Erdélyi Riport, 2004. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)
2004-06-10 / 23. szám
Szavazatok és legitimáció lpzártakor még nem állnak rendelkezésünkre a hivatalos eredmények, de már látható, hogy a helyhatósági választásokon a romániai magyarság ismét bizalmat szavazott érdekvédelmi szervezetének. Már az első forduló után az eddiginél negyvennel több erdélyi településen magyar ember került a polgármesteri székbe, és mind a helyi, mind a megyei tanácsokban a tulipános listák megszerezték a lakosság arányával megegyező vagy annál is több mandátumszámot. Zsombolyán például, ahol a magyarság lélekszáma a lakosság mindössze 15 százalékát teszi ki, az RMDSZ polgármesterjelöltje a szavazatok több mint kétharmadát szerezte meg. Persze a legnagyobb elégtételt Funar megbuktatása jelentette, és ebben is oroszlánrészt vállaltak a magyar választók azzal, hogy bevitték szavazataikkal a szociáldemokrata Rusz a második fordulóba. Bár a statisztikák az RMDSZ egyértelmű választási győzelméről beszélnek, a sikerek ellenére a győzelmi mámor nyomait sem lehet tapasztalni. Ennek az oka abban keresendő, hogy a Szövetség marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi eredményei a várakozáson alul maradtak. Marosvásárhelyen Kelemen Atillával szemben Dorin Florea, Székelyudvarhelyen Ladányi László ellenében Szász Jenő tarthatta meg polgármesteri címét. Bár a két helyzet alapjában véve lényegesen eltérő, ha jobban a dolgok mögé nézünk, mégis sok hasonló eleme van. A lényeges különbséget az jelenti, hogy míg az egyik városban román jelölt versenyzett magyar jelölttel, addig a másikban két magyar jelölt között dőlt el a küzdelem. Hasonlóságot vélek felfedezni abban, ahogyan a helyhatósági választásoktól idegen politikai szempontok érvényesültek mindkét helyszínen. Dorin Florea mögött ugyanolyan elkeseredéssel sorakoztak fel a román nacionalista erők, mint amilyen elszántsággal támogatta Szász Jenőt a Edesz. A tét egyik esetben sem az volt, hogy a két településnek jó gazdája, avatott vezetője legyen, hanem az, hogy ne győzzön az RMDSZ-es jelölt. Hasonló helyzetekben a módszerek sem különböznek: Florea és Szász tisztázatlan forrásokból finanszírozott, populista elemekben gazdag, csúsztatásokra épített kampánya bizonyult eredményesnek. Úgy tűnik, az RMDSZ még nem találta meg ennek a gátlástalanul agresszív stílusnak az ellenszerét, s nem találta meg azokat a hiteles személyeket sem, akik meggyőzhették volna a választókat a változás szükségességéről, akik különben mindkét településen RMDSZ-többségű helyi tanácsra voksoltak. Bármennyire is presztízsértékű a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi eset, a romániai magyarság hosszú távú és stratégiai jelentőségű érdekei szempontjából nem bír különösebb jelentőséggel. Az elért eredmények fontosabb üzenete az, hogy bizalmat kapott az RMDSZ egységpolitikája. Hogy a magyarországi mintára, ideológiai, pártszimpátiák mentén folytatott elkeseredett megosztási kísérlet jobbára kudarcot vallott. Az alternatívaként jelentkező, a Magyar Polgári Szövetség által támogatott független jelöltek általában csúfosan kevés szavazatot szereztek, annak ellenére, hogy a választási kampány során elsősorban magyarországi barátaiktól a súlyuknál jóval nagyobb média- és politikai támogatást kaptak. A választási sikerek visszajelzésként igazolják, hogy az RMDSZ megtalálta a kisebbségi politizálás politikai alternatívái között a legkevésbé rosszat, és a leginkább hatékonyat, eredményeset. Sikerült olyan pozíciót kivívnia a romániai és az európai politikai palettán, amelynek hozadékai a választók számára is érzékelhető módon megmutatkoznak. Az erdélyi magyarságnak az RMDSZ-re leadott szavazatai talán a jövőt is alakíthatják, úgy, hogy végre az ellenfelek is megértik, a demokráciában a legfőbb legitimációt éppen ezek a négyévente leadott szavazatok jelentik. Az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim érdekvédelmi szervezete. Ki az, aki ezek után ezt kétségbe vonja? Úgy tűnik, az RMDSZ még nem találta mag annak a gátlástalanul agresszív stílusnak az ellenszerét, s nem találta mag azokat a hitalas szamélyokat sem, akik meggyőzhették volna a választókat a változás szükségességéről Stanik István