Ergonómia, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám
MAKÓ CSABA—DUBOIS, PIERRE Az irányítási-ellenőrzési rendszer és a munkásautonómia viszonya a munkafolyamatban 1. TECHNIKAI KONTROLL A MUNKAFOLYAMATBAN: A VARRODAI MUNKASZERVEZET PÉLDÁJA A hetvenes évtized elejétől jelentős rekonstrukciókra és fejlesztésekre került sor a magyar gazdaságban. A közúti járműiparban, a vegyiparban vagy a textil- és ruházati iparban végrehajtott programok a közvélemény előtt is jól ismertek. Indítékaik között egyaránt előfordult az ipar műszaki színvonalának emelése, valamint a munkaráfordítások és az eredmények korábbi időszaknál lényegesen kedvezőbb viszonyának megteremtése, egyszóval a termelés hatékonyságának növelése. A változások következtében a termelés műszaki és gazdasági paraméterein kívül alapvetően módosultak a munka társadalmi-szervezeti összetevői. Ezt röviden úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a hagyományos munkaszervezeteket a technikai kontrollra jellemző szervezeti struktúra váltotta fel.12 A legfrissebb statisztikai felmérések alapján az állami ipar fizikai foglalkozású dolgozóinak kétötöde a hagyományos irányítás szervezeti feltételei között végzi munkáját. A technikai kontroll olyan tipikus területein, mint a szalagrendszerű munkaszervezet, a dolgozók egytizedét foglalkoztatják. A gépi munkát végzők jelentős csoportjának — a munkások több mint egyharmadáról van szó — munkakörei egyaránt megtalálhatók a hagyományos, a technikai és a későbbiekben elemzett bürokratikus irányítás munkaszervezeteiben. Sajnos, a jelenlegi statisztikai nyilvántartási rendszer a gépi munkát nem bontja tovább a munkaerő irányítására szolgáló munkaszervezetek általunk használt dimenziói szerint. Természetesen nem egyszerűen a termelés gépesítésének közvetlen társadalmi következményeiről van szó, hiszen a gépesítés vagy a technológia fejlesztése számos esetben nem gyakorol lényeges hatást a munka társadalmi-szervezeti feltételeire, legfeljebb az ember-gép viszonyában idéz elő változásokat, amelyek azonban a dolgozók munkafolyamatban élvezett társadalmigazdasági pozícióit nem érintik. A termelés technológiájában — ezzel összefüggésben a gépek konstrukciójában —, valamint a munka szervezetében végrehajtott változtatások vezetnek a kontroll típusának megváltozásához. Ezek a változtatások gyökeresen módosítják a munkások szerepét a kontroll olyan alapvető dimenzióiban, mint a munkafeladatok irányítása és tervezése. A munkavégzés ütemét ezentúl a technológiára jellemző munkaszervezet felépítése és működése diktálja, az üzem- és műhelyvezetés munkavégzésre irányuló közvetlen és szoros felügyelete tehát értelmét veszti. Ezt a vezetői teendőt ellátja a munkafolyamat strukturális kényszere: ha például a technikai kontroll tipikus szervezetében — a futószalagon — a munkás képtelen a számára előírt műveleti időket betartani, akkor nemcsak a saját munkájában marad el, hanem az egész szalagon fennakadásokra lehet számítani. „Ha... a munkás nem bírja az iramot, »elmerül«, vagyis egyre közelebb sodródik a következő üzemhelyhez, és még akkor is folytatja a műveletet, amikor a következő munkás már belefogott az övébe. És a kocsik lassú vonulása, amely csaknem mozdulatlanságnak látszott, hirtelen olyan könyörtelen lesz, mint valami mindent elborító vízár, amelyet nem lehet gátak közé szorítani, elvész ötven centi, aztán egy méter, félperces lemaradás, máris túl messzire mentél az autóval, mert a következő már megérkezett az ütemhely elejére, már megy is előre, az élettelen anyag ostoba szabályosságával, már az ütemhely közepén jár, de még egy ujjal sem nyúltál hozzá, és amikor végre nekilátsz, majdnem elhagyta az üzemhely körzetét: a lemaradás felgyülemlő másodpercei. Ezt »elmerülésnek« hívják, és néha csaknem olyan félelmetes, mint a vízbe fulladás.” A technikai kontroll egyik legfontosabb társadalmi következménye, hogy módosítja a munkavégzést kísérő konfliktusok irányát. A munkások és a közvetlen termelésirányítás között a munkavégzés során kifejlődő kapcsolatok közvetetté válnak. Ez azt jelenti, hogy a fokozott munkateher vagy munkaintenzitás miatt tiltakozó dolgozó elégedetlenségének tárgya ezentúl nem a művezetők önkényes vezetési módszere vagy „hajcsárkodása”, hanem maga a szalagrendszerű munkaszervezet vagy egyszerűen a szalagmunka lesz. Ha a dolgozók kritikája differenciáltabb, akkor a termelés előkészítésével, az anyagtervezéssel, a szalagreszortok kialakításával, a munkanormákkal stb. foglalkozó részlegek vezetőit vagy szakalkalmazottait hibáztatják. Egyszóval, a munkavégzést kísérő társadalmi konfliktusok ezentúl nem a munkások és a közvetlen termelésirányítás relációjában, hanem a munkások és a kiszolgáló-funkcionális részlegek dolgozói összetett viszonyrendszerében jelentkeznek. A társadalmi viszonyok bonyolultságát és ellentmondásosságát tovább növeli az a tény, hogy a munka- 1 Az ipari rekonstrukció keretében megvalósított fejlesztések műszaki és gazdasági eredményességének értékelésével — különböző megközelítések alapján — a következő munkák foglalkoznak: Goldperger István: A műszaki fejlesztést befolyásoló néhány tényező a IV. ötéves tervben, Tervgazdasági Közlemények, 1974. 6. szám; Bauer Tamás—Patkós Anna—Soós K. Attila: Járműprogram és gazdaságirányítás, MTA Közgazdaságtudományi Intézet Közleményei, Új sorozat, 19. Bp., 1978.; Szekér Gyula: Iparfejlesztés — műszaki fejlesztés, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980. 2 A technikai kontroll sajátosságait és a munkaerő irányításában játszott szerepét részletesen tárgyalják a következő munkák: Braverman, H.: Labor and Monopoly Capital, Monthly Review Press, New York 1974; Edwards, R.: Contested Terrain Basic Books, New York, 1979. 3 Az állami iparban foglalkoztatottak létszám-összetétele, bér- és kereseti viszonyai, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1981. június 15/9, 18. oldal. 4 Linhart, R.: A munkapad (Dokumentumregény), Nagyvilág, 1981. 1. 4—5. oldal.