„Érted Vagyok”, 1992 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1992-02-01 / 1. szám
Tanulmány Érted vagyok 1992. február • Gergely G. András Beleszólt-e Jézus társadalmi kérdésekbe? Valaki egyszer egy vitában azt mondta, hogy Jézus nem szólt bele társadalmi kérdésekbe, különösen nem strukturális problémákba, hanem mindig csak az egyént szólította meg, csupán az egyes ember életét akarta megváltoztatni, és nem azt a társadalmi berendezkedést, amelyben az egyén élt. — Az erre az alternatívára adott válasz minden korban döntő jelentőségű, de különösen Marx óta („a vallás ópium...”) nem mehetünk el mellette szó nélkül. Újból végigolvastam tehát az evangéliumokat ebből a szempontból, vajon tényleg beleszólt-e Jézus társadalmi-strukturális kérdésekbe, vagy valóban eszik az egyes emberhez intézett-e morális intelmeket. A problémafelvetésből és a feldolgozás módszeréből fakadóan az itt talált anyagban nem lesz semmi új vagy ismeretlen, mindez tárgyilag megtalálható a KIO megfelelő köteteiben, legfeljebb az anyag csoportosítása újszerű, és az a szemszög, amelyből vizsgáljuk. Mégis nem titkolt reményem, hogy ez a kis összeállítás hozzásegíthet ahhoz, hogy Jézus üzenetének egy „új” oldalát ismerjük fel és tudatosítsuk, azt a — „társadalmi” — dimenziót, amelyről talán túlzás azt állítani, hogy az egyház történelme folyamán eddig még igazán sosem ismerték fel és igazából sosem vették komolyan. Talán ennek az egyébként oly tragikus XX. századnak a hozzájárulása lehetne az evangélium ügyéhez, hogy „fölfedezi” és komolyan veszi, azaz életre váltja Jézus tanításának társadalmi vonatkozásait. Lássunk tehát hozzá! Már az evangéliumi szövegek analízise során világossá vált, hogy a címben felvetett kérdésre igennel kell válaszolni. A szintézis vázlatának elkészítésekor pedig kiderült, hogy Jézus „beleszólása” három területre vonatkozik, hármas irányultságú: „morális" beleszólás, „strukturális” beleszólás és „politikai” beleszólás, így ennek a három szempontnak a tárgyalása adja tanulmányunk törzsét. Mégpedig oly módon járunk el, hogy az „enyhébb” területtől haladunk a „kényesebb” felé, ill. az „elvonttól" a „konkrét" felé,rális intelmekkel szemben sem. (A hatalom reakciója a fenti öt intelemre: Ad 1.: summa cum laude Ad 2.: cum laude Ad 3-5.: börtön... akasztófa — az intelmet magukévá tevő egyes emberek hatékonyságának függvényében.) Különösen nyilvánvaló, hogy minden morális tanításnak, illetve minden morális cselekedetünknek társadalmi kihatása van, ha valaki olyan aktív igényű morálissal lép föl, mint Jézus, aki sem passzív erkölcsöt (pl. „Nyugodj bele a szenvedésekbe és viseld azokat türelmesen!”), sem magánerkölcsöt (pl.„Légy kedves a feleségedhez, szeresd a gyerekeidet!”) nem prédikált. Nyíltan „aktív” és „közérdekű” igényekkel lépett föl, amikor programszerűen ebbe a (forma-)etikai felszólításban foglalta össze tanítását: „Úgy világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket...!” (Mt 5,16). Társadalmi szempontból vizsgálva Jézus etikáját, rögtön világossá válik, milyen társadalmistrukturális-politikai kihatásai vannak, azaz etikájának megvalósítása társadalmi-strukturálispolitikai változásokat von maga után, ami pusztán karitatív célzatú morális esetén nem áll fenn. (Hogy egy apró és egy nagy példát mondjunk: a segítőkész udvariasság a tömegközlekedésben vagy Teréz anyáék hősies törődése a „szegények legszegényebbjeivel” nemigen változtat a világ folyásán, „marad a tört vér, fekete folt”.) Ebben az első pontban azonban egyelőre elvi síkon maradunk, s ezért most Jézus „morális beleszólását" a társadalmi kérdésekbe így fogalmazzuk meg, fenekestül felforgatta a közgondolkodás értékrendjét, mégpedig a leginkább társadalmi vonatkozású területeken: a Pénz, az Erőszak, és az Uralkodás, valamint a Szexualitás kérdéseiben. Tételünk szemléltetésére elég lesz néhány utalás. 1. Vajon nem a „legdurvább" beleszólás-e a „közügyekbe" kijelenteni, hogy „nem a vadonban való bővelkedéstől függ az ember élete" (Lk 12,15), és következésképp arra buzdítani, hogy „ne gyűjtsetek kincset a földön” (Mt 6,19), amikor köztudott, hogy „mindenki a piacról él” és szeretne „kettőről háromra jutni ”, a legfőképpen, hogy „pénz beszél, kutya ugat”? Nem éppen az egész társadalmi gépezet motorját akarja-e tönkretenni az, aki ilyesmire bíztat, és a Pénzt sátáninak, azaz minden gonoszság forrásának és foglalatának nevezi (vö. Mt 6,24 és Lk 16,9,11)? Ennek a szemléletnek és a belőle fakadó következtetéseknek a valóra váltása nem vezethet-e egy minden eddigitől eltérő társadalmi berendezkedéshez? 2. Nem kevésbé radikális beleszólás a „közélet” dolgaiba az, amit Jézus az erőszakról, ill. erőszakmentességről tanít. Ennek lényegét az ellenségszeretet parancsa foglalja össze (Mt 5,44), ami nem csak a passzív megbocsátást (Mt 18,33) és az önvédelemről való lemondást (Mt 5,39) jelenti, hanem arra int, hogy aktív alakítói legyünk a társadalmi viszonyoknak, és fizessünk a rosszért jóval (Mt 5,39.40.41,44)! Egyáltalán: Jézus megszünteti (saját rendszerén belül) az ellenség fogalmát, amikor az ellenséget is a „felebarát” kategóriájába sorolja (Lk. 10,29-37 tudvalevő, hogy a zsidók és a szamaritánusok esküdt ellenségei voltak egymásnak, Id. Lk 9,52- 53; vö. még Jn 4,7-9).Ez ne lenne társadalmi jelentőségű? Jézus idevágó tanításának logikus következménye és „minősített esete” az emberölés tilalma (Mt 5,22,19,18 stb.), ami az ún. önvédelem esetén is fennáll (Mt 26,51-52 és Lk 22,49-51 tételesen: Jn 18,36!)! Sőt! Tiltja már az ölésre vezető haragot (Mt 5,22) és gyalázkodást is (uo.). Ez aztán már igazán a társas kapcsolatok porondja! Most a gazdag még talán elmondhatja bizonyos értelemben, hogy „Igaz, jól élek, míg mások nyomorognak, de én jó ember vagyok, nem bántok senkit!”, de aki öl, vagy gyalázkodik vagy akár „csak” haragot tart? Ezzel persze még csak a személyes (nem hivatalos) magángyilkosságok körét érintettük az emberölés szervezett, „jogilag megalapozott”, legális formáira alább térünk majd ki. 3. A legalapvetőbb társadalmi kérdések közé tartoznak az uralmi viszonyok: kinek sikerül a hatalmat megszereznie, ki uralkodhatik, kiken és hogyan. Mindannyian magunkkal hozzuk ösztönvilágunkban az uralkodás, a társadalmi nagyság (dicsőség, hírnév) vágyát. Ha van valaminek társadalmi vonatkozása, akkor ennek igen! És Jézus itt is feje tetejére állítja a dolgokat: a pusztai kisértések kapcsán ő maga is elutasítja az uralkodás pozícióját (lényegileg mindhárom kisértésben erről van szó! — Mt 4,1-11; Lk 4,1- 12), és övéit is ismételten arra buzdítja, hogyalkodás helyett szolgálatra, társadalmi nagyság helyett társadalmi kicsiségre törekedjenek, a társadalom legkisebb egységeitől kezdve (Mk 9,33- 35, 12 egymás között) a nagyobbakon át (vö. Lk 14,7-11: lakodalmas társaság) a legnagyobbakig (vö. Mt 18,1-4: a nagyon is evilágian értett „menyek országa”, sőt az eszkatalogikus-kozmikus dimenzió, a „dicsőség” Mk 10,37.43-ban). Nem nehéz rávetíteni ezt a tanítást a családimunkahelyi-közösségi viszonylatokra, de a legtágabb értelemben vett társadalmi vonatkozásai is nyilvánvalóak, akár az egyes keresztény, akár a kisebb vagy nagyobb egyházi közösségek számára. Hiszen a mindenkori uralkodó osztály mindig és mindenütt megköveteli az egyes embertől, hogy dicsőítse az ő uralmát és ily módon legyen (bár elnyomottként, de) „társuralkodó" (vannak olyan korok, amikor kifejezetten tapsolni kell, van, amikor megelégszenek az állami ünnepeken való részvétellel), az egyháztól pedig (a kezdeti idegenkedés után) azt, hogy ténylegesen vállalja a részt a hatalomból (természetesen úgy és annyit, amennyit engedéleznek számára), a trón és az oltár, a kard és a kereszt szövetsége teszi lehetővé a legteljesebb és legbiztonságosabb uralkodást. És ezek a dolgok aligha függetleníthetők a jézusi szolgálat és kicsiség eszméitől. 4. Van még egy negyedik kérdéskör is, amelybe Jézus elvi síkon beleszólt, bár ez mindmáig társadalmi tabu (már önmagában ez is bizonyítja, mennyire társadalmi, és nem magánügy), a házas emberek házasságon kívüli szexuális kapcsolatainak problematikája ez. Jézus azonosul „a régieknek szóló” paranccsal: „Ne törj házasságot!" (Mt 5,27), sőt már a szándékos („prosto” a görögben, 28.v.) megkívánást is házasságtörésnek minősíti. Ezeknek a parancsoknak a társadalmi jelentősége külön szociológiai és pszichológiai tanulmányt érdemelne! Ezekkel a tanításaival Jézus — hacsak elvileg is, ha csak közvetve is, — ténylegesen beleszólt társadalmi kérdésekbe, mégpedig a mindenkor legégetőbbekbe, sőt úgy látszik ennek a szerepének tudatában is volt, és tudatosan is vállalta, hiszen egyértelműen és „tételesen” megmondta:,,Engem gyűlöl a világ, mert én bizonyítom, hogy cselekedetei gonoszak"(Jn 7,7).Mi több,ez tanítványainak is feladata: rajtuk keresztül (mert — leszámítva Jézus feltámadását — hogyan másképp?) fogja a Lélek „vádlón bizonyítani a világnak a bűnt, az igazságot és az ítéletet" (Jn 16,8- 11). I. Morális beleszólás Bárki, aki azzal az igénnyel lép föl, hogy morális tanítást adjon az embereknek, akarva-akaratlanul, közvetlenül-közvetve máris beleszól társadalmi kérdésekbe, mivelhogy „senki sem sziget” az egyes ember nem remete, hanem társadalmi lény. A morális tanítás-intelem fajtáira felhozott néhány példából mindjárt világos lesz a tételünk. 1) Amit a te evilági országod uralkodói mondanak neked, azt tekintsd Isten szavának.... a mindenkori uralkodók mindenkori szavát aszerint, hogy kinek az uralma alatt élsz! 2) Semmit se törődj azzal, hogy mit csinálnak az uralkodók, neked a legkevesebb közöd legyen hozzájuk, szavukhoz, magatartásukhoz! Te csak a családoddal és a család eltartásához szükséges kenyérkereső munkával törődj! 3) Dönts meg erővel minden igazságtalan rendszert! 4) Ne dönts meg erővel az igazságtalan rendszert sem, de te a saját lelkiismereted parancsai szerint élj! 5) Szeress minden embert! Az ilyen és másfajta intelmeket mindig egyes emberek teszik magukévá, de ha magukévá tették bármelyiket is, annak társadalmi következményei vannak, mert minden magatartásunknak hatása van a többi emberre. Sőt, politikai következményei vannak, mert egyetlen államhatalom sem lehet közömbös a társadalmi hatáskifejtésekkel, és így az egyes emberekhez intézett mű