Ha nincs kereset és nincs jövedelem, amely « IP vetés alkalmával feltételeztetelt az adófizetési kötelem is elenyészik Az adónak u. i csak kivetési alapja az előző év üzleti eredménye, fizetési alapja a folyó jövedelem, ha tehát ez elmarad vagy csökken, akkor — elvileg — a fizetési kötelezettség is módosul. Bizonyosan Méltóságod is tudja, hogy a legutóbbi adókivetések inkvizitórius szigorral folytak be s olyan adóterheket jelentettek nemcsak a változásnak kitett kereskedelmi és ipari jövedelmek, hanem a kevésbé labilis (pl. házbér)jövedelmiek terhére is, hogy azok mindennek, csak méltányosnak nem nevezhetők. Hozzátehetjük mindjárt, hogy ez a szigorú kivetés különösképen Erdélyben volt tapasztalható, ahol általános volt a panasz a túlzott adómegállapítások ellen, míg ezzel szemben a regátban egyetlen egy hang nem volt hallható a pénzügyi közegek túlzott ambíciója ellen, holott köztudomású, hogy a regát népe, már temperamentumánál fogva is sokkal élénkebben és bátrabban reagál minden közigazgatási túlzásra. Ha a megállapított adók már a kivetés időpontjában is aránytalanul terhesek voltak, azóta elviselhetetlenekké váltak. A viszonyok rosszabbodtak, a kereseti lehetőségek még nehezebbek lettek, a megélhetés feltételei súlyosbodtak. A közönség nem vásárol, mindenki a legszükségesebbre szorítja kiadásait, az adós fizetni nem tud, forgalom nincs, minden pang, a kereskedői és iparos örül, ha a fizetésképtelenség és a csőd örvényét el tudja kerülni. Akinek terhére 10.000 lejt állapítottak meg, annak adósterhe ma 30.000 lejjel felér s ha a tízezer lejes adó akkor túlzott volt, a harmincezer ima egyenesen megfizethetetlen és az adófizető egzisztenciájának tönkretételét jelenti annak erőszakos behajtása. Az adóbehajtások módja. Az adóbeszedés módja külön fejezetet kíván a közönség panaszainak sorában. Az általános jellegű sérelem az adóbehajtás tekintetében az, hogy az egész pénzügyi adminisztráció félreismeri a maga létezésének jellegét és célját. Azt hiszi magáról, hogy nem