Erdővidéki Hírlap, 2014 (2. évfolyam, 1-50. szám)

2014-10-09 / 40. szám

2 ORSZÁG-VILÁG Kampányhírek: kemény támadásokra számít Johan­nis. Kemény támadásokra számít riválisai részéről Klaus Johannis. A Keresztény-Liberális Szövetség ál­lamfőjelöltje Szebenben beszélt erről. Ez az ötödik olyan kampány, amelyben részt vesz, nem különbözik lényegesen a többitől, de a tét jóval nagyobb és verseny­társainak módszerei nem változtak - mondta Klaus Johannis. Változást, ugyanakkor egységet akar, a dikta­túrából a demokrácia felé vezető átmenet lezárását - je­lentette ki Victor Ponta. A baloldali szövetség államfő­jelöltje hozzátette: részt fog venni a nyilvános vitákon, hiszen azok nem egyszerűen csak két vagy több jelölt konfrontációját jelentik, hanem esélyt arra, hogy a pol­gárok megtudják, ki is a jelölt, mit szándékozik tenni. Ebből a szempontból előnyös helyzetben van, mert nagyjából mindenki ismeri, ki­k és mik a tervei. Ettől függetlenül, november 16-ig folytatja a választók tájé­koztatását - mondta Victor Ponta. A jobboldali tábor nem aprózódott fel, csupán vezetői nem tudtak meg­egyezni - mondta Elena Udrea, aki szerint a második fordulóban alapozni lehet a jobboldal híveinek Ponta­­ellenes voksára. A Népi Mozgalom Pártjának elnökje­löltje vasárnap jelen volt a szintén őt támogató Keresz­ténydemokrata Nemzeti Parasztpárt brassó-pojánai kongresszusán. Az oktatás kérdése mindennél fonto­sabb - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ állam­főjelöltje. A képzett, versenyképes tudású emberek te­szik erőssé a közösséget. Minden oktatásra szánt beru­házás a jövőbe való befektetést jelent, ezért az iskolának kell az első helyen állnia - nyomatékosította Kelemen Hunor. Európa hetedik hatalmává tenné Romániát Calin­ Popescu Tariceanu, aki megreformálná a köz­­igazgatást, az oktatást és bátorítaná a gyermekvállalást. Képletesen szólva három országos építőtelep megnyi­tását tervezi: az első az átfogó politikai-közigazgatási re­formé, a második az oktatás és a művelődés népszerű­sítéséé, a harmadik a demográfiai kérdéssel foglalkozna - fogalmazott Calin­ Popescu Tariceanu. (Kolozsvári Rádió) Betarthatatlan a törvény - Stoppolni, vagy nem stop­polni? Európában egyedülálló módon Romániában betiltják a stoppolást. Legalábbis így is értelmezhető a szenátus által egyetlen tartózkodással elfogadott, az ille­gális személyfuvarozást tiltó törvénymódosítás. A köz­szállításra vonatkozó törvény módosítása szerint a tisz­tességtelen piaci versenyhelyzet elkerüléséért, a költség­­vetési bevételek növelésének érdekében és a közlekedés biztonságának fokozásáért büntetendők azok a jármű­vezetők, akik „az önkormányzatok által kibocsátott en­gedély nélkül szállítanak utasokat”. Bár ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy tilos stoppost felvenni, a törvényalko­tók szerint a tervezet nem az útszéleken integető egye­temisták ellen irányul.­­ Valóban szükség van arra, hogy a jóváhagyással nem rendelkező, úgymond köz­szállítást végző egyének tevékenységét korlátozzuk, leg­főképpen az utasok biztonsága érdekében. Nincsen az rendben, hogy amatőr sofőrök teherszállításra gyártott járművekbe beszerelnek néhány ülést, s naponta, min­den program és engedély nélkül, több tucat ember éle­tét teszik kockára a közutakon - nyilatkozta megkere­sésünkre Klárik László. A sepsiszentgyörgyi szenátor ugyanakkor „nehezen alkalmazhatónak” minősítette a jogszabályt, hiszen - gyakorlatilag - a rendőr belátásá­ra van bízva, hogy eldöntse, a sofőr megszegte-e a jog­szabály elnagyolt előírásait. Klárik arra számít, hogy a szakminisztérium alkalmazási utasításokat dolgoz ki, ami világosan elkülöníti majd az üzletszerűen űzött, adóelkerülő és veszélyes személyszállítást (állítólag szá­zasával működnek az ország területén városok között közlekedő autóbuszjáratokat indító és taxikat fenntartó „vállalkozók”, akik hírből sem ismerik a cégbíróságot) a jóindulatú segítéstől. (Székely Hírmondó) VÉLEMÉNY - AKTUÁLIS 2014. október 9. - csütörtök A 41. Erdővidéki Kupa futóverseny margójára Múlt szombaton rendezték meg a majdnem háromszáz diá­kot megmozgató Eredővidéki Kupa futóverseny negyven­­egyedik kiadását. Ez alkalommal elmaradt a pompa, ami a múlt évi kerek évforduló apropóján volt jelen. A verseny a szokásos módon zajlott, korán reggel érkeztek meg a diákok nemcsak Barótról, de a környező falvakból is. Egy rövid el­igazítás után lesétáltak a kiindulóponthoz, majd egymás után hallották a hangos és éles startot jelző füttyöt, majd gyerekek és nagyobbak troppoltak a város végétől a központ felé, ki az „Új soron” és körbe az iskolapályán, befutva a cél­ba. Díjazás, tombolahúzás, minden a megszokott kerékvá­gásban történt. Ami nekem szokatlannak tűnt, az, ahogy Máté Sándor tanár úr rosszallva mondta be a befutók ala­csonynak vélt számát (297), mondván „voltunk már nyolc­­százan is”. Igen ám, de akkoriban, ahogy én emlékszem, a tanárok mind részt vettek a versenyen, nem csak mint szer­vezők. Volt egy bizonyos Open kategória, amiben bárki részt vehetett, amit legikább a tanárok képviseltek. Hát, ez idén kicsit másképp alakult. Egyedül Aczél Attila tanárt lát­tam befutni a célba. Talán a legjobb mód a gyerekek motivá­lására, az, ha a tanárok is részt vesznek a versenyen, hiszen másfél kilométer megtétele nem lehet teljesíthetetlen kihí­vás azoknak, akiknek hivatásuk a sport. A tombolatárgyak­tól sem voltam elragadtatva. Feles és dobozos kóla, egy táb­la csokoládé, szárított, ízesített kenyérkockák (Kubeti), nem tűnnek a legegészségesebb eledeleknek. Egy ilyen megmoz­dulás, ami a vidék gyerekeinek többségét hívja szaladni, az egészséges életmódot hivatott reklámozni, nem az egészség­telent. A gyerekek persze boldogan vették át az ajándékokat. Szerencsém volt hallani egy beszélgetést az egyik diák és az egyik szervező között. A kisfiú izgatottan magyarázta a ta­nárnak, hogy mennyire szeretné megnyerni az egyik kólát. Erre a tanár azt ecsetelte, hogy kólát lehet venni két fejjel, de biciklit (a nagy díj) nem. Aztán viccesen azt kérdezte, hogy ha megnyeri a biciklit (a gyerek), hajlandó lenne elcserélni egy kólára. A gyerek mély gondolkodásba esett, aztán nevet­ve vágta rá, hogy nem. Milyen igaza van! Hiszen a bicikli, a legtöbb tombolanyereménynyel ellentétben az egészséges életmódra próbál nevelni. Bardocz Andrea Hagyományőrző fiatalok Bibarcfalván Csak tiszta forrásból­­ tanulás a néptánc és népdal nyelvén, egyik legfontosabb célkitűzése a bibarcfalvi Búzavirág ifjúsági csoportnak. Tagjaink a sokszor fárad­sággal járó munkájuk által segítik a székelység népi ha­gyományainak a továbbélését. Munkánk minden területén szakemberek irányítanak, így hiteles táncokat mutatunk be, énekelünk népdalokat és a furulya csopor­tunk repertoárja is népdalokból, valamint népdalfeldol­gozásokból áll. Munkánkhoz tartozik a népi bútorfestés is. A tiszta forrás szellemében ugyancsak fontos célk­itűzésünk az anyanyelvünkből való táplálkozás, mindez benne van az általunk választott és előadott népi szín­játékokban is. A célok között nemcsak a színpadi bemu­tatók szerepelnek, hanem próbáljuk bevonni szüleinket és nagyszüleinket az Unoka-nagyszülő program keretében, mindenfajta tevékenységünkben, ezáltal szeretnénk, hogy közösségünk tagjai cselekvő résztvevői legyenek a népi hagyományok őrzésének. Az eltelt négy év alatt számos fellépésünk volt: részt vettünk néptánc­találkozókon, szórvány programokon (a Hunyad Megyei Magyar Napokon), falu- és városnapokon, közművelődési napokon, Székelyföld-napon, az Ezer székely leány találkozón, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett versenyen, rendezvényeken, helyi történelmi megemlékezéseken stb. Minden egyes rendezvény elmaradhatatlan kelléke a székely ruha. Azon elgondolásból, hogy csoportunk tagjainak egységes székely ruhái legyenek, pályázatot nyújtottunk be Kovászna Megye Tanácsához, tervünk pozitív elbírálás­ban részesült. Gazda Klára, Kolozsváron élő néprajzkutató adott segít­séget abban, hogy hiteles, tájegységünkön valamikor régen viselt ruhát követve készítessük el a székelyruhákat. A székelyruha kor- és színfüggő. Határozott táji jel­legzetességekkel rendelkezik. A színek szerint lehet megkülönböztetni viselőit, korcsoportok, falucsoportok, tájegységek szerint. Például más-más a viselete a hajadon lánynak, a férjezett, fiatal, a korosabb, az idősebb asz­­szonyoknak. Ezen kívül még a különböző alkalmakhoz illő viseletét is megkülönböztetjük. A székelyruha női viseletének a legfontosabb és egyben a legszembetűnőbb jellegzetessége az életkor szerinti elkülönülés, amelyet a ruházat színárnyalatai határoznak meg. Például: a fia­talok élénkpiros szoknyát, ugyanolyan mellényt, fehér inget és kötényt viselnek, a középkorúaknak a bor­dópiros, a kék, a fekete szoknya, a fekete mellény, a fekete vagy sötét színű kötény, a fehér ing jár, az idősebbek fekete vagy sötétebb színárnyalatú szoknyát, mellényt és fehér inget hordanak. A hiteles székely viselet a meg­maradásunk erkölcsét jelképezi, az etnikai identitásunk kifejezésére szolgál. Köszönetünket szeretnénk kifejezni Kovászna Megye Tanácsának, Tamás Sándor elnöknek az anyagi támo­gatásért, a Baróti Szent Adalbert Egyesületnek, Lázár János elnöknek, Klárik László RMDSZ-szenátornak az anyagi támogatásért, nem utolsó sorban, Dávid Alpár népi művész­mesternek a ruhák elkészítésért. Tordai Iluska Szolidaritás a miniszterelnökkel A vasárnap délelőtti istentisztelet után a baróti reformátusok a templom udvarára vonulva csendben állással fejezték ki tiltakozásukat amiatt, hogy Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort kolozsvári látogatása során tüntetők próbálták megzavarni, de amiatt is, hogy a látogatást bizonyos politikusok részéről bírálat érte. „Azt üzenjük a tüntetőknek és a bírálóknak, vegyék le a kezüket és a szájukat Orbán Viktorról” - mondta a rövid tiltakozó akció végén Krizbai Imre lelkipásztor. Mint ismeretes, az elmúlt pén­teken Orbán Viktor miniszterelnök a kincses város reformá­tus kollégiumának magyar állami pénzen felújított sza­kiskolájának avatóünnepségére volt hivatalos. A magyar kormányfőt néhány magyar és román tüntető transz­parensekkel fogadta, azokon a következő kétnyelvű feliratok voltak olvashatók: „Autonómiát a civil társadalomnak” és „Interetnikus feszültség helyett multikulti együttműködést”. (böjté) A baróti reformátusok kiálltak Orbán Viktor mellett Erdővidéki Hírlap A Tortoma Kiadó, a Sámán Kiadó és a Ferenczy Géza Egyesület közös kiadása Szerkesztőség: RO-525100 Barót • Szabadság tér 19. • ISSN 2344-3928 E-mail: erdovidekihirlap@gmail.com • Honlap: www.facebook.com/ErdovidekiHirlap • Tel: 0267 377 731 Főszerkesztő: Lázár Zoltán • Főmunkatársak: Benkő Levente • Szabó Gyula-Jenő • Szerkesztő: Dobai Mária • Munkatársak: Bardócz Andrea • Böjte Ferenc • Lőrincz Sándor Demeter Zoltán • Tudósítók: Barabás Mihály (Nagyajta) • Berszán István (Középajta) • Csíki Matild-Mónika (Miklósvár) • Dávid Anna-Gyöngyi (Bodos) • Dénes Jácint (Bardoc) Fancsal Zsolt (Magyarhermány) • Gál Rozália (Bölön) • Jobb Boróka (Budapest) • Kolumbán Sándor (Székelyszáldobos) • Mihály Réka (Nagybacon) • Szabó Előd (Ürmös) • Tordai Iluska (Bibarcfalva) • Műszaki szerkesztő: Józsa István • Keresztrejtvény: Forrai Tibor A lapban megjelent írások jogi felelőssége kizárólag a szerzőé. A szerkesztőség véleménye nem mindig azonos az írás szerzőjével.

Next