Erdélyi Szemle, 1940 (25. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1-2. szám
redély-Lőzettde A falukutatók ne csak gazdasági szempontból figyeljék a székely községeket, hanem tanulmányozzák kimerítően a szellemi életet is Akik falutkutató munkát végeznek, necsak a néprajzi külsőségén anyagot gyűjtsön össze, ne csak gazdasági szempontból vegyen a népét tanulmányozás alá, ne csak arról írjanak statisztikai kimutatást, hogy melyik gazdacsalád mit eszik naponként? és mennyi kalóriát fogyaszt el? nanem ezeken kívül a falu szellemi kultúrájáról is adjanak jellemző tudósításokat. Lelkiismeretesen kutassák fel Ardealszerte falusi művelődésünknek legtöbbször rejtve élő, igénytelennek látszó szellemi kagylóit, melyekben elzártan húzódik meg a csillogó igazgyöngy. Ezeket az igazgyöngyöket kell felszínre hoznunk, s meg kell találnunk a módját s lehetőségét annak, hogy igazi szellemi értékeink el ne kallódjanak. Felcsillanó tehetségeinket, melyek még fejlődés előtt állanak, társadalmi úton támogassuk, közös társadalmi erővel könnyítsük meg kiképeztetésüket abban az irányban, mely felé tehetségük mutat. Ezeknek tanulási lehetőséget kell biztosítanunk tandíjelengedéssel, ingyenkönyv ellátással vagy egyéb kedvezménnyel. Ha népünk kulturszínvonalát emeljük, ezzel egyszersmind a falusi családok anyagi jólétét is elősegítjük. Ne neveljünk szellemi proletárokat! Helyes! Viszont ne engedjük elveszni nemzeti kincseinket! Ez talán még helytállóbb s igazabb jelszó! Vass Áron gthindált szobrászunk elég nyomatékos példa arra nézve, hogy egy félbemaradt tehetség egész életén át úgy kínlódik, mint a szárazra vetett hal. Vass Áron zsenialitása nemcsak hazánkban közismert, ismerik őt külföldön is. Szobrai, mint a népművészet remekei, még Hollandiába s Argentínába is eljutottak. De rendelkezzék Vass Áron önképző erővel, s termékeny őstehetséggel, mégis csak félbemaradt művészi tehetség, akinek nem az lenne hivatása, hogy apró állatszobrok s vásári csecsebecsék mintázásával pepecseljen, hanem, hogy teremtő erejével és szaktudásával monumentális műveket alkosson! Hiányzik azonban kellő képzettsége, megfelelő szükséges tanulmánya, s így népünk e kiválósága falujában se nem gazda, se nem művész, hanem művészi tehetséggel rendelkező mesterember, aki szomorúan tekint vissza délibábos pályájára, s most szertefoszlott reményekkel, be nem teljesedett vágyaival, szárnyaszegetten mintázgatja az anyagot, hogy valamikép megszerezze családjának a mindennapi kenyeret. Vass Áronnak aranyérmes kitüntetései vannak, de az elismerés eme fényes jelvényei egykori magyar kormányunknak s magyar társadalmunknak élénk vádolói. A mult idők mulasztásaiból tehát okuljunk! A falutanulmányozásnak is csak úgy lesz reális értelme és haszna, ha a falusi nép érdekében közös társadalmi áldozatokat hozunk. Ha szeretjük fajunkat, erősítsük meg sorait áldozatok árán is! Különösen tehetséges gyermekeinket ne hagyjuk faji kultúránk kárára elveszni, íme néhány példa: Régóta meggyőződtem fajunk elsőrendű szellemi képességeiről. A székely tehetség— amint köztudomású— már a világhír felé szárnyal. E nép kézügyessége, ízlése, találékonysága, szép iránti érzéke bámulatos. A magyar művészi szellem a kultúrnépek első sorában már fontos helyet küzdött ki magának. Legkisebb falvainkban, az egyszerű földműves családok között is találunk festő-, szobrász-, zenetehetségeket, költői lelkeket, szónoki képességeket. . . De maradjunk csak Coltesten! Itt az iskolásgyermekek közt nagyon sok rajztehetséget fedeztem fel. Nagyon értékesnek találtam Vernes Andrást, az elemi iskola VII. osztályos tanulóját, akinek érdekes művészérzéke és eredeti alkotó képessége van. Tájképeit, bár képzelet után rajzolta is ízléses beállítás, helyes alakrajz és nagyon jó távlat jellemzi. Valamennyi színezett képe dekoratív hatást gyakorol. Vemes András a jelek szerint különösen mint díszletrendező és díszletfestő állná meg a helyét. (Ezzel nem azt akarom mondani, mintha a képzőművészetnek más terén nem tudna kitűnően érvényesülni!) Kár lenne, ha istenadta tehetsége művelés nélkül parlagon maradna. Vagy itt van falunk mesemondója Csucsi Simon, aki tél folyamán a fonókban mulattatja a fiatalságot. A nótákat szájharmonikájával kitartóan kíséri, ha pedig az éneklésben elfáradtak, ő veszi át a szót, s ha tetszik, hajnalig is mondja a szebbnél szebb meséket. Előadása élénk, érdekes. Több mint ötven mesét tud. Mivel én a regéket és népmeséket gyűjtöm, vele mondatom el azokat az Óperenciás történeteket, amelyeket még nagyapjától hallott, s amelyeknek nagy részét tudomásom szerint még senki le nem írta. A 62 éves, de még mindig fiatalos Csucsi Simon néha versel is és mondja: — Egy budapesti úr, akivel összeismerkedtem — olyan szerkesztőféle lehetett —■ pár versemet lemásolta magának. Azt ígérte, hogy valamelyik újságba leközli azokat. Leközölte-e vagy sem, én bizony máig sem tudom. íme: INGADOZÓ NÁDSZÁL Ingadozó nádszál Hozzám miért hajoltál? Ha tudtad, hogy enyém Lenni nem akartál. Elébb mellém álltál Mint egy erős kő szál, Később elpártoltál Mint a fecskemadár. Verje meg az Isten, Akiért elhagytál, Akiért engemet Szívből megtagadtál. Bízom, hogy utamon Kizöldül az én fám, Tudom, akkor szived Visszatérne hozzám.