Erdélyi Hírlap, 1839 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1839-09-14 / 37. szám

150 deknek a’ záradék iránti észrevételeire a’ KK. és KR, csak azt jegyzik meg, hogy ők azon záradé­kot sem a’ felírásba nem iktatták, sem a’ m­ért. Fő­ Kendeket annak elfogadására fel nem szólí­tották, — azt egyedül önmagokat illető határo­zatuknak tekintvén. — Ugyanazért a’ KK. és KK. ő cs. kir. főherczegségét teljes tisztelettel továbbra is arra kérik, a’ mélt. Fő-Kendeket pe­dig a’ közös hazának szent szeretetére fel szólít­ják, hogy a’ velők közölve lévő felírásokat ’s az ezekben foglalt sérelmeket és kiváltatokat mi­nél előbb tanácskozás alá véve, a’ KKal és KKel egyezni, említett felírásaikhoz járulni, ’s ekkép a’ haza’ súlyos aggodalmának megszüntetésére, egyszersmind pedig, miután a’ KK. és KK. már valósággal el is határozták azt, hogy a’ katona­élelmezés’ érdemébeni tanácskozásokat ezennel megkezdjék és folytassák, az ő felsége­k. elő­adásai’ 1ső és 3dik pontjainak tárgyalásában le­hető előhaladásra is segédkezeket nyújtani m­él­­tóztassanak.“ — Továbbá a’ Pesten építeni szán­dékozott országház iránti üzenetben: „miután az utóbbi országgyűlésen nyilványitott azon köz kí­vánat, hogy a’ mennyiben arról, hogy Pest vá­rosában ’s a’ végre kijelelendő alkalmatos he­lyen nem csak a’ szükségnek, hanem a’ nemzet’ díszének és méltóságának is voltakép megfelelő­­leg országház építtessék, országgyűlésileg ren­delkezni kell: ő császári királyi főh­erczegsége a’ nemzet’ közös óhajtásai’ teljesedése iránti buzgó indulatjánál és munkásságánál fogva és az akkoriban kifejlett szándék’ értelmében építeni czélzett országháznak tervét szinte köz tiszte­lettel kikért önfelügyelése alatt megkészittetni ’s a’ költségek’ feljegyzésével együtt a’ jelen or­szággyűlés elébe terjeszteni kegyeskedjék, ő cs. k. főherczegségének elfogadását megnyerte, — a Ki. és Ki., kik mind az országgyűlési említett végzet­, mind a’ közönségesen érezhető szorgos szükségnél fogva, a’ feljebb érdeklett tárgyról tanácskozni és rendelkezni kívánnak, ő cs. kir. főherczegségét szíves tisztelettel arra kérik, hogy e’ tárgyban tett intézkedéseiről, a’ tervek’ költsé­­gi feljegyzések ’s egyéb adatok’ előterjesztésé­vel, az ország’ rendéit minél előbb értesíteni méítóztassék, semmit sem kételkedvén a’ felől, hogy abbéli bizodalmas kéréseket a’ méltóságos Fő-Rendek osztani, ’s azt részekről is ő császári királyi főherczegsége előtt közbevetendő kéré­seikkel egyesíteni fogják.“­­ A’ m­élt. főrendek’ tegnapi ülésében a’ t. Kirtól és RKtől a’ k. kir. leirat’ tárgyában hozzájok intézett 2 dik üzenet .vetetek tanácskozásba, mai ülésükben pedig az arra készült válasz olvastatott­ fel ’s küldetett át a’ t. KK. e's KRhez. „Azon ke’szség — igy nyilatkoznak itt a’ mélt. fő KR. — mellyel a’ f. KK. és HR. a’ k. kir. előadásoknak tárgyaltatá­sára nézve utolsó üzenetükben ismételve kijelen­tettek, ’s az első és 3dik pontok iránti tudakoló felírásnak ő felsége’ elébe kívánt terjesztése, a’­ 2k pont feletti érdembeli tanácskozásoknak pedig már is történt megkezdése által teltleg is bizo­nyítanak, ő cs. kir. főbgségében és a’ mélt. fő RRben — kik e’ részbeni felszólításaiknak e’ je­les sikerét a’ legszívesebb hálával fogadják — élénken neveli amaz óhajtást, hogy a’ törvény­szerű kötelességnek hű teljesítésére irányzott összes törekvésnek már e­ddig megért gyümöl­csei minél előbb ő felsége’ elébe terjesztetvén, a’ jelen országgyűlésnek törvényes czéljához köze­lebb jutni, ’s e’ végre a’ t. Kir. és RR. által ed­dig közlött minden tárgyakról velők haladék nél­kül kölcsönösen értekezniük lehessen.­­ A’ mi­ért is ő cs. kir. főherczegsége és a’ m­ért, fő RR. azon legszívesebb bizodalommal, mellyet a’ ked­ves hazának szent szeretetével teli kebleinkben a’ t. KK. és KK. iránt táplálnak, azokat újonnan is felszólítani semmit sem késnék, hogy mivel soha szándékuk nem volt, az ország’ valódi sé­relmeinek és kivánatainak ő felsége elébe való juttatását meggátolni, vagy csak határtalan időre is halasztani, ezeknek a’ szükséges szabadság­gal, függetlenséggel és lelki nyugalommali tár­­gyalhatására vezető legczélirányosabb utat meg­­nyitva, a’ tudakoló felírásnak ezen kapcsolat nél­kül ő felsége elébe leendő terjesztésében meg­egyezni szíveskedjenek.­­ A’ mi pedig a’ t. KK. és KK. üzenetében említett kezdeményt jósukat illeti : erre nézve egész őszinteséggel nyilványit­­ják a’ fens, főherczeg és a’ m­éit, fő KK., hogy a’ t. KK. és KKnek e’ tekintethető igazait ugyan legkevésbbé sem akarják kétségbe hozni, de azo­kat viszont olly kiterjedésben, hogy a’ m­ért, fő KK. mindent, a’ nélkül, hogy a’ sorozathoz, mi gyakran a’ dolognak lényeges részét teszi, még csak szavuk is lehessen, azonnal felvenni és tár­gyalni tartozzanak, ön független állásuknak cson­kítása nélkül el nem ismerhetik. — Végtére a’ záradék, mivel nem egyoldalú határozatokra, hanem az országgyűlési egyezkedéseknek termé­szete szerint keletkező összes megállapodásokra, és a’ mélt. fő Rknek nem kevesbítő mint a’ t. KK. és Ik­inek sajátjává vált országos eredmé­nyekre lenne hatással, egyedül a’ t. KK. és RKet illetőnek nem mondathatik.“ (U.’s K.T.) (Folytatása következik.) Meter m­e­d hg több nap óta minden láztól ment már ’s tökéletes javulási állapotban van, mi*

Next