Ergonómia, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám

MAKÓ CSABA—DUBOIS, PIERRE Az irányítási-ellenőrzési rendszer és a munkásautonómia viszonya a munkafolyamatban 1. TECHNIKAI KONTROLL A MUNKAFOLYAMATBAN: A VARRODAI MUNKASZERVEZET PÉLDÁJA A hetvenes évtized elejétől jelentős rekonstrukciókra és fejlesztésekre került sor a magyar gazdaságban. A köz­úti járműiparban, a vegyiparban vagy a textil- és ruhá­zati iparban végrehajtott programok a közvélemény előtt is jól ismertek. Indítékaik között egyaránt előfor­dult az ipar műszaki színvonalának emelése, valamint a munkaráfordítások és az eredmények korábbi idő­szaknál lényegesen kedvezőbb viszonyának megterem­tése, egyszóval a termelés hatékonyságának növelése.­ A változások következtében a termelés műszaki és gazdasági paraméterein kívül alapvetően módosultak a munka társadalmi-szervezeti összetevői. Ezt röviden úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a hagyományos mun­kaszervezeteket a technikai kontrollra jellemző szer­vezeti struktúra váltotta fel.1­2 A legfrissebb statisztikai felmérések alapján az állami ipar fizikai foglalkozású dolgozóinak kétötöde a ha­gyományos irányítás szervezeti feltételei között végzi munkáját. A technikai kontroll olyan tipikus területein, mint a szalagrendszerű munkaszervezet, a dolgozók egytizedét foglalkoztatják. A gépi munkát végzők je­lentős csoportjának — a munkások több mint egyhar­­madáról van szó — munkakörei egyaránt megtalálha­tók a hagyományos, a technikai és a későbbiekben elemzett bürokratikus irányítás munkaszervezeteiben. Sajnos, a jelenlegi statisztikai nyilvántartási rendszer a gépi munkát nem bontja tovább a munkaerő irányí­tására szolgáló munkaszervezetek általunk használt dimenziói szerint.­ Természetesen nem egyszerűen a termelés gépesítésé­nek közvetlen társadalmi következményeiről van szó, hiszen a gépesítés vagy a technológia fejlesztése számos esetben nem gyakorol lényeges hatást a munka társa­dalmi-szervezeti feltételeire, legfeljebb az ember-gép viszonyában idéz elő változásokat, amelyek azonban a dolgozók munkafolyamatban élvezett társadalmi­gazdasági pozícióit nem érintik. A termelés technológiájában — ezzel összefüggésben a gépek konstrukciójában —, valamint a munka szer­vezetében végrehajtott változtatások vezetnek a kont­roll típusának megváltozásához. Ezek a változtatások gyökeresen módosítják a munkások szerepét a kontroll olyan alapvető dimenzióiban, mint a munkafeladatok irányítása és tervezése. A munkavégzés ütemét ezentúl a technológiára jellemző munkaszervezet felépítése és működése diktálja, az üzem- és műhelyvezetés munka­végzésre irányuló közvetlen és szoros felügyelete tehát értelmét veszti. Ezt a vezetői teendőt ellátja a munka­folyamat strukturális kényszere: ha például a technikai kontroll tipikus szervezetében — a futószalagon — a munkás képtelen a számára előírt műveleti időket be­tartani, akkor nemcsak a saját munkájában marad el, hanem az egész szalagon fennakadásokra lehet szá­mítani. „Ha... a munkás nem bírja az iramot, »elmerül«, vagyis egyre közelebb sodródik a következő üzem­helyhez, és még akkor is folytatja a műveletet, amikor a következő munkás már belefogott az övéb­e. És a ko­csik lassú vonulása, amely csaknem mozdulatlanság­nak látszott, hirtelen olyan könyörtelen lesz, mint valami mindent elborító vízár, amelyet nem lehet gátak közé szorítani, elvész ötven centi, aztán egy méter, fél­perces lemaradás, máris túl messzire mentél az autó­val, mert a következő már megérkezett az ütemhely elejére, már megy is előre, az élettelen anyag ostoba szabályosságával, már az ütemhely közepén jár, de még egy ujjal sem nyúltál hozzá, és amikor végre neki­látsz, majdnem elhagyta az üzemhely körzetét: a le­maradás felgyülemlő másodpercei. Ezt »elmerülésnek« hívják, és néha csaknem olyan félelmetes, mint a vízbe fulladás.”­ A technikai kontroll egyik legfontosabb társadalmi következménye, hogy módosítja a munkavégzést kísérő konfliktusok irányát. A munkások és a közvetlen ter­melésirányítás között a munkavégzés során kifejlődő kapcsolatok közvetetté válnak. Ez azt jelenti, hogy a fokozott munkateher vagy munkaintenzitás miatt til­takozó dolgozó elégedetlenségének tárgya ezentúl nem a művezetők önkényes vezetési módszere vagy „haj­csárkodása”, hanem maga a szalagrendszerű munka­­szervezet vagy egyszerűen a szalagmunka lesz. Ha a dolgozók kritikája differenciáltabb, akkor a termelés előkészítésével, az anyagtervezéssel, a szalagreszortok kialakításával, a munkanormákkal stb. foglalkozó rész­legek vezetőit vagy szakalkalmazottait hibáztatják. Egyszóval, a munkavégzést kísérő társadalmi konflik­tusok ezentúl nem a munkások és a közvetlen termelés­­irányítás relációjában, hanem a munkások és a kiszol­gáló-funkcionális részlegek dolgozói összetett viszony­­rendszerében jelentkeznek. A társadalmi viszonyok bonyolultságát és ellent­mondásosságát tovább növeli az a tény, hogy a munka- 1 Az ipari rekonstrukció keretében megvalósított fejlesztések műszaki és gaz­dasági eredményességének értékelésével — különböző megközelítések alap­ján — a következő munkák foglalkoznak: Goldperger István: A műszaki fej­lesztést befolyásoló néhány tényező a IV. ötéves tervben, Tervgazdasági Köz­lemények, 1974. 6. szám; Bauer Tamás—Patkós Anna—Soós K. Attila: Jármű­program és gazdaságirányítás, MTA Közgazdaságtudományi Intézet Közle­ményei, Új sorozat, 19. Bp., 1978.; Szekér Gyula: Iparfejlesztés — műszaki fejlesztés, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980. 2 A technikai kontroll sajátosságait és a munkaerő irányításában játszott sze­repét részletesen tárgyalják a következő munkák: Braverman, H.: Labor and Monopoly Capital, Monthly Review Press, New York 1974; Edwards, R.: Contested Terrain Basic Books, New York, 1979. 3 Az állami iparban foglalkoztatottak létszám-összetétele, bér- és kereseti vi­szonyai, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1981. június 15/9, 18. oldal. 4 Linhart, R.: A munkapad (Dokumentumregény), Nagyvilág, 1981. 1. 4—5. oldal.

Next