Erdővidék, 2011 (15. évfolyam, 53-55., 4-49. szám)
2011-04-08 / 14. szám
Legyen vége a találgatásnak! Pletykával nem lehet nyomozni ♦ FLEA. ♦ Megkerült a holttest, de tettes még nincs, csak elsőszámú gyanúsított, és annál több gyanú. Amíg a baróti rendőrség visszafogott az ügyben, az utca hangja továbbra is behatóan ismerni véli akár a gyilkosság okát is. ♦ FOLYTATÁSA A 4. OLDALON Pörög a rulett A pártvezérek és személyes érdekek mezsgyéjén ♦ ALBERT EGON ♦ Bárhogyan nézzük, egy közösség jövője saját választott vezetőitől függ -s ebben az elbírálásban, már nem rúghat labdába a párt, a politikai meggyőződés, hiszen majd ítélni fog az utókor, a történelem. Igaz, régiónk kis dolgai nem világméretűek, és ennek rendje és módja szerint kevésbé kap általános megítélést. De ez nem mentség az alól, hogy elöljáróink nem tartoznának felelőséggel polgártársaiknak. Természetesen az adott helyzetet, a valós, illetve manipulált közhangulatot figyelembe véve, az előbb említett mondat bizony ilyen értelemben erkölcsileg nehezen értelmezhető. Után, útfélen mindenütt hallani, hogy ki a jó ember, a jó vezető, melyik a szavahihető párt, vagy éppen csoportosulás, ki mit mutatott, vagy mutathatott volna fel - ezek a dolgok azonban mind feltételes módban vannak és hozadékuk a tömeg manipulálásán kívül alig érzékelhető. Pedig ezeknek az időknek is meglesz majd "gyümölcse" ám a "termésen" már akkor nem lehet változtatni. "Pénz nélkül nincs előrelépés" - ütős, és divatos kampány szlogen, ám ha ezen kijelentést igazán felvállalták választottjaink, akkor nemcsak a személyes meggyőződés, érdek szellemében, hanem a közösség szolgálatában is kellene minden elöljárónak mérlegelnie. 19 millió euró - ez a legfrissebb összeg, ami ismét nem kellett - de azt is lehet hallani, hogy mese csupán, nagyobb a füstje mint a lángja - mondják azok, akiknek lehetőssége lett volna kísérletet tenni az összeg megszerzésére, ám személyes vagy éppen más okok miatt ez az igény elmaradt. Magyarázat: ezek csak újabb játszmák, amelyek csak bizonyos politikai köröknek, a jól kigondolt manipulatív kirakatpolitikája. Igaz, a személyes ambíciókat össze lehet mosni egy régió, jövőjével, de nem a folyamatos elutasításokkal, kötözködésekkel. Nézzünk hát körül a fennkölt, önigazoló hőzöngések mellett, mert ugye, a szó az elszáll fülünk igénybevételével párhuzamosan, jó ha a szemünket is kissé jobban kinyitjuk, hogy ne csak halljunk, tapasztaljunk is. Az összeférhetetlen pártérdekek miatt, megérte kockáztatni ilyen mérvű lehetőségeket, és a környék számára veszve hagyni 19 millió eurót még akkor is, ha egyesek úgy vélték nem látták, látják a végét az egész integrált vizes pályázatnak? Mégis hogyan válaszolnak arra a kérdésre, hogy amíg a megye városai elfogadják az euró milliókat, addig mi nem. Tényleg mindenki mást orruknál fogva vezetnek, csak itten vagyunk "okosak" győződjünk meg magunk: a város és környékének jelenlegi helyzete is ezt támasztja alá? ♦ A TARTALOMBÓL ♦ Forró dróton Erdővidék "Hidat Olaszteleknek" Tanácstalanok az erdővidéki, gazdák ♦ 3. oldal Országos olimpián a baróti diákok ♦ 4. oldal Csepűrádió: Lacika, az injekció és a politika ♦ 5. oldal Tiltakozás Kisbaconban ♦ 5. oldal Vigyázat csalók! ♦ 6. oldal Épülhet a baróti strand ♦ 6. oldal Erdővidéki Sporthírek ♦ 10. oldal VARGA BÉLA