Erdélyi Szemle, 1934. január-október (19. évfolyam, 1-12. szám)
1934-01-01 / 1. szám
1934. 2. szám JANUÁR VÍZÖNTŐ vagy Boldogasszony hava ATÉL DICSÉRETE Havasi ember — kis mokány lován — a hófúvástól hunyorog vakon. Kocog az élbehajló utakon s pipára gyújt vén taplón és kován. Sötét erdő borzong hallgatagon, fehér mező a holdas ingovány. Távol hegyekből néha egy sovány ordas cél leng a friss csapásokon. A szalmás viskók görbe ablakából kis mécsek fénye hull az útra körben, a kastély-ablak köztük szinte lángol... A vén pap ácsolt asztalára törten olvas és fölrezzen a bibliából, ha orvvadászok puskahangja dörren. DSIDA JENŐ : Erdélyi író 1934-ben Mit várok és mit várhatok az új évtől? Itt ülök az Íróasztalomnál. Körülöttem kéziratok tömege. A magam kéziratai. Mindenféle. Verskötet-anyag, novellák, kisregény, színdarab, tanulmányok. Szinte minden műfaj, amit csak ismer az irodalomtörténet és esztétika, írások halmaza, gondolatok özöne, problémák sokasága, kérdések, témák ága boga, ami mind-mind a közönség elé kívánkozna. Ez vagyok én, erdélyi író, magyar író, 1934-ben. Az év első napjaiban, az újjáéledt tervezgetések évadán. És így vannak velem együtt Erdélyben és Bánságban, írók, magyar írók még elég sokan. Valamennyien, akiknek egyik szeretőjük, feleségük, barátjuk, testvérük a toll, a betű, a gondolat. És most, új év kezdetén magam adom fel magamnak a kérdést: Miért íródnak ezek az írások? Miért íródnak vonalak, születnek versek, elbeszélések, regények, színdarabok, elmondatlanok, felolvasatlanok, bemutató nélküliek, meg nemjelentek? Mit vár és várhat az erdélyi magyar író 1934-ben, nem magától a közönségtől; milyen visszhangra számíthat a társadalomban, minek dolgozik és miért? Felelni nem könnyű. Csöppet se az. Optimizmusra nem sok az ok. Pesszimistának lenni egy az öngyilkossággal. Maga állami ostobaság . Hazudni, hitványság Hiszen nincs kiadó, alig van olvasóközönség, a színházak jórészt üresek, a könyvvásárlók ponyvákért, rémregényekért, detektív kalandokért, érzelgős szerelmi históriákért lelkesednek. Mi lehet mégis alapja a hitnek, a bizakodásnak, a várakozásnak? Mi? Az önmagunkban való hit A küldetésünkben való hit. A missziónk tudata. Az érzés, hogy erdélyi magyar írónak lenni szent faji kötelesség. Áldozathozatal, szolgálat. Hogy itt nekünk kell nemcsak hang lenni, de visszhang is. Nekünk kell lennünk nemcsak íróknak, olvasóknak is. Hogy mi legyünk hírvivői, heroldjai a magunk és a másoktelte szépségnek egyaránt. Hogy örök kezdésnek kell lennünk, örök munkavállalásnak és örök munkavégzésnek. Pionír tudattal élni, örökké hidat verni a Művészet és Szépség számára lélektől-lélekig ; dalolni, mint a pacsirta, dicséretvárás nélkül, templomban, szószéken zsolozsmázni, mindig magyar szót zengeni, tanítani, nevelni, élni és éltetni, bízni és bíztatni, lelkesedni és lelkesülni. Az erdélyi irodalom már megszületett. És még az erdélyi író is. Sorsküldetésként, elhívatásból. És ennek a miszsziónak nem lehet véget érni. Ami ledőlt, újra kell építeni, mint halálig hű Kőműves Kelemeneknek, a vérünk eresztékével, a lelkünkkel, a gondolatainkkal. Volt olvasótábor, elveszett? — visszahódítani; volt kiadó, nincs? — újakat verbuválni; de nem állni, nem csüggedni, nem hallgatni. Újra kezdeni a hőskort a hőskornál, a füzetek megjelentetésénél, az előfizető-gyűjtésnél, a felolvasó-estélyek rendezésénél, a vidéki magyarság felkeresésénél, az érdeklődés felvetésnél, őskeresztények, misszionáriusok módjára. Nem dicsőségért, nem érdekből és haszonlesésből, nemzeti elhivatottságból, az eszméért. A magyar szó ébrentartásáért. A faj lelkének megőrzéséért. Én ezt várom 1934 től. Ezt az újra induló munkát, ezt a megelevenült életakarást. Ezt a visszatérő sors, igenlést és optimizmust. És bizonyára ezt várják velem együtt mindazok, akik a betű és toll igazi szerelmesei, az öszszes erdélyi és bánsági magyar írók. És ha ezt akarják, csak vállalniok kell a rájuk várakozó feladatokat és a visszhangtalanságból zengés lesz, a dermedtségből élet, a csendességből teremtő, alkotó munka. És a kéziratok, mint tavasszal a fecskék, szétrepülnek Erdély és Bánság tájaira, magyar fecskék magyar üzenettel, a megújult életkedv biztató, hitető ígéreteivel. És ha egy fecske nem is csinál tavaszt, a magyar szellem új tavaszát nem is teremti meg, de ötven-hatvan, száz erdélyi írófecske bizonyára igen. Walter Gyula ERDÉLYI SZEMLE msNmr.. SZIVEK NAPTÁRA Január egy: Hála Istennek már új az év megint ! Fáradt szívedbe új reménysugárt hint. Február: Csikorgó hó, kemény, dermesztő hideg. Jégvirágosak ablakod, a szíved. Március : Langyos, édes, ibolyaillatú est... Szíved is, véred is ébredezni kezd. Április egy: Bolondos szél, bolondos vágyról zenél. Egyre azt fújja, bolond ki búsan él. Május egy: Vidám majálisok, orgonás kertek S te álmodozva mondod, hogy: szeretlek. Junius huszonegy: A nyár halkan jön, nem is veszed észre, Úgy talál téged csókba s kéz a kézbe. Julius: Rózsabimbó nyílik, ég a nap, a nyár S valaki epedve, remegve vár. Augusztus: Ezüst csillagok ezüst csíkban esnek S Te szép szemére gondolsz a Kedvesnek. Szeptember nyolc: Melegebb hazába szállnak a fecskék S Te vágyva mondod, ó, hogy velük mennék. Október: Kip-kop bekopognak a hűvös napok S Te szólsz, Istenem, miért nem alhatok ? November egy: Mindszentek napja, mécses világítás . Te úgy érzed, már nincs kívüle más. December huszonöt: Hópelyhes, boldog karácsonyi béke, Csak Te suttogod azt, hogy vége, vége. Január egy: De hála Istennek, új az év megint S árva szivedbe új reménysugárt hint... SALGÓ OLGA BESSEE MODERN ÉPÍTÉSZET. A dessaui építészeti iskola, amelynek külseje is elárulja az intézet modern célkitűzéseit. Az intézet vezetője egyidőben Moholy—Nagy mérnök volt.