Erdélyi Szemle, 1937 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1937 / 1. szám
A Duna ígérete a magyar kisebbségek jövője. — A román magyar közeledés uj szempontjai. — özül Bethlen István akciója a kisebbségi és többségi népek kapcsolata érdekében. — Középeurópa — Románia és Magyarország történelmi hivatása és jelentősége Európa jövőjének alakulásában. Irta : S . NAGY LÁSZLÓ. Bethlen István gróf, Magyarország volt s talán leendő miniszterelnöke, a világháború utáni magyar politika kétségtelenül egyik legmagaslóbb egyénisége, az utóbbi időkben két nagy feltűnést keltő cikket irt s több nyilatkozatot tett Románia és Magyarország közeledéséről, a két állam közötti szükséges és lehetséges megegyezésről, külön érintve és kihangsúlyozva mindig e kérdéssel kapcsolatban a romániai magyar kisebbség helyzetét, érdekeit és teendőit. Az első nagyjelentőségű cikk még 1936. karácsonyán látott napvilágot s abban Bethlen annak a nézetének adott kifejezést, hogy a világ folyton változó politikai eseményei között végre elérkezett az ideje a két állam közötti békés megegyezésnek, csak épen meg kell teremteni ehez a megegyezéshez a megfelelő légkört. A cikkre több román viszhang felett. Politikai életben, sajtóban, közvéleményben egyaránt foglalkoztak Bethlen közeledési tervével s ha voltak is, akik esetleges tartózkodással, esetleg fölénnyel vagy felületesen fogadták ezt a rendkívüli horderejű kezdeményezést, bizonyos, hogy voltak és vannak, akik mélyebben néznek e megnyilatkozás indító okaira, várható fejleményeire s jelentőségének megfelelően szívesen és készséggel beszélnek, tárgyalnak róla. Bethlen István második, 1937. húsvéti cikkében főleg ezeket a román véleményeket foglalta össze s adott választ rájuk. Egyik-másik cikk fölényessége mellett azt a következtetést vonja le, hogy a román közvélemény szintén lehetségesnek tartja a megegyezést még egyes túlzások dacára is. Hasonló megegyezésre van már példa, folytatja Bethlen. Románia és Jugoszlávia szintén kötöttek olyan megegyezést, amely épen a kisebbségi kérdést szabályozza és oldja meg. A németek és lengyelek is kötöttek hasonló megállapodást. Pedig akkor ez a két állam egyáltalán nem volt barátságos viszonyban még. Románia és Magyarország is egész nyugodtan megegyezhetnének tehát egymással minden kérdésben, annál inkább, mert e két államnak kétségtelenül vannak közös érdekeik s e fennálló közös érdekeik parancsolólag követelik a békét. Különben sem helyes, ha a két állam között folyton ellenségeskedésről beszélnek. Elvégre a háború előtt is voltak vitás kérdések a román állam és az osztrák-magyar monarchia között és a két állam mégis jó viszonyban tudott lenni egymással. Miértne lehetne békés kapcsolatot teremteni tehát most a két ország között, amikor pedig a körülmények is ezt célozzák. Kár volna tehát a békés megértés útját akadályozni s egy szebb jövő lehetőségeit megsemmisíteni, sőt ellenkezően keresni kell minden tekintetben a kölcsönös megállapodások alkalmát, hogy ezáltal is enyhébbé tegyék azt az általános feszültséget, amely egyre jobban fenyegeti Európa békéjét. Bethlen Istvánnak ez a cikke uj életlehetőségeket vetített a láthatárra. Uj napkeltét derenget. Uj, emberibb gondolatra és színvonalra mutat. Amire oly régen vágynak már az európai politika jobbérzésű politikusai, de légióként a kisebbségi sorban élő népek. Bethlennek ez a húsvéti cikke ennek az új hajnalnak a fényét szitálja erre a sok megpróbáltatáson átment kis földdarabra: Európára és benne erre a két kis népre, románra, magyarra s másokra is egyaránt. Bethlen István cikke és a belgrádi konferencia. De Bethlen István húsvéti cikkével egyidőben más nevezetes eseménye is volt az európai politikának. Vagy ha így jobban érdekel, közelebb kívánkozik hozzánk: a keleteurópai politikai életnek. Belgrádban nagyban folytak az előkészületek a kisantant államai állandó tanácsának előkészítésére, amelyen nemcsak az egyes államok külügyminiszterei vettek részt, de Belgrádba utazott erre az alkalomra Benes is, a csehszlovák állam újonnan megválasztott elnöke. Egész Kelet- Európát izgatta, de főként a kisebbségeket érdekelte, hogy mik történnek Belgrádban, mert hiszen a világháború után alakult kisebbségi nemzetcsoportoknak nagy része él a kisantant államok területén. Azok után pedig, amikkel a »Pravda« című tekintélyes prágai lap harangozta be az értekezletet s amely szerint a belgrádi konferencián a kisantant államok külügyminiszterei megbeszélik a Dunamedence államainak megszervezését s ebbe az együttműködésbe be akarják vonni Magyarországot is, a politikai izgalom valóban jogos és a szokásos érdeklődésen felül felcsigázó lehetett. Bár az állandó tanács megbeszéléseiről kiadott hivatalos jelentés szokás szerint s főként csak általános megállapításokra szorítkozott, a hivatalos formanyelvből következtetni lehetett a tanácskozások belsőbb lényegére, régi zárkózottságának engedékenységére s változott elvi felfogásaira. Már mindjárt az a szűkszavú elismerés, hogy a tanács foglalkozott a szomszédokhoz való közeledés kérdésével, száraz rövidségét és általános jelentőségét feloldva, ugyancsak azt jelenti köznapi nyelvre lefordítva, hogy a tanács valóban hajlandó engedni eddigi merevségéből s nemcsak gazdasági, de politikai összeköttetések megbeszélésére is kész szomszédaival. A jelentéseknek ez a mondata különösen Magyarország és Ausztria felé szól s mélyebb kapcsolatok lehetőségeit is magában foglalja. De e mellett szól az a tény is, hogy a román és csehszlovák külügyminiszterek ugyancsak megnyugvással fogadták Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök azon bejelentését, mely szerint Jugoszlávia megegyezést kötött Bulgáriával és Olaszországgal s azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy ezek a szerződések hatékonyan fognak hozzájárulni az európai béke állandó biztosításához. Jól összevetve Bethlen István kezdeményezését, valamint Benes csehszlovák elnök és Hodzsa miniszterelnök előzetes nyilatkozatait, utazásait és a kisantantnak ezen tanácskozásán tanúsított magatartását, sok közvetlen s közvetett kapcsolatot lehet találni e tényfordulatok között s mindjárt legelőször leszögezhetjük, hogy van egy könnyen felismerhető közös gerincük s ez a középeurópai államok közötti szolidaritás keresése s ezzel közvetlen a középeurópai, közvetve pedig az egész európai béke biztosítása. Mindezek valóban olyan új események, amelyek tényleg friss fényt lövelnek a horizontra s biztató ígéretet nyújtanak a mostanáig nemcsak vajúdó, de egyre romló kisebbségi sors fordulatára s a béke határozott akarására. Jószándéku tiszta gondolatvilágú, önzetlen cselekedetű embereknek minden esetre bízniok kell ezen első lépések tovább folytatásában, bíznunk kell a mai kuszáti helyzet megváltozásában, s abban, hogy a dunamedencei államok egyszer tényleg egymásra találnak s az európai civilizációnak eddig járatlan útjai felé haladva, számára új utakat jelölnek ki.