Erdővidék, 1913 (11. évfolyam, 7-49. szám)

1913-02-18 / 7. szám

' '’■-O 3b­-ik Háftft, íéi£*el'ruk­ II. 7-ik szád* TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, TANÜGYI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. . Az „Erdővidéki Tani­tó-Egyesü­let“ hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton-Előfizetési árak : Egész évre 8 kor., */a évre 4 kor., V* évre 2 kor. Egyes szám ára 20 fill. Felelős k­ei Dr. FÁBIÁN­erkesztő. • Főmun­itársak: Hegedűs Lajos LÁSZLÓ, Molnár Imre. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bossondai János könyvnyomdája, Garaton. Hirdetmények dija soronként 26 fil! Nyílttér sora 60 fill. Hirdetési és nyílttéri dijkelére fizetendők­ ­i „Erdön­ídék­“ tárcája. HANGULAT. A szivemen átfut egy dallam, Mint kremonai hegedűn, Nem hallja senki, csak én Egyedül. A szobában csend, téli alkonyat, Az asztalon egy hervadó virág . . . Lüktető élet zsibong az utcán, Itt bent egy csendes, álmodó világ. Elpattan a húr . . . elvész a dallam, De érzem tü­zét, varázs­erejét S valakinek halkan és észrevétlenül Elsugom nevét.­Csergő Gábor: Nikomádius, az aranycsináló. (Folytatás és vés­e) Mit magyarázzuk sokáig a dolgot? Nikomédius mester az ódon, bástyás, alabárdokkal kopogós német városka templomában annak rendje és módja szerint oltárhoz vezette a bűbájos ha­­jadont ... De azért meg kell adnunk: egy percig sem tántorodott el a meg­kezdett útjáról,­­ mert rövid, de velős mézeshetek után újra hozzáfogott az aranyfőzéshez . . . II. Azon időben pedig az ódon, bás­tyás stb. német városkában XIX., vagyis egy híján huszadik Gotthold Bertram uralkodott aki a legélénkebben érdek­lődött Nikomédius tudományos kísérletei iránt. A kegyes fejedelem ugyanis titok­ban azt az óhajt táplálta, hogy ha Ni­komédius mester fölfedezése sikerül, ő is rendbe tudná hozni az állam — vagyis a saját kasszáját. (Végső szükség ese­tén kiapadta vonatra a mestert és majd kitüzesharapófogozzák belőle az arany­csinálás titkát.) A tudományok iránt ne­­­mesen érdeklődő fejedelem tehát sűrűn elküldötte kincstárnokát, Gundobold lo­vágót az aranycsinálóhoz, megtudako­landó, menn­yire haladtak már a kísér­letek, — magyarul azondy: mikor lesz­­ már dohány? A válasz állandóan kedvezőtlen volt s Gundobold lovag már meg is unta volna, hogy egyre csak hiába járjon az aranyfőző nyakára, — ha nem legtöbb­ször a bájos Izaura fogadta volna őt, a tudós gyönyörűséges felesége. Gundo­bold lovag pedig a legbélcegebb legény volt nemcsak a fejedelemség hadseregé­ben amivel ugyan,nem­ sok lett volna mondva —, de az egész Középeurópában is; természetes tehát, hogy tudakozódá­sát a fiatal menyecske mindig igen szi­vesen fogadta . . . S míg az ősz Nikomédiás mester­­sokszor bezárkózott denevéres tornyába, melynek ablakai kísértetiesen világítot­tak az éjbe, azalatt a tudományok iránt érdeklődő fiatalok odalenn a csalogány­dalos kertben sokszor hajnalig lesték a búvárkodásának eredményét . . . Egyszer azonban — hallga csak — mivel lepte meg kedves nejét Nikomé­diás mester ? — Szivecském ! — m­ondá neki egy szép reggel, amikor megpiszkálta a ha­­lika-i­ s egész éjszakai fáradozása jutal­mául nem talált ott egyebet, mint hit­vány salakot, a Sybilla könyveire mondom, meguntam már ezt az utálatos kotyvasztást! Bajlódjon az aranyfőzés­sel, aki akar, de én ezentúl csak a sze­relemnek fogok élni: neked, édes gálám, bocskám . . . Nikomédiás mester el volt rá ké­szülve, hogy bájos feleségecskéje öröm­­repesve veszi tudomásul ezt az ő elha­tározását, a nyakába borul érte , ezen­túl olyan szerelmes boldogságban élnek, aminkre a legöregebb gerlncék sem em­lékeznek. Képzelhetjük tehát a megle­petését, amikor látta, hogy gyönyörű hitvese zordonul összeráncolja szemöl­dökét és még zordonabbul megcsóválja a fejét: — Szégyellem magamat, Nikoméd, igazán szégyellem. Nem sül ki a sze­med, „hogy te, a tudomány fölkent baj­noka, ilyent mondasz? Az örök dicső­ségnek akartál élni s most olyan élutat akarsz választani, aminő a legközönsé­­gesebb finiszteré? Pihá! . . . Nikomédiás mesternek majd leesett az álla a csodálkozástól. — Hát mit csináljak? Tovább­ra piszkáljam a hamut a laboratóriumban? — Igenis, piszkáld addig, mig nem találsz alatta aranyat. Élj a hivatásod­nak tántoríthatatlanul tovább. Zárkó­z be aranycsináló tornyodba és ne törődj semmi mással a világon. Nikomédiust egészen föllelkesítették a nagy fölfedezésért lelkesedő nejének e buzdító szavai. — Angyal vagy! — kiáltott elra­gadtatva. — Úgy fogok cselekedni, ahogy mondod. III.­­ Nikomédius mester nagyszabású nekibuzdulással fogott aznap este mun­kához, behúzódván titokzatos és füstös tornyába, lókoponyái, denevérei, kígyói és egyéb hangulatkeltő kellékei közé. Beletemetkezett a Sybillák könyvébe, két tenyerébe borítván a fejét, úgy hogy majd berepedtek a halántékai; a tűz­helyén pedig akkora máglyát rakott, mintha nem is aranyat főzni, hanem ök­röt sütni akarna. Gundobold lovag aznap este is el­jött tudakozódni s a menyecskével — s a homályba borult kertből, egy terebé­lyes fa alá rejtőzve — izgatottan lesték. K­ ezéhely vasurai a székelysepeni­­ E szavakkal hunyta örök álomra egy pátriárka-kort ért aggastyán el­fáradt szempilláit. Szívének utolsó dobbanása is e forró kívánságban merült el. Borszéky Soma bátyánk, a szelid lelkű, nemesen gondolkozó férfi hagyta hátra nekünk, igaz hitű székelyeknek e végső óhajtását: Szé­kely vasutat a székelységnek ! Van e becsületes gondolkozása, e földhözragadt szegény népet lelké­ből szerető honfi, aki ezt a szálló­igévé vált, vérbeli székely kívánságot, ezt ,a nemzet mentő gondolatot fel­fogni, annak minél előbbi megvaló­sításáért legalább egy lépést tenni nem kivárnia? — Alig hisszük, sőt merjük állítani: nincs! Hiszen a székelyységnek, a ma­gyar haza keleti védőbástyájának tényleg mai napig sincs vasútja. Nincs vasútja, mert ami van, az nem­ a' javára szolgál, hanem vég­­eredményeképp teljes pusztulását, el­szegényedését hozza magával. Isten csodája, hog­’ még­ él e nép és mindny­ájan itt nem hagytuk ezt a siralomvölgyet, hol napról-napra pusztulunk s mint oldott kéve hull szét fajunk, nemzetünk! Az elkeseredés, a rem­ényvesz­­tettség érzete nélkül nem szólhatunk a Székelyföld e siralmas vasuttalan­­ságáról. Csak egy pillantást kell vetni a vasúti térképre és azonnal meglátja a szakértő szeme azt a soha meg­­ nem bocsátható, égbekiáltó hiúst,­­ melyet a székelység háttérbe szorí­tására annak­ idején elkövettek. El sem hiszi az, aki ezen a vi­déken nem járt, hogy Kolozsvárról , egész Erdélyt megkerülve, csak Bras­só felé utazva lehet Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda városokat mint megyei székhelyeket megközelíteni, sőt Ko­­­­lozsvárról a szomszéd Marosvásár­helyre utaztunkban előbb Kocsárdra kell mennünk, hogy innen visszafele Marosvásárhelyre, a Székelyföld té­­j városába eljuthassunk; viszont Se­gesvárra kell kerülni, hogy Székely­­udvarhely, a Székelyföld e természe­tes központja elérhető legyen. Ilyen kerülő utak­ és ellenséges, érzü­lettel épített vasútvonalakkal nézták agyon a szegény székely né­­­pet, mely kereskedelmi üzletei és így megélhetési módjai kutatása közben,­­ a mostani vasutak használatának kényszere alatt, útiköltségekre kör­­j­tette el a piacra vitt árucikkeinek­­ csaknem teljes értékét. Ez magyarázza meg a kivándor-­­­lás okait, — Írja Borszék)7 bátyánk.­­ És ez így is van. Ezt letagadni­­ nem lehet. Bizonyítják a csalhatat­lan számok. íme: '^^'ivoviz.sN­ăi tol Marosvásár­helyig iU távolság most 119 kilométer’, — Bor­szék­ 7 terve szerint székely vasúton lenne 83 kilométer. Székely­udvarhelytől Marosvásár­helyig a távolság most 213 kilométer, — lenne 81 km. . ! Székelyudvarhely és Csíkszereda közt a távolság most 294 km., Szent­­egyházasújfalu felé lenne 50 km. Székelyudvarhely és Sepsiszent­­györgy között a távolság most 191 km., a Homoródvölgyön Bárót, Mál­nás felé lenne 92 km. Sepsiszentgyörgytől a magyar or­szághatárig Uzon felé nincs vasút. Ezt Uzon felé 52 km., Borosnyó felé 37 km. hosszú székely vasúttal át lehetne szelni. E számok kétségtelenül igazolják nemzeti veszedelmünket, mely elvette népünk munkakedvét s kiüldözte és üldözi szeretett hazájából a székelyt. Aki a kivándorlást megszüntet­sz a s­zéke­lyt i U Zumu hazájá­b­a­n megtartani és e keleti bástyát erő­síteni akarja, annak őszinte szívből s teljes lelkesedéssel, szünet nélkül követelnie kell a sz­é­k­e­ly vasutat­­a székely­ségnek! Ez segíthet egyedül még raj­tunk; ez hozza meg népünk vidám­ságát, éleszti munkakedvét és ápolja a székely testvéri összetartás minden­nél fontosabb nemzeti jelentőségét. Mert hiszen ha látja e nép, hogy Székelyudvarhelyről 1 óra 23 percnyi (lár matt a "mariévasarhelyi .neCivTP" sálra elmehet és délig visszajöhet; ha tapasztalni fogja, hogy Székely­­udvarhelyről Sepsiszentgyörgyöt 1 */, óra alatt székely vasúton megjárhatja és viszont ha lehetővé tesszük, hogy Csíkszeredából, Gyergyószentmiklós­ről, Marosvásárhelyről, Sepsiszent­­györgyről, Kézdivásárhelyről a nép legrövidebb után, olcsó viteldíj mel­lett napról napra, sőt úgyszólva órá­ról órára érintkezhessék; a Székely­föld továbbra is oly erős, bevehetet­len vára lesz a magyar nemzetnek, amelynek sziklaszilárdságán semmi veszély golyója át nem hatolhat. Akik e dicső művet, ezt a zűrökre szóló nagy alkotást véghezviszik; akik e remek, e monumentális épü­lethez csak egy téglányival is hozzá­járulnak, — azok a nemzet örökké ragyogó templomát segítik fölemel­­ni- azok méltóvá teszik magukat a költő igéire: !. hui ftUpimk romboru­lnak­,'*'­­Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket." E hó 14-én Caik­ és Udvarhely­­vármegyék együttes küldöttsége fog tisztelegni Beöthy László keres­kedelemügyi miniszternél. Kérni fog­ják a székely vasutak kiépítését és elsősorban a Székelyudvarhely— Csík­szeredái, már törvénybe iktatott vo­nal építésének haladéktalan végre­hajtását.

Next