Erdélyi Szemle, 1936 (21. évfolyam, 1-8. szám)
1936 / 1. szám
ERDÉLYI SZEMLE Pártpolitika, diktatúra és demagógia Reflexiók: a román politikai pártok reformtörekvéseiről Írta: BALLA BALLA BÉLA (Baia Mare) A mai életviszonyok rohamos változása, valamint a feltörekvő társadalmi erők, különböző érdekcsoportokat dobnak felszínre, ha a pártképződés szempontjából bíráljuk őket. Összműködésüket bizonyos szociális kényszernek kellene létrehoznie, mivel ezek az érdekcsoportok rendszerint a nehéz ipar és a bankokráczia szolgálatában állanak, megjelenési formájuk nem lehet egészen őszinte. Ahoz viszont, hogy ezek az érdekcsoportok, vagyis politikai alakulatok tiszta toleranciából, vagy magasabb erkölcsi szempontból világíthassanak rá a népesség gazdasági sérelmeire, nem különben az elviselhetetlen adóterhekre és az elhelyezkedés nehézségeire — feltétlenül ideális szellem és magasabb dialektika kellene, így, a mai viszonyok, bonyolult és zavaros körülményei közepette, a román politikai pártok létkérdéseinek egyik alapvető fontossága, hogy programjukat nehézkes és ideges taktikájuk miatt nem tudják megvalósítani. Vagyis jobban mondva, eredeti formájában nem tudják végrehajtani. Ezért nacionalista érzelmekre támaszkodva, olyan jelszavakat vetnek felszínre, amelyek minden életképes eszmét és lehetőséget háttérbe szorítanak s a napi sajtót is a maguk javára igyekeznek hangolni. Ez lehet rideg pártérdek, de semmiesetre sem államérdek. Az állam fejlődését és egységes vérkeringését csak olyan politikai pártok vigorizmusa biztosíthatja, amelyeknek célkitűzése — nyílegyenes, — amelyek nem törekszenek haszonlesésből, nyereségvágyból fölfelé, — viszont a bosszú féktelen szomjával sem taposnak lefelé. A múltkoriban egyik írásomban arra világítottam rá, hogy a román parlamentáris életben, az impériumváltozás óta az a furcsa helyzet állott elő, hogy megvan az angolszász típusú kétpártrendszer: a mindenkori kormánypárt (a liberális párt, tradíciójánál fogva) és a mindenkori ellenfél (a Mihalache pártja). Ezek felváltva küzdenek a hatalom átvételéért. Megvan azután a francia típusú több pártrendszer is — a kormányképes pártok mellett Leon Destrée szerint — az abc jellegű törpe pártok, amelyek a kormányrendszer szerint vannak uniformizálva. A román belpolitikai életben: Avarescunak, Vajdának, Gogának, Cuzának, Bratianu Georghenak, Iorgának, Lupunak, (s talán még egy nehánynak) vannak ilyen abc-jellegű töredék pártjai. Ezek a kontinentális párttípushoz hasonlóan szintén megszeretnék valósítani programjukat, de mivel némelyik törpepárt „Plattformja“ igen szélsőséges, vagy túlzottan nacionális“ — a reálpolitika szempontjából teljesen időszerűtlen volna az előtérbe jutásuk. — Csak zavart idéznének elő. Viszont a többi kispárt azért nem életképes, mert konzervatív felfogásuk idejét múlta és érvényesülésük politikai stagnációra vezetne. Mégis, ha nagyon a mélyére tekintünk a dolgoknak, ezek a törpepártok kevesebb és nagyobb agitációval át szeretnék törni az alkotmányos „két párt rendszert“ hogy a kormányzást egy, a szájuk ize szerinti választással magukhoz ragadhassák. (Ez természetesen diktatúrát vonna maga után.) Így azután ugyanis az államhatalmat vagy balfelé tolhatnák azok, akik pucsszerűen felülkerekednének. Már most a pártvezetőségek képzettségén, államtudományi ismeretein és törvénytiszteletén múlik, hogy a kispártok küzdelme ne fajuljon el, ne kerüljön ki az utcára, ne idézzen elő belső zavart és ne okozzon egyenetlenséget. Főleg pedig ne aljasodjék le útszéli demagógiává, ne szítson gyűlöletet és a kisebbségi állampolgárok jogbiztonsága, valamint megélhetési és elhelyezkedési lehetősége ellen ne izgasson sem a parlamentben, sem a parlamenten kívül. A kisebbségi pártoknak a jelen körülmények között igen nehéz a helyzetük. Míg a többségiekhez tartozó törpe pártoknak meg van a mozgási szabadságuk és tetszésük szerint agitálhatnak hangzatos és sokat ígérő jelszavakkal — addig, a kisebbségi pártoknak, hogy az elszigetelődés és elnyomás veszélye ne fenyegethesse őket, így a mindenkori kormánypárt árnyékában kell meghúzódniok, csaknem tétlenségre kárhoztatva, mert semilyen ellenzéki álláspontot nem foglalhatnak el — nehogy alkotmányon kívüli tényezőkként kezeljék őket, vagy ami még rosszabb — irredentizmussal vádolják azok az erőcsoportok, amelyek ma kétségen kívül diktálnak a kisebbségieknek, de semmiesetre sem kormányoznak elég legálisan, amikor uralmon vannak. A dolgok ilyen fejlődése folytán nemcsak az alkotmányjog, de a törvényjog biztosítása szempontjából is úgy a kormánypárt, valamint az ellenzék csak „pár exellence“ nobilis és megértő politikát akar folytatni, magasabb állami érdekek szempontjából. Tehát a modern demokrácián keresztül fel lehet építeni a „nemzeti egységet,“ de távolról sem lehet olyan politikai alakulatokat támogatni, amelyek hátsó és be nem vallott céljaiknál fogva széthúzásra vezethetnének és faji gyűlöletből a kisebbségi állampolgárokból ellenséget nevelhetnének. Minden valamirevaló kormánynak erkölcsi kötelessége a jogfolytonosság biztosítása mellett az élet standard biztosítása is. Az állam nem ismerhet jogfosztás nélkül esküt tett, kisebbségi tisztviselővel szemben külön nyelvvizsgát, ami páratlan eset az államok történetében Minden állampolgárnak szerzett jogai mellett — külön politikai jogai is vannak. Ezt a felelős tényezőknek mindenkor a legnagyobb tisztelettel respektálniok kell — ha csak nem lépnek az erőszak terére. (Ez már a rendőrállamok gyarmatosító politikája ) Az elnyomás sokszor gyengeségre is vall — ostromállapotot és cenzúrát von maga után, nem indokolt esetekben is. Az angol Harrdley és a dán Christensen (két kiváló államtudományi bölcselő) klasszikus példákra hivatkoznak akkor , amikor olyan államférfiak nevét emlegetik írásainkban mint: Walpole, William, Jonge, Talleyrand, Crommwell, akik az alkotmányos kereteken belül működő nagy pártok erkölcsileg megalapozott elveit tiszteletben tartották, de hevesen és elszántan küzdöttek a „párt-masinizmus“ ellen. Ez ugyanis egyeduralkodásra való törekvése mellett meghamisítja a nép akaratát, kijátsza annak uralmát és úgy a közigazgatási, mint a társadalmi életet alaposan megfertőző, kizsákmányoló, megvesztegethető és árdrágító politikájával. Ez Erdély műkincsei: A valasuti br. Bánffy Albert-féle kastély faragott lépcső-feljárata. (Br. Bánffy Dénes felvételei). 5