Transsylvania - Erdélyi Tájékoztató, 1976 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1976-03-01 / 1. szám
KÉT ÉVFORDULÓ A nemzet két évfordulót ünnepel ebben az esztendőben. Háromszáz éve, 1676 március 27-én született II.Rákóczi Ferenc, és húsz esztendeje vívta meg szabadságharcát a világkommunizmus ellen a hazai magyarság. Mind Rákóczi, mind a névtelen magyar ifjúság és munkásság szabadságharca megbukott a túlhatalom erejével szemben, de mindkettő örökérvényű értéket adott a nemzetnek: a szabadság eszméjének törhetetlen szolgálatát a nemzet és az egész emberiség érdekében. Hálával, hűséggel, hódolattal emlékezünk meg a két szabadságharc hőseiről és áldozatairól és mindazokról a magyarokról, akik évszázados elnyomatásunk során mindig magasabbra tartották az eszmék, mint a múló körülmények realitását. Akik a győzelem és siker reménye nélkül is szembe tudtak, mertek és akartak világhatalmakkal fordulni, s életük árán is betartották hittel pecsételt fogadásukat. A világ szemében rebellisek voltunk és maradtunk, meggondolatlanok és könnyelműek, irreálisok és illuzionisták. Nem hajoltunk meg a primum vivere olcsó érve előtt, mint annyian mások, pedig mily könnyű lett volna. Tatárral, törökkel, némettel, orosszal szemben.^Csak a szabadság elvét és eszméjét kellett volna feladni, hogy békén boldogulhassunk. Csak tűrni a szolgaságot s ennek árán megtartani nemzeti és anyagi állagunkat, idegen világhatalmak kereteibe illeszkedve,^kivárni a szerencse kerekének fordulását. A 15. században a magyarság lélekszáma négy millió volt. Ugyanannyi, mint a franciáké és angoloké. Ma talán mi is negyven milliós nép lehetnénk. Csak kérdés, hogy milyen? A századokon át tűrt szolgaságban vajh nem tört volna el a gerincünk? Nem vesztettük volna el nemzeti identitásunkat? Fenntarthattuk volna-e a szabadság eszméjét Európa egyik nagy élő egységében, a Kárpátok Medencéjében, egész Európa érdekében? Nehéz felelni a kérdésre, hogy miért ragaszkodtunk ily rendületlenül és minden áldozatra készen egy eszméhez?! Mert kiirthatatlan maradt lovasnomád múltúnk szabadságeszméje és gyakorlata? Vagy mert ez a szabadságeszme, az una eqdemque libertás fejeződött ki régi állami és társadalmi rendünkben? Rákóczi Ferencet ma Budapesten a "haladó hagyományok" képviselőjének és bajnokának mondják. Pedig Rákóczi, mint a magyarországi rendek vezére /dux/ és Erdély fejedelme nem újat teremtett, hanem helyreállította személyében a Magyar Királyság egységét és integritását s a régi magyar és erdélyi alkotmány érvényét. Ez volt a célja minden szabadságküzdelmünknek, az erdélyi fejedelmekétől kezdve Kossuthon át 1956-ig. Hogy mily ereje volt ennek a Rákóczi által helyreállított szabadságnak, azt egyetlen példa igazolja. Amikor a Nagyságos Fejedelem és száműzött társainak hamvait 1906-ban hazahozták, Lugoson az erdélyi Román Nemzeti Párt küldöttsége fogadta a gyászvonatot, megrázó szavakkal hódolva az erdélyi románságnak is szabadságot hozó Fejedelem koporsója előtt. S amint ment Kassa felé a vonat, a falvak népe, nemzetiségre való tekintet nélkül a pályatest mellett térdelve imádkozott lelki üdvéért. A holtak nem halnak meg, amíg vannak a földön akik szeretik őket, így élnek tovább a mi szabadságharcaink hősi halottal is. S ha keserű pillanatokban kérdezzük, érdemes volt ennyi vért veszíteni, ennyit szenvedni egy elvért, akkor messzehangzó igennel kell válaszolnunk! Mert az ő eszméik, az ő szabadságon nyugvó államrendjük helyreállítása és átvétele megvalósíthatná egész Európa egységét és szabadságát! Z * 6]