„Érted Vagyok”, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)

2000-02-01 / 1. szám

Tanulmány vagyok” 2000. február 1­3 szagában ott ezek az országok alábecsülték Észak gaz­dasági hatalmát. Tökéletes ellentétben a szabad világkereskedelemmel kapcsolatos hitvallásukkal, az ipa­ri országok távol tartották piacaiktól Dél olcsó termékeit. A befektetések emiatt megközelítőleg sem hoztak olyan magas devizabevételeket, hogy adósságaikat ki tudták volna fizetni - nem is szólva a beruházási romhalmazok­ról. Valami hasonló vonatkozik számos katonai diktatúra fegyverkezési projektjeire. A hiteleket fegyvervásárlásra használták - legfőképp azokban az országokban, ahonnan a pénzek is jöttek. Ily módon a hiteltőke egy része Észak fegyverkezési iparába folyt be - miközben ma Délen fize­tik ki ezért a számlát. 5. Luxusfogyasztás és a tőke külföldre áramlása Az elit sok fejlődő országban arra használta a hiteltőke egy részét, hogy pazarló életstílusát szolgáló luxusárukat vásároljon az ipari országokban. Mi több, a nyolcvanas éveket illetően több forrás is bizonyítja, hogy a tőkehitelek tekintélyes mennyisége már röviddel a fejlődő országokba történt átutalása után anonim számlákra visszaáramlott az ipari országokba: bőröndökben, vagy külföldi számlákon elhelyezett álcázott befektetésekként. Argentínából példá­ul a nyolcvanas években az Észak által nyújtott összes hi­telek kereken 80 %-a ismét az ipari országokban nyitott ar­gentin bankszámlákra folyt vissza. Miközben a szóban forgó országok felső rétege hasznot húz ebből a pénzügyi körhintázásból, az adósságszolgálat egyre jobban megter­heli a „kis embereket”. Az adósságválság következmé­nyei a fejlődő országokban A túlságos eladósodás oda vezet, hogy sok fejlődő or­szág több pénzt ad ki adósságának visszafizetésére és a ka­matokra, mint oktatásra és egészségügyre. Az afrikai Uganda például évente fejenként 17 dollárt fizet hitelezői­nek, az ország egészségügyi rendszerének viszont csak 3 dollár /fő áll rendelkezésére. Ehhez tár­sul, hogy a hitelezők intézményei, példá­ul a Nemzetközi Valutaalap, csak akkor szavaznak meg újabb pénzeket, ha az adós ország ún. struktúra-alkalmazko­dási programot hajt végre. Ezek olyan programok, amelyeknek értelmében az illető országnak liberalizálnia kell az áru- és tőkemozgást, privatizálnia kell az állami vállalatokat és korlátoznia kell az állami kiadásokat. Ennek a takarékossá­gi programnak a következtében többnyi­re törlik az alapvető élelmiszerek, az ál­lami szállítások és más társadalmi szol­gáltatások támogatását. Peruban 1990- ben az összes alapszükségletek állami támogatását megszüntették. Ennek kö­vetkeztében a tüzelőanyagok ára 3100 %-kal, a zsömle ára 1150 %-kal, a bab ára 1067 %-kal emelkedett. A takarékos­­sági politika különösen a szegények leg­szegényebbjeit érinti. 4. A befektetők elrettennek Az adósságválság elrettenti a külföldi befektetőket attól, hogy az érintett országokban fektessenek be. Attól kell fél­niük, hogy ezekben az országokban nem rendelkezhetnek szabadon a devizákkal, mivel ezeket elsősorban az adós­ságok visszafizetésére fordítják. Ezenkívül ezek az orszá­gok gyakran nem képesek már útépítésbe, víz- és energia­­ellátásba pénzt fektetni, úgyhogy hiányoznak a befekteté­sek feltételei. Az adósságválság súlyos jelzálogterhet jelent az adós országok gazdasági fejlődése számára.­ ­. A legszegényebbeknek takarékoskodniuk kell ..... v / 2. Éhezés és környezetpusztítás Az adósságválság arra kényszeríti az adós országokat, hogy annyi devizát keressenek meg, amennyit csak lehetsé­ges, mégpedig oly módon, hogy annyit exportálnak, amennyit csak lehetséges. A termékeny földeken ezután már nem alapélelmiszereket termesztenek, például kukoricát, rizst vagy kölest, hanem exportgyümölcsöket, például ana­nászt. Az Észak szupermarketjei számára termelt ananász devizát hoz, a hazai lakosság számára termelt köles nem. Az adós országok ugyanezen okból kiirtják esőerdőiket, hogy bútorhoz, ablakkerethez vagy koporsóhoz való trópu­si fát szállítsanak Északnak, így aztán tönkreteszik az eső­erdőket - ennek minden következményével a Föld klímájá­ra nézve. Az adósságv­álságból fakadó exportnyomás világ­szerte az éhezést és a környezetpusztítást segíti elő. 3. Az erőszak klímája Az adósságválság elősegíti a szegénységet - ennek ered­ménye pedig a gyorsan növekvő bűnözés; a rablótámadá­sok és a gyilkosságok sok fejlődő országban napirenden vannak. A bűnözés azonban csak egyik következménye e társadalmak növekvő szétzilálásának. Továbbiak is köve­tik: családok mennek szét, a hétköznapi élet eldurvul, a gyerekek anélkül nőnek föl, hogy törődnének velük, a fia­talok anélkül, hogy bármiféle távlatot látnának. Ez a fejle­mény kedvezően hat a politika tekintélyi tendenciáinak megerősödésére és az erőszak társadalmi klímájának ki­alakulására: a gazdagok maffiózó magán-biztonsági szol­gálatok segítségével elszigetelik magukat a társadalomtól - a szegények állandó bizonytalanságban élnek. Az adós­ságválság megnehezíti a demokratikus fejlődést és az em­beri jogok tiszteletben tartását.

Next