„Érted Vagyok”, 2006 (17. évfolyam, 1-6. szám)

2006-02-01 / 1. szám

"Új igazságosság”______________ | va­gyok c tak: Minél több munka, annál több bér. Semmi ok sincs arra, hogy eltér­jünk ettől az elvtől. Akár így, akár úgy, a munkások ér­zülete teljesen szemben áll a tulajdo­nos viselkedésével. Különösen azok tudnak nyomós okokat felhozni rosszkedvükre, akik egész nap dol­goztak, és most, a fizetéskor egy sor­ba kerülnek azokkal, akik csak egy órát dolgoztak. Ezért tiltakoznak. Meg vannak győződve arról, hogy a teljesítménynek megfelelő bérezés elvének semmibevétele miatt nem­csak velük történik igazságtalanság, hanem az egész világ is összeomlik, mivel az igazságosságot csak az ga­rantálja, ha ragaszkodunk ehhez az elvhez. Két világ Azoknak a munkásoknak, akik be­csapva érzik magukat, jó okuk van a tiltakozásra. Ám a szőlőtulajdonos­nak is vannak indokai. Nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről. A tiltakozók szóvivőjéhez így szól: 1. Igazságtalan nem vagyok, hiszen azt kapod, amiben reggel megegyez­tünk: egy dénárt. 2. Ha nem vagyok igazságtalan ve­led szemben, akkor egyébként azt te­hetek az enyémmel, a pénzemmel, amit akarok. 3. Én jóságos vagyok - és neked nem kellene emiatt haragudnod. Hogy a munkások egyetértettek-e ezzel az érveléssel, nem tudom. A példabeszéd semmit nem mond erről. Biztos azonban, hogy a szőlősgazda új mozzanatot von be: a jóságot. Utolsó mondatából talán nem egysze­rűen csak a szemrehányást kellene ki­hallanunk, legalábbis toborzó jellege is van ennek a mondatnak: Bárcsak elhagyná ez a munkás a maga szűkös, az igazságossághoz ragaszkodó állás­pontját, és megpróbálná elfoglalni a jóság álláspontját! Ez a példázat dön­tő mozzanata, a poénja, ha úgy tet­szik, két teljesen különböző világ összeütközése, az úgynevezett igaz­ságosság világáé és a jóság világáé. Bárcsak túl tudnának tekinteni látó­határukon azok, akik az igazságosság szerinti gondolkodásmódjuk foglyai! Akkor felfognának valamit abból, mit is jelent voltaképpen a jóság. Most igen közel járunk ahhoz, hogy meglássuk, vagy legalább megsejt­sük, mit is jelent valójában Isten or­szága. „Isten országa”, „Isten ural­ma” vagy „Isten királysága” az a hely, ahol az emberek legyőzik a tel­jesítményi és bérezési gondolkodás­­módot. Isten országát akkor tudjuk csak megérteni vagy megsejteni Isten országaként, avagy: a példázat akkor „stimmel”, ha a hallgató igent mond a toborzásra. A példázat, illetve Isten országa ezt a változást szeretné elérni az emberekben, hogy kilépjenek a bé­rezési gondolkodásmód elfogultságá­ból, a vallási jogigények elfogultsá­gából, és engedjék magukat felszaba­dítani arra a jóságra, amely képes át­törni az igazságosságot. Teljesen új gondolkodásmódról és teljesen új önértelmezésről van itt szó. Az élethez való teljesen új viszo­nyulásról, és teljesen új gyakorlatról is, olyan viszonyulásról és gyakorlat­ról, amely nem az önfejű, kicsinyes, irigy gondolkodásmódból indul ki, hanem a szőlősgazda jóságából. Eb­ben a példázatban is Isten és ember találkozik: Isten jósága találkozik az emberrel, s szeretné őt lefegyverezni, feloldani görcseit, felszabadítani őt. Isten vincellérjének toborzója Nem nehéz meglátni, hogy ennek a példázatnak is van valami köze ma­gához Jézushoz. Bizonyos fokig Jé­zus életének kommentárja; azé a Ná­záreti Jézusé, aki bűnösökkel és vá­mosokkal ül össze, és ezzel kiváltja az „igazságosak” rosszkedvét. Ugyan­akkor ez a példázat is elárul valamit a Názáreti Jézus tovább nem boncolha­tó hatalmából: szétrobbantja gazda­sági, politikai és személyes életünk egyik fontos elvét, és új távlatot kí­nál: „Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked...” De még valamit meg kell fontol­nunk. Az akkori hallgatók számára nem csupán az elbeszélés mint egész volt szövevényes, rejtett tartalmakat hordozó; egyes motívumai is olyan témákat pendítettek meg, amelyek igen ismerősek voltak az emberek számára. Például már a szőlő említése is különleges volt. Az Ószövetség nem ritkán a választott nép képeként használja a szőlőskertet. Gondoljunk csak Izajás 5. fejezetésnek gyönyörű szőlőskert-énekére, amely a végén (a 7. versben) világossá teszi a képeket: „A Seregek Istenének szőlőskertje: Izrael háza, kedvenc ültetvénye: Júda lakói...” Ha Jézus a szőlőskerttel, Is­ten kedvenc ültetvényével hozza ösz­­szefüggésbe tevékenységét, és ha pél­dázatával, de tevékenységével és mű­ködésével is világossá teszi, hogy itt egészen más elvek érvényesek, mint amikhez hozzászoktunk, akkor jog­gal mondhatjuk, hogy Jézus Isten vincellérjének, képviselőjének tartot­ta magát. Példázatunk különös pedagógiai ügyességgel vonja be a hallgatókat­. ők is tág teret kapnak a példázatban. Szaknyelven „összekapcsolásnak” nevezik ezt. Sőt, a hallgatók még szó­vivőt is kapnak: az ő személyében maguk is megszólalhatnak, és kife­jezhetik rosszkedvüket. Az egész nap dolgozók gondolkodásmódja ugyanis alapjában véve azonos a hallgatók gondolkodásmódjával. Ez az a telje­sen normális gondolkodásmód, amely­nek minden ember rabja: Isten mégis­csak igazságos, és ha valóban igazsá­gos akar lenni, akkor így és így kell cselekednie; másképp nem megy. Figyeljünk oda jól! Ne hajítsuk ki egyszerűen a hallgatók igazságosság­érzetét. A példázat nem akarja azt mondani, hogy Isten országában nincs igazságosság. Isten országának semmi köze az önkényhez. A példá­zat azáltal megy elébe a hallgatóknak, hogy velük együtt érvel, hogy meg­próbálja kimozdítani őket elfogultsá­gukból, hogy megpróbálja kitágítani szűk látóhatárukat. Elmondja nekik, • hogy senkivel sem történik igaz­ságtalanság; • hogy Isten azt tehet, amit akar, mert jóságot akar; • hogy az igazságosság alapján álló gondolkodásmódot és az igazsá­gosságérzetet meg kell haladni, és el kell jutni a feltétel nélküli jóság­hoz. Megfordítva: A jóságra utalás meg­kérdőjelezi a hallgatók igazságosság­érzetét. Valóban az igazi igazságos­ságra hivatkozom újból és újból? A példázat tehát arra irányul, hogy megváltoztassa hallgatóit, mégpedig azáltal, hogy egy új felfogás zászlaja alá hívja őket. S a példázat akkor éri el célját, ha hallgatói igent mondanak a szőlősgazda érvelésére és az élettel kapcsolatos gondolkodásmódjára, s ennek megfelelően kezdik el alakíta­ni az életüket. Most megkérdezhetjük, mi lehetett az a történelmi helyzet, amelyben ez a példázat elhangzott, vagyis megkér­dezhetjük, kik lehettek a példázat címzettjei, milyen kérdéseik és prob­lémáik, megfontolásaik és nehézsé­geik lehettek. Úgy vélem, olyan emberekről van szó, akik joggal támasztanak valami­lyen vallási igényt, de most úgy érzik, hogy Jézus becsapta vagy mellőzte őket, olyan emberekről, akik érdeme­ket tudnak felmutatni, de most meg kell állapítaniuk, hogy mások kapják meg a bért. Ilyenek lehetnek például a farizeu­sok, akik úgy látják, Jézus lesöpörte őket - hiszen ők az igazságosak; ők azok, akik éjjel-nappal a Törvény fölé hajolnak, hogy kutassák, mi az Isten akarata; ők azok, akik böjtölnek, imádkoznak és alamizsnát adnak; ők azok, akik egész idejüket arra fordít­ják, hogy az egyszerű nép számára ér­telmezzék a parancsokat; ők azok, 2006. február 1­3

Next