„Érted Vagyok”, 2006 (17. évfolyam, 1-6. szám)
2006-02-01 / 1. szám
"Új igazságosság”______________ | vagyok c tak: Minél több munka, annál több bér. Semmi ok sincs arra, hogy eltérjünk ettől az elvtől. Akár így, akár úgy, a munkások érzülete teljesen szemben áll a tulajdonos viselkedésével. Különösen azok tudnak nyomós okokat felhozni rosszkedvükre, akik egész nap dolgoztak, és most, a fizetéskor egy sorba kerülnek azokkal, akik csak egy órát dolgoztak. Ezért tiltakoznak. Meg vannak győződve arról, hogy a teljesítménynek megfelelő bérezés elvének semmibevétele miatt nemcsak velük történik igazságtalanság, hanem az egész világ is összeomlik, mivel az igazságosságot csak az garantálja, ha ragaszkodunk ehhez az elvhez. Két világ Azoknak a munkásoknak, akik becsapva érzik magukat, jó okuk van a tiltakozásra. Ám a szőlőtulajdonosnak is vannak indokai. Nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről. A tiltakozók szóvivőjéhez így szól: 1. Igazságtalan nem vagyok, hiszen azt kapod, amiben reggel megegyeztünk: egy dénárt. 2. Ha nem vagyok igazságtalan veled szemben, akkor egyébként azt tehetek az enyémmel, a pénzemmel, amit akarok. 3. Én jóságos vagyok - és neked nem kellene emiatt haragudnod. Hogy a munkások egyetértettek-e ezzel az érveléssel, nem tudom. A példabeszéd semmit nem mond erről. Biztos azonban, hogy a szőlősgazda új mozzanatot von be: a jóságot. Utolsó mondatából talán nem egyszerűen csak a szemrehányást kellene kihallanunk, legalábbis toborzó jellege is van ennek a mondatnak: Bárcsak elhagyná ez a munkás a maga szűkös, az igazságossághoz ragaszkodó álláspontját, és megpróbálná elfoglalni a jóság álláspontját! Ez a példázat döntő mozzanata, a poénja, ha úgy tetszik, két teljesen különböző világ összeütközése, az úgynevezett igazságosság világáé és a jóság világáé. Bárcsak túl tudnának tekinteni látóhatárukon azok, akik az igazságosság szerinti gondolkodásmódjuk foglyai! Akkor felfognának valamit abból, mit is jelent voltaképpen a jóság. Most igen közel járunk ahhoz, hogy meglássuk, vagy legalább megsejtsük, mit is jelent valójában Isten országa. „Isten országa”, „Isten uralma” vagy „Isten királysága” az a hely, ahol az emberek legyőzik a teljesítményi és bérezési gondolkodásmódot. Isten országát akkor tudjuk csak megérteni vagy megsejteni Isten országaként, avagy: a példázat akkor „stimmel”, ha a hallgató igent mond a toborzásra. A példázat, illetve Isten országa ezt a változást szeretné elérni az emberekben, hogy kilépjenek a bérezési gondolkodásmód elfogultságából, a vallási jogigények elfogultságából, és engedjék magukat felszabadítani arra a jóságra, amely képes áttörni az igazságosságot. Teljesen új gondolkodásmódról és teljesen új önértelmezésről van itt szó. Az élethez való teljesen új viszonyulásról, és teljesen új gyakorlatról is, olyan viszonyulásról és gyakorlatról, amely nem az önfejű, kicsinyes, irigy gondolkodásmódból indul ki, hanem a szőlősgazda jóságából. Ebben a példázatban is Isten és ember találkozik: Isten jósága találkozik az emberrel, s szeretné őt lefegyverezni, feloldani görcseit, felszabadítani őt. Isten vincellérjének toborzója Nem nehéz meglátni, hogy ennek a példázatnak is van valami köze magához Jézushoz. Bizonyos fokig Jézus életének kommentárja; azé a Názáreti Jézusé, aki bűnösökkel és vámosokkal ül össze, és ezzel kiváltja az „igazságosak” rosszkedvét. Ugyanakkor ez a példázat is elárul valamit a Názáreti Jézus tovább nem boncolható hatalmából: szétrobbantja gazdasági, politikai és személyes életünk egyik fontos elvét, és új távlatot kínál: „Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked...” De még valamit meg kell fontolnunk. Az akkori hallgatók számára nem csupán az elbeszélés mint egész volt szövevényes, rejtett tartalmakat hordozó; egyes motívumai is olyan témákat pendítettek meg, amelyek igen ismerősek voltak az emberek számára. Például már a szőlő említése is különleges volt. Az Ószövetség nem ritkán a választott nép képeként használja a szőlőskertet. Gondoljunk csak Izajás 5. fejezetésnek gyönyörű szőlőskert-énekére, amely a végén (a 7. versben) világossá teszi a képeket: „A Seregek Istenének szőlőskertje: Izrael háza, kedvenc ültetvénye: Júda lakói...” Ha Jézus a szőlőskerttel, Isten kedvenc ültetvényével hozza öszszefüggésbe tevékenységét, és ha példázatával, de tevékenységével és működésével is világossá teszi, hogy itt egészen más elvek érvényesek, mint amikhez hozzászoktunk, akkor joggal mondhatjuk, hogy Jézus Isten vincellérjének, képviselőjének tartotta magát. Példázatunk különös pedagógiai ügyességgel vonja be a hallgatókat. ők is tág teret kapnak a példázatban. Szaknyelven „összekapcsolásnak” nevezik ezt. Sőt, a hallgatók még szóvivőt is kapnak: az ő személyében maguk is megszólalhatnak, és kifejezhetik rosszkedvüket. Az egész nap dolgozók gondolkodásmódja ugyanis alapjában véve azonos a hallgatók gondolkodásmódjával. Ez az a teljesen normális gondolkodásmód, amelynek minden ember rabja: Isten mégiscsak igazságos, és ha valóban igazságos akar lenni, akkor így és így kell cselekednie; másképp nem megy. Figyeljünk oda jól! Ne hajítsuk ki egyszerűen a hallgatók igazságosságérzetét. A példázat nem akarja azt mondani, hogy Isten országában nincs igazságosság. Isten országának semmi köze az önkényhez. A példázat azáltal megy elébe a hallgatóknak, hogy velük együtt érvel, hogy megpróbálja kimozdítani őket elfogultságukból, hogy megpróbálja kitágítani szűk látóhatárukat. Elmondja nekik, • hogy senkivel sem történik igazságtalanság; • hogy Isten azt tehet, amit akar, mert jóságot akar; • hogy az igazságosság alapján álló gondolkodásmódot és az igazságosságérzetet meg kell haladni, és el kell jutni a feltétel nélküli jósághoz. Megfordítva: A jóságra utalás megkérdőjelezi a hallgatók igazságosságérzetét. Valóban az igazi igazságosságra hivatkozom újból és újból? A példázat tehát arra irányul, hogy megváltoztassa hallgatóit, mégpedig azáltal, hogy egy új felfogás zászlaja alá hívja őket. S a példázat akkor éri el célját, ha hallgatói igent mondanak a szőlősgazda érvelésére és az élettel kapcsolatos gondolkodásmódjára, s ennek megfelelően kezdik el alakítani az életüket. Most megkérdezhetjük, mi lehetett az a történelmi helyzet, amelyben ez a példázat elhangzott, vagyis megkérdezhetjük, kik lehettek a példázat címzettjei, milyen kérdéseik és problémáik, megfontolásaik és nehézségeik lehettek. Úgy vélem, olyan emberekről van szó, akik joggal támasztanak valamilyen vallási igényt, de most úgy érzik, hogy Jézus becsapta vagy mellőzte őket, olyan emberekről, akik érdemeket tudnak felmutatni, de most meg kell állapítaniuk, hogy mások kapják meg a bért. Ilyenek lehetnek például a farizeusok, akik úgy látják, Jézus lesöpörte őket - hiszen ők az igazságosak; ők azok, akik éjjel-nappal a Törvény fölé hajolnak, hogy kutassák, mi az Isten akarata; ők azok, akik böjtölnek, imádkoznak és alamizsnát adnak; ők azok, akik egész idejüket arra fordítják, hogy az egyszerű nép számára értelmezzék a parancsokat; ők azok, 2006. február 13